Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-07-01 / 4. szám

2008. április csolatos, amely nem engedte meg neki előterjesztésének foly­tatását. Glenz felszólítja Sylviát, hogy adja át. Mire Sylvia: „Ez helyesbítés, mivel a bírósági jegyzőkönyvben a tények ér­telmezése rossz.” Glenz: „Csak adja át most!” Sylvia: „Ön ugyanúgy ismétli önmagát, mint amikor elutasítja a bizo­nyítékokra vonatkozó indítványokat!” Ez utóbbi megjegy­zés még hangosabb nevetést vált ki a közönségből. Glenz nem reagál erre, de az előadó bíró méregbe kezd jönni. Glenz Sylviának: „Adja át!” Sylvia nem engedi magát eltéríteni és folytatja érvei felsorolását. Majd kifejti a BTK 130.§-ának tör­vénytelen voltát. Glenz itt is azt mondja: „Adja be írásban!” 10 óra 43 perckor Glenz szünetet rendel el 12 óráig, hogy a Bíróság „véleményezhesse” a Sylvia által átadott, mintegy 100 oldalnyi írásos indítványt. Szünet után Glenz ebédszünetet rendel el 3 óráig. 3 óra után Glenz a szokásos okokra hivatkozva elutasítja Sylvia két reagálását. Hozzáteszi, hogy a Bíróság nem fejezte be a többi megvitatását, és a határozatot holnap hirdeti ki. Ezzel a tárgya­lás erre a napra véget ér. Tizenharmadik nap (2008. január 8.) A tárgyalás 9 óra 8 perckor kezdődik. Glenz bejelenti, hogy az egyes bírók még nem olvasták végig Sylvia összes reagálá­sát, tehát azok még nem kerülhetnek jegyzőkönyvbe, Grossmann ügyész sem végzett vele. A bírói határozat: „NEM”. Az indoklás az ismert frázisok felsorolása. Az összes többi indítványt és módosítást be kell adni 11 óráig. Hozzá­teszi, az, hogy a Bíróság elutasította az indítványokat és reagá­lásokat, nem jelenti azt, hogy a Bíróság elhanyagolja azt a kö­telességét, hogy fel kell tárnia az összes tényt. A bizonyítékok meghallgatása ezzel véglegesen befejeződött. Grossmann ál­lamügyészé a szó. Bevezetésként Grossmann kijelenti, hogy a „holocaust” „történelmi tény”. „Könyvtárakat tölt meg az erre vonat­kozó irodalom”, bennük a német és külföldi bíróságok ítéle­tei, amelyeket „komoly történelmi írások” támasztanak alá. Azt állítja, hogy a Karlsruhei Német Legfelsőbb Bíróság „holocaust”-tal kapcsolatos rendelkezése, a „kézzelfogha­tó nyilvánvalóság” tana (ami azt jelenti: „mindenki tudja, hogy az igaz, tehát nem szorul bizonyításra”) „évtizedeken át folyó kutatás eredménye”. Azt mondja, hogy Saul Friedlander „Die Jahre der Vernichtung” (A megsemmisítés évei) című könyve (München, 2006.) részletesen kifejti a „kéz­zelfogható nyilvánvalóságot”. Bock engedélyt kap szólásra és engedélyt kér további indít­ványok előterjesztésére. A Bíróság 11 óráig visszavonul. Utána Sylvia három indítványt terjeszt be, és engedélyt kér azok kifejtésére, de Glenz az engedélyt ismét megtagadja, és kijelenti, hogy mindent írásban kér. Bock is benyújt egy in­dítványt, és amikor Glenz rámutat, hogy már tegnap meg­mondta, hogy a továbbiakban nem fogad el több indítványt, Bock Adenauer ismert szellemes mondását idézi: „Miért sze­retném azokat az ostoba megjegyzéseket, amiket tegnap tettem.” Hozzáteszi, hogy a további indítványok benyújtásának szó­beli tilalma Sylviára vonatkozott, nem őrá. Glenznek el kell fogadnia ezt, és nem szakítja félbe Bockot, aki a korszak tör­ténelmében jártas szakértőt kér a „holocaust” áldozatainak rendkívül eltúlzott számával kapcsolatos probléma tisztázásá­ra, mivel az utóbbi években a hivatalos szám állandóan csök­ken, még a „fősodor” történészeinek műveiben is. Glenz ismét elrendeli, hogy mindegyik bíró olvassa el Sylvia utóbbi reagálásait, amelyek közül az egyik a Friedlander­­könywel foglalkozik. Majd suttogás következik Glenz és „jobb keze”, az előadó bíró között, és Glenz ebédszünetet rendel el 1 óráig. Ebéd után a nagy bírósági teremben folytatódik a tárgya­lás. Glenz bejelenti, hogy a Bíróság elutasítja Bock indítványát, a szokásos érvek alapján. Majd két további indítványt is auto­matikusan elutasít. Glenz bíró kéri, hogy Grossmann ügyész ismételje el a „ho­­locaust”-tal kapcsolatos megjegyzéseit. Grossmann az ismét­lést az „államilag szervezett és kivitelezett tömeggyilkos­ság” „díszítő” frázissal fűszerezi. Azután pontról pontra végig­megy a vádiraton, az Államügyészség teljes politikai részlegé­nek e mestermunkáján. Összesen 11 ponttal foglalkozik. A Bírósággal egyetértve a 2. és a 3. pontot, valamint a 10. és 11. pontot mint „cselekvési egységben elkövetett” bűncselekmé­nyeket összevonja. Külön említi, hogy Sylvia Horst Mahlert jogi segí­tőjének alkalmazta. Ezt jogellenesnek nevezi, mivel Mah­lert ideiglenesen eltiltották az ügyvédi ténykedéstől. Meg­említi a német kormány becsmérlését; az „OMF” kifejezés sűrű ismétlését; a bírósági eljárás „akadályozását” a Zündel-perben; a Bíróság „korlátozását”; a bírósági eljá­rásnak a közbeszólásaival való ismételt félbeszakítását; azt, hogy nem hajlandó elismerni a „Német Szövetségi Köztár­saság” legitimitását; azt, hogy helytelen kifejezéseket hasz­nált a jogorvoslati kérelmében a Zündel-perből való kizá­rásával kapcsolatban; a Potsdami Megyei Bíróság előtt ta­«lîTVAKÔfcî núsított magatartását a Reineke-perben; a „holocaust” többszöri tagadását és a „német gondolkodással szemben­álló, zsidó gondolkodással „kapcsolatos” Mahler-szöveg­­nek a jogorvoslati kérelméhez való csatolását. Grossmann szerint a német nyilvánosság megrökö­nyödve áll Sylvia viselkedése és megnyilatkozásai láttán. Képzeljenek el ilyen magatartást egy ügyvédtől, egy bíró­sági szervtől, az igazságosság keresőjétől! Sylviának elfer­dült elgondolása van Németországról és az emberiségről. Ö „fanatikus antiszemita”, aki elveti a „holocaust”-pere­­ket, mint „képzelgéseket”. De ő maga az, aki a hamis el­képzelések világában él. Sylviát azzal vádolja meg, hogy „állandósítja Németország szégyenét”, „feje tetejére állítja a történelmet”, és „az áldozatokat festi le bűnösöknek”. Vádolja Sylviát azon állítása miatt is, hogy a zsidók ta­lálták ki a „holocaust”-ot, miközben tagadja, hogy a nem­zetiszocialisták megpróbálták meggyilkolni az összes zsi­dót. Itt a közönség nem tetszést kifejező morajlása teljesen hangossá válik. Grossmann a közönség felé fordulva Sylviát „önjelölt kis rasszista vezetőnek” nevezi. Sylvia felé fordul­va azt mondja, hogy Sylvia „az égő zsinagógák Németorszá­gát akarja!” A terem ismét megtelik a „szégyentelen csirkefogó” és más hasonló, felháborodott bekiabálásokkal. Grossmann sze­rint Sylvia népirtó Németországot akar, de számára szeren­csétlenül a nemzetiszocializmus a „holocaust” következté­ben „döglött egér”, és ezért akarja ő tisztára mosni a nem­zetiszocializmust. Grossmann haragja az őrjöngésig fo­kozódik, de még mindig nem képes gyertyát tartani Meinerzhagennek, amikor egy ítélet ésszerű magyarázatára ke­rül sor. Azután megpróbál idézni a Bibliából, de az idézetet elfer­díti: „Minden háború kezdetén ott áll az Ige.” Meglehetősen meglepő módon elismeri, hogy „különböző országok a ’holo­caust’ témájával különböző módon foglalkoznak”. Azután megvédi Németországnak a „holocaust” tagadása elleni törvényeit, mondván, hogy „Németország adósa a tör­ténelemnek”. Majd felsorolja a Sylvia ítéletével kapcsolatos indítványait: A vádirat 1. pontjával kapcsolatban 4 hónap; A 2. és 3. ponttal kapcsolatban 18 hónap; A 4. ponttal kapcsolatban 15 hónap; Az 5. ponttal kapcsolatban 9 hónap; A 6. ponttal kapcsolatban 12 hónap; A 7. ponttal kapcsolatban 9 hónap; A 8. ponttal kapcsolatban 8 hónap; A 9. ponttal kapcsolatban 9 hónap; A 10. és 11. ponttal kapcsolatban 12 hónap. Összesen 96 hónap! Ráadásul Grossmann 5 év foglalkozástól való eltiltást kér, gyakorlatilag azonnal, a „holocaust” tagadásának valószínűsé­ge miatt. Egyre erősödő hangon fejezi be 2 óra 33 perckor a vádbeszédet. A hallgatóság megjegyzései egyáltalán nem hízel­­gőek. Ezután Glenz megkérdezi Bocktól, óhajt-e beszélni. Bock most eláll a szólástól; azt mondja, át akarja tanulmányozni az anyag lényegét és meg akarja fontolni az államügyész vádbe­szédét. Glenz bíró egy kicsit hosszasabban suttog az előadó bíróval, majd bejelenti, hogy a tárgyalás erre a napra véget ért. Tizennegyedik nap (2008. január 10.) A tárgyalás 9 óra 22 perckor kezdődik. Sylvia és Bock be­jelenti, hogy három indítványt akarnak beterjeszteni: 1. Egy cikket a zsidóságról; 2. Sylviának a nemzetiszocializmushoz való viszonyáról; 3. egy cikket a Zündel-perről, amely megjelent a Frankfur­ter Allgemeine Zeitungban „Der lange, kurze Weg...” (A hosszú, rövid út...) címmel, V. Zastrow szerzőtől. Sylvia összegzi kifogásait az államügyész vádbeszédében elő­forduló mulasztásokkal és félremagyarázásokkal kapcsolatban. A látogatók kedvéért megpróbál tisztességet és nyitottságot vinni ebbe az eljárásba, és jellemezni számukra a bizonyítékok­kal kapcsolatos indítványokat, amelyeket Glenz nem fog neki engedni jegyzőkönyvbe olvasni. Ezzel megkezdődik a szokásos játszma közte és Glenz között: „Nyújtsa be írásban!” „Adja ide nekem!” Sylvia nyugodt marad és nem hagyja magát eltéríte­ni, még akkor sem, amikor Glenz elcsavarja előle a mikrofont. Folytatja beszédét egészen addig, amíg Glenz ismét azzal fenyegeti, hogy eltiltja a beszédtől. Akkor hirtelen átadja az indítványt Glenznek, miközben folytatja beszédét. Ekkor Glenz úgy intézkedik, hogy a fénymásolatokat készítsék el és osszák szét a Bíróság tagjainak. Kilenc óra 30 perckor Bock elkezdi védőbeszédét. Bevezetőül emlékeztet Andersen szép meséjére a király új ru­hájáról, és elmondja, hogy ezt a történetet a szülők szokták mesélni a gyermekeiknek... Bock szerint ez a Bíróság a király szerepét játssza, míg azok, akik azt vallják, hogy hisznek a „holocaust”-ban, a király kíséretének szerepét alakítják, „poli­tikailag korrekt” módon viselkedve. Sylvia természetesen a gyermek, aki hangosan és tisztán kiáltja: ,>A király meztelen!” 11. oldal Bock rámutat, hogy Grossmann szerint Sylvia minden vád­pontban bűnös. A vádpontok a következők: 1. vádpont: Horst Mahlerre, mint Sylvia segítőjére vonat­kozóan. A I45c.§ szerint ez nem bűncselekmény. Bock azt mondja, hogy ő maga is gyakran tárgyal Horst Mahlerrel jogi problémákról, és praxisában alkalmilag felhasználja Mahler javaslatait. Ez nem büntethető cselekmény, következésképpen nem érvényes vádpont. 2. vádpont: Sylvia használta a „Heil Hitler” köszöntést. Bock rámutat, hogy a Bíróság nem bizonyította azt az állítást, hogy Sylvia feltette ezt a köszöntést az internetre. Nagyon so­kan feltehették oda ezt a köszöntést, köztük ő maga (Bock) is. Azt mondja, hogy Sylvia nem tette közzé az üzenetet és nem küldte el Meinerzhagen Bíróságára. A nyilvános cselekvés bün­tetőjogi eleme egyszerűen nem létezik. A saját otthonában mindenkinek szabad „Heil Hitler”-t mondania, és vannak, akiknek a falán Hitler képe lóg. Ezért ez nem érvényes vád­pont. 3. vádpont: Bock rámutat, hogy ennek a Bíróságnak na­gyon pontosan kellene értelmeznie a BTK 130.§-át, amelyből árad az elnyomás és a zsarnokság, és ez folyamatos emlékeztető a német politikai és erkölcsi ínségre. Mindnyájan ismerjük a régi szólást: „Akinek a kenyerét eszem, annak dalát zen­gem.” És Grossmann államügyésznek nagyon hangos az éneke! 4. vádpont: A Lüneburgi Per. Ez Dr. R. Hennig pere volt a kormány gyalázásáért. Őt 9 hónap börtönre ítélték és 6 hó­nap után feltételesen szabadlábra helyezték. Bock azt mondja, hogy vizsgálatot végzett 2007 decemberében, és a Kerületi Bíróság elnöklő bírója arról tájékoztatta, hogy 18 hónap telt el a per óta, és még nem nyújtottak be vádiratot Sylvia ellen. A jelek szerint azok nem sietnek! Ha a bíró igazat mondott, akkor ez nem lehet vádpont Sylvia vádiratában. 5. vádpont: Az államügyész szerint Sylviát Horst Mahler agymosásnak vetette alá. Ha ez igaz, akkor ez nemcsak csök­kenti Sylvia bűnösségét, hanem teljesen fel is menti őt. 6. vádpont: Az államügyész szerint Sylvia „agresszív anti­szemitizmust” képvisel. Bock rámutat, hogy ez vagy igaz, vagy nem, de ha igaz is, nem büntethető, tehát nem érvényes vád­pont. 7. vádpont: Bock megjegyzi, hogy az államügyész szerint Sylvia bűnösségét növeli az a tény, hogy nézetei és megjegyzé­sei ismertté lettek külföldön. Azt mondja, hogy ez azt bizo­nyítja: az ügyész nem ismeri eléggé a jogot, ha ilyen vádpon­tot illeszt a vádiratba. Az ügyvédnek éppen az a feladata, hogy megakadályozza: ügyfele kárára hibás ítéletet mondjanak ki. Hogyan háríthat el egy ügyvéd ilyen ítéletet? Bizonyítékokra vonatkozó indítványokat nyújt be, hogy ellensúlyozza a vádat állítólag megalapozó „kézzelfogható nyilvánvalóságot”. Az ügyvéd ezt úgy hajtja végre, hogy olyan új vizsgálati eredményeket terjeszt elő, mint amilyen Fritjof cikke. Mind­azonáltal a Német Szövetségi Köztársaság jelenlegi jogszabálya értelmében az ügyvédet meg kell büntetni a bizonyítékokra vo­natkozó indítványok és a bizonyított tények előterjesztéséért. Azt mondja, hogy ez a bírósági indoklás. Az, hogy a Bíróság Fritjof Meyer cikkét egy — bizonyítékokra vonatkozó indít­vánnyal összefüggésben — utasítja el, jellemző a Bíróság eljárá­sára. Noha a „fősodorhoz” tartozó Meyer történész eljut egy fél milliónál kisebb (zsidókat és nem zsidókat felölelő) áldozat számáig, a Bíróság még mindig ragaszkodik a „több millió zsidó” számadathoz. Az indítványok elutasítá­sának ezt az indoklását „felületesnek és elfogadhatatlannak” nevezte. Ez a makacs és ésszerűtlen ragaszkodás a divatja múlt „kézzelfogható nyilvánvalóság” számadataihoz, megfosztja a vádlottat minden védelemtől! Ez után Bock a BTK 260.§-ának 3. bek. értelmében in­dítványozza az eljárás felfüggesztését, mivel a tisztázás nem lehetséges, és az eljárás nem nevezhető tisztességes pernek. Abban az esetben, ha a Bíróság nem hajlandó felfüggeszteni az eljárást, akkor azt kéri és indítványozza, hogy legyen felment­ve Sylvia védelmének szakmai kötelességétől, mert nem akar fügefalevél lenni egy szégyenteljes, becstelen kirakatperben. Rámutat arra, hogy az ő felmentése nem veszélyeztetné a pert, mivel a Bíróság kinevezett egy másik ügyvédet, számolva ezzel a helyzettel. Követeli a Bíróság azonnali határozatát, és 9 óra 55 perckor befejezi védőbeszédét, amelyet a hallgatóság jól megérdemelt tapsa követ. Glenz fenyegetően néz a közönségre és figyelmezteti őket, hogy visszavonja jelenlétük engedélyezését. De nem foganato­sít ellenük korlátozó rendszabályokat. Majd szünetet rendel el. 10 óra 49 perckor folytatódik a per. Glenz bíró megkérde­zi a Bíróság összes tagját, hogy „tudomásul vették-e” Sylvia és Bock indítványait és magyarázatait, mire mindannyian igen­nel válaszolnak. Ezután következik Glenz elkerülhetetlen, várt, rosszindulatú és hosszan elnyújtott „nem”-e. Mint mindig, mindent elutasít. Bocknak azt mondja, hogy nem hajlandó fel­menteni kötelességei alól, mert nem lát erre okot. Szerinte a Legfelsőbb Bíróság különbséget tesz a 130.§ alá tartozó perek és a védőügyvédek ténykedései között. 10 óra 51 perckor a bíróság által kijelölt ügyvéd kezd ►

Next

/
Thumbnails
Contents