Szivárvány, 1984 (4. évfolyam, 12. szám)
12. szám
Fél óra sem telt el, Talpast előléptették háziművésznek, aki ezentúl csak az Extrának fog dolgozni. Megkínálták kávéval és konyakkal és megeskették, hogy máshol mégcsak meg sem mutatja alkotásait. — De hölgyeim! — állt fel sértődötten Talpas, — csak nem képzelik! Egy jó partner mindennél többet ér! Újabb és újabb csodák megteremtésére inspirál. Akár meg is lehet írni az első megrendelést. Amíg a vezetőnő lediktálta a hivatalos megrendelőt, Talpas felkérte az egyik hölgyet egy táncra. A kiválasztott kedvesen kikosarazta, de Talpas nem sértődött meg. Jó kedve volt. A vezetőnő szívélyesen búcsúzott. — Remélem hamarosan látjuk! — Nehogy aztán eltűnjön és ne legyen árunk! — Áhh! — mondta Talpas. Kezüket csókolom, kezüket csókolom. És kitáncolt a szobából. A személyzeti folyosón egyenesen az áruházba ment. Végigjárta az osztályokat, mindent megszemlélt, minden eladónak köszönt és diszkréten fütyörészett. Mint egy részvényes. Aztán átment a szemben lévő presszóba. Leült a legbelső sarokba és nagyot sóhajtott. Elrakta a pipáját és rágyújtott egy cigarettára. A felszolgáló úgy tett, mintha nem vette volna észre. Atyaúristen — gondolta — négy éve járok üzletről üzletre és alig adtam el valamit. Ma viszont! Legalább egy fél évig megélek, és hogy, ebből a rendelésből. Ez igen! Az idegesség a gyomrában kezdett felengedni. Integetett a kisasszonynak, aki nagy kelletlenül odament. — Mit kér? — Egy kávét rummal. Hát igen, gondolkozott tovább, négy éve járok csendben, szerényen nézem azt a sok unott pofát amint becsmérlik a munkáim és semmi. Mutatok, kérek, magyarázok és a hülye tahók úgy küldenek ki, mintha egy koszos cigánygyerek lennék. — Még egy rumot kérek! — Mit? — Mondom, még egy rumot kérek. Végre megvan a trükk! A művészeket úgy is bolondnak nézik, hát íme, nézzenek. Kis bolond; kis művész, nagy bolond; nagy művész. Én mától nagy bolond leszek.- 41 -
