Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

a külföldi magyarság kultúrájának kutatására és gyűjtésére. A magyar kultúra központ nélküli is lehet. A költészet mint önkifejezési tevékenység nem központosítható többé, mihelyt egyszer kinőtt a nemzeti határok közül. (Természetesen az irodalom társadalmi intézmény is, ezért a kiadók, folyóiratok, szövetségek léte központosítással jár, ez azonban ugyancsak többközpontú szervezési jelenség, mint a diaszpóra rangos magyar nyelvű irodalmi tevékenysége bebizonyította.)

Egy másik fontos felismerés az, hogy a decentralizált magyarságkutatói tevékenységnek autonómnak lehet és kell maradnia. A nemmagyarországi magyarságtudósoknak olyan területeket kell feltárniuk, amelyekkel a magyarországi kollégák nem foglalkoz(hat)nak. Természetesen szükségtelen és lehetetlen lenne a magyar könyv- és folyóiratkiadás imponáló teljesítményeivel versenyre kelni. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy például az északamerikai magyarságkutatás ne múlhassa felül a magyarországit egyes területeken, eredmény, sokrétűség, és tudományos igény tekintetében.

A magyarságtudomány másik, vertikális dimenziója felveti azt a kérdést, hogy miként határozható meg ez a kutatási terület mint önálló szaktudomány.

Más kultúrtanulmányokhoz teszi hasonlóvá az interdiszciplinaritás. A klasszikafilologia és germanisztika két szívós tápláló gyökere: a nyelv- és történettudomány, a magyarságkutatásnak is sokáig fő meghatározója .volt. Észak-Amerikában is főleg jól kiképzett, több évtizedes hagyományokra visszatekintő nyelvi és történelmi (közvetettebben pedig irodalmi és politikatudományi) központok és tanfolyamok képviselik a magyarságtudományt. Ezeknek eredményei örvendetesek ugyan, de volt és van egy kevéssé kívánatos kihatásuk: elterelték a figyelmet és energiát a magyar kutúra egyéb területeinek egyenletes és összehangolt fejlesztésétől. Szerencsére szép számmal vannak történelmi és politológiai tanfolyamaink, kiadványaink, és központjaink. Léteznek stúdiumaink a nyelv és irodalom területén, méghozzá nemcsak a felsőoktatásban, hanem az alap- és középfokú iskolák szintjén is. Ugyanakkor nincs szakemberünk és fórumunk a földrajz, tárgyi néprajz, régészet, művészettörténet, oktatásügy, tömegkommunikáció, zene, sport, és tudománytörténet magyar vonatkozásainak tanulmányozására. Az intenzíven tanulmányozott területeken pedig tabuk nehezítik a kutatás egyenletességét. A szocialista mozgalmak története például közismerten agyonfavorizált terület Magyarországon, míg viszont a diaszpóra történészei szemérmesen hallgatnak róla, holott a II. világháború előtti magyar emigráció történetének kutatása e szempont nélküli egyoldalú volt és marad.

Ellenvetésként közbevethető, hogy magának Magyarországnak sincsenek szakemberei, intézményei, és kiadványai számos említett kutatási terület képviselésére. Kérdés azonban, hogy mennyire helytálló ez az ellenvetés. A diaszpórában kifejlődőben levő magyarságtudomány, mint-56-