Szivárvány, 1983 (4. évfolyam, 11. szám)

1983-09-01 / 11. szám

belső szabályai szerint, Sztálin titkosrendőreit messze a maguk színvonala fölé emelni.

*

Feleségemmel és fiammal 1957-ben Londonban telepedtem le és megszakításokkal mintegy tizenegy évig éltem ott. Koestler is Londonban, illetve egy ideig az angol fővárostól egy órányira, a Kent-i Long Barnban lakott. Lénye Párizs óta alig változott, viszont az ötvenes évek közepétől, mint mondta, „átváltozott”, azaz attól fogva szépirodalmi igényű, de túlnyomó többségükben tudományos jellegű könyveket írt, közel húsz kötetet. Koestler visszatérését fiatalkori hivatásához, mikor a Vossische Zeitung tudományos munkatársa volt, sokan magyarázták és sokféleképpen. A Bricks to Babel-ben ő maga azt írja, hogy csak kétötöd erejéig volt szépiró, míg lénye háromötödét mindig a tudomány vonzotta. De miért? Határozott választ nem kapunk tőle. Könyvei tematikájából és tartalmából, kivált a The Ghost in the Machine-ébő\ (1967) mégis úgy tűnik, mintha az emberi fajta evolúciójával, építő és romboló ösztöneinek párviadalával, neurofiziológiával, Lamarckkal és Darwinnal stb. elsősorban azért foglalkozzon volna, mert ott tartunk, hogy az ember el tudja pusztítani a fajtáját és a földet, — és Koestler a tudománytól vár segítséget a katasztrófa ellen, vagy legalább választ, miért jutottunk idáig.

Érdeklődési területe a csillagászattól a művészi alkotás lélektanáig, a jógától a parapszichológiáig, az atomfizikától az átörökléstanig terjedt. Beleélő és felidéző ereje koncentrációja és munkabírása egyformán óriási volt. Ha késő éjszaka elmentem a Montpelier Square-i háza előtt, függönytelen ablakú emeleti dolgozószobájában mindig égett a villany. Tudományos jellegű könyveinek többségét olvastam, még hozzá nagy érdeklődéssel, mint a parapszichológiát tárgyaló The Roots of Coincidence-el (1972), mely azonban nem győzött meg Koestler mondanivalójának helyességéről. Az akkora vitát kavart, keleti zsidóság kazár eredetét tárgyaló The Thirteenth Tribe-ot (1976) hitelesnek éreztem, de érzelmek nem számítanak történelmi kérdésekben. Az Indiából kitiltott The Lotus and the Robot ( 1961) merőben új beállítású Gandhi-portréja reveláció volt számomra, viszont a könyv egy másik passzusával, ahol Koestler a japán költészet egészéről mond lesújtó véleményt, sehogysem tudok megbékülni. Holott az egész komplexumban ez az egyetlen tárgy, melyet Koestlernél sokkal jobban ismerek. A többi kérdésben ő tudott ezerszer többet. Nincs jogom, hogy a bennfentest játszva, e problémakörről ítélkezzem.

Ha véleményt akarunk hallani, úgy minden egyes könyvről más és más szaktudósokat kell megkérdeznünk, akik ellentétes felvilágosítást adnak. Vannak, akik Koestler tudományos működését fölösleges kiruccanásnak minősítik; mások azt tartják, hogy észrevételei termékenyítőén hatottak, egyesek szerint pedig ennél is nagyobb érdemeket szerzett, mikor pl. The Sleepwalkers(1959) című könyvében nemcsak elsőnek elevenítette meg Kopernikusz és Kepler alakját — eladdig csak nagy, üres nevek voltak, — de felfedezéseik lélektani, teológiai és irracionális motívumaira is elsőnek derített világosságot. Mindehhez, nem összegzésül, csupán befejezésül annyit tennék hozzá, hogy manapság, mikor egyre-másra születnek új és újabb kozmológiai és kozmogóniai teóriák, mikor a mikro és makrókozmoszban egymással merőben ellentétes törvények látszanak uralkodni és egyre hatalmasabb, hatásosabb és divergensebb tudományunk összefoglalására, egynevezőre hozására oly lángészre volna szükség, kihez képest Einstein és Heisenberg is törpe — ebben a helyzetben nehéz oly tudományos munkát írni, mely mint Koestler akarta „a szintézis felé vezet”. Ezért ismételni kényszerülök azt, amit húsz évvel ezelőtt írtam: hogy t.i., legalább irodalmi szempontból, jobb lett volna, ha- 102 -