Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-07-01 / 4. szám
6. oldal «lîîVAKÔfcî 2008. április Léon Degrelle: NYÍLT LEVÉL II. JÁNOS-PÁL PÁPÁHOZ AUSCHWITZBE VALÓ LÁTOGATÁSA ALKALMÁBÓL Szentséges Atyám! Léon Degrelle vagyok, a második világháború előtt a belga „Rexista” Mozgalom vezére, a második világháború alatt a keleti fronton a belga önkéntesek parancsnoka voltam, és a Waffen SS 28. vallon hadosztályában harcoltam. Ezt bizonyosan senki sem tekinti jó ajánlólevélnek. Mindazonáltal katolikus vagyok, és - azt hiszem - ez feljogosít arra, hogy írjak Önnek, mint testvére a hitben. Engem az a sajtóhír foglalkoztat, hogy Ön az 1979. június 2-12. közötti lengyelországi látogatása alatt szentmisét szándékozik celebrálni az összes lengyel püspökkel együtt az egykori Auschwitz-i koncentrációs táborban. Hadd mondjam meg nyíltan, hogy nagyon épületesnek találom a halottakért mondott imát, bárkik is azok a halottak, és bármilyen helyen, akár még érintetlen samott-téglákkal rendelkező vadonatúj krematóriumi kemencék előtt is történik az ima. De nyugtalan vagyok. Ön lengyel. A nemzetéhez való hűsége állandóan visszatükröződik főpapi magatartásán. Ez emberi vonás. Ön hazafi, aki ifjúkorában nagyon mélyen részt vett egy kemény háborús konfliktusban. De ha a régi neheztelés túlságosan erős benyomást is gyakorolt Önre, kísértést érezhet, hogy most, amikor pápa lett, részt vegyen az olyan kérdésekről folytatott evilági vitákban, amelyeket a történelem még nem világított meg kellően. Például, mennyiben felelősek a különböző hadviselő felek a második világháború kitöréséért? Milyen szerepe volt bizonyos provokátoroknak? Mindenki tudja, hogy az önök miniszterelnöke, Beck ezredes, meglehetősen kétes személy volt. Eléggé megfontoltan cselekedett 1939-ben? Túlzott arroganciájával nem utasította-e el bizonyos esélyeit annak, hogy 1939-ben megegyezésre jusson a német kormánnyal? És később? Olyan volt-e valóban a háború, ahogyan azt leírták? Mik voltak a vétkei, sőt bűnei a két félnek? Objektiven értékelték-e ki egymás céljait? Nem állítottáke be hamisan az ellenség szándékát, akár a kellő megfontoltság hiánya miatt, akár azért, mert a propaganda ezt követelte? Nem tulajdonítottak-e olyan terveket az ellenségnek, és nem feltételeztek-e olyan tetteket, amelyeknek valós létét sohasem támasztották alá? Az Egyház mindig sokkal tájékozottabb volt, mint bárki más. Mégis kétezer éven át körültekintő volt a politikája, és elkerülte, hogy elhamarkodottan állást foglaljon. Mindig csak bizonyítékok alapján vállalkozott az ítélkezésre, és ezt is higgadt módon és olyan időpontban tette, amikor az idő már elválasztotta az indulatokat és a szenvedélyeket az igazságtól, a búzát a konkolytól. Különösen szembetűnő volt az Egyház rendkívül tartózkodó magatartása a második világháború folyamán. Gondosan vigyáztak arra, hogy ne foglalkozzanak az akkori holdkóros elképzelésekkel. Amikor Ön, Szentséges Atyám, a szülőföldjén tartózkodik, különösen Auschwitzban, ahol esetleg újra a múlt bizonyos nem teljes, elfogult látomásainak hatása alá kerül - csupán imádkozni fog? Mindenekelőtt attól félek, hogy az Ön imáit, sőt egyszerűen az ilyen helyeken való jelenlétét azonnal kiforgatják mélyebb értelméből, és ködösítésre használják fel azok a lelkiismeretlen propagandisták, akik mindezt arra akarják felhasználni, hogy újra gyűlölethadjáratokat indítsanak a pápai méltóság leple alatt. Ezek a kampányok hazugságokon alapultak, és több mint negyedszázadon keresztül mérgezték Auschwitz egész témáját. Igen, hazugságokról beszélek. Az Auschwitz-i tömeggyilkosság legendája azt a kollektív pszichózist használta ki, amely az ellenőrizetlen szóbeszédnek köszönhetően számos második világháborús internáltat zavart meg. 1945 óta az egész világot elárasztotta ez a legenda. A hazugságok százait ismételgették a könyvek ezreiben, egyre mérgezőbb haraggal. Élénk színekkel ismételgették ezeket a hazugságokat azokban az apokaliptikus filmekben, amelyek felháborító módon tagadják nemcsak az igazságot és a valószínűséget, hanem a józan észt, a legelemibb számtant, sőt magukat a tényeket is. Azt mondták nekem, Szentséges Atyám, hogy Ön a második világháború alatt részt vett az ellenállásban, vállalva az összes fizikai kockázatot, amelyek azokat fenyegették, akik a nemzetközi joggal ellentétes hadviselési formában harcoltak. Néhányan hozzáteszik, hogy Önt Auschwitzbe internálták. Oly sok más emberhez hasonlóan Ön kijutott onnan, hiszen itt áll pápaként. Olyan pápaként, aki nem szagolt túlságosan sok Zyklon-B gázt! Minthogy Szentséged ott volt a helyszínen, jobban kell tudnia, mint bárki másnak, hogy milliók tömeges elgázosítása sohasem történt meg. A szektariánus propagandisták sokszor visszatérnek ezekre a hatalmas kollektív gyilkosságokra, de Ön - mint első számú tanú - személyesen látott-e akár egyetlen gyilkosságot is? Bizonyosan szenvedtek emberek Auschwitzban, de szenvedtek mások másutt is. Minden háború kegyetlen. Asszonyok és gyermekek százezrei égtek borzalmasan szénné a szövetségesek államfőinek egyenes utasításaira. Legalább annyian „fizették” meg Auschwitz-ot Drezdában és Hamburgban, Hirosimában és Nagaszakiban, mint ahányan szenvedtek és haltak meg a Harmadik Birodalom koncentrációs táboraiban. (Az internáltak 25%-a volt politikai fogoly, illetve az ellenállás tagja; 75%-uk pedig a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadó személy, szexuális téren elferdült ember, illetve köztörvényes bűnöző.) A kimerültség felemésztette őket. A morál összeomlása kiselejtezi a gyengébb lelkeket. Bizonyos őrök kegyetlenkedései, amelyek óhatatlanul előfordulnak minden börtönrendszerben, fokozták a magánélet — oly sok ember összezsúfolásából származó - elvesztésének keserűségét. Az ilyen őrök közül néhányan németek voltak, de sokkal többen nem voltak azok: „kápók” és más internáltak voltak, akik fogolytársaik kínzóivá váltak. Szükségképpen voltak elferdült egyének is, akik borzalmas szeszélyeiknek hódolva egyik-másik táborban az emberek megkínzásának, meggyilkolásának, rövid úton véghez vitt gyilkosságoknak szokatlan módjait kezdeményezték. Mindezek ellenére a számkivetettek többségének kálváriája véget ért volna a békéhez való visszatérés várva várt napjának örömében, ha a tífusz és más járványok katasztrófája nem következett volna be az utolsó hetekben, amikor sok ezer fogoly vált e járványok áldozatává. E járványok hatását mérhetetlenül megnövelték a hihetetlenül súlyos bombázások, amelyek tönkre tették a vasútvonalakat, az utakat és pusztították a polgári lakosságot, pl. Lübeckben menekültekkel teli hajókat süllyesztettek el. Légitámadásaik megsemmisítették a villamos hálózatot, a vízvezetékeket és a vízgyűjtő medencéket, elvágták az élelmiszerellátást, mindenütt éhínséget okoztak, és az evakuáltak mindenfajta szállítását borzalmassá tették. Léon Degrelle spanyolországi száműzetésben A második világháború alatt meghalt internáltak kétharmada ebben az időszakban halt meg, és a tífusznak, hasmenésnek, éhínségnek és a porig bombázott közlekedés véget nem érő késlekedésének áldozata. Ezt megerősítették a hivatalos számadatok. Például Dachauban - a Nemzetközi Bizottság statisztikáját követve - 1944. januárjában 54, februárjában 101 internált halt meg. Ezzel szemben a meghaltak száma 1945 januárjában 2888, februárjában 3977 volt! A 25 613 internált közül, akik ebben a táborban 1940-1945-ben meghaltak, 19 296 személy az ellenségeskedés utolsó 7 hónapjában hunyt el! Ebben az időszakban a szövetségesek légi terrorizmusa már katonai célt sem szolgált, mivel a szövetségesek győzelme 1945 kezdetétől fogva biztosított volt. Erre a végső félelmetes pusztításra már egyáltalán nem volt szükség. A vaktában végrehajtott bombázások barbár ostobasága nélkül az internáltak ezrei életben maradnak és nem váltak volna 1945 áprilisában és májusában hátborzongató kiállítási tárgyakká. A sajtó és a filmesek visszataszító „dögbogarai” nyüzsögtek a közszemlére tett hullák körül, várva-várva a lehetőséget a fényképezésre és filmfelvételek készítésére. Ezek a felvételek szenzációt hajhászva készültek és biztos üzleti sikerrel jártak. Később fáradságosan retusálták, torzították és meghamisították ezeket a vizuális dokumentumokat, és annak érdekében, hogy fokozzák a borzalmat, rájuk filmeztek, és egyre újabb ecsetvonásokkal növelték a gyűlöletet. Az információs „művészek” éppen ilyen könnyen készítették a hasonló filmek mérföldjeit német asszonyok és gyermekek holttesteiről, kivéve, hogy azok százszor többen voltak. Ők pontosan ugyanazon a módon haltak meg: a hidegtől és az éhségtől, vagy legépfegyverezték őket ugyanazokban a fagyos vasúti vagonokban vagy ugyanazokon a véráztatta utakon. De gondosan vigyáztak arra is, hogy a német városok 600 000 halottal járó mérhetetlen pusztításairól készült fényképekkel együtt ezek a fényképek se váljanak ismertté! Nyugtalanságot okozhattak volna, és akadályozták volna a gyűlölet kibontakozását. Az igazság az, hogy 1945-ben a tífusz, hasmenés, éhínség és az ellenállás nélkül pusztító légierő csapásai a külföldi internáltakat és a Harmadik Birodalom polgári lakosait válogatás nélkül pusztították. Ez az egész a világ majdani végének borzalmaihoz volt hasonló. Ami a többieket illeti, Szentséges Atya, oly sok éven át, hihetetlen lárma keretében újra és újra bevetették azt az állítást, hogy kifejezett terv volt a népirtásra, és különösen azt, hogy a zsidók millióit gyilkolták meg a fantom Zyklon-B-vel az Auschwitz- i gázkamrákban. [Ha a német hatóságok a kivégzésnek ezt a módszerét tervezték volna, kétségtelenül egy nem toxikus gázt (például nitrogént) alkalmaztak volna a megfojtásukra. A szerk. megjegyzése.] Mindazonáltal állításaikat nem vetették alá a legcsekélyebb komoly tudományos vizsgálatnak sem. Harminc év alatt egyetlen dokumentum sem tudta nyújtani a leghalványabb hivatalos tudományos bizonyítékot. Nevetséges elképzelni és mindenekelőtt azt a látszatot kelteni, hogy minden egyes nap 24 000 embert képesek voltak elgázosítani Auschwitzban — egyszerre 3000 embert — egy 400 köbméteres helyiségben. Még kevésbé történhetett meg ez - egyszerre 700-800-as csoportokkal — az olyan építményekben, amelyeknek alapterülete 25 négyzetméter és a magassága 1,9 méter, amit Belzec vonatkozásában állítottak. Huszonöt négyzetméter egy hálószoba alapterületével egyenlő! Sikerülne Önnek, Szentatyám, elhelyeznie 700-800 embert a hálószobájában? Ha 700-800 embert tételezünk fel 25 négyzetméterre, akkor 1 négyzetméterre 30 ember jut. 1 négyzetméter alapterület és 1,9 méter magasság egy telefonfülke mérete! El tudna képzelni, Szentatyám, 30 embert bezsúfolva egy telefonfülkébe a Szent Péter téren vagy a varsói Nagy Szemináriumban? Avagy egy egyszerű zuhanyozóban? Még ha meg is történt volna valaha az a csoda, hogy 30 emberi test elhelyezhető asparagusként egy telefonfülke gömbakváriumában, avagy 800 ember lenne összezsúfolva az Ön kempingágya körül, azonnal nélkülözhetetlen lenne egy második csoda. Különben az Auschwitz-i gázkamrában fantasztikusan összezsúfolt 3000 ember — amely két ezreddel egyenlő -, avagy a belzeci gázkamrába zsúfolt 700-800 ember (négyzetméterenként 30 személy) szinte azonnal elpusztult volna, mivel megfulladtak volna oxigénhiányban! Semmi szükség nem lett volna gázra! Mielőtt befejezték volna az utoljára érkező ember betuszkolását a gázkamrába, bezárták volna az ajtókat és bevezették volna a gázt, már meg is szűnt a bent lévők légzése! A Zyklon-B csupán holttesteket ért volna el. (Ezt a gázt a feltevések szerint vagy meleg levegő formájában, gőzben a kéményen keresztül, nyílásokon, illetve üregeken át vezették be, vagy a padló mellett árasztották be — lehet választani.) Amint a tudomány iránt érdeklődő bármely ember megállapíthatja, ez a Zyklon-B mindenesetre gyúlékony, nagy tapadóképességű gáz, ezért a használata veszélyes. Az
