Szivárvány, 1984 (4. évfolyam, 12. szám)

12. szám

BRU N A U ÉRNÉ HUNYADI DA LM A

Piros csizmám nyomát...

A felcser arca komor volt. Összeszorított ajkakkal, óvatosan, hogy ne okozzon felesleges fájdalmat, de határozottan tapogatta, forgatta a félig áléit sebesült tagjait. Mikor a lábszárához ért, nagy jajdulás szakadt ki a nemes vitézből, pirosbarna arca viaszsárgává vált — elájult.

... Mélységes álmából muzsika foszlányai ébresztették fel. Különös módon, nem hadi kürtök harsogása volt ez — nem dobok pergése, kardcsattogás — inkább a nyenyere malomszerű moraja, a duda bőgése, hegedő hetyke dala ... Igen, mostmár megszólalt a tárogató is. Istenem, de szép, gondolta a vitéz, milyen bátor, harsány, érces, de nem bántó, igazi katonadal. Még szavakat is lehetne rá húzni. Ahogy feszes, fiatal lába önkéntelenül is verte a rigmust, elméje megmozdult és szinte érezte a gondolatokat ajkára tódulva szavakat formálni.

A szép fényes katonának

De jól megyen dolga...

Igaz bizony, ez ám az élet! Mi gondja is van egy katonának? Eszik, iszik a sátorban, mulat menyecskékkel... Lám, ez is beleillik a rigmusba!

Eszik-iszik a sátorba.

Semmire sincs gondja...

— Hej, Bálint! — hallotta. Mit ábrándozol? Várjuk a táncot, amit ígértél!

Nagy, vidám kurjantásokkal előtoppant Bálint. Karmazsin csizmáján csak úgy pörgött az ezüst sarkantyú. Fekete szemöldökét fölvonva, éjfekete haját meglobbantva, egy ugrással ott termett a muzsikusok között. Patyolat ingén vadul tükröződött a tábortűz lobogása amint odaintett a dudásnak, hogy őrá figyeljen. De erre nem is volt szükség. Minden szem őrajta volt. Már ropta is. Előbb a messze földön híres juhásztáncát. És ahogy a nemes, férfias ritmus szinte megelevenedett az ő lépteiben, őfelsége is környezetéhez fordult:

— Ki ez a nemes táncos? Ilyenfélét még sohasem láttam.

A szárnysegéd fontoskodva hajolt oda és úgy súgta a fülébe:

— Báró Balassi Bálint, a Balassi János nagyobbik fia.

— Ó, hát ő az! — bólintott a király, elgondolkozva. — Már hallottam hírét. Apjában nem bízom, hiába mosták tisztára. De hogy ez a fiú ilyen remek táncos...

Egy karlejtéssel csendet parancsolt az ifjú. Maga köré intve társait, pár szót tagolva ejtett ki az ifjak koszorújában, aztán intett a muzsikusok- 25 -