Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-09-01 / 5. szám
2. oldal «lîîVAKÔfcî 2008. május ► Meg kellett tehát erősíteni a hátországot, mindenekelőtt ideológiailag. Az újabb politikai trükköt a XX. Kongresszus szolgáltatta: Hruscsov főtitkár „leleplezte” Sztálin bűnös politikáját (pontosabban szólva a Sztálin által elkövetett bűnöknek egy csekély részét, hiszen nagyon sok sztálini gaztettről, mint például Katyn tragédiájáról, a Litvániában elkövetett vérengzésről, a kassai bombázásról stb. egy szó sem esett). A „leleplezés” során Hruscsov elhallgatta, hogy ő maga is bűntársa volt Sztálinnak, a XX. Kongresszus egész személyi állományával egyetemben. A „leleplezés” célja lényegében ugyanaz volt, mint az 1953-as magyarországi személycserének: azt a látszatot akarta Hruscsov - immár az egész világ számára — kelteni, hogy nincs szükség a szovjet rendszer katonai megdöntésére, mert belülről, illetve „felülről”, a szovjet vezetés részéről gyökeres változások történtek. Az alapvető rossz nem a kommunizmus lényegében, hanem a sztálini gyakorlatban volt. Higgye el tehát az egész világ- és azon belül főleg a Szovjet által elnyomott, leigázott nemzetek —, hogy a sztálini hibákat a jövőben elkerülik, és egy emberibb, „torzulásoktól mentes” szocializmusban fognak élni az emberek. A moszkvai trükk másodszor is sikerült: a nyugati világ jelentős része hitt a látszatnak. Magyarország felé Moszkva első lépésként ugyanazt a taktikát alkalmazta, mint három évvel korábban: személycserét hajtott végre. Rákosi Mátyást véglegesen eltávolították Magyarországról 1956 nyarán. De ezen a ponton a moszkvai vezetés egy óriási hibát követett el: Rákosi utódául Gerő Ernőt, a hírhedt, szadista kommunistát tették meg, akinek a múltját a spanyolországi polgárháború idején elkövetett tömeggyilkosság terhelte. Ez a személycsere már nem tévesztette meg a magyar népet: senki sem remélte Magyarországon, hogy bármilyen változást fog eredményezni ez a személycsere. A magyar nép kommunistaellenességén és a függetlenség utáni vágyán az sem változtatott, hogy 1956. október 6-án (!) a Kerepesi temetőben ünnepélyesen eltemették a kommunisták által hét évvel korábban kivégzett Rajk Lászlót és társait. A magyar nép 1956 októberében nem elégedett meg azzal, hogy Rákosi Mátyástól megszabadult — a bolsevizmustól akart megszabadulni, független Magyarországot és teljes vallásszabadságot akart, ami a bolsevizmus lényegével összeférhetetlen. Kirobbant a magyar forradalom, a világtörténelem legnagyobb, legtisztább, legcsodálatosabb forradalma. A pesti srácok, az egyetemisták és a munkások világtörténelmet írtak. A forradalom alatt Moszkva újra - immár harmadszor — megpróbálkozott a személycsere trükkjével: Moszkva Gerő Ernőt Nagy Imrével cserélte fel. Moszkvában úgy gondolták, hogy a magyar nép előtt népszerű, de Moszkvához teljesen lojális kommunista Nagy Imre kifogja a szelet a vitorlából: úgy változtat, hogy minden marad a régiben. De ami sikerült 1953-ban, már nem sikerült 1956-ban. Nagy Imrén túlléptek az események. A magyar nép nem „megreformált” kommunizmust, hanem kommunizmustól teljesen mentes Magyarországot akart. És 1956 októberének végén Nagy Imre lelkében is döntő változás történt: rájött arra, hogy Moszkva őt is becsapja. Miközben Moszkvából őt is azzal áltatták, hogy Magyarországról kivonulnak a szovjet csapatok, újabb csapatok érkeztek keletről. S ekkor megtette Nagy Imre a döntő fordulatot a Moszkvától való elszakadás útján, megtette első önálló lépését: kilépett a Varsói Szerződésből (és ezzel aláírta saját halálos ítéletét...). Az 1953-as és a két 1956-os kommunistáktól vezérelt személycsere történelmi tanulságai kézenfekvők. 1) A kommunisták egyetlen igazi célja minden válság esetén a hatalom megtartása, és ennek elsődleges eszközéül általában a személycserét választják. A nép jogos elkeseredését és ebből fakadó gyűlöletét mesterségesen úgy manipulálják, hogy egyetlen személyre összpontosuljon (Rákosi Mátyásra, Sztálinra, Gerő Ernőre, Gyurcsány Ferencre). Azután egy bizonyos idő után a gyűlöletes figurát (aki természetesen messzemenően az ő emberük) eltávolítják, leváltják, így a politikai változás illúzióját keltik, és ezzel óhajtják a népben jelenlevő feszültséget levezetni. Közben ügyelnek arra, hogy bár a felszínen politikai változások, „reformok” történnek, a lényegen semmi se változzék: nemzet- és vallásellenes politikai vonalvezetésük változatlan maradjon. S az 1989-1990-es ún. „rendszerváltás” — azonkívül, hogy Magyarországon a pártjukat MSZMP helyett MSZP-nek nevezik, és a nyílt kommunista ideológia helyett „szociáldemokrata” szólamokat hangoztatnak — csak annyit változtatott, hogy az esetek többségében nyílt diktatórikus, adminisztratív intézkedések helyett politikai eszközökkel üldözik mindazt, ami nemzeti és keresztény (bár olykor a rendőrterrortól sem riadnak vissza, amint ezt az elmúlt két év tapasztalatai mutatják. ..). 2) A fentiekből következik, hogy a jelenlegi magyarországi válság okait és Magyarország katasztrofális helyzetét nem oldja meg az egyszerű személycsere: Gyurcsány Ferenc leváltása önmagában nem jelenti a probléma megoldását, mint ahogyan a személycsere sem jelentett rendszerváltozást, sem 1953-ban, sem 1956-ban. Gyurcsány távozásán túl a megoldást törvényes, jogi úton az ősi Alkotmányunkhoz való visszatérés, a Szent Korona közjogi szerepének helyreállítása és a magyar állami életnek a Szent Ko róna-tan szellemében való megújulása jelenti, amelyben a nemzetet fenntartó paraszt, a nemzetépítő munkás, a nemzetvezető értelmiségi, a nemzet halhatatlanságát biztosító nő és a nemzetvédő katona mind megtalálja helyét és testvéri közösségét. Hazánk életének ez a megújulása parancsolóan szükséges, és nem utópia, hiszen ez a megújulás a dolgok természetén alapul, márpedig mélységesen igaz az antik bölcsesség: „Űzd ki bár a természetet vasvillával, az mégis mindig visszatér.” A bolsevizmus és a liberalizmus természetellenes rendszerét fel kell, hogy váltsa az Isten által alkotott emberi természetnek és a magyar nép lelkiségének, történelmi hagyományainak megfelelő új magyar rend, amely úgy lesz keresztény és magyar, hogy nem nyom el egyetlen nemzetiséget, és egyetlen vallást sem. A megújulás feladata csak rajtunk múlik. Ahogy Széchenyi mondta: „Bennünk van a hiba, de bennünk van a feltámadáshoz szükséges erő is!” HITLER NŐVÉRE SZÓT EMEL FIVÉRE VÉDELMÉBEN (A következő nyilatkozatot Paula Hitler 1957-ben tette, újra kifejezve meggyőződését, ahogy 12 évvel korábban, szeretett fivérének halálát követően. Ebben a nyilatkozatban a német politikusokhoz és a Führer kritikusainak új nemzedékéhez szól, amikor összehasonlítja Hitler nagyságát e politikusok és kritikusok megvetésre méltó jelentéktelenségével és értéktelenségével.) „Uraim! Tartsák észben: az Önök nevét már rég elfelejtik, még mielőtt a testük elrothad a földben. De az Adolf Hitler név még mindig fény lesz a sötétségben. Önök nem tudják meggyilkolni Öt azzal, hogy belefojtják emlékét a hányadék-vödreikbe, és nem tudják megfojtani szennyes, tintafoltos ujjaikkal. Hitler neve mindörökké él a lelkek százezreiben. Önök teljesen és túlságosan jelentéktelenek még ahhoz is, hogy Öt megérintsék. Szerette Németországot, rajongott Németországért. Amikor a becsületért és a tiszteletért harcolt, a német becsületért, Németország iránti tiszteletért harcolt, és amikor már minden elveszett, életét adta Németországért. Mit adtak Önök mindezidáig? Melyikük adná életét Németországért? Az egyedüli dolgok, amikkel törődnek: a gazdagság, a hatalom és a mértéket nem ismerő élvhajhász élet. Amikor Németországra gondolnak, érzékeiknek engedve, felelősség és gondoskodás nélkül gondolnak rá. Higgyék el nekem: a Führer teljes önzetlensége szóban és tettben már önmagában véve szavatolja halhatatlanságát. Az, hogy elkeseredett harcát Németország nagyságáért nem koronázta siker, mint például Cromwell küzdelmét Britanniában, nagymértékben a szóban forgó népek lelkiségével áll összefüggésben. Egyfelől az angol ember jelleme lényegénél fogva tisztességtelen, a féltékenység, önteltség és a figyelmesség hiánya irányítja. Másfelől azonban sohasem felejti el, hogy angol, és lojális népéhez és a Koronához. Ezzel szemben a német az elismerés iránti igényét fontosabbnak tartja, mint azt, hogy németnek született. Éppen ezért mit sem számít Önöknek, jelentéktelen teremtményeknek, ha tönkreteszik is az egész nemzetet. Az egyetlen gondolat, ami irányítja Önöket, mindig ez lesz: először Én, másodszor Én és harmadszor is Én. Értéktelenségükben Önök sohasem gondolnak a nemzet jólétére. És ezzel a szánalmas felfogással akarják megakadályozni egy óriás halhatatlanságát? Amit közvetlen a háború után leírtam, helytállónak bizonyult. Az, hogy a meggyőződéseim igazak, nyilvánvaló még 1957-ben is.” Paula Hitler Berchtesgaden, 1957. május 1. (Ford.: Tudós-Takács János)
