Szivárvány, 1982 (3. évfolyam, 8. szám)
1982-09-01 / 8. szám
lóság vonz. A modern irodalmat nem értem. Néha zenét hallgatok vagy festegetek. Kedvelem a pasztell színeket. — Teljesen lemondott arról, hogy férjhez megy? — Igen, ebben a városban semmi lehetőségem nincs. Talán ha Pesten lennék, ott könnyebben sikerülne. Közben bejön a mama tálcát egyensúlyozva. A különleges alkalmakra tartogatott kávéskészletet teszi elénk. Leül, és miközben a kávét kavargatom, apró pillantásokkal méreget. — Maga nős, fiatalember? — kérdezi váratlanul. — Nem. — Szép foglalkozása van, biztosan jó fizetése is! — Ugyan már anyuka, ne kérdezz ilyeneket... riportot jött ide írni, és nem lánykérőbe! — szól rá a lánya elpirulva. A mama néhány zavart köhécselés után kimegy. — Ne haragudjon rá — mentegetődzik az orvosnő —, de majdnem személyes sértésnek veszi, hogy annyi nőtlen fiatalember van az országban és én még mindig nem mentem férjhez. Nem tud belenyugodni, hogy senki sem kéri meg a kezem és nem lesz kisunokája — legyint a mindenbe belenyugvók mozdulatával. — Nagyon szürkék lehetnek így a napjai... — Tudja, a festegetés közben megtanultam, hogy a legszebb színek összekeveréséből is szürke szín születik. Ja, igen, míg el nem felejtem, itt vannak a hirdetésemre kapott levelek. Használja fel őket, ha tudja — búcsúzik. Levélrészletek Kedves Doktornő! Nap mint nap figyelmesen olvasom a házassági hirdetéseket és feltűnt nékem az ön egyszerű hirdetése. Bizony, napjainkban egyre többen így igyekeznek megtalálni a társukat, mert bármilyen boldognak is igyekeznek a társadalmat feltüntetni, a boldogságnak és megelégedésnek egyik legfontosabb kelléke a szerelem még napjainkban is, és bizonyára az is marad még sokáig, hacsak biológiailag meg nem szűnik a különbség a férfi és a nő között. Hogy a boldogságnak ez a kelléke tehát, azaz hogyan talál rá ki-ki a párjára, hogyan áll napjainkban, azt hiszem bátran felelhetjük, hogy siralmasan. Mert mi is történik tulajdonképpen? Felbolydult a falu és a város az utóbbi harminc évben, az emberek nemcsak az ősi fészket cserélik fel oly sokan, de a foglalkozásukat, társadalmi helyzetüket is, és ki-ki elveszítette a régi kapcsolatokat. Természetesen sokan jól jártak, nagyobb életlehetőségekre, tekintélyre tettek szert, de akadtak olyanok is, akiknek ez a boldogságába került, mert nem találják meg az új környezetükben, amit keresnek. Ez utóbbit az értékes emberek szenvedik meg inkább, mert az értéktelenek az u.n. szélhámosok olyanok, mint a legyek, kihajtják őket az ajtón, visz-33 -
