Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

— Mit akar? Az Istenit a pofájának, mindjárt megrugdosom!

Mi mást tehetnék, mozdulatlanul ülök tovább az előbbi helyemen, ítéletideig tart, amíg a vonat megint elindul. A vagon rései között lassan kezd a hajnali világosság átderengeni. Ennek örülök. Hátha mégis többet láthatok majd a nappali világosságban. Nézegetem is, honnan jön egy picinyke fénycsík, jó volna, ha kilátnék a résen. Most egy hídon gördül keresztül az egész lassan mozgó szerelvény. Tudom, ez a Tárná hídja. Egészen bizonyos, hogy Kisterenye felé megyünk.

Vagy egy negyedóráig megyünk még igen lassan. Azután megáll a vonat. Azt is tudom, hogy most melyik állomásra érkeztünk: Recsk- Parádfürdőre. Talán nem a recski aranybányába hoznak bennünket munkára? Amikor letartóztattak, nem működött ez a bánya, de azóta üzembe helyezhették. Kívülről kiabálást, parancsszavakat hallok. Ismerős hangok, káromkodások foszlányai érik el a fülemet és ki tudom venni az ávósok csizmáinak kopogását. Ebből a zajból sejtem, hogy megérkeztünk. Tehát a recski aranybányába hoztak bennünket. Ismerem ezt a bányát is, pár esztendeje voltam itt; bejártam majd az egész üzemet, s tudom, hogy milyen nehéz körülmények között, milyen veszélyes munkahelyeken dolgoztak az ércbányászok. Talán ezeket kellene helyettesítenünk? Kiabálást, parancsszavakat hallok, s nemsokára olyan zajok jutnak el a fülemig, amelyek a vagonok ajtajának nyitását jelzik.

— Gyerünk, gyerünk, csavargók! — ez az első egész mondat, amit ki tudok venni a hangzavarból.

Alig pár perc múlva kinyitják a mi vagonunk ajtaját is. Négy őrünk közül kettő leugrik, majd beordítanak:- Mozgás! Kifelé! Meddig tetvészkednek még odabent? Gyerünk, gyerünk!

Ugrunk le a vagonból. Olyan gorsan, ahogyan csak tudunk. Négy társam közül az utolsó vagyok. Amíg a többiek az ajtóban vannak, nem ugorhatok le. A kocsiban maradt ávósok is kiabálnak:- Na, miért nem ugrik már? Fél, hogy a drágalátos barátja nyakába esik? Na, mozgás! — s közben a géppisztolya agyával alaposan oldalba ver. Leugrom, de elvétem az ugrást, fájós lábammal ügyetlen is vagyok, négykézláb érek le a vagonból és az egyik bajtársamat is leverem a lábáról.

— Az anyja szentségit! Még itt is mindig a játékon van az esze! Mit bukfencezik itt? — ordít valaki. Gyorsan felugróm. Körülnézek. Mindenütt csak ávósokat látok. Legalább másfél száznyit; valamennyi kezében géppisztoly, puska, néhánynál távcsöves fegyvert is látok. Az állomás épülete vagy harminc méternyire van tőlünk, tekintetem önkéntelenül a feliratot keresi: Recsk-Parádfürdő, olvasom.

— Álljanak be a sorba a többiek mellé! — kiált az egyik ávós őrmester. Az állomás melletti térségen már igen sok, több száz társunk áll ötös sorban. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan jöttünk. Úgy látszik, a- 62 -