Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-07-01 / 4. szám
2008. április «ITTVAKÖfcT 9. oldal A megszálló brit csapatok letartóztatják a tábor parancsnokát, majd egy kirakatperen halálra ítélik és kivégzik sem az orvosokkal, sem az egészségügyi készletekkel.” De a rend általános felbomlása Németországban ebben az időben már lehetetlenné tette e parancs teljesítését. „Belsen a legrosszabb” Violette Fintz, egy zsidó nő, akit 1944 közepén deportáltak Rodoszról Auschwitzba, azután Dachauba, majd végül 1945 elején Belsenbe, később összehasonlította a különböző táborokat: „Belsen kezdetben elviselhető volt. Priccsen aludtunk és kis adag levest és kenyeret kaptunk. De amikor a tábor betelt, a csoportunk és sokan mások is olyan barakkokat kaptunk, amelyekben 700 személy feküdt a padlón takaró, élelem és minden egyéb nélkül. Szánalmas színhely volt, amikor a tábort megtámadták a tetvek, és a legtöbb ember tífuszban és kolerában szenvedett... Sok ember azt mondta Auschwitzról, hogy borzalmas tábor. De Belsent szavakkal sem lehet leírni. Tapasztalataim és szenvedéseim alapján Belsen volt a legrosszabb.” Belsen leghíresebb foglya kétségtelenül Anna Frank volt, akit 1944 októberében deportáltak Auschwitzba. 1945 márciusában halt meg tífuszban, 3-4 héttel a felszabadulás előtt. Kramer „katasztrófáról” tesz jelentést Kramer parancsnok 1945. március 1-én Richard Glücks Gruppenführernek, az SS tábori gondnokság fejének levelet írt, s abban részletesen jelentette a katasztrofális helyzetet Bergen-Belsenben és segítséget kért: „Ha elegendő hálóhely állna rendelkezésemre, akkor a már beérkezett és a még ezután érkező foglyok elhelyezése lehetségesebbnek látszana. Ezt a problémát súlyosbítja egy tífuszjárvány és az azzal együtt járó láz, amely most kezdődött. A napi halandósági arányszám, amely február elején még 60-70 volt, időközben elérte a napi 250-300-at, és a jelenlegi körülmények miatt még tovább fog növekedni. A készlet: Amikor átvettem a tábort, a téli készletek 1500 internáltra lettek rendelve. Ennek egy részét megkaptuk, de a nagyobbik részt nem szállították le. Ez a hiány nemcsak a szállítási nehézségeknek a következménye, hanem annak a ténynek is, hogy ezen a területen nem lehet semmihez sem hozzájutni, és mindent kívülről kell behozni. A legutóbbi négy napon a megszakadt közlekedési lehetőségek miatt semmilyen élelmet sem szállítottak Hannoverből, és ha a hét végéig ez az állapot fennmarad, arra kényszerülök, hogy a kenyeret is teherautóval hozzam el Hannoverből. A helyi egységnek juttatott teherautók azonban egyáltalán nem felelnek meg e célra, és így kénytelen vagyok legalább 3-4 teherautót és 5-6 utánfutót kérni. Mihelyt rendelkezem itt vontatási eszközökkel, kiküldhetem az utánfutókat a környékre... A készlet problémáját a következő néhány nap alatt okvetlenül meg kell oldani. Öntől, Gruppenführer, szállítási kiutalást kérek... Egészségügy. A betegségek előfordulása itt a foglyok számához viszonyítva nagyon nagy mértékű. Amikor 1944. december 1-én Orienburgban beszélgettünk, Ön azt mondta nekem, hogy Bergen-Belsen Észak-Németország valamennyi koncentrációs táborában megbetegedettek betegtábora. A betegek száma nagymértékben növekszik, különösen az utóbbi időben keletről érkező fogolyszállítmányok miatt - ezekre a szállításokra olykor 8-14 órán át, nyílt teherautókban kerül sor. A tífusszal együtt járó láz elleni küzdelem rendkívül nehézzé vált a fertőtlenítő eszközök hiánya miatt. A forró levegővel működő tetvetlenítő berendezés az állandó használat miatt szabálytalanul működik, és némelykor néhány napig használhatatlan... A helyzet katasztrofális, amelyért senki sem akarja vállalni a felelősséget. Gruppenführer, biztosíthatom, hogy mindent meg fogok tenni, hogy leküzdhessük a jelenlegi válságot... Most Önt arra kérem, hogy segítsen amennyiben hatalmában áll. Az említett dolgokon kívül mindenekelőtt elhelyezési berendezésekre, ágyakra, takarókra, konyhaedényekre van szükségem — mintegy 20 000 internált / / >5 reszere. A borzalmas körülmények között Kramer mindent megtett, ami hatalmában állt, hogy a foglyok szenvedéseit csökkentse, és a halálukat megelőzze. Még a súlyos nyomás alatt álló Német Hadsereghez is segítségért fordult. „Nem tudom, mi mást tehetnék. Eljutottam a lehetőségek határáig. Az emberek tömegesen halnak meg. Az ivóvízkészlet utánpótlása összeomlott. Egy élelmiszerszállítmányt megsemmisítettek a szövetségesek repülőgépei. Tenni kell azonnal valamit” - mondta egy magas rangú katonatisztnek. Hans Schmidt ezredes, Kramer parancsnokkal és a rabok fő képviselőjével, Küstermeierrel együttműködve a helyi tűzoltó alakulatnál intézkedett a víz előteremtése érdekében. Arról is intézkedett, hogy az elhagyott vasúti vagonokból az élelmiszerkészleteket behozzák a táborba. Schmidt később úgy emlékezett vissza, hogy „Kramer egyáltalán nem keltette azt a benyomást, hogy bűnöző típus lenne. Úgy cselekedett, mint egy becsületes, tiszteletre méltó férfi. Nem tett rám olyan benyomást, mintha rossz lett volna a lelkiismerete. Nagy odaadással dolgozott a tábori viszonyok jobbítása érdekében. Például lovas kocsikat gyűjtött össze, hogy elhozza az élelmet a kilőtt vagonokból.” Kramer később kifejtette a hitetlenkedő brit katonai kihallgatóknak: „Elmerültem az ingoványbán. A tábor valójában használható volt, mielőtt Önök [a brit és amerikai erők] átkeltek a Rajnán. Volt folyóvíz, rendszeres étkezés. Az én feladatom volt átvenni az élelmet, amelyet a tábor részére kaptam, és szétosztani a legjobb módon, ahogy tudtam. De akkor hirtelen egész Németországból új foglyokkal teli teherautókat kezdtek küldeni hozzám. Lehetetlen volt megbirkózni velük. Nagyobb személyzetért, több élelemért folyamodtam. Azt mondták, hogy ez lehetetlen. Azzal kellett gazdálkodnom, amim volt. Azután mindennek tetejében a szövetségesek lebombázták az elektromos műveket, amelyek a vizet szivatytyúzták. Az élelmiszerszállítmányok sem tudták elérni a tábort a szövetséges vadászgépek miatt. Azután a dolgok valójában kicsúsztak a kezünkből. Az utolsó hat hét alatt tehetetlen voltam. Arra sem volt elég emberem, hogy eltemessük a halottakat, nem is beszélve a betegek elkülönítéséről... Megpróbáltam élelmet és gyógyszereket szerezni a foglyok számára és kudarcot vallottam. Elmerültem az ingoványbán. Lehet, hogy gyűlöltek, de a kötelességemet teljesítettem.” Kramer tiszta lelkiismeretére utal az a tény is, hogy nem tett erőfeszítéseket, hogy az életét megmentse azzal, hogy elmenekül, hanem nyugodtan megvárta a brit erőket, naivul bízva a méltó bánásmódban. ,Amikor a belseni tábor végül a szövetségesek keze közé került, teljesen elégedett voltam, mert az adott körülmények között mindent megtettem, hogy javítsam a tábori viszonyokat” - állapította meg később. A megtárgyalt átadás Mihelyt a brit erők megközelítették Bergen-Belsent, a német hatóságok arra törekedtek, hogy harc nélkül átadják a tábort a briteknek, hogy ne váljék az harci zónává. Némi tárgyalás után a tábort békésen átadták, azzal a megegyezéssel, hogy „a brit és német csapatok minden erőfeszítéssel azon lesznek, hogy elkerüljék a harcot ezen a területen”. A The Journal of the American Medical Association egyik 1945-ös számában egy feltáró jellegű beszámoló jelent meg azokról a körülményekről, amelyek között a brit csapatok átvették a tábor fölötti uralmat: „A brit és német tisztek közötti tárgyalások eredményeként a brit csapatok átvették az SS-től és a Wehrmachtól a Celle-től néhány mérföldnyire északnyugatra eső hatalmas belseni koncentrációs tábor őrzésének feladatát, amelyben 60 000 fogoly volt, legtöbbjük politikai. Ez a tífusz miatt történt így, amely hatalmas méretekben tombolt a táborban, és rendkívül fontos volt, hogy a foglyokat ne engedjék el, amíg fertőtlenítésük meg nem történik. Az előrenyomuló brit erők beleegyeztek, hogy tartózkodnak a tábor területének bombázásától, illetve ágyúzásától, míg a németeknek megengedték, hogy hátrahagyjanak egy fegyveres őrséget, amely egy héttel a britek megérkezése után visszatérhet a saját vonalukra. A tárgyalások története különleges. A német tisztek megjelentek a brit előőrsök előtt, és kifejtették, hogy 9000 beteg van a táborban és minden gyógyítási feltétel hiányzik. Azt indítványozták, hogy a britek azonnal szállják meg a tábort, mert az egészség érdekében nemzetközi a felelősség. A fegyverszünet által okozott késlekedés ellensúlyozására a németek felajánlották, hogy érintetlenül feladják az Aller folyót átívelő hidakat. Rövid megfontolás után a rangidős brit tiszt elvetette a német javaslatokat, mondván, hogy a briteknek el kell foglalniuk egy 10 négyzetkilométeres területet a tábor körül, hogy katonáikat és kommunikációs vonalaikat távol tartsák a betegségtől. A britek végül elfoglalták a tábort.” Brutális bánásmód 1945. április 15-én Belsen parancsnokai átadták a tábort a brit katonáknak, akik habozás nélkül brutálisan nekiestek az SS tábori személyzetnek. A németeket puskatussal verték, rugdosták és bajonettel szurkálták. Többségüket lelőtték vagy halálra dolgoztatták. Alan Moorehead brit újságíró leírta a táborszemélyzet némelyikével való bánásmódot röviddel a tábor átvétele után: ,Amikor megközelítettük az SS őrök celláit, a brit őrmester alpári stílusra váltott. »Kihallgatást tartottunk ma reggel. Félek, hogy foglyaink nem néznek ki valami jól« - mondta a százados... Az őrmester kinyitotta az első cellaajtót és belépett a cellába. Bajonettel hadonászva maga előtt. »Keljetek fel, keljetek fel, mocskos fattyúk!« - üvöltötte. Fél tucat ember feküdt vagy könyökölt a padlón. Egy-két ember ki tudta húzni magát azonnal. A hozzám legközelebb eső ember, akinek az inge és az arca tele volt fröcskölve vérrel, két kísérletet tett, mielőtt térdre ereszkedett, majd fokozatosan lábra állt. Erősen remegő kezét maga előtt kinyújtva állt. »Gyerünk! Keljetek fel!« - üvöltötte az őrmester a következő cellában. Az az ember, aki a vérében feküdt a padlón, nagy testű alak volt, nagy fejjel és piszkos szakállal. .. »Miért nem öltök meg?« - suttogta. »Miért nem öltök meg? Nem bírom tovább.« Ugyanazok a szavak hagyták el ajkát újra és újra. »Ugyanezt mondja minden reggel a mocskos fattyú« — mondta az őrmester.” Kramer parancsnokot, akit a brit és az amerikai sajtó „belseni vadállatnak” és „belseni szörnyetegnek” gyalázott, bíróság elé állították, majd kivégezték Dr. Fritz Klein vezető orvossal és más tábori tisztségviselővel együtt. A tárgyalásán Kramer védőügyvédje, T. C. M. Winwood őrnagy megjósolta: „Amikor a függöny ezen a színpadon végül legördül, feltevésem szerint Josef Kramer nem úgy fog előreállni, mint „belseni vadállat”, hanem mint „belseni bűnbak”. „Bosszúállásként” a brit felszabadítók kiűzték a közeli Belsenből a lakosokat, majd megengedték a tábor lakóinak, hogy kifosszák a házakat és épületeket. A város nagy részét felgyújtották. Háború utáni elhalálozások Mintegy 50 000-60 000 fogoly volt Bergen-Belsenben, amikor a britek elfoglalták a tábort. Az új táborigazgatók nem bírták úgy kezelni a káoszt, mint a németek, és mintegy 14 000 ember halt meg Belsenben a brit hatalomátvételt követő hónapokban. Noha bizonyos alkalmakkor még mindig úgy hivatkoznak Belsenre, mint „megsemmisítő táborra” és „tömeggyilkosságok központjára”, a Bergen-Belsennel kapcsolatos ►
