Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-07-01 / 4. szám
2008. április «IÎÎVAK Öfct 7. oldal alkalmazás után 21 óra várakozási idő lett volna szükséges, mielőtt az első holttestet kihúzzák a csodálatos kamrából. Ahogy nekünk nagy gyönyörrel és ezernyi pikáns részlettel fűszerezve elmesélték, ezután kihúzták az összes aranyfogat és tömött fogat, az utóbbi lévén bölcs rejtekhelye a gyémántoknak! Ez csoportonként 3000 ember 6000 merev állkapcsát, és naponta 48 000 állkapcsot jelentett volna, amelyből a fogakat ki kell húzni - ha hinni lehet a hivatalos számadatnak, miszerint egyedül Auschwitzban naponta 24 000 embert gázosítottak el! Bármilyen szemléletű is Ön, Szentséges Atyám, többé-kevésbé arra kényszerül, hogy felkeresse időnként a fogorvosát. Kihúzták-e valaha a fogát? Vagy két fogát? Amikor ez előfordul, a fogorvos a legjobb körülmények között tevékenykedik. A fogorvosnak az állkapcsokra irányított, nagy teljesítményű tükrei és ideális szerszámai vannak, és a betege egyetért a rendelkezéseivel. Nos, mennyi ideig tart egy foghúzás ezen ideális körülmények között? Negyed óráig? Fél óráig? A legenda szerint a visszataszító holttestek Auschwitzben a padlón feküdtek. Szét kellett feszíteni a megmerevedett állkapcsokat (ami csak nagy nehézség árán sikerült), el kellett ernyeszteni azokat, majd a szájat szélesre nyitni, és mindezt szükségképpen primitív eszközökkel. A hivatalos számadatok szerint csak 8 ember foglalkozott a cementnek megvilágítás nélküli eltávolításával, és így nemcsak a fogban lévő rossz területeket kellett megvizsgálni, hanem a két teljes állkapcsot is. Azután ki kellett húzni, szét kellett darabolni és ki kellett üríteni a fogat - s mindezt kevesebb idő alatt, mint egy tökéletesen felszerelt specialistának. Lenne kedves, Szentséges Atyám, elővenni a ceruzát? Negyedóránként egy állkapoccsal és 8 elkeseredett foghúzóval számolva, ez azt jelenti, hogy 16 holttesttel lehet foglalkozni 1 óra alatt, és 160 holttesttel 10 órás munkanap esetén, 1 percnyi pihenő nélkül! Még ha lenne is egy vagy több „sztahanovista” fogász, és megkétszereznék a teljesítményüket, ami ebben az esetben fizikailag lehetetlen, ez is mindössze 320 holttestet tenne ki! Nos, Szentséges Atyám, mi a helyzet ekkor az egy csoportban lévő 3000 zsidóval? És mi a helyzet a naponta Zyklon-B-vel elgázosítandó 24 000 zsidóval? Ez azt jelenti, hogy naponta 48 000 állkapoccsal kellett foglalkozni és több, mint 760 000 fogat megvizsgálni. Egyszerűen a 6 millió meghalt zsidóra szorítkozva (amely számot a propaganda szüntelenül, újra és újra ismétli, és egyesek ezt a számot még beszorozzák kettővel vagy hárommal), ezeknek a foghúzóknak a háború befejezése után még évekig kellett volna teljes erőbevetéssel dolgozniuk! Szünet nélküli munkát és 10 órás munkanapot feltételezve csupán a foghúzások 1875 munkanapot jelentettek volna az egész csapat számára! De ezek a foghúzások csupán előzetes formalitást jelentettek. Úgy tűnik, hogy le kellett nyírni a fejek millióiról a hajat. Azután, amit Auschwitz minden „történésze” ex cathedra állít, minden végbélnyílást és a nőknél minden méhet meg kellett vizsgálni, mielőtt a holttestek a kemencébe kerültek. Ez annak érdekében történt, hogy viszszanyerjék zsákmányként a gyémántot és az ékszerdarabokat, amelyeket esetleg a végbélben és a méhben elrejtettek a zsidók. El tudja ezt képzelni, Szentatyám? Hat millió végbélnyílást és három-négy millió méhet kellett átmosni, holott azt magyarázták számunkra, hogy a tömeges elgázosítás végén a holttesteket elborította az ürülék és a menstruációs vér! A holttesteket vizsgálók ujjainak tapogatóznia kellett ezekben a visszatetsző szervekben, annak érdekében, hogy megállapítsák a helyét az elrejtett gyémántoknak. Ki kellett venni a ragadós anyagból, meg kellett mosni azokat, majd önmagukat. Ezt napjában 24 000-szer kellett megtenni a végbélnyílások kutatásához, és 15-20 000-szer a méhek kutatásához! Ez abszolút őrület! És akkor még nem is említettük a kiegészítő tevékenységeket: bizonyos emberekből trágya- és szappankészítést, amit az őrült Poljakov professzor úgy említett, hogy közben az arcizma sem rándult! Ezek az elgázosítások hajnyírások, foghúzások és lemosások a feltételezések szerint 6 milliószor, vagy 7 milliószor, vagy — Riquet atya szerint — 15 milliószor, sőt a Larousse-lexikon szerint 20 milliószor ismétlődtek (vagyis többször, mint ahány zsidó él az egész világon!). Ha el kellene fogadni Auschwitz története meghamisítóinak hivatalos állításait, akkor ezek a tevékenységek még mindig folynának! Szentséges Atyám! Még mindig közelről szagolhatná a gázkamrákat és izzadna az Auschwitz-i krematóriumok melegétől a koncelebrált szentmiséje alatt! Ha az Auschwitz-i valóságos és természetes halálesetek számát beszoroznánk tízzel vagy hússzal, a csalás még megőrizhetné a valószínűségnek bizonyos látszatát. De a hálószobánkénti 700-800 ember elgázosítása túl nagy hazugság ahhoz, hogy ne tűnjék groteszknek. Csak a bolondok mérhetetlen és elképzelhetetlen ostobasága magyarázhatja meg, hogy ilyen nagy képtelenséget hogyan lehetett kitalálni, elmesélni, világgá kürtölni hatalmas trombitálással, lefilmezni rendkívüli össztűzben és mindezt elhinni. [És micsoda óriási energiamennyiség lett volna szükséges 6 millió ember füstté változtatásához az elgázosítás után? A szerk.] Vannak, akik bátran kijelentik Auschwitz-cal kapcsolatban: „Hiszem mindazt, amit nekem mondtak!” Micsoda példás beismerés! Az auschwitzi mise koncelebrálása alatt minden szívet megragad majd Isten és az ember szeretete, és így fognak részt venni az Áldozat megújításán. Hogyan képzelheti el akár egy percig is, Szentatyám, hogy az ilyen ostoba gyűlölet hullámait és az ilyen különleges hazugságokat egy pap, egy pápa elrejtheti a köpenye alá, éppen abban a pillanatban, amikor a kelyhet az ég felé emeli? Az ilyen gyűlölet és az ilyen hazugságok szöges ellentétei Krisztus ide vonatkozó tanításának! Nem! Biztosan nem! Ez teljesen lehetetlen! Száz lépésnyire az Auschwitz-i hamisított gázkamrától az Ön szentmiséje csakis a szeretet, testvériség, egyenlőség és igazság szentmiséje lehet, amelyek nélkül minden tanítás összeomlik. Ön azért megy Auschwitzba, hogy indítva legyen az elmélyült szemlélődésre az emberi szenvedés nagy helyén. Ennek a szenvedésnek az okait és az ezekért való felelősséget idővel objektív módon egy komoly történetírásnak kell megállapítania. Ezeket nem lehet megállapítani a kicsikart vallomásokhoz és a hamis tanúk fecsegéseikhez való folyamodással. A pápa felette áll ezeknek a csetepatéknak. Ö azokhoz a lelkekhez áll közel, akik szenvedtek, és a szenvedés által lelkileg felemelkedtek, mert nincs olyan tisztítóhely, Kálvária vagy halál, amely ne válhatna fenségessé. Az áldozat, a fizikai és lelki szenvedés és a szorongattatás a lelkek nagy felvirágzását okozták: emelkedetté vált az életük, amely normális körülmények között középszerű maradt volna. Ez történt mindenütt: a második világháború csataterein, ahol oly sok katona esett el mérhetetlen szenvedések után; ez történt éppen így a munkatáborokban, ahol számos ember meghalt, olyan konfliktusok áldozataként, amelyek rájuk szakadtak és összezúzták őket. Ez történt Auschwitzban, és ez történt a keleti fronton mindenütt azokban az években, amikor 1941-1945 között az európai fiatalok a kommunista támadás ellen harcoltak és feláldozták életüket. Kegyetlenségeket bizonyosan elkövettek az egész emberi történelem során. Auschwitz mindenesetre nem volt az első és nem lesz az utolsó. Ezt nagyon jól látjuk a jelenben, amikor oly sok védtelen asszonyt és gyermeket mészároltak le a palesztin táborokban. Péppé változtatta őket az izraeli légierő, amely olyan ártatlan emberekre alkalmazta újra a bosszúállás törvényét, akiknek az emlékére — sajnos — koncelebrált szentmisét valószínűleg sohasem fognak bemutatni. Hatalmas nemzetek számtalanszor visszaéltek a hatalmukkal. Számos nemzet vesztette el a fejét. Amíg tiszta és önzetlen szívű emberek milliói feláldozták fiatal életüket egy eszmény oltárán, addig Németország mindenki máshoz hasonlóan részese lett a megengedhetetlen erőszak visszatetsző bűneinek. De melyik ország nem? Nem a nagy francia forradalom találta fel a terrort, a guillotine-t és a Loire vizébe fojtással történő kivégzést? Napóleon nem internált ugyan embereket, de nem sorozott-e be erőszakkal százezer számra civil lakosokat a meghódított országokból, akiket meghalni küldtek az ő dicsőségéért? Csupán Belgiumból 51 000 embert! Ez több belgát jelent, mint amennyien meghaltak az első világháború alatt, avagy a Harmadik Birodalom koncentrációs táboraiban! A mi korunkhoz közelebbi időpontban, 1944-ben és 1945-ben, nemde egy bizonyos De Gaulle elnök végeztette ki ellenfelei tízezreit, akiket „kollaboránsnak” neveztek el? Még közelebb hozzánk, nem Franciaország volt az, amely Algériában és Indokinában az emberek százezreit zsúfolta össze rendkívül brutális koncentrációs táborokban, ahol nem hiányoztak a szadisták? Nem igaz-e, hogy ezek között nemcsak rebellisek és magukat alávetni nem hajlandó emberek voltak, hanem túszok és közönséges civilek is, akiket nagy számban fogdostak össze? Egy francia tábornok még dicsőítette is nyilvánosan a kínzást. És mi a helyzet Nagy-Britanniával, amely olyan meg nem erősített városokat is bombázott, mint Koppenhága; a szipolyokat ágyú szájához kötve végeztette ki; búrokat semmisített meg; és a transvaali koncentrációs táboraiban az asszonyok és gyermekek ezrei pusztultak el leírhatatlan nyomorúságban? És mit mondjunk Churchillről, aki a Német Birodalom polgári lakosságára zúduló borzalmas terrorbombázásokra adott utasítást. A tűzvihar óvóhelyükön égette halálra a civil lakosokat, egyedül Drezda gigantikus krematóriumában egyetlen éjszaka foszforos bombákkal mintegy 200 000 embert, asszonyokat és gyermekeket semmisítve meg. A „mintegy” szót használtam, mivel csak hozzávetőlegesen lehetett a halottak számát kalkulálni a hamvak súlyából! És mi a helyzet az USA-val? Az USA nem azon feketék millióinak rémes rabszolgasága által emelkedett a hatalomba, akiket égetéssel megjelöltek, mint az állatokat? Nem azon vörös indiánok majdnem teljes kiirtása következtében lett hatalmas, akik a mohón megkívánt terület eredeti tulajdonosai voltak? Nem ő rendelkezett az atombomba felől 1945-ben? És tegnap nem az ő katonái hajtottak végre számos letagadhatatlan kínzást Vietnamban? És még nem beszéltünk a Szovjetunió zsarnokságának és napjaink Gulágjának több tízmillió áldozatáról. Nagyon félek, hogy senki sem fog egy szót sem ejteni róluk az alatt, amikor Szentséged a közeljövőben látogatást tesz az „újjáépített” Auschwitz-i táborban, amelyet a megszállók évtizedeken át üresen hagytak! Senki sem tagadja, hogy az élet Auschwitzban kemény volt, és olykor nagyon kegyetlen. Mindazonáltal 1945 győzteseinek táboraiban ugyanakkora számban gyorsan megjelentek a szadisták és kínzók. Sőt, az ő tetteikre kevesebb a mentség, ha elfogadjuk, hogy egy világháború bizonyos tettekre mentségül szolgálhat. Szentséges Atyám, nem szeretném megfosztani attól az örömtől, amelyben része lesz hazájának újrafelfedezése során. Sőt, rá kell mutatnom a következőre! Ön mindent megtett azért, hogy bátor szülőhazájának erkölcsi emelkedettségét előnyösen bizonyítsa csodálatos patrónusa, Szent Szaniszló magasztalása által. De nem ismerte-e az Ön szülőhazája a bűn és alantasság korszakait is? Amikor Auschwitz lengyel földjére érkezik, amely annyira emlékeztet a legutóbbi zsidó tragédiára, nem volna-e helyénvaló - ha becsületesek akarunk lenni — emlékezni arra a számos más zsidóra, akiket korábban küldtek halálra borzalmas pogromok során, amelyek éppen az Ön hazájában folytak évszázadokon keresztül? Ezeket a zsidókat az Ön honfitársai kínozták meg, vágták el a torkukat és akasztották fel. Noha katolikusok voltak, ők sem voltak mindig angyalok! Még mindig fülemben csengnek a brüszszeli apostoli nuncius szavai, aki nunciusi asztalánál azt mondta nekem, hogy a lengyel parasztok a pajtájuk ajtaján keresztre szokták feszíteni a zsidókat. Ő korábban varsói nuncius volt, és belőle lett az eljövendő Micara bíboros. „Ezek a zsidó disznók!” - kiáltott fel a kövér nuncius, olyan lendülettel, ami aligha tükrözte az evangéliumot. Higgye el, pontosan ezeket a szavakat használta. Szentséges Atyám, maga az Egyház mindig ilyen tapintatos volt? Még a tizennyolcadik század közepén is nagy pompával, szertartással volt szokásban a zsidók elégetése, különösen Madrid kellős közepén. De az Egyház szokásszerűen elevenen égette meg őket! Az inkvizíció nem volt juhistálló. Az albigens eretnekek tömeges lemészárlása Aquinói Szent Tamás tekintélyére hivatkozva ment végbe. A Szent Bertalan-éj ► Pápai színjáték 1979-ben a Gigantikus Hazugság emlékhelyén
