Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

letjelenségek. A számos régebbi válaszadási kísérletek egyike Vajda Jánostól származik, aki a borkultúrához való tartozásból eredeztette a magyarság (állítólag) destruktív, széthúzó, sikertelen természetét illetve sorsát, szembeállítva ezzel a sörkultúrához tartozó németek és angolok szorgalmát, összetartását, és sikerét. Századunk egyik legeredetibb műve, melyet szintén a kanti lelki struktúrák eszméje inspirált, Prohászka Lajos A vándor és a bújdosó (1936) című értekezése, melyben mellesleg szintén a világot felfedezve okuló, nyíltszellemű német ,,vándor”-típus javára dőlt el az összehasonlítás a visszahúzódó, sértődékeny, önsajnáló magyar „bújdosóval”.

A pozitivista és strukturalista megközelítés önmagában persze nem szükségképpen naív, hanem tudományos alapozottságú is lehet. Általában: aligha lenne kifejleszthető a modern magyarságtudomány, ha nem venné figyelembe a hasonló céllal indított, következetes és rendszeres korábbi kísérleteket.

A magyar tudománytörténetnek egyetlen olyan szakasza volt, amelyben az ország legkiválóbb szakemberei összefogtak, hogy nemzeti kultúrájuk vizsgálatát önálló szakterületté tegyék. Ez a szakasz a két világháború közti évtizedre esett, mikor az óriási nemzeti veszteségnek és politikai megrázkódtatások megérlelték egy objektív alapozottságú kollektív öntudat és önismeret igényét. A folyamat több forrásból táplálkozott és több párhuzamos szála volt. Kiteljesedésének a II. világháború vetett véget, amikorra pedig létrejöttek az első és mindeddig egyetlen egyetemi magyarságtudományi tanszék (a Pázmány Péter Tudományegyetem Magyarságtudományi Intézete, 1939) és folyóirat (Magyarságtudomány, 1935-1937, majd a fenti tanszék által újraindítva 1942- ben), valamint az ugyancsak páratlan célkitűző tanulmánykötet „Mi a magyar?” (1939). Ez utóbbi kötet mindeddig az egyetlen szintetikus és átfogó kísérlet a magyarság sajátosságainak meghatározására. A II. világháború előtti évtizedek olyan kimagasló egyéniségei, mint Babits Mihály, Bartucz Lajos, Eckhardt Sándor, Gerevich Tibor, Kerecsényi Dezső, és Kodály Zoltán adták tudásukat, intelligenciájukat olyan kérdések megválaszolására, mint a magyarság önismerete, külföldi képe, vagy a magyar stílus kulturális mondanivalója. Ezenkívül a módszertani tudaté ;ság és a problémák érzékelése és világos kijelölése is jellemezte a vállalkozást.

Az ígéretes magyarságvizsgálati fellendülésnek más szálai is voltak, mint például a Magyar Szemle Társaság és folyóirata, Gróf Teleki Pál Magyar Táj- és Népkutató Intézete, a falukutatóknak és Németh Lászlónak a tevékenysége, és így tovább. Mi is méltán tekinthetünk ezekre a személyekre, intézményekre, és eredményeikre mint úttörőkre. Történetük megírására mindeddig nem került sor, pedig sokat okulhatnánk mind eredményeikből, mind botlásaikból, mind pedig sorsukból, melyet végső fokon az apokaliptikus évek határoztak meg. Működésük a há-58-