Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

nem csináltatták be a kerítést, és a lyukas kerítésen átjártak a tyúkok a szomszédba, a Menyus bácsi öccsihez, a Szappanos Imréék portájára. Átjártak a tyúkok, és az Imréék kertjibe mind kikaparták a veteményt. Julis, az Imre felesége szólt az öregnek, hogy csináltassák be a kerítést, nem is egyszer szólt érte, de a Szappanos Tibor nem sokat hederített rá — ugye amilyen a fiatal! Hogy nem érdekli az ilyesmi! Hogy mit bánja ű a szomszéd veteményit, csináltassák meg Imréék a kerítést, ha nem tetszik nekik hogy átaljárnak a tyúkok! No, évekig huzakodtak evvel a kerítéssel Szappanosék, amíg aztán Julis —jó nagyszájú asszony vót, nyugodjonelvesztette a türelmit, kiállt az utcára, úgy kiabálta a fél falu fülibe, hogy űnéki ebbül elege van, ű bizony nem fog a szomszéd tyúkjainak veteményezni, ha nem csináltassák meg azt a rohadt kerítést, akkor ű nyilvánossan el fogja mondani mindenkinek, hogy Szappanos Menyhért sose vót a Vorosilov lovásza, de még vereskatona se vót soha!

De a Tiborék meg — amilyen ugye a mostani fiatal! hogy hanyag, nemtörődöm! — erre se mozdultak eggyet se! És ebbe követte el Menyus bátyám is a hibát, hogy akkor nem állt a sarkára, nem lépett fel keményen az onokájával szembe. Mer ugyebár ű is úgy vette — meg lehet ezt is érteni! —, hogy ü elég nagy ember már ahhoz, hogy űneki kerítésbül meg tyúkokbul baja nem lehet!

Úgyhogy a kerítés még erre se lett becsinálva, a Tiborék tyúkjai szépen kaparták tovább a Juliska borsóját — répáját. Úgyhogy az én komám, az Imre, a Menyus bácsi öccse egyik szép nap kapta magát, bebuszozott a megyére, besétált a megyei pártbizottságra, kért egy kihallgatást, és mindent kipakolt. Hogy az ű testvérje, a Szappanos Menyhért ezerkilenszáz tizenhét június hatodikán az orosz fronton fogságba esett, lágerba került, de nem lett vereskatona, hanem megmaradt hadifogolynak. Még tizenkilencben is a lágerba vót, már éppen haza akarták tránszporálni, de megkapta a tífuszt. A tifusz-barakba találkozott össze egy földijével, az idavaló vízimolnár fiával, névszerint Illés Istvánnal, aki elmesélte neki hogy ű vereskatona vót, Vorosilov lovásza, megmutatta Szappanos Menyhértnek a fényképet, amin vereskatona-ruhában a Vorosilov lovát tartsa — azután meg meghalt tífuszban ez az Illés István. A Szappanos Menyhért meg, mivel hogy hasonlított valamennyire az Illés Istvánra, űneki is ugyanolyan hegyes bajúsza vót, meg egyenes orra, barna arca, minden, eltette magának az Illés István fényképjit, azt ahogy felgyógyult a tifuszbul és ezerkilencszáz húsz februárjába hazakerült, elhozta magával a képet. Ezerkilencszáz negyvenötbe meg előszedte, és fölíratkozott veteránnak, avval hogy ű vót a Vorosilov lovásza. Ezt így mindet szépen elősorolta a Szappanos Imre a megyei pártbizottságon.

Mondjuk az Imrét is megértem! Mer csak bosszantotta űtet, hogy a felesége hiába ültet akármit a kertbe, a szomszédbul a tyúkok mindent kikaparnak! Meg bánthatta azér az is az Imrét, hogy ugye ü vereskatona vót, együtt is sebesültünk Salgótarjánnál tizenkilencbe, a veteránnyug-39-