Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-01-01 / 1. szám
10. oldal «lîîVAKÔfcî 2008. január Egy brit gyermekgondozónő három olyan német menekült gyemeket támogat Berlinben, akiket egy danzigi árvaházból űztek el. A balszélen a fiú 9 éves, 18 kg 14 dkg súlyú, olyan gyenge, hogy nem tud állni. Középen a fiú 12 éves, 20 kg 87 dkg súlyú, jobbról pedig 8 éves húga, aki 16 kg 80 dkg. A képet először a Time Magazin tette közzé, 1945. november 12-én. ► menekültek és a nem-elűzött lakosság körében a nem igazolt halálesetek száma 1945-1950 között 9 millió embert tesz ki, sokkal többet, mint amennyien meghaltak magában a háborúban. Mindezen halálesetek számát hozzá kell adni a ténylegesen jelentett számhoz. Mialatt Németország éhezett, az amerikai-kanadai segélyprogram akcióba lendült a világ más részein. Herbert Hoover, az USA egykori elnöke, Harry Truman elnök élelmezési tanácsadója körülrepülte a világot, és értékelte a szükségleteket és készleteket. Talált élelemben szegény nagy térségeket, mint ahogyan ilyenek mindig is voltak és vannak ma is, de nem találta úgy, hogy a világ leküzdhetetlen élelmiszerhiányban szenvedne. Az USA kormányának statisztikája szerint a világ élelmiszertermelése 1945-ben az 1936-1938-as évek átlagának a 90%-a volt, majd 1946 végére gyakorlatilag elérte az említett évek átlagát. Mr. Hoover elegendő élelmiszert kért, kölcsönzött és vásárolt a néhány élelmiszerben bővelkedő országtól - Ausztráliától és Argentínától — ahhoz, hogy képes lett élelmiszerrel ellátni a világnak majdnem összes éhező országát. Melegen üdvözölte a kanadaiakat együttműködésükért a CBC-ben elmondott egyik beszédében Ottawában, 1946-ban: „Az emberek azon százmillióinak hálája száll Kanadába, akik e nagy Nemzetközösség erőfeszítései által megmenekültek az éhhaláltól. ” Amikor Mr. Hoover kihirdette a győzelmet a világtörténelem legnagyobb méretű fenyegető éhínsége felett, a németek történelmük legrosszabb évét kezdték meg. 1946 elején a németországi állapotról szóló jelentések arra indították az USA szenátorait, többek között Kenneth Wherry-t és William Langer-t, hogy tiltakozzanak „ez ellen az agyalágyult,... brutális és bűnös Morgenthau-terv” ellen. Mr. Truman - megkésve - Mr. Hoover közbenjárását kérte. Mr. Hoover minden észak-amerikaihoz szólt: „Napjainkban anyák milliói gyermekük pusztulásának szemtanúi. ’’Bizonyos német városokban évente 20%-os lett a csecsemőhalandóság, katasztrofálisan magasabb, mint Németországban vagy a kortárs Európában az átlagos csecsemőhalandóság volt a háború előtt. A brit zónához tartozó Kiel-ben a gyermekek körében a tüdővész 70%-kal múlta felül a háború előtti időszak átlagát. Kanadában Mr. Hoover irgalmat kért Németország számára. „En csupán az Önök szánalmához és köny őrületéhez fordulhatok. .. Nem hívnának meg az asztalukhoz egy láthatatlan vendéget?” Hét éhező csecsemő a berlini Katolikus Gyermekkórházban 1947 októberében. A jobboldalon látható csecsemő közel van a halálhoz. A kanadaiak és egy amerikai odaültették az asztalukhoz a láthatatlan vendéget. Norman Robertson, Mackenzie King miniszterelnök élelmezési fő tanácsadója szerint Kanada volt az egyetlen ország, amely megtartotta azt az ígéretét, hogy segít az éhezésen. A háború után egyedül Kanadában szabályozták még sokáig az élelmiszer-fejadagokat és árakat, hogy másoknak segíthessenek. Bizonyos idősebb németek még ma is őrzik annak a „Hoover-étkezésnek” az emlékét, ami 1947-ben az iskolában melegítette testüket. Sok millióan — közöttük több százezer Németországban született kanadai — emlékezik Németországban levő otthonára, amely most lengyel vagy orosz uralom alatt van, miközben senki sem álmodik kártérítésről; de mindannyian vágyunk arra, hogy megismerjük történetüket. (Ford.: Tudós-Takács János) Matthew Parris: Az ALKALMAZOTT PROPAGANDA-TECHNIKÁK A politika nyelve A gazdasági hadviselésben axióma, hogy valamely ország elpusztításának legbiztosabb módja a fizetőeszközének leértékelése, például úgy, hogy az országot hamisított pénzzel árasztják el. Nem kevésbé igaz, hogy valamely nemzeti kultúra és identitás elpusztításának legbiztosabb módja nyelvének leértékelése. Ezért nem meglepő, hogy a felforgató ügynökségek számára abszolút elsőbbsége van a nyelv megrontásának. Ezek a „szemantikai hamisítók” valamennyien a maguk gyűlöletes politikai korrektségük vonalán tevékenykednek, az iskoláinkban és egyetemeinken, a központi és helyi közigazgatásban, a kiadóhivatalokban és szerte a tömegmédiában mindenütt. Ennek során vagy arra törekednek, hogy bizonyos szavakat gyártsanak, amelyek éppen olyan elfogadhatatlanok, mint a hamisított pénz, vagy más szavak hagyományos jelentését és értékét megváltoztassák, ill. olyan új szakkifejezéseket vezessenek be, amelyek az ő perverz ideológiájukat szolgálják. (George Orwell ugyanezt jövendölte az „1984” című regényében, amelyben a hivatalos nyelv az „új beszéd”). A folyamat alattomos és halálos veszéllyel fenyeget; ennek megfelelően a legnagyobb éberséget kell tanúsítanunk és könyörtelenül kell eljárnunk annak érdekében, hogy gátat vessünk e folyamatnak, éppen úgy, ahogyan minden hamisított pénzt is ki kell vonnunk a pénzforgalomból, hogy megőrizzük anyagi tőkénk értékét. És senki se vesse el ezt a témát azzal, hogy „ezek csak szavak”; a szavak a gondolat közvetítői, és így vagy úgy a gondolat irányítja életünk legnagyobb részét. A hamisított pénz vagy árucikk esetében is eléggé ébernek kell lennünk, hogy az értékesítés közben, de lehetőleg már előtte leleplezzük a csalást vagy annak kísérletét, máskülönben azt tapasztaljuk, hogy jócskán szegényebbek lettünk. Ennek megfelelően írásunknak is az a célja, hogy erősítse az éberséget és segítsen eltávolítani a hamisítókat és összes értéktelen terméküket a nemzeti életünkből. De mindenekelőtt át kell tekintenünk annak módjait, ahogyan az emberek gondolatait, beszédét és magatartását befolyásolhatja a propaganda. A propaganda elemei A propaganda célja, hogy megváltoztassa azt a módot, ahogyan az emberek gondolkodnak és éreznek azzal a társadalommal kapcsolatban, amelyben élnek, valamint azokkal az értékekkel és fontossági sorrendekkel kapcsolatban, amelyek irányítják a társadalmat. Annak érdekében, hogy a propaganda ezt elérje, a következő taktikákat alkalmazza: Szavak jóváhagyása — Ily módon bizonyos szavak, illetve kifejezések sajátos tekintélyre tesznek szert és „tiszteletreméltóságot” nyernek azáltal, hogy gyakran használják őket a befolyásos körökben és a tömegmédiában. így az emberek hajlandók maguk is alkalmazni az ilyen beszédfordulatokat, mégpedig azon az alapon, hogy ami elég jó a hozzájuk hasonlók számára, annak rendben lévőnek kell lennie. Csak meg kell figyelni a népszerű médiafigurák, pl. ún. megmondó emberek befolyását bizonyos szavak, ill. reklámszövegek mindennapos használatának előmozdítására. Figyeljük meg azt is, hogy bizonyos közönséges fordulatok, amelyek egykor teljesen elfogadhatatlanok voltak az előkelő társaságban, jelenleg közhellyé váltak a tömegmédiában és ennek következtében a mindennapi társadalmi érintkezésben. Szavak helytelenítése - Ezáltal bizonyos szavak, illetve kifejezések kellemetlen szociális reakcióknak, személyes sértegetésnek, az előléptetésből való kizárásnak, sőt állásvesztésnek vagy a nyomásgyakorlás más formáinak teszik ki azokat, akik ilyen szavakat, szófordulatokat használnak. A vétkest többé-kevésbé büntető jellegű nyomás alá helyezik azért, hogy vegye figyelembe a „közbeszédet” és alkalmazkodjon hozzá. Tanúbizonyságul szolgálnak erre „politikai korrektség” lobbistái az oktatásban, a könyvkiadásban, a tömegmédiában és a politikában. Az ilyen nyomásgyakorlások jelenleg már az óvodásszinten kezdődnek. Ismétlés - A „divatos” szó elegendő ismétlése révén e szó, illetve kifejezés hamarosan helyettesíteni fogja elődjeit, már csak azért is, mert az emberek nem szeretnek kimondani olyasmit, ami „furcsa” vagy maradi. Eufémia - Ez mindannak, ami bensőleg rút, visszataszító, erkölcstelen vagy másképpen elfogadhatatlan, a nyilvánvalóan vonzó, kevésbé bántó vagy semleges elnevezések mögé rejtése. A mindennapi szinten ez csupán egyszerűen finomság és alkalmazása a civilizált viselkedés feladata, de a gátlástalan politikusok és a nem kevésbé gátlástalan „társadalom-átalakító” ideológusok, politológusok kezében az eufémia a nyilvánosság megtévesztésének és az arra való nevelésének baljóslatú eszközévé válik, hogy az emberek elfogadjanak olyan dolgokat, amik ellentmondanak a nemzeti érdeknek, sőt, szögesen ellentétesek azzal. Néhány tipikus példa:- „meleg” a „homoszexuális” helyett;- „szeretkezés” az „alkalmi közösülés” helyett;- „több kultúrájú” a „keverékfajú” helyett;- „hátrányos helyzetben lévő” a „parazita” helyett;- „vállalkozó” a „szélhámos” helyett;- „kisegítés” az „alárendelés” helyett;- „szabadság” az „anarchia” helyett;- „érték nélküli” az „elvtelen” helyett. Cenzúra - Ez természetesen jócskán túlmegy bizonyos szavak, illetve kifejezések helytelenítésén, és eljut egészen a hivatalnokkar, az akadémikusok és a média bizonyos írói vagy szónokai bizonyos fajta publikációinak betiltásáig. A cenzúra bizonyos formái természetesen jó célt szolgálnak; amikor pl. a pornográfia, a nemzetbiztonság vagy a rágalmazás elhárítására alkalmazzák. Végeredményben a cenzorok megbízatásán és indítékain múlik, hogy a cenzúra jó, vagy rossz célt szolgál. Vonzó hatás a tömegekre — Ez esetben a propagandista a maga üzenetét olyan módon „csomagolja, ill. mutatja be”, hogy ezzel valószínűleg lefegyverzi az üzenet bírálatát. Ezt úgy tervezik, hogy kiaknázzák vele a „jó közérzet” tényezőjét a minden irányban túlságosan rászedhető nagyközönség körében, felhasználva a hivatásos szórakoztatókat, a rádió/tv olyan szappanoperáit, mint a sokfajúság, feminizmus, homoszexualitás, promiszkuitás, élettársi kapcsolat stb. terjesztésének eszközeit. Például: a négereket és az ázsiaiakat számos programban úgy ábrázolják, mintha ők a fehér népek társadalmának természetes és megszokott részét alkotnák. Többnyire mint magas intelligenciájú, felelősségteljes, példamutató és olyan kedves embereknek mutatják be őket, akiknek a jelenléte minden módon gazdagítja a társadalmat. A népszerű rádió- és tv-sorozatokban szinte változatlanul úgy jelennek meg, mint mintaszerű állampolgárok, hősök, netán mint a „fehér rasszizmus” áldozatai, a programkészítők által alkalmasint úgy jellemezve, mint „fordított”, tehát a vad és ostoba fehérek között misszionáriusi munkát végző személyek. Ha pedig a cselekmény nem támaszt alá sok nyilvánvaló faji anomáliát, akkor indokolatlanul beillesztik őket az ún. háttérjelenetekbe (ezt az eljárást nevezik a brit filmoperatőrök a feketék „kamerába vételének”). Az ilyen propagandának a tömegekre gyakorolt vonzása a hamis emberszeretet, az émelyítő érzelgősség, az eufémia és a felszínesség agyafúrt keverékén alapul és az egészet úgy tervezik, hogy „az orvosság lemenjen” ezeken a befolyásolható torkokon. Kivált a „multikulturális” hadjárat olyan, mintha azt mondanák nekünk, hogy adjunk piszkos vizet a régi borhoz egy új koktél elkészítése végett. „A televízió hazudik. Minden televízió hazudik. Állandóan, intenzíven, szokásszerűen hazudik. Mindenki nyakatekerten hazudik. A hazugság kultúrája veszi körül a médiumokat, és azok, akik ott dolgoznak, megélik és belélegzik és ezáltal boldogulnak. Nem ismerek a közéletnek még egy olyan területét - ide értve a politikát is -, amely jobban át lenne itatva hivatásos cinizmussal.” - Gerry Himes, BBC programszervező, idézve a „Race Today"-ben. (Ford.: Tudós-Takács János)
