Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

géppisztolyt, vagy gépfegyvert tartanak-e maguk előtt. A kapun keresztülhaladva valamelyik ávós megszámlál bennünket. Valahol eltéveszthette, mert meg kell állnunk és újra kezdi a számlálásunkat. Végre rendben lehet a létszám, mert mehetünk tovább. Egy domb tetején vezet az út. Embereknek sehol semmi nyomuk, csak ávósokat látunk mindenfelé. A kerítésen kívül mindenütt erdő. Az egyik útfordulóban, jobb kéz felől, széles, piros cserepes épület tűnik fel, előtte teherautó, a teherautón hozzánk hasonló ruhába öltözött emberek. Az egyiket megismerem, pár héttel korábban „szabadult” hozzánk hasonlóan Kistarcsáról. Igen, kiismerem most már magamat, itt lesznek a többiek is, akik nyom nélkül tűntek el közülünk hetek óta. Az épület oldala mellett hevenyészett tábori tűzhely, valaki azok közül, akik eltűntek, kevergeti a kondért. Jó barátom, Sebődi György, a szememmel integetek feléje. Néz rám, de úgy tesz, mintha soha nem látott volna. Még jobban megnézem, de nem lehet kétség, a barátom igen jellegzetes, sovány arca tekint felém. Bizonyára oka van, hogy ne vegyen észre; nem szabad felismernie. Most egy füves tisztásra terelnek bennünket.

— Leülhetnek! — adja ki a parancsot a hosszú főhadnagy. Mint a letaglózott állatok esünk le a gyepre. A lábam kibírhatatlanul fáj, sajog. Nem törődöm azzal, hogy szabad-e, vagy sem, gyors mozdulatokkal tépem le magamról a cipőmet. A harisnyám merő vér, a lábam tele van vízhólyaggal, a bokám legalább másfélszeresére dagadt. Mindenki szótlan s apatikusan néz maga elé. Valamennyiünk szürke porral van belepve, egyikünk-másikunk arcán halálos fáradtság ül. Vannak, akik ülni sem tudnak, hanem végignyúlnak a gyepen. Az ávósok megritkultak körülöttünk s hagyják, hogy úgy üljünk, vagy feküdjünk, ahogyan akarunk.

Körülnézek. Most már belülről látom a tábort körülvevő kerítés egy részét és mellettük az őrtornyokat. Alattunk egy eléggé széles völgy fekszik, ennek a mélyén patak folyik, a patakon túl hosszú, piros cserepes barakképület. Az épület mellett emberek szorgoskodnak; úgy látom, hogy még az épületen dolgoznak. Annak a dombnak a tetején, amelynek oldalában mi pihenünk, az épület irányában egy koronájától megfosztott fa tetején, a kerítés mentén látható őrtornyokhoz hasonló fatákolmányt látok. Ebben egy ávós áll őrt, géppisztollyal a kezében, mellette, valamiféle korlátra szerelve, felénk irányított gépfegyver is. Bizarr látvány az egész: első pillanatra az őrtorony galambdúcnak tűnik. Géppisztolyos, gépfegyveres galambdúcnak...- 65 -