Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

nal észrevennék. így szinte bénultan hagytam, történjék az, ami történhetik. Hátha nem veszi észre a motozó ávós.

A mi sorunkat vizsgáló ávós közben hozzám ér. Minden idegszálam megfeszül. Nincs nálam semmi, csak a fogkefém. Egy fogkefe a nadrágzsebemben. Minek is a fogkefe? Száz és százmilliók élnek fogkefe nélkül, boldogan. Minek, minek a fogkefe? Korholom magam, hányszor fogadtam meg, hogy nem leszek többet a tárgyak rabja, s most egy nyomorult fogkefe miatt zúdítom magamra a bajt. Hányszor ígértem meg magammak, hogy soha többé nem ragaszkodom semmihez. És most megint vétettem e fogadalom ellen.

— Gombolja ki a köpenyét! — rivall rám az ávós. Az ujjaim nehezen engedelmeskednek, minduntalan elvétik a köpenyem gombjait, minduntalan lecsúsznak a már megtalált fémgombokról. Az ávós türelmetlen:

— Mit gatyázik? Gyerünk!

Végre sikerül kigombolkoznom. Az ávós gyors mozdulatokkal végigtapogat. Először a zubbonyom zsebeit forgatja ki, majd gyakorlott mozdulattal nyúl a nadrágom hátsó zsebe felé. Megáll a lélegzetem: a fogkefe! A nyomorult fogkefe! ítéletideig tart, amíg az ávós keze végigsimítja a nadrágzsebemet. Lehetetlen, hogy észre ne vegye, hiszen így is érzem, hogy nyomja a combomat, s hogy kinyomja a zsebemet. Már várom a bizonyára kijáró pofonokat, már érzem a rúgásokat; s most az ávós keze még egyszer végigszalad a zsebemen, majd megszólal:

— Mehet! — és továbblép a következőhöz.

Nem értem, nem vette volna észre a fogkefét? Kétszer is végigtapogatta a zsebemet. Nem, ezt valóban nem értem. Hozzákezdek a begombolkozáshoz. Közben én is óvatosan húzom végig a kezemet a zsebemen. Most azután végképp nem értem, én sem érzek semmit sem. Nincs a zsebemben a fogkefe? Lehetetlen! Csoda történt volna? De hiszen manapság nincsenek már csodák, s ha vannak, nem magamfajtákat tisztelnek meg. Hirtelen fény villan az agyamban. Nem is lehet nálam a fogkefe, hiszen azt reggel a saját nadrágomba tettem, abba, amit itt kicseréltem a katonanadrággal. De miként lehet, hogy olyan határozottan éreztem a zsebemben a fogkefémet? Nem tudok erre sem felelni.

Korábbi idegességem, nyugtalanságom megint érthetetlen biztosságra, nyugalomra változik. Hidegen figyelem, miként motozzák meg az ávósok a társaimat, nézem, hogyan pofozzák, rugdalják azt, akinél valamit is találtak. Egy fésűt, egy késnek is használható, kiélezett kanalat, vagy egy gondosan elrejtett levelet, fényképet valakitől, aki a megmotozott ember számára kedves. És már azon töröm a fejem, miként vehetném magamhoz az előttem fekvő civil-nadrágomban lévő fogkefét. Nem teketóriázom, hirtelen mozdulattal lehajolok, kitapogatom a nadrág zsebében elrejtett fogkefét, egyetlen gyors mozdulattal kiemelem és a rajtam lévő katonanadrág zsebébe süllyesztem. Most már azzal sem tö- 53 -