Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-07-01 / 4. szám
2008. április csolatos, amely nem engedte meg neki előterjesztésének folytatását. Glenz felszólítja Sylviát, hogy adja át. Mire Sylvia: „Ez helyesbítés, mivel a bírósági jegyzőkönyvben a tények értelmezése rossz.” Glenz: „Csak adja át most!” Sylvia: „Ön ugyanúgy ismétli önmagát, mint amikor elutasítja a bizonyítékokra vonatkozó indítványokat!” Ez utóbbi megjegyzés még hangosabb nevetést vált ki a közönségből. Glenz nem reagál erre, de az előadó bíró méregbe kezd jönni. Glenz Sylviának: „Adja át!” Sylvia nem engedi magát eltéríteni és folytatja érvei felsorolását. Majd kifejti a BTK 130.§-ának törvénytelen voltát. Glenz itt is azt mondja: „Adja be írásban!” 10 óra 43 perckor Glenz szünetet rendel el 12 óráig, hogy a Bíróság „véleményezhesse” a Sylvia által átadott, mintegy 100 oldalnyi írásos indítványt. Szünet után Glenz ebédszünetet rendel el 3 óráig. 3 óra után Glenz a szokásos okokra hivatkozva elutasítja Sylvia két reagálását. Hozzáteszi, hogy a Bíróság nem fejezte be a többi megvitatását, és a határozatot holnap hirdeti ki. Ezzel a tárgyalás erre a napra véget ér. Tizenharmadik nap (2008. január 8.) A tárgyalás 9 óra 8 perckor kezdődik. Glenz bejelenti, hogy az egyes bírók még nem olvasták végig Sylvia összes reagálását, tehát azok még nem kerülhetnek jegyzőkönyvbe, Grossmann ügyész sem végzett vele. A bírói határozat: „NEM”. Az indoklás az ismert frázisok felsorolása. Az összes többi indítványt és módosítást be kell adni 11 óráig. Hozzáteszi, az, hogy a Bíróság elutasította az indítványokat és reagálásokat, nem jelenti azt, hogy a Bíróság elhanyagolja azt a kötelességét, hogy fel kell tárnia az összes tényt. A bizonyítékok meghallgatása ezzel véglegesen befejeződött. Grossmann államügyészé a szó. Bevezetésként Grossmann kijelenti, hogy a „holocaust” „történelmi tény”. „Könyvtárakat tölt meg az erre vonatkozó irodalom”, bennük a német és külföldi bíróságok ítéletei, amelyeket „komoly történelmi írások” támasztanak alá. Azt állítja, hogy a Karlsruhei Német Legfelsőbb Bíróság „holocaust”-tal kapcsolatos rendelkezése, a „kézzelfogható nyilvánvalóság” tana (ami azt jelenti: „mindenki tudja, hogy az igaz, tehát nem szorul bizonyításra”) „évtizedeken át folyó kutatás eredménye”. Azt mondja, hogy Saul Friedlander „Die Jahre der Vernichtung” (A megsemmisítés évei) című könyve (München, 2006.) részletesen kifejti a „kézzelfogható nyilvánvalóságot”. Bock engedélyt kap szólásra és engedélyt kér további indítványok előterjesztésére. A Bíróság 11 óráig visszavonul. Utána Sylvia három indítványt terjeszt be, és engedélyt kér azok kifejtésére, de Glenz az engedélyt ismét megtagadja, és kijelenti, hogy mindent írásban kér. Bock is benyújt egy indítványt, és amikor Glenz rámutat, hogy már tegnap megmondta, hogy a továbbiakban nem fogad el több indítványt, Bock Adenauer ismert szellemes mondását idézi: „Miért szeretném azokat az ostoba megjegyzéseket, amiket tegnap tettem.” Hozzáteszi, hogy a további indítványok benyújtásának szóbeli tilalma Sylviára vonatkozott, nem őrá. Glenznek el kell fogadnia ezt, és nem szakítja félbe Bockot, aki a korszak történelmében jártas szakértőt kér a „holocaust” áldozatainak rendkívül eltúlzott számával kapcsolatos probléma tisztázására, mivel az utóbbi években a hivatalos szám állandóan csökken, még a „fősodor” történészeinek műveiben is. Glenz ismét elrendeli, hogy mindegyik bíró olvassa el Sylvia utóbbi reagálásait, amelyek közül az egyik a Friedlanderkönywel foglalkozik. Majd suttogás következik Glenz és „jobb keze”, az előadó bíró között, és Glenz ebédszünetet rendel el 1 óráig. Ebéd után a nagy bírósági teremben folytatódik a tárgyalás. Glenz bejelenti, hogy a Bíróság elutasítja Bock indítványát, a szokásos érvek alapján. Majd két további indítványt is automatikusan elutasít. Glenz bíró kéri, hogy Grossmann ügyész ismételje el a „holocaust”-tal kapcsolatos megjegyzéseit. Grossmann az ismétlést az „államilag szervezett és kivitelezett tömeggyilkosság” „díszítő” frázissal fűszerezi. Azután pontról pontra végigmegy a vádiraton, az Államügyészség teljes politikai részlegének e mestermunkáján. Összesen 11 ponttal foglalkozik. A Bírósággal egyetértve a 2. és a 3. pontot, valamint a 10. és 11. pontot mint „cselekvési egységben elkövetett” bűncselekményeket összevonja. Külön említi, hogy Sylvia Horst Mahlert jogi segítőjének alkalmazta. Ezt jogellenesnek nevezi, mivel Mahlert ideiglenesen eltiltották az ügyvédi ténykedéstől. Megemlíti a német kormány becsmérlését; az „OMF” kifejezés sűrű ismétlését; a bírósági eljárás „akadályozását” a Zündel-perben; a Bíróság „korlátozását”; a bírósági eljárásnak a közbeszólásaival való ismételt félbeszakítását; azt, hogy nem hajlandó elismerni a „Német Szövetségi Köztársaság” legitimitását; azt, hogy helytelen kifejezéseket használt a jogorvoslati kérelmében a Zündel-perből való kizárásával kapcsolatban; a Potsdami Megyei Bíróság előtt ta«lîTVAKÔfcî núsított magatartását a Reineke-perben; a „holocaust” többszöri tagadását és a „német gondolkodással szembenálló, zsidó gondolkodással „kapcsolatos” Mahler-szövegnek a jogorvoslati kérelméhez való csatolását. Grossmann szerint a német nyilvánosság megrökönyödve áll Sylvia viselkedése és megnyilatkozásai láttán. Képzeljenek el ilyen magatartást egy ügyvédtől, egy bírósági szervtől, az igazságosság keresőjétől! Sylviának elferdült elgondolása van Németországról és az emberiségről. Ö „fanatikus antiszemita”, aki elveti a „holocaust”-pereket, mint „képzelgéseket”. De ő maga az, aki a hamis elképzelések világában él. Sylviát azzal vádolja meg, hogy „állandósítja Németország szégyenét”, „feje tetejére állítja a történelmet”, és „az áldozatokat festi le bűnösöknek”. Vádolja Sylviát azon állítása miatt is, hogy a zsidók találták ki a „holocaust”-ot, miközben tagadja, hogy a nemzetiszocialisták megpróbálták meggyilkolni az összes zsidót. Itt a közönség nem tetszést kifejező morajlása teljesen hangossá válik. Grossmann a közönség felé fordulva Sylviát „önjelölt kis rasszista vezetőnek” nevezi. Sylvia felé fordulva azt mondja, hogy Sylvia „az égő zsinagógák Németországát akarja!” A terem ismét megtelik a „szégyentelen csirkefogó” és más hasonló, felháborodott bekiabálásokkal. Grossmann szerint Sylvia népirtó Németországot akar, de számára szerencsétlenül a nemzetiszocializmus a „holocaust” következtében „döglött egér”, és ezért akarja ő tisztára mosni a nemzetiszocializmust. Grossmann haragja az őrjöngésig fokozódik, de még mindig nem képes gyertyát tartani Meinerzhagennek, amikor egy ítélet ésszerű magyarázatára kerül sor. Azután megpróbál idézni a Bibliából, de az idézetet elferdíti: „Minden háború kezdetén ott áll az Ige.” Meglehetősen meglepő módon elismeri, hogy „különböző országok a ’holocaust’ témájával különböző módon foglalkoznak”. Azután megvédi Németországnak a „holocaust” tagadása elleni törvényeit, mondván, hogy „Németország adósa a történelemnek”. Majd felsorolja a Sylvia ítéletével kapcsolatos indítványait: A vádirat 1. pontjával kapcsolatban 4 hónap; A 2. és 3. ponttal kapcsolatban 18 hónap; A 4. ponttal kapcsolatban 15 hónap; Az 5. ponttal kapcsolatban 9 hónap; A 6. ponttal kapcsolatban 12 hónap; A 7. ponttal kapcsolatban 9 hónap; A 8. ponttal kapcsolatban 8 hónap; A 9. ponttal kapcsolatban 9 hónap; A 10. és 11. ponttal kapcsolatban 12 hónap. Összesen 96 hónap! Ráadásul Grossmann 5 év foglalkozástól való eltiltást kér, gyakorlatilag azonnal, a „holocaust” tagadásának valószínűsége miatt. Egyre erősödő hangon fejezi be 2 óra 33 perckor a vádbeszédet. A hallgatóság megjegyzései egyáltalán nem hízelgőek. Ezután Glenz megkérdezi Bocktól, óhajt-e beszélni. Bock most eláll a szólástól; azt mondja, át akarja tanulmányozni az anyag lényegét és meg akarja fontolni az államügyész vádbeszédét. Glenz bíró egy kicsit hosszasabban suttog az előadó bíróval, majd bejelenti, hogy a tárgyalás erre a napra véget ért. Tizennegyedik nap (2008. január 10.) A tárgyalás 9 óra 22 perckor kezdődik. Sylvia és Bock bejelenti, hogy három indítványt akarnak beterjeszteni: 1. Egy cikket a zsidóságról; 2. Sylviának a nemzetiszocializmushoz való viszonyáról; 3. egy cikket a Zündel-perről, amely megjelent a Frankfurter Allgemeine Zeitungban „Der lange, kurze Weg...” (A hosszú, rövid út...) címmel, V. Zastrow szerzőtől. Sylvia összegzi kifogásait az államügyész vádbeszédében előforduló mulasztásokkal és félremagyarázásokkal kapcsolatban. A látogatók kedvéért megpróbál tisztességet és nyitottságot vinni ebbe az eljárásba, és jellemezni számukra a bizonyítékokkal kapcsolatos indítványokat, amelyeket Glenz nem fog neki engedni jegyzőkönyvbe olvasni. Ezzel megkezdődik a szokásos játszma közte és Glenz között: „Nyújtsa be írásban!” „Adja ide nekem!” Sylvia nyugodt marad és nem hagyja magát eltéríteni, még akkor sem, amikor Glenz elcsavarja előle a mikrofont. Folytatja beszédét egészen addig, amíg Glenz ismét azzal fenyegeti, hogy eltiltja a beszédtől. Akkor hirtelen átadja az indítványt Glenznek, miközben folytatja beszédét. Ekkor Glenz úgy intézkedik, hogy a fénymásolatokat készítsék el és osszák szét a Bíróság tagjainak. Kilenc óra 30 perckor Bock elkezdi védőbeszédét. Bevezetőül emlékeztet Andersen szép meséjére a király új ruhájáról, és elmondja, hogy ezt a történetet a szülők szokták mesélni a gyermekeiknek... Bock szerint ez a Bíróság a király szerepét játssza, míg azok, akik azt vallják, hogy hisznek a „holocaust”-ban, a király kíséretének szerepét alakítják, „politikailag korrekt” módon viselkedve. Sylvia természetesen a gyermek, aki hangosan és tisztán kiáltja: ,>A király meztelen!” 11. oldal Bock rámutat, hogy Grossmann szerint Sylvia minden vádpontban bűnös. A vádpontok a következők: 1. vádpont: Horst Mahlerre, mint Sylvia segítőjére vonatkozóan. A I45c.§ szerint ez nem bűncselekmény. Bock azt mondja, hogy ő maga is gyakran tárgyal Horst Mahlerrel jogi problémákról, és praxisában alkalmilag felhasználja Mahler javaslatait. Ez nem büntethető cselekmény, következésképpen nem érvényes vádpont. 2. vádpont: Sylvia használta a „Heil Hitler” köszöntést. Bock rámutat, hogy a Bíróság nem bizonyította azt az állítást, hogy Sylvia feltette ezt a köszöntést az internetre. Nagyon sokan feltehették oda ezt a köszöntést, köztük ő maga (Bock) is. Azt mondja, hogy Sylvia nem tette közzé az üzenetet és nem küldte el Meinerzhagen Bíróságára. A nyilvános cselekvés büntetőjogi eleme egyszerűen nem létezik. A saját otthonában mindenkinek szabad „Heil Hitler”-t mondania, és vannak, akiknek a falán Hitler képe lóg. Ezért ez nem érvényes vádpont. 3. vádpont: Bock rámutat, hogy ennek a Bíróságnak nagyon pontosan kellene értelmeznie a BTK 130.§-át, amelyből árad az elnyomás és a zsarnokság, és ez folyamatos emlékeztető a német politikai és erkölcsi ínségre. Mindnyájan ismerjük a régi szólást: „Akinek a kenyerét eszem, annak dalát zengem.” És Grossmann államügyésznek nagyon hangos az éneke! 4. vádpont: A Lüneburgi Per. Ez Dr. R. Hennig pere volt a kormány gyalázásáért. Őt 9 hónap börtönre ítélték és 6 hónap után feltételesen szabadlábra helyezték. Bock azt mondja, hogy vizsgálatot végzett 2007 decemberében, és a Kerületi Bíróság elnöklő bírója arról tájékoztatta, hogy 18 hónap telt el a per óta, és még nem nyújtottak be vádiratot Sylvia ellen. A jelek szerint azok nem sietnek! Ha a bíró igazat mondott, akkor ez nem lehet vádpont Sylvia vádiratában. 5. vádpont: Az államügyész szerint Sylviát Horst Mahler agymosásnak vetette alá. Ha ez igaz, akkor ez nemcsak csökkenti Sylvia bűnösségét, hanem teljesen fel is menti őt. 6. vádpont: Az államügyész szerint Sylvia „agresszív antiszemitizmust” képvisel. Bock rámutat, hogy ez vagy igaz, vagy nem, de ha igaz is, nem büntethető, tehát nem érvényes vádpont. 7. vádpont: Bock megjegyzi, hogy az államügyész szerint Sylvia bűnösségét növeli az a tény, hogy nézetei és megjegyzései ismertté lettek külföldön. Azt mondja, hogy ez azt bizonyítja: az ügyész nem ismeri eléggé a jogot, ha ilyen vádpontot illeszt a vádiratba. Az ügyvédnek éppen az a feladata, hogy megakadályozza: ügyfele kárára hibás ítéletet mondjanak ki. Hogyan háríthat el egy ügyvéd ilyen ítéletet? Bizonyítékokra vonatkozó indítványokat nyújt be, hogy ellensúlyozza a vádat állítólag megalapozó „kézzelfogható nyilvánvalóságot”. Az ügyvéd ezt úgy hajtja végre, hogy olyan új vizsgálati eredményeket terjeszt elő, mint amilyen Fritjof cikke. Mindazonáltal a Német Szövetségi Köztársaság jelenlegi jogszabálya értelmében az ügyvédet meg kell büntetni a bizonyítékokra vonatkozó indítványok és a bizonyított tények előterjesztéséért. Azt mondja, hogy ez a bírósági indoklás. Az, hogy a Bíróság Fritjof Meyer cikkét egy — bizonyítékokra vonatkozó indítvánnyal összefüggésben — utasítja el, jellemző a Bíróság eljárására. Noha a „fősodorhoz” tartozó Meyer történész eljut egy fél milliónál kisebb (zsidókat és nem zsidókat felölelő) áldozat számáig, a Bíróság még mindig ragaszkodik a „több millió zsidó” számadathoz. Az indítványok elutasításának ezt az indoklását „felületesnek és elfogadhatatlannak” nevezte. Ez a makacs és ésszerűtlen ragaszkodás a divatja múlt „kézzelfogható nyilvánvalóság” számadataihoz, megfosztja a vádlottat minden védelemtől! Ez után Bock a BTK 260.§-ának 3. bek. értelmében indítványozza az eljárás felfüggesztését, mivel a tisztázás nem lehetséges, és az eljárás nem nevezhető tisztességes pernek. Abban az esetben, ha a Bíróság nem hajlandó felfüggeszteni az eljárást, akkor azt kéri és indítványozza, hogy legyen felmentve Sylvia védelmének szakmai kötelességétől, mert nem akar fügefalevél lenni egy szégyenteljes, becstelen kirakatperben. Rámutat arra, hogy az ő felmentése nem veszélyeztetné a pert, mivel a Bíróság kinevezett egy másik ügyvédet, számolva ezzel a helyzettel. Követeli a Bíróság azonnali határozatát, és 9 óra 55 perckor befejezi védőbeszédét, amelyet a hallgatóság jól megérdemelt tapsa követ. Glenz fenyegetően néz a közönségre és figyelmezteti őket, hogy visszavonja jelenlétük engedélyezését. De nem foganatosít ellenük korlátozó rendszabályokat. Majd szünetet rendel el. 10 óra 49 perckor folytatódik a per. Glenz bíró megkérdezi a Bíróság összes tagját, hogy „tudomásul vették-e” Sylvia és Bock indítványait és magyarázatait, mire mindannyian igennel válaszolnak. Ezután következik Glenz elkerülhetetlen, várt, rosszindulatú és hosszan elnyújtott „nem”-e. Mint mindig, mindent elutasít. Bocknak azt mondja, hogy nem hajlandó felmenteni kötelességei alól, mert nem lát erre okot. Szerinte a Legfelsőbb Bíróság különbséget tesz a 130.§ alá tartozó perek és a védőügyvédek ténykedései között. 10 óra 51 perckor a bíróság által kijelölt ügyvéd kezd ►