Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

Akkor elnéztük őt a képernyőn, a viharokból csöndes szó ágára szállt jövőbe-tűnődést, az Áron-látta besenyő-ivadék hiúzszemét, mely mindig és mindenütt azt figyelte, miként lehetne ezt az országot, e népet megtartani — és fölsajgott bennünk az érzés: bárcsak ne kellene őt még sokáig megsiratni.

Ne sirassátok! — hallgattuk a minapában Juhász Ferenc csillagizzású vigasztalását, de könnyharmat ült a költőtárs, az ő szavain is, meghordozván bennünket a lángelme égboltján és az elárvult házban, Flóra aszszony bánatában. Ne sirassátok őt — mondja az életmű, amit nehéz lesz bárkinek is meghaladni a jövő században, de magunknak is siratnunk kell a fogyatkozásban.

Mert nem bizonyos, hogy elég erőt.merítettünk az ő erejéből, Kháron ladikjának láttán, amellyel ő már éltében megfordult odaát. Ahol nagy elődei várták. Ahol most a turini remete, hűséges honvéd-Józsáját látván őbenne, újból azt mondja: Eljött Magyarország! Jött az üzenettel: „Higygyétek, hogy a halál: legyőzhető, ha én, lám, elestem is. Ha mind elesünk is; kitartó, magányos hátvédként, a végsőkig, ahogy megfogadtuk.” Gyula bácsi! Nyugodj békében.

Gyula bácsi félszárnya: édes Flóra nénénk, vigasztalódást! Elhangzott április 22-én, a költő temetésén.

(Új Tükör)- 10 -