Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-09-01 / 5. szám
2008. május __________________________«lîîVAKOfeî____________________________ 9. oldal Mark Weber: A MENGELE-ÜGY TANULSÁGAI Hitleren és Himmleren kívül az utóbbi években egyetlen embert sem ócsároltak annyira, mint a „náci gonoszság” megszemélyesítőjeként Dr. Josef Mengelét. A Mengele-legenda alapja két regény volt, amelyeket Hollywood alakított át népszerű filmmé: William Goldman „The Marathon Man”, és Ira Lewin „The Boys From Brazil” című regénye. Az utóbbi regényből készült filmben Gregory Peck játszotta a könyörtelenül rosszindulatú Dr. Mengelét, aki a kis Hitlerek tucatjait klónozta egy ördögi latin-amerikai náci összeesküvés részeként. Számtalan újság- és magazin-cikkben Mengelét rutinszerűen azzal vádolják, hogy 400 000 embert küldött a halálos gázkamrákba, mialatt Auschwitz-Birkenauban vezető orvosként teljesített szolgálatot 1943-ban és 1944- ben. A „Halál Angyalának” elnevezett férfi állítólag hátborzongató „kísérleteket” folytatott kiszemelt zsidó áldozatain és mindig gyönyörködött a szadista kegyetlenkedésekben. Pl. a U.S. News and World Report (1985. jún. 24-i száma) szerint Mengele élvezettel „adott kandiscukrot azoknak a gyermekeknek, akiket azután elevenen bedobott a kemencékbe, miközben Mozart- és Wagnerzenét dúdolt”. A Washington Post (1985. március 8.) arról számolt be, hogy Mengele „rutinszerűen élve dobta a csecsemőket a kemencékbe, a terhes nőknek pedig megparancsolta, hogy feküdjenek a hátukra, és addig rugdosta őket, amíg el nem abortáltak”. A média-kampány a tetőpontját 1985 júniusában érte el, amikor a Mengele-nevet naponta ismételték az újságok címlapjain és a televíziós csatornák esti híradásai során. Mengele arca nézett mereven a tömegesen terjesztett People heti pletykalap címlapjáról. Egy évekig tartó vadászat ért véget véglegesen, amikor a törvényszéki tudósoknak egy nemzetközi csoportja azonosította Dr. Josef Mengelének az egyik brazil sírból exhumált maradványait. A hozzátartozók tanúsítása, a német orvosok közül az egykori barátok és a dokumentatív anyag hatalmas gyűjteménye még jobban megerősítette, hogy Mengele 1979 februárjában baleset folytán vízbe fulladt. Noha egyetlen épeszű ember sem akar menteni vagy tisztára mosni kegyetlenkedéseket, bárki is követi el azokat, az igazság és a tisztesség iránti alapvető igény többeket a Mengele-legenda alaposabb vizsgálatára késztetett. Mennyi igaz a fantasztikus vádakból? Az az állítás, hogy Mengele „400 000 embert küldött az auschwitzi gázkamrákba”, részben ferdítésen alapul és hamis. Az igaz, hogy más tábori orvosokkal együtt rutinszerűen válogatta ki a munkaképes személyeket a táborba érkező új jövevények szállítmányaiból. A holocaust-írók általában fenntartják azt az állítást, hogy az Auschwitzba érkező minden munkaképtelen zsidót azonnal meggyilkoltak a gázkamrákban. A 400 000-es szám egyszerű becslés a Birkenauba 1943-ban és 1944-ben érkező munkaképtelen zsidókról, amikor Mengele volt ott a vezető orvos. Tény, hogy nagyszámú munkaképtelen zsidót fogadtak be internáltként a táborba. A más bizonyítékokkal összhangban lévő hivatalos német dokumentumok azt mutatják, hogy Birkenau túlnyomóan zsidó népességének igen nagy aránya 1943-ban és 1944-ben munkaképtelen volt. Számos zsidó túlélte a háborút a tábori kórházban nyújtott orvosi gondoskodás eredményeként, ami Dr. Mengele általános felügyelete alatt állt. Az egyik ilyen személy Otto Frank volt, a híres Anna Frank apja. Miután betegen érkezett, Ottót a tábori kórházba szállították, és ott maradt egészen addig, amíg a szovjet csapatok Auschwitzba érkeztek 1945 januárjában. Amikor a németek kiürítették a tábort kevéssel a szovjetek megérkezése előtt, hátrahagyták azokat, akik nem tudtak mozogni (közöttük a betegeket, öregeket, gyengélkedőket és számos gyermeket). A Mengele elleni legborzalmasabb vádak, mint az a történet, hogy élő csecsemőket dobott a kemencékbe, beteges és képtelen mesék, amelyek ellentmondanak annak, amit ismerünk ennek az orvosnak a jelleméről. Például, ahogyan a Time magazin beszámol róla (1985. június 24.), Mengele „bizonyos alkalmakkor lovagiasságból virágot is adott: miután átküldött Krakkóba vizsgálat céljából egy terhes zsidó orvosnőt, virágot küldött neki fia születése alkalmából”. Természetesen elképzelhető, hogy Mengele megölhetett foglyokat, noha azok a tábori tisztségviselők, akik ilyen bűncselekményeket elkövettek, súlyos büntetésnek tették ki magukat. Például Dr. Waldemar Hovent, a buchenwaldi tábori orvost az egyik SS bíróság halálra ítélte, mert foglyokat gyilkolt meg. Jeffrey Hart, több országos lap rovatvezetője azt mondta olvasóinak, hogy kételkedik számos „borzalmas Mengele-történetben”, amelyet a tömegmédia terjeszt. „Mint hivatásos történész, bizonyos óvatosságot tartok szükségesnek számos anekdotával kapcsolatban, amelyeket rutinszerűen tényként fogadnak el” — írja Dr. Josef Mengele Hart. „Saját történészi sejtésem az, hogy számos ilyen dolog mitológia, amelyet egyfajta metaforaként gondoltak ki... Kételkedem abban a történetben, hogy úgy ölt meg nőket, hogy a torkukat megtaposta a cipőjével. Hosszú időnek kell eltelnie, amíg a tudósok elválasztják a Mengelével kapcsolatos tényeket a kitalálástól.” (Washington Times, 1985. július 9.) Noha Hurt dicséretet érdemel nyilvánosan megvallott óvatos kételkedéséért a Mengele-mitológia egyes részeivel kapcsolatban, igazi bátorságot akkor mutatna, ha az egész holocaust-történetre ugyanilyen kételkedő szemmel nézne. Mi az ő „sejtése” azzal a népszerű mesével kapcsolatban, amelyet megerősítettek Nürnbergben, miszerint a németek szappant gyártottak a zsidó holttestekből? Mi a véleménye a Dachauban, Buchenwaldban, Mauthausenben és Auschwitzban végbemenő elgázosításokról szóló mesékkel kapcsolatban? Az a bizonyíték meglehetősen nyilvánvalónak látszik, hogy Mengele tényleg végzett orvosi kísérleteket szolgáló műtéteket egyes Auschwitz-i foglyokon. Ebben a tekintetben talán érdemes megjegyezni, hogy az USA kormánya hasonló orvosi „kísérleteket” végeztetett a második világháború alatt. Amerikai katonai orvosok négereket azok tudta nélkül fertőztek meg szifilisszel, a nemi betegségek újfajta kezelésének vizsgálata keretében. Az 1950-es évek folyamán a CIA kórházi betegeken azok tudta, illetve beleegyezése nélkül végzett — az LSD-vel, alváshiánynyal, a tömeges sokk-terápiával és a megkísérelt agymosással kapcsolatos — pszichiátriai kísérleteket pénzelt. Mengeléről egy hézagos, de felvilágosító cikk jelent meg a New York Times Magazin 1985. július 21-i számában Robert Jay Lifton (a New York City egyetemén oktató professzor) tollából. A hosszú tanulmány azzal a megjegyzéssel kezdődik, hogy „Mengele hosszú ideig volt fókuszában annak, amit egy démonikus személyiség kultuszának lehet nevezni. Ö az abszolút rossz megtestesítőjének tűnt...” De, miként Lifton kifejti, Mengele nem volt az a „nem-emberi, sőt emberfeletti erő”, aminek a média ábrázolta. Mengele népszerű, intelligens és komoly fiatalember volt. Katonai szolgálatának (leginkább a keleti fronton töltött) három éve alatt bátor, szorgalmas katonának bizonyult. Kitüntetést kapott, közöttük az első- és másodosztályú Vaskeresztet. Mint az Auschwitz-Birkenau-i tábor vezető orvosa a zömében zsidó rab orvosok nagy csoportjának volt a vezetője. Lifton rámutat, hogy a nagy nyilvánosságot kapott 1963-1965-ös frankfurti Auschwitz-perben a Mengelével kapcsolatos „tanúvallomások” értékét tévedések rontották le. Noha pl. Mengele egyike volt annak a számos tábori orvosnak, akik felváltva döntötték el, hogy az Auschwitz- Birkenauba érkező új jövevények közül kiket lehet munkába állítani, és kiket nem, az egyik zsidó fogoly, aki közreműködött a beérkező szállítmányok kirakodásánál, a per során azt állította, hogy Mengele mindig jelen volt a foglyok szétválasztásánál. Amikor a bíró ezt úgy kommentálta, hogy „Mengele nem lehetett ott minden alkalommal”, a tanú ezt felelte: „Véleményem szerint mindig jelen volt. Éjjel-nappal.” Más egykori foglyok szerint Mengele „erősen árja kinézetű, magas és szőke volt”, jóllehet a valóságban közepes termetű, fekete hajú és sötét bőrű volt. Lifton leírja, hogy a Mengele körül keringő mítoszok sorában vannak olyanok, amelyek szerint azt tanácsolta Strössner Paraguay-i elnöknek, hogy irtsa ki az ország bennszülött indián lakosságát, vagy pl. részt vett az egykori nácik által állítólag működtetett kiterjedt kábítószerkereskedelemben . Mengele jelleméről és az Auschwitzban való tartózkodása alatt végzett munkájáról értékes — „Dr. Josef Mengele SS százados értékelése” c., 1944. aug. 19-i keltezésű — egykorú dokumentum tájékoztat, amelyet az auschwitzi SS orvosok hivatala készített. (Eredeti példánya megtalálható a Berlini Dokumentációs Központ dossziéjában.) A dokumentum Mengelére nézve nagyon kedvező: „Mengelének nyílt, tisztességes, szilárd jelleme van. Abszolúte megbízható, egyenes, becsületes. Jelleme nem mutat semmilyen gyengeséget, rossz tendenciákat vagy vágyakat. Érzelmi és testi felépítése kiváló. Az Auschwitz-i koncentrációs táborban teljesített szolgálata idején gyakorlati és elméleti tudását a súlyos járványok leküzdésére alkalmazta. Minden neki adott feladatot okosan, kitartó energiával és többnyire nehéz körülmények között, feljebbvalói teljes megelégedésére teljesített. Alkalmasnak mutatkozott bármely helyzet kezelésére. Kevés szabad idejét buzgón felhasználta a maga antropológiai továbbképzésére. Tapintatos, szerény viselkedése méltó egy jó katonához. Viselkedése miatt a bajtársai különösképpen kedvelik. Beosztottjait becsületesen és a megkívánt szigorúsággal kezeli, ennek ellenére csodálják és kedvelik. Magatartásában és munkájában Dr. Mengele abszolút szilárd és érett életszemléletet mutat. Katolikus. Beszédmódja spontán, gátlásoktól mentes, meggyőző és kedves.” A személyi értékelés a továbbiakban megjegyezte, hogy miközben Mengele „lelkiismeretesen teljesítette orvosi kötelességeit Auschwitzban, tífuszban megbetegedett”. Az értékelés felsorolta a jutalmakat, amelyeket a bátorságáért és a kiemelkedő szolgálatáért kapott, és azt a következtetést vonta le, hogy méltó az előreléptetésre. Miután Dél-Amerikába repült, hogy elkerüljön egy kirakatpert, 10 évig Argentínában és Paraguay-ban a saját nevén élt. Semmi jel nem mutat arra, hogy valaha is szégyenkezett vagy bűntudatot érzett volna bármi miatt, amit Auschwitzban tett. Ellenkezőleg. Egyik levelében Rolf fiának ezt írta: ,A legcsekélyebb okom sincs arra, hogy bármely döntésemért vagy tettemért igazoljam vagy mentegessem magam.” (Time, 1985. július 1.) A brazil rendőrség által 1985 júniusában megtalált személyes iratai között volt egy összefüggéstelen, félig ►
