Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

Nagyon nehezen múlik az idő, nem tudom megítélni, mennyi ideje állunk már itt a teremben. S fájni kezd a Iában is, főként a jobb bokám, amit két évvel korábban az ávós vallatok megrepesztettek. Meg gyenge is vagyok, társaim ugyancsak. Május óta tart a rendszeres éheztetésünk, ami valamennyiünket igen megviselt. Igyekszem testsúlyomat hol az egyik, hol a másik lábamra helyezni, de egy idő után ez sem használ. Úgy érzem, nem bírom tovább. És mégis bírom. Több, mint három óráig állok még így, cipőbe dagadt lábbal, amíg történik valami.

Az ajtónyílásban lenyírt hajú, nagyon lesoványodott emberek tűntek fel. Látszott rajtuk, hogy ők is hozzánk hasonló, az Államvédelmi Hatóság fogságában lévő emberek, de soha sem láttam közöttünk őket. Riadt arcukról le is rítt, hogy nemrég érkezhettek ide az ÁVO pincéiből. Mindegyik karján egy rakásnyi, khaki színű posztóból készült ruha volt. Ahogy elhaladtak mellettünk, mindegyikünk elé leraktak egy nadrágot, egy zubbonyt és egy köpenyt. Erre nem számítottam. Nyilvánvaló volt, hogy ezekbe a ruhákba kell átöltöznünk. Alig tették le elénk a felső ruhákat, egy másik csoport ingeket, alsónadrágokat; egy harmadik pedig bakancsokat és posztó tábori sapkákat hordott be. Valamivel később letettek elénk még egy csajkát, egy kanalat és három vékony vászondarabot. Ez utóbbiak közül kettő volt a kapca, egy pedig a törülköző. Amikor befejeződött a kiosztás, Potecz százados, a tábor parancsnoka, szólalt meg: — Emberek, — szólt — mindenki öltözzön át az előtte lévő ruhákba! Ha valakinek nem jó, vagy kicsi a ruha, a bakancs, az cserélje ki egy másikkal, valamelyik másik társával. Gyerünk, gyorsan öltözzön mindenki, nincs időnk a várakozásra!

Igen idegenkedve emeltem fel az egyik ruhadarabot, a zubbonyt. Aránylag igen jó minőségű posztóból készült, de felette piszkos volt, a nyaka körül széles, fekete zsírréteg éktelenkedett. De hirtelen másra lettem figyelmes, a zubbony hátán, a nyakától egészen az aljáig egy jó tenyérnyi szélességű, piros csík húzódott végig. Valamilyen nehéz, olajos festékkel festették a zubbonyra a csíkot, mert egészen megmerevítette az anyagot. Megnéztem a nadrágot is. Ennek a két szárán, elől is, hátul is, ugyancsak ott éktelenkedett a piros csík. Piros csík volt a sapkán, s a köppenyen is.

Nem volt miért várakoznom. Gyorsan kezdtem ledobálni magamról a saját ruhámat. Az elém dobott fehérnemű eléggé tiszta volt. Ezt a magam fehérneműje fölé húztam, gondolván, bárhová is visznek, csak jó lesz, ha melegebben öltözöm. Magamra rángattam a nadrágot és a zubbonyt is. A nadrág igen nagy, a zubbony kicsi volt. Nem baj, gondoltam, ettől még nem lesz semmi bajom sem. De a bakanccsal már nem boldogultam. A fájós lábamon eléggé kényelmes túracipőt viseltem, de ebbe is rendszeresen beledagadt a bokám, s mindkét lábfejem. A szűk és egészen összeszáradt bőrű bakancsot nem is tudtam felhúzni, a lábamon hagytam a saját lábbelimet; azzal számoltam, hátha nem veszik észre. Belebújtam a- 50 -