Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

szenvedők nem tudnak hová fordulni segítségért. A Magyar Hírlap 1981. december 3-i számában Antal Anikó kérdéseire a következőket felelte Simon Attila, a Korányi kórház pszichológusa:

,,Majd minden korosztálynál nyugtalanító tény, hogy az öngyilkosság gondolatát latolgató emberek igen magas százaléka valamilyen panasszal orvoshoz fordul, de a két-háromperces idő, amit a körzeti orvos egy betegre fordíthat, nem elegendő a krízisállapot felismeréséhez. így a depresszióra, az álmatlan éjszakákra tablettát kap a beteg — valódi segítség helyett! Am a valódi segítség, hangsúlyozom, nem kizárólag orvosi feladat. A megelőzés, utógondozás terápia-lánca nálunk nincs jól kiépítve. Egy kétmilliós fővárosban egyetlen telefonszámon hívható az élet vonala, a Lelki Elsősegély Szolgálat. Budapest huszonkét kerületének csak nyolc pszichiátriai gondozójában dolgozik pszichológus is. Az orvosképzésben több olyan speciális kollégium kellene, amelyeken nemcsak a szakirodalmat 'mazsolázzák ’, hanem a terápiás tapasztalatokat is megbeszélik azokkal, akik ezeket a tapasztalatokat kudarcok, csődök — és megmentett életek árán szerezték. ”

Ebben a nyilatkozatban több figyelemreméltó gondról szólnak, s érdemes kiemelni néhányat. Elsőként kezdjük azzal, hogy a problémákkal küzdőknek nincs hol, kivel,,kibeszélgetni”magukat. Valóban nincs olyan fórum, ahol nem csupán feljelenteni, dühösen „odamondogatni" vagy közérdekű bejelentéseket lehet tenni, hanem fokozzák a lelki állóképességet, az élet elviselhetőségére vonatkozó stratégiát javasolnának anélkül, hogy az illetőt körülvevő szociális környezeten változtatnának. Még az ismerősök is sorrá elbagatellizálják az egyént földhöz csapó okokat, s aztán álmodoznak, hogy a rokon, barát, munkatárs számára nem volt más lehetőség, mint „kilépni a buliból”! Azt az egyetlen telefonvonalat, amit Budapesten a 229-600-as számon lehet tárcsázni 1973-tól, 1982-ig félszázezernél is többen vették igénybe.

,,Legfőbb érték az ember?!”

De csak azért ennyien mert sokan nem is tudják, hogy létezik. A megmentett emberekkel a kórházakban aláíratnak egy nyilatkozatot; soha nem kísérleteznek a jövőben öngyilkossággal, ám a távozásuk előtt nem nyomják markukba a telefonszámot, hogy alkalmasint két forintért itt elmondhatják bújukat-bajukat. Az észvesztő spórolásra és mentalitásra jellemző, hogy külön vannak a normál zenei „A” hangra, az utcai órák hibabejelentésére, mesemondásra, stb. — de az esetleg életet mentő lelkielsősegély nyújtó helyet csak egy számon lehet hívni Budapesten. Az illetékesek még itt is olyan utasításokat adnak az ügyeletben lévőknek, hogy ,,akinek öt és húsz perc alatt nem lehet rendezni a problémáit, azzal nem érdemes vesződni"! Ez is egyik jó példája az annyit emlegetett szocialista- 70 -