Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

így meghaltak lényegesen kevesebben vannak, mint a magukat gyilkolok.

Még az olyan, valóban népszerű és humánus intézkedés ,,örömébe” is ,,üröm ” vegyült, mint az 1967 január elsején bevezetett gyermekgondozási segély. Az ezt igénybevevők száma gyorsan emelkedett, s tíz év alatt egymilliónál több kismama maradt otthon. Persze, nem csupán a nők érdekei miatt hozták ezt a törvényt, hanem nagy szerepet játszott a döntésben, hogy a hetvenes évek elejére a három év alatti gyerekek száma megközelítette az 500 ezret, viszont a bölcsödéi helyek 50-60 ezer körül mozogtak. A Tervhivatalnál úgy kalkuláltak, hogy a kifizetett segélyek összege lényegesen kevesebb, mint építkezni. Ám az is igaz — és volt az a bizonyos „mézesmadzag"—, hogy a kicsinyek szellemi-testi fejlődésére előnyösebb, ha legalább kétesztendős korukig az anyjuk foglalkozik velük.

De a nagytömegű otthon-maradás nemcsak a nőket foglalkoztató szakmák munkaerő-gazdálkodásában jelent azóta is szinte megoldhatatlan problémát, hanem fellépett az úgynevezett GYES-szindróma” is. A fiatalasszonyok élete megváltozik azzal, hogy a dolgozó nőkből hirtelen főhivatású anyák lesznek. Sokan elfogadják és örömmel vállalják ezt, betölti életüket kicsinyük gondozása, de rengetegen válnak kedvetlenné, ingerlékennyé, alvászavarral küzdenek. Hangulatzavaraikat, neurotikus tüneteiket ilyen válaszokkal indokolják: ,,Semminek nem tudok örülni, közönyös lettem, mindent megcsinálok a gyerekemnek és férjemnek, de szomorúnak és magányosnak érzem magam... Nem mehetek el egy pillanatra sem, nincs kire hagyni a kicsit... ”

Társasági életük a gyermekorvosi rendelőre és a játszótérre korlátozódik, szakmájukat kezdik elfelejteni, és ezt a hátrányukat később nehezen tudják behozni. A GYES-en lévő nők mentálhigiénés gondjainak sokasodását mind több tanulmány jelzi, kihangsúlyozván, hogy ezek megoldása csak társadalmi méretekben lehetségesek: tanfolyamok szervezésével, gyermekfelügyelői hálózattal, kismamaklubokkal, stb. De miért éppen nekik segítsenek, hisztériázzanak csak, vagy szedjék a nyugtátokat, esetleg kísérletezzenek az öngyilkossággal, hiszen úgysem gondolják komolyan. Az való igaz, hogy kétszer-háromszor több nő próbálkozik, mint férfi, míg a halálos végű ,.játszadozás" csak feleannyi a hölgyeknél, tehát csupán ijesztgetnek! Ám egy figyelemreméltó adat a Népegészségügy 1979. júniusi számából: ,,A még orvosi kezelésre eddig nem szorult GYES-en lévő kisamamák egyötödénél is észleltek neurotikus tüneteket! S ha ehhez hozzáadjuk a már ideg-gondozásra járókat, nem nehéz elképzelni, hogy mekkora veszélyeknek vannak kitéve az ilyen ,.családi tűzfészekben " cseperedő gyerekek.

A lakásokban tapasztalható viszálykodások nem feltétlenül a házastársak összeférhetetlenségének következményei. Hajdan is voltak súrlódások, neveltek kicsinyeket a mostaninál rosszabb körülmények között, gyakrabban csattantak a pofonok is, mégsem váltak el évente 30-40 ezren- 80 -