Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

Egy-egy kérdés minden fogáshoz, kurta, kíváncsi válaszok. Nem, még odaátról ismerik egymást. Most itt dolgozik, a konyhán. Valahányszor elmegy előttünk, a pincér csippent a szemével, és a három vendégmunkás cinkosan összenevet.

— Nincsenek — szól közbe Michel, amikor a terveiket kérdezem.

— Nem házasodunk össze — licitál a fiamra a lány.

— Miért? — kérdezem én, és hirtelen nagyon öregnek érzem magam. Megfogadtuk. Ti legalább elváltatok. De az ő szülei már harminc

éve morognak. Kerülgetik egymást, fröcsköl belőlük a gyűlölet.

A pincér kihozza a kávét, lassan kiürül körülöttünk a terem.

— Amikor összeházasodtunk — mondom — mi is tettünk egy fo-; gadalmat. Hogy nem válunk el, mint a szüléink. Kitartunk, jóban, rosszban, ha törik, ha szakad.

— Nem sikerült — von vállat a fiam.

— Háromszor kezdtük élőiről. De az akarat nem elég. Nem volt kitől megtanulnunk, nem is sejtettük, hogy mi fán terem a szeretet.

Felnézek: még látom, amint a fiam meg a zöldszemű lány összenevet. Máson jár az eszük. Tudják, amit tudnak. Nem is hallották az erőlködésemet.

Kiiszom a kávém, odaintem a pincért, fizetek.

— Koszi, apa. Finom volt — mondja a fiam.

3.

Magamra húzom a plédet, ülünk a vacogó csillagok alatt.

— ízlik? — kérdem. Lehoztam, és most Michel és Anita, a lány, próbálgatják az illatos, édes trópusi rumot. Nem illenek össze, a cukornád leve és a holdvilágban úszó berni havasok.

— Miért nem kezd új életet? — kérdezi hirtelen a sötétben a lány.

— Emlékszel nagyapádra? — kérdezem én is.

Misi bólint.

— Ugyanúgy ült, az asztalra hajolva, mióta csak az eszemet tudom. Nagyanyád nevelt fel. Én — csodáltam is, meg féltem is az anyámat. De a példaképem kezdettől fogva nagyapád volt, ott, abban a sötét kórházi szobában. Micsoda ellentét! Csak egy vágyam volt, gyerekkorom óta: hogy kibéküljenek.

— Ez miről jutott az eszembe? — kérdezi a fiam.

— Az új életről. Nézz rám: olyan vagyok már én is, mint az apám. Béna. Álmodozó, képzelődő, tehetetlen.

— Felneveltél!

— Eljátszottam egy szerepet. De azóta leolvadt már rólam a maszk. Nem tudnám újrakezdeni és nem is akarom.

— Te döntöttél — von vállat. Csak most a másik végletbe ne ess!- 21 -