Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)
1983-09-01 / 11. szám
megírta. Manapság ugyan már nem kellene a Büdös-barlang felé ballagni meghalni, mert ennivaló azért akad, ám most az önbizalmuktól fosztják meg őket.,, Minket már leírtak, nincs helyünk a társadalomban!”— mondogatják, s a környezetük még hozzá is segíti őket, hogy elveszítsék az utolsó biztos pontot is, a saját „szerep-tudatukat”. Miként a béke befőttesüvegbeli mozgása hírül adja a légköri viszonyok alakulását, úgy mérhető le egy társadalom közérzete, a cselekvési lehetőségek és készségek apálya, a kiúttalanság, az elbizonytalanodás azzal, hogy mennyien vetnek véget maguk akaratából az életnek. S ebben az a szörnyű, hogy a kiszolgáltatott időseket sem védi senki és semmi. Mert nem csupán a gyerekek lehetnek hálátlanok, a társadalom sem törleszt hatalmas adósságából. A politikusok vígan vágtatnak előre lovaikkal, s nem veszik észre, hogy a szekér valahol lemaradt. Arra sem ügyelnek, hogy a paripákon régen nincs a valóság istrángja, csak a vágyak sarkallják, és a nyeregben ülők statisztikai manipulációkkal bizonygatják eredményességüket. Ám ez arra a távolugróbíróra emlékeztet, aki hozzáragasztott a méterszalaghoz ötven centit, hogy ezzel a csalással segítse győzelemre kedvenc versenyzőjét. Az ilyen „trükközések” miatt mutatkozik hatalmas eltérés a suicid kísérletek orvosi becslései és a valódi adatok között. Ennek oka elsősorban, hogy az ország jelenlegi vezetői nem akarják belátni: milyen hatalmas tömeg próbálja így is kifejezni reménytelenül kétségbeejtő helyzetét. És ez nem zsarolás, nem a „közteherviselés" alól való kibújás látványos változata, mégcsak nem is a rákban szenvedők minden baját megoldó akció. Ez esetben már-már degeneráltnak mondható szemléleti probléma akadályozza az emberek tízezreinek önmaguk ellen irányuló agressziójának lefékezését, megelőzését! Nemzeti karakter?! A magyarországi öngyilkosságokat elemző vélemények közel sem egységes irodalmában mindvégig ott húzódik — elrejtve vagy nyíltan — a felülről irányított magyarázkodás, hogy nem a szocializmust építő társadalom a hibás, hanem a nép mentalitása. Különböző helyekről előrángatott citátumokkal bizonygatják, hogy a XX. század elejétől a Kárpát-medencében élők viszonylag magas — és emelkedő — öngyilkosság számának alakulása a magyarság erkölcsi alkatából következik. Még Gergely Mihály is begyalogol ebbe a csapdába, s noha könyvében mindvégig igyekszik tárgyilagos maradni, külön fejezetben foglalkozik a nép lelki- és kultúrális sajátosságainak bemutatásával. Ez még nem lenne baj, hiszen a legnyugtalanítóbb demográfia gondjaink kutatásakor ajánlatos, sőt, szükségszerű mindenre figyelni, s alkalmasint szakemberek munkáira támaszkodva bizonyítani a tételek helyességét, ám a ,,sugall-77
