Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

A hagyományostól legtöbbször eltérő (sokszor az antilíra irányában) sorait csak a Ma embere értheti. Minden kornak megvan a maga hangja, és ezt sikerült Petrinek disszonáns próféciával eltalálni. Nem a csövesek mentségére írom, de költőnk megtalálta a szocializmusból(tól?) szakadtak öltögető ny/elvezetét. ,,A melegcsákánv-rendszerű... élet mégsem vált be. ”A hatvanas évek nyomását a nemzedékeken, ha van valaki, akkor ő, aki beméri. Ehhez kell a kívülállóság, avagy a mindenekfelettiség. (ezt KIS(z) vagy nagy felügyelet mellett, pártoskodás nélkül nehezen lehetne) Tehát ő nem állt(lépett) be, mellé sem. Az antilíra antiötletből születik, de mégsem antivers: ,,Volt ihlete a fenének!" Volt, van, és ha így folytatódik akkor feltétlenül lesz is (ha csak le nem kapcsolják, témáinak feszültsége miatt le nem kapcsolódik).

,,A múzsa"(többször is) átröpül és megdobja (letiszteli) emészthetetlen mondanivalóval a költőt. Mástvolnajó-hangulatok rezegtetik felvevőkészülékét, de ő már rég elhatározta: „más leszek...(és) nem leszek más”. Ebbenaneo-neorealista költészetben külön determinált szerepe van a társnak, Mayának: „Komoran evezünk a gyönyörért, hajnali Styxen...” Ebből az éber-álomképből kilóg ez a túlméretezett sor: „Hátadba nyomódik lejárt személyid száma...”. Gyötrelmek gyújtogatása közben lobban a vers. A fantázia filozofikus semmittevése adja a megfejthetetlent: „Elintézzük magunkban az életet, aztán esünk egymásnak,... sietve, szétesőben”. Ez a széteső sietés rohanó rímzárlatokat okoz, de egyben ez az ember-rezgések legérzékenyebb szó-izmográfja.

K-invokációja megold egy alapvető kérdést: ,,A Múzsa-távoliét." A tetszésszerintibármiregondolásban is van egy riverzális axióma: jó lenne, ha..., de a gáncsok visszarántják. A majdnem antivallásos versek megteremtik az ellenpólust: „S ahogy Istennek bármilyen időpont/alkalmas meghallgatni egy imát: MINDEGYIK PILLANAT TÖKÉLETES.” Ez egy sarkalati kiemelés, ennél szívesen elidőznék. Bizony, minden mozzanat rögzíthető és ennek a nagymestere Petri. Antipatikus képei ellenére hamar szimpatikussá válik.

Néha bedob egy pár szonett formában megírt antiszonettet, hogy látva lássák: ő ilyet is tud. Valamikor csatlakozhatott a nyelvtisztító mozgalomhoz, melynek keretében legtöbbször mindent nevén nevez. Reszkessetek szobatiszta szalonirodalmárok! Kaméleonlelkűeknek és fancsalozott-szemüveggel megátalkodottaknak nem ajánljuk politúrozatlan nekiveselkedéseit: „Te nem vagy undorító — csak viszketsz”. így vagyok Petri verseivel, de leginkább kellemes bizsergés ez. Egy újabb hangulattal gyorsan megvakaródzom és már előre borzongok a megbotránkoztathatóság hiányától. „Zsarumadár fenn az égen...”, témánál vagyunk, a jelen hibái végett okulásul felhozza a múltat, amúgy neo-népieschen. Újból feltalálta (néha fején is a szószöget) az abszurd lekottázhatóságát, persze ez már eleve túl van a neo-avantgarde mézgáján.

A történelmi tapasztalatokat is sorokba tördelte. Kedvére mazsolázhat a nyálas olvasó. Dantonra hivatkzova alcímként megjegyzi: „Mi nem a vizigótok köztársaságát akartuk felépíteni”. Hát akkor mit? Erről bőven árulkodik több lehrstiick. Hol örökhétfő van, ott örökhétfő van, és majdnem mindörökké! Ebben bennefoglaltatik a megváltoztathatóság is. (ha az a józan ható-ság mindezt hatósávi okokból elnézi)

„...végül is hagytam némi nyomot / a világban, mondom, / mint a nippek a kredencen...” Ez a szemlélet sem szoriíl magyarázatra, csak ott, ahol mindent magyarázni kell. (magyar-ázatunkra)

Még mindig mozgat a földdel-egyenlővétevés mámora és itt f/el kell készülnünk, vagy „Istenné lenni”.

A kötetből nem maradtak ki szemérmes pironkodások közepette a kényes témák, ezért tartozik Petri a harmadik T gyűjtő fogalmába. ..Csődöt mondott aljasságotok számtalan tana. "- 125 -