Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)
1983-09-01 / 11. szám
rődöm, hogy látta is valaki. De nem látta senki. Megvan a fogkefe! És már a motozásnak is utána vagyok, észre sem veheti senki. Senki, senki! Micsoda kincs! Egy fogkefe! Hát lehet fogkefe nélkül élni? A motozás pedig tovább folyik. Talán egy jó óra is kell, amíg befejezik. De hamarabb vége szakad. Valaki nagyot ordít: — Vigyázz! Az ajtó felé tekintek. Princz őrnagy áll az ajtónyílásban. Látszólag, vagy valójában is közönyösen. Mintha nagyon sok hasonló jelenetet látott volna már életében. Mondják, megjárta Auschwitzot s csak véletlenen múlott, hogy nem pusztult éhen, vagy a gázkamrákban. Ahogy belép, csend lesz a teremben. Halk hangon osztogat parancsokat az ávósoknak. Nem hallom, hogy mit. A motozást abbahagyják az ávósok és megint előkerülnek azok az ijedt arcú, lesoványodott, frissen lekopaszított emberek, akik a katonaruhákat hozták számunkra. Nem tudom miért, de ezeket még magunknál is jobban szánom. Miért? Talán mert úgy vélem, nemrég még szabadok voltak, vagy talán azért, mert kénytelenek voltak olyasvalamiben segédkezni, ami a földön megszokott embertelenségek között is egyike a legembertelenebbnek? Hát lehet embertelenebb cselekedet annál, hogy meztelenre vetkőztetnek bennünket és megfosztanak minket minden ruhadarabunktól? A megfeszített Krisztus harminc ezüstpénzért eladott ruhái jutnak eszembe. Ezek a kopasz emberek összeszedik a holmijainkat és kihordják az udvarra, minden bizonnyal azt a nagy halmot növelik velük, amit még délelőtt láttunk az udvaron. Nem marad velünk semmi más, csak a rajtunk lévő ruha, a csajka, a kanál és egyetlen darab vászonrongy, a törölközőnk. — Ide figyeljenek emberek! — hallom Princz őrnagy hangját. — Maguk most biztosan nagyon meg vannak ijedve. Pedig erre nincs semmi okuk. Biztosan vannak maguk között olyanok, akik azt hiszik, hogy kiviszik magukat a Szovjetunióba. Ez nem igaz! Miért vinnék ki magukat, amikor mi is tudunk adni maguknak munkát? Mert munkára mennek és az ország határain belül maradnak. Nem lesznek Budapesttől távolabb, mint száz kilométernyire. Hogy hová mennek, azt most nem mondhatom meg. De amint mondtam már, dolgozni fognak. Megmondhatom azt is, hogy három hónapon belül mindenki a családja körében lesz. Tehát igyekezzék mindenki jól dolgozni, hogy ezzel is kiérdemelje a szabadulását. A népi demokrácia nem büntetni, hanem nevelni akarja magukat. Munkára. Ha bebizonyítják, hogy dolgozni akarnak, hogy hasznos tagjai akarnak lenni ennek a társadalomnak és nem ellenségei a demokráciának, biztosan szabadulnak is. Ezt én ígérem maguknak! — Innen — folytatta Princz őrnagy — most el fogjuk magukat szállítani. Figyelmeztetem magukat, hogy viselkedjenek a legfegyelmezettebben. Senki se kísérelje meg a szökést, mert annak nincs semmi értelme. Az őrség figyelmeztetés nélkül lő minden szökést megkísérlőre. Egyéb- 54 -
