Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)

1982-09-01 / 8. szám

erkölcstelen lenne? Tehetek én arról, hogy így kell élnem? Más foglalkozású vagy végzettségű nőt hasonló helyzetben miért ítélnek meg másképpen...? Én is ember vagyok és nő, érti, nő vagyok, csak éppen orvosnő. Nekem miért nincs jogom úgy élni, mint másoknak...?

Otthon, egyedül

Vége a munkaidőnek. Már felöltözve vár rám az „utolsó” orvosnő. Hazafelé tart, az úton beszélgetünk. Az átlagosnál csinosabb, ám egyszerű, s mégis elegáns ruhájában ez nem feltűnő. Néhány méter után egymáshoz igazítjuk lépteinket.

— Jól érzi magát ebben a városban? — kérdezem, kicsit messzebbről közelítve a „témát”, okulva az előző két esetből.

— Én hazajöttem. A szüleim számítottak rám, s nem tehettem meg velük, hogy amikor már segíthetném őket, hátat fordítok nekik. Szükségük van a jelenlétemre. Mindketten nyugdíjasok. Még mindig kislány vagyok a szemükben, akire vigyázni kell. Terhes nekem ez a függőség, de ebből csak úgy tudnék szabadulni, ha férjhez mennék. De ugyan kihez? Nagyon elhatárolt a környezetem. Udvarolt egy mérnök, aki az építkezéseket vezette a lakótelepen, de már a második este az ágyába akart invitálni, mondván, hogy egy orvosnő ismeri ennek a biológiai szükségszerűségét, és nem annyira prűd, mint a többi nő.

— Társaságba nem jár?

— Nincs hová és kivel elmennem. Egyedül nem ülhetek be sehová, de minek is ü{nék be, amikor tisztában vagyok a lehetőségekkel. Egyszer feladtam egy házassági hirdetést. Kaptam is vagy húsz választ. Kettővel találkoztam, de mindegyik azt kérdezte, van-e lakásom, autóm, takarékbetétem. Ügy gondolták, hogy vidéki orvosnő arany tojásokon ül, és ők ezért hajlandók a nevüket adni. Megundorottam ettől, és abbahagytam a kísérletezést.

— Megmutatna néhány levelet?

Közben megérkeztünk. A mama zavarban van, nem tudja mire vélni a férfilátogatót. Kíváncsian néz a lányára, aki megnyugtatja: csak író vagyok.

Sötétbarna diófabútorokkal, polgári ízléssel berendezett szobán megyünk keresztül a „külön” lakrészbe. Ez már modernebb. A Lakáskultúra című folyóiratból olvasott tanácsok alapján rendezték be. A könyvespolcon szakkönyvek vannak többségben, a szépirodalmat Berkesi, Szilvási és Rejtő képviselik, de szép számmal akadnak életrajzi regények és útleírások is.

— Itt élem a magánéletem — mutat körbe.

— Szabad idejében mit csinál?

— Mostanáig tanultam, készültem a szakvizsgára. Időnként olvasgatok, de csak az útleírások vagy az életrajzi regényeket szeretem. A va-32-