Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-07-01 / 4. szám

14. oldal

«lîîVAKÔfeî

2008. április

Tudós-Takács János:

HITLER ÉS A NÉMET IFJÚSÁG

Az 1889. április 20-án született Adolf Hitlerrel foglalkozó bolsevista és liberális írások előszeretettel ismételgetik a vádat, hogy „Adolf Hitler új pogány volt, a kereszténység ellensége”. Ilyenkor - ezerszeres nagyításban - azokat az ellentéteket, konfliktusokat idézik, amelyek a nemzetiszocialista állam és bizonyos egyházi körök politikája közötti különbségekből adódtak. Figyelmen kívül hagyják viszont azokat a végső filozófiai elveket, amelyek a kereszténység és a nemzetiszocializmus közös alapjául szolgálnak, továbbá azt, amit Jézus Krisztus a Hegyi Beszédben a hamis és igazi próféták megkülönböztetéséről mondott: „Minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt. Minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és a tűzre vetnek. Tehát a gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt 7,17-20)

A kereszténység és a nemzetiszocializmus közös filozófiai elveinek tárgyalása nagy elmélyedést igénylő, hatalmas téma. Ebben az írásunkban a Hitler által rendszerbe foglalt és a politikai hatalma segítségével a gyakorlati életbe átültetett nemzetiszocializmus egyik legfontosabb vívmányával: az ifjúság körében beérett gyümölccsel foglalkozunk. Célunk kimutatni, hogy a nemzetiszocialista uralom 12 éve nagyon jó, sőt csodálatos, a történelemben egyedülálló gyümölcsöt termett — s ebből Krisztus szavai szerint az következik, hogy e jó gyümölcsöt termő fa, a nemzetiszocializmus is jó (a szó erkölcsi értelmében), hisz „a rossz fa nem teremhet jó gyümölcsöt”. Ez viszont azt mutatja, hogy Hitler nem lehetett Krisztus vallásának, a kereszténységnek ellensége, nem lehetett „újpogány”, hanem — a szó krisztusi értelmében — mélységesen keresztény és igazi próféta volt.

Az ifjúság a francia forradalom szellemi hatása következtében a XIX. században és a XX. század elején divatossá vált liberalizmus romboló hatására erkölcsi válságba jutott a nyugati világban. Ez természetes következménye annak a folyamatnak, amely a gyakorlati élet területéről száműzte a transzcendes Istennel való kapcsolatot, vagyis a vallás lényegét. Márpedig a jócselekedeteket jutalmazó, a rossz tetteket büntető Istenre gondolás nélkül nincs elégséges szankciója az erkölcsi követelményeknek: az Isten nélküli „erkölcs” legfeljebb jogszabályok és illemszabályok együttesét jelenti, ám mindkettő csak külső normarendszer, amely önmagában nem alakítja át az ember benső, lelki világát, ráadásul mindkettő gyakran változik, így nem alkalmas arra, hogy minden kor minden ifjú emberének biztos útjelzője és iránytűje legyen.

Az ifjúság erkölcsi válságának jelei a nyugati világban számos formában megmutatkoztak: a léhaságban, jellemgyengeségben, a fiúknál a bátorság, kitartás, akaraterő hiányában, a lányoknál a feminizmussal való kacérkodásban, és mindkét nemnél számtalan egyéb módon. De a leglátványosabban és leginkább megdöbbentően a weimari köztársaság idején érte el az ifjúság hanyatlása a csúcspontját, amit aligha lehet csodálni a kommunista propagandának a gyermeknevelés területén tapasztalható befolyása miatt. Ebből a szempontból különösen rossz volt a közoktatás helyzete Berlin vörös kerületében, Neuköllnben, ahol a berlini zsidó iskolaügyi tanácsos, Kurt Löwenstein volt a szellemi irányító. Itt volt a Dr. Fritz Karsen (azelőtt Krakauer) nevű zsidó igazgatása alatt álló Kari Marx iskola, ahol a tanulók vitték a szót, és a tanároknak kellett alárendelniük magukat a tanulóknak. Egy 1931-ben történt abortusz alkalmából a tanulók iskolai dolgozatot írtak a Német BTK abortuszt tiltó, 218.§-ának eltörléséről. Sőt alakítani akartak egy „Diák harci szövetséget a 218.§ ellen”. Az intézet felsőbb osztályos növendékei kirándulást tettek Hamburgba, ahol tanáraik „tanulmányi célokból” elvezették őket a bordélyházak negyedébe, majd élményeikről írásbeli dolgozatot írattak velük.

Kurt Löwenstein 1924-ben megjelent, „Das Kind als Traeger der werdenen Gesellschaft” (A gyermek mint az eljövendő társadalom hordozója) c. írásában a következőképpen vázolta fel a nevelés célját: „Az Egyház és a vallástanítás elleni harc nem elméleti tanokért folyik, hanem az újjászülető társadalom harca az elpusztuló társadalommal”.

Löwenstein rendezett gyermektáborokat is, amelyeket „gyermekköztársaságoknak” nevezett. 1929-ben hat ilyen sátortábort állított fel 10 000 gyermek befogadására. Fiúkat és lányokat elvből egy sátorba szállásoltak. Egy újságírónak így nyilatkozott Löwenstein: „Nálunk a gyermekek számára egyszerűen nincs Isten, nincs vallás.”

Ilyen helyzetben volt erkölcsi szempontból a német ifjúság Hitler hatalomra jutásakor. Ő az erkölcsi válságból kilábalás, vagyis a német ifjúság megújulása első lépéseként már korábban, 1926-ban egy új ifjúsági mozgalmat hozott létre, amelynek az volt a célja, hogy olyan ifjúságot neveljen, amely a nemzetiszocializmus világnézeti és politikai céljaitól megigézve egész életét a német nemzet szolgálatába tudja állítani. E mozgalomnak a „Hitler-Jugend” (Hitler-Ifjúság) nevet Hitler munkatársa, a későbbi nürnbergi vértanúk egyike, Julius Streicher adta.

Adolf Hitler felismerte, hogy az ifjúság válsága mélyén a hősi életszemlélet ellentéte, az individualisztikus lelkiség áll, amely a nemzetet egymásért áldozatot hozni nem tudó és nem akaró, önző egyedek sokaságára bontja. Az individualista ifjú fő tulajdonsága a haszonelvűség (utilitarizmus), amely legfőbb értéknek az egyéni boldogulást látja, vagy az élvezetelvűség (hedonizmus), amely legfőbb értéknek az öncélnak tekintett élvezetet tartja. Természetesen érték az egyéni boldogulás is, érték az élvezet is, de az értékek hierarchikus rendjében a maguk helyén van létjogosultságuk, alárendelve az erkölcsi jónak, amelynek egyik alapelve, hogy az értékek azonos rendjében a közjó (vagyis a Nemzet java) megelőzi az egyén javát. így az erkölcsi rend értékeit a legfőbb jónak tartó és ezzel a Nemzetet szolgáló Hitler-Jugend jelszava ez volt: „Semmit önmagunknak, mindent Németországnak!” Ezzel Hitler

egy hatalmas erkölcsi megújulásnak vetette meg az alapját.

1929-ben már 2000 Hitler-ifjú vonult fel a nürnbergi birodalmi pártnapon. 1931-ben Baldur von Schirach-ot nevezték ki birodalmi ifjúsági vezetővé. 1932-ben már 110 000 volt a Hitler-ifjak száma. Hitler ekkor a hozzájuk intézett beszédében többek közt ezt mondta:

„Mi érhetne egy olyan nemzetet, amelynek ifjúsága mindenről lemond, hogy nagy eszményeinek szolgálhasson! Hiszem, hogy a nemzetiszocialista ifjúsági mozgalomban egy új nemzedék növekszik fel... Ti majd egykor boldog büszkeséggel hivatkozhattok arra, hogy a ti hűségetek és vállalkozó szellemetek teremtette meg az új Németországot.”

Akkor még sem Hitler, sem az előtte felvonuló ifjúság nem tudhatta, milyen hamar beteljesül ez a prófétai szózat.

Amikor Hitler 1933. január 30-án kancellár lett, a Hitler-Jugendnek 1 millió tagja volt. Baldur von Schirach az összes ifjúsági szervezetet egyesítette a Hitler-Jugendben. 1935. májusában Schirach a következő szavakkal ismertette a Hitler-Jugend jellegét és feladatát a sajtó képviselői előtt:

„Az ifjúság nevelése az állam elidegeníthetetlen felségjoga. Az állami nevelés célja az öntudatlan ifjúságnak rendszeres képzése öntudatos állampolgárrá és az állameszme hordozójává... A Hitler-Jugend az ifjú Németország világnézeti nevelő közössége.”

1936. december 1 -jén a „törvény a Hitler- Jugendről” az addig önkéntes közösséget az egész Birodalom ifjúsága számára kötelezővé tette. Hitler akarata ugyanis az volt, hogy az egész német ifjúság egységes világnézeti és ezáltal egységes erkölcsi nevelést kapjon.

A törvény 2.§-a így szól: „Az egész német ifjúságot a szülői házon és iskolán kívül a Hitler-Jugendben kell testileg, lelkileg és erkölcsileg a nemzetiszocializmus szellemében a nép... szolgálatára nevelni.” Ezek a szavak arra utalnak, hogy a nemzetiszocializmus a családot nagyra értékeli, a Nemzet alapsejtjének tekinti, és ebben is teljesen keresztényi alapon gondolkodik: a közösség szolgálatát nem a természet ellenében gondolja el, mint a bolsevizmus, hanem a legkisebb természetes közösségre, a családra alapozza. Nem versenytársának tartja a családot, mint a bolsevizmus és a liberalizmus, hanem legfőbb segítőjének.

A Hitler-Jugendben az erkölcsi nevelés előterében az önzetlenségre való nevelés állt. Azután a bátorság, becsületérzés és a hűség erényét akarta a mozgalom megszilárdítani a német ifjúság lelkében.

A Hitler-Jugend a vezetés elvén épült fel. A mozgalom csak vezetőket ismert, nem elöljárókat. A vezetőket a közösség legjellemesebb tagjai közül választották ki, s ők a maguk hatáskörében lefelé teljes parancsnoki jogkörrel rendelkeztek, amely felfelé a teljes felelősséggel párosult.

A vezetők iskolázása külön vezetőképző iskolákban történt. Itt többhetes tanfolyamokon világnézeti kurzusokkal, jellemneveléssel és testneveléssel képezték a leendő vezetőket. A világnézeti oktatás felölelte a fajismeretet, történelmet, szocializmust, továbbá a határmenti és a külföldi németek problémáit.

A Hitler-Jugendbe 14 éves korban lehetett belépni. A belépés a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt ünnepi gyűlésén történt, a szülők részvételével. A 18 éveseket feleskették a Führer és a német népközösség iránti szolgálatra és kötelességteljesítésre.

Minden vezetőnek képzettnek kellett lennie a hadijátékokban. 15 000 vezetőt képeztek ki lövészetben, 50 000 személyt tengeri sportokra, 100 000 főt a gépkocsizó csapatok utánpótlására, 45 000 személyt híradósnak, 20 000 főt lovas sportokra.

„Fürgén, mint az agár, szívósan, mint a bőr, keményen, mint a Krupp-acél” - ez volt a jelszava ennek az ifjúságnak.

Fontos nevelőalkalmak voltak az „otthonesték” és a „tábor”. Hangjátékok és előadások, ének és játék tették élénkké az otthonestéket.

A „Német Leányok Szövetsége” a Hitlerjugend női tagjainak egyesülete volt. A nemzetiszocializmus felfogása szerint a két nem jellege és karaktere különbözik, ezért a szociális életben különböző feladatokkal kell a két nemhez tartozó ifjúságot megbízni. így a Hitler-Jugend szeivezetét bizonyos módosításokkal alkalmazták a leányokra, de a világnézeti nevelés mellett sportbeli, kulturális és gyakorlati nevelésben részesítették a leányokat is.

1938. január 18-án meghirdették a „Hit és Szépség” programot a 17 21 éves lányok számára.

A Hitler-Jugenden keresztül Adolf Hitlernek az ifjúság nevelése terén sikerült az, ami ilyen mértékben a 2000 éves kereszténységen belül egyetlen államfőnek, egyetlen állami vezetőnek sem: Hitler megteremtette az emberi történelem legerkölcsösebb ifjúságát. Ennek az ifjúságnak erkölcsi színvonala nagymértékben hozzájárult ahhoz a legendás, hősi harchoz, amelyet Németország a második világháborúban az ellene és néhány szövetségese ellen felsorakoztatott úgyszólván egész világgal szemben folytatott. Ez az erkölcsi színvonal tette lehetővé, hogy a német morál megtörésére végrehajtott angolszász terrortámadások ellenére sem tört meg a német nép morálja. A „hinni, harcolni, győzni” hármas jelszóval harcoló német nép büszkén írhatta a légitámadások okozta romokra: „Házainkat összerombolták, de a szívünket nem.”

Az ellenséges propaganda hangoztathatja akár százezerszer is azt a vádat, hogy Adolf Hitler „újpogány” szörnyeteg volt, de a tények — amelyek közismerten makacs dolgok - mást mutatnak. Jézus Krisztus szavai szerint a „gyümölcsök” mutatják meg, ki a hamis, és ki az igazi, Istentől küldött próféta. Amint látjuk: a tények tanúbizonysága egyértelmű. A bolsevizmus és a liberalizmus „gyümölcsei” az erkölcsileg züllött, szenvedélybeteg, alkoholista, kábítószerező, tanárokat bántalmazó, ambíció és igazi életkedv nélküli ifjúság. A nemzetiszocializmus gyümölcse a világtörténelem legerkölcsösebb, hősi, hűséges, önfeláldozó, bajtársias szellemű ifjúsága lett, amely híven teljesítette kötelességeit, amelyekkel Istennek, Hazájának és Nemzetének tartozott, és amely nem tévesztette össze az igazat a szenzációval, a jót a kellemessel és a szépet a látványossal!

A rómaiak is ismerték a bölcsességet: „A történelem az élet tanítómestere.” A második világháborút követő hatalmas történethamisítás- sorozat után ki kell mondanunk fordítva is a szólást: „Az élet, azaz az életben tapasztalt gyümölcsök tanítanak meg a hamisítástól mentes történelemre.” Adja Isten, hogy a jövendő magyar ifjúsága, a magyar Nemzet szent tavasza a nemzetiszocializmus gyümölcseiből ne csak hamisítatlan történelmet tanuljon, hanem e példakép láttán „legyen minden magyar utód különb ember, mint szülei voltak.” S ez nem elérhetetlen eszmény a magyar ifjúság számára, hisz igaza van Zrínyinek: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!”