Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-07-01 / 4. szám

KiecDzeiüMk szolgálatában (dégIjaLni Lehet, De eLpÁRAöNi so1)aí

«IÎTV

Megjelenik minden hó 15-én

X I)

ükiqàristà szeLLeœ Lápja

Alapítva: Hungária Szabadságharcos Mozgalom, 1962.

47. ÉVFOLYAM 4. SZÁM

2008.

ÁPRILIS

ÁRA: 280 Ft

Colin Jordan:

ADOLF HITLER, AZ IDŐVEL SZEMBESZÁLLÓ EMBER (3 oldal)

A NEMZETVEZETŐ KIHALLGATÁSA IV RÉSZ

4. oldal

LÉON DEGRELLE:

NYÍLT LEVÉL A PÁPÁHOZ

6. oldal

MARK WEBER:

AZ ELTITKOLT TÖRTÉNET

8. oldal

TUDÓS-TAKÁCS JÁNOS: HITLER ÉS A NÉMET IFJÚSÁG

14. oldal

Major Tibor:

1945. ÁPRILIS 4.- A FELSZABADULÁS MESÉJE -1945. április negyediké volt az a nap, amelyen beteljesedett történelmünk legszomorúbb pillanata, az ezeréves Magyarország területéből nem maradt egy talpalatnyi sem.

Megszállott ország lettünk!

Ez az alapvető tény, ez a mérce, ez a nyers igazság. Minden más hazug mese. A hazugság a „felszabadulásról” csupán takargatása, elkendőzése, ennek a nyers igazságnak. Hatvanhárom év után csak a hazaárulók beszélhetnek felszabadulásról, azok, akik ilyen vagy olyan okból a szovjet hadsereget mint felszabadítót várták. Az orosz volt az ellenség, az országhódító zsidó is, aki az oroszokat várta, az orosz felszabadításért imádkozott, azért szurkolt.

Magyarország volt az egyetlen olyan állam, ahol nem voltak sem zsidó, sem más tömegsírok, és ahol 1944 nyarán zsidókat bújtattak, éppen úgy, mint később, 1945 tavaszán, amikor is a vörös hadsereg és a felhecceit külvárosok népe elől - német katonákat bújtattak. Ezt a népet, a lelke mélyéig emberi és az emberi fájdalmak iránt megértést viselő népet rángatják a zsidók — még napjainkban is — a vádlottak padjára, a legbitangabb és legaljasabb vádakkal illetve.

A Zsidó Világkongresszus is megállapította, „1944-ben Magyarország volt az egyetlen, ahol a német megszállás időpontjáig a zsidóság a zsidótörvények ellenére, sem vagyonában, sem pedig életében nem szenvedett nagyobb sérelmeket- még az oda menekült zsidóság sem. ’’(Szélesi Jenő: Hitler döntött...Newark, 1959. 102 oldal.)

Nem beszélhetünk felszabadulásról és felszabadítókról, mert a szovjet hatalom nem a. felszabadítás, hanem a hódítás szándékával jött hadseregével a magyarok országába. A „felszabadulás” első zűrzavarában nem okozott különösebb gondot, hogy Európa közepén, a magyarok földjén megkérgesedett keze a kommunista hóhérnak a sok akasztástól.

A „felszabadulás” hazug mesevilágába tartozik a Szovjetunió Állami Honvédelmi Bizottságának 1944. október 27-i határozata is, amely arra kötelezte a II. Ukrán Front Katonai Tanácsát, hogy világosítsa fel a magyar lakosságot, hogy: „Az orosz hadsereg Magyarország területére nem azzal a céllal lépett, hogy valamilyen részét elcsatolja vagy a fennálló rendszert megváltoztassa, hanem csupán a katonai szükségszerűség miatt. Nem mint hódító lépett be, hanem, mint a magyar nép felszabadítója a fasiszta német iga alól” — olvasható a Szovjetunió Külpolitikája a Honvédő Háború éveiben c. kötetben. (Moszkva, 1946)

„A Szovjetunió felszabadító küldetésének sikeres propagandája ugyanolyan nagy jelentőségű volt a külföldi lakosság körében — írta L. A. Zseleznyev: Háború és ideológiai harc c. munkájában — mint a szovjet katonák humánus viselkedése és tapintatos viszonyuk az általuk felszabadított országokban a helyi hagyományokhoz, szokásokhoz, erkölcsökhöz. ”

Ennek a „felszabadulásnak” a legtragikusabb korszaka 63 évvel ezelőtt kezdődött, amikor az „intelligens” vörös horda elözönlötte hazánk egész területét. A részeg bolsevista emberállatok gyilkoltak, raboltak, égettek. A legázolt magyar anyák és gyermeklányok lelket tépő iszonyatos sikolyától visszhangzott a táj. Aki 1945. április 4-ét felszabadulásnak nevezi, az sem erkölcsileg, sem politikailag nem beszámítható. Ahogy a szovjet hadsereg közelgett, futótűzként terjedt a hír, hogy válogatás nélkül erőszakolják meg a serdületlen lányokat és a nagyanya korban levő asszonyokat. A kommunista horda „felszabadító harca” a legvadabbnak tűnő „nyilas rémhírt” is szomorúan igazolta.

Az országdúlást követő hónapokban és években a Magyarországon bemutatkozó szifiliszes ázsiai csorda visszataszító látványt nyújtott mind brutalitása miatt, mind pedig azért, mert egy primitív politikai rendszer alattvalóinak képét tárta az ország elé.

Vannak idők, amikor nem lehet alkudozni, és vannak ellenfelek, akikkel nem lehet a betartott megegyezés reményében tárgyalásokat folytatni. Moszkva csak időnyerés végett tárgyalt Horthy küldötteivel. E tárgyalások hosszú távra semmit sem jelentettek. Gróf Teleki Pál fia mint e gyászos küldöttség egyik tagja, a semmit nem jelentő megállapodás után így kiáltott fel: „úgy érzem magam, mintha új Pusztaszer alakulásánál volnék jelen.”

A lelkes ifjú grófot azután a debreceni kormányban megtették kultuszminiszternek, hogy rövid hónapokig tartó semmittevés után éppen úgy a süllyesztőbe küldjék, mint a muszkavezető nemzetáruló bizottság többi tagját. A „felszabadulás” meséjéből a gyakorlatban a hódító hatalom ostorcsapása lett.

Semmivel sem nyújtott jobb képet, semmivel sem viselkedett különbül a vörös söpredék nyomában megjelenő magyarországi kommunista párt. A kommunista pártnak Magyarországon nem voltak gyökerei, szervezetei, a zsidó országhódítókon kívül nem volt számottevő tagsága, csábítással és fenyegetéssel, rettegés keltésével, onnan szerzett tagokat, ahonnan tudott és úgy, ahogy lehetett. Az állam hivatalos rendőrsége lett a félelem és rettegés megteremtésének eszköze. A nagyüzemben működő népbíróságok naponta küldték halálba áldozataikat. Az ország népét megtizedelték. Honvédő katonák, tudósok, költők, politikusok és diákok ezreit akasztották. A kommunista hatalomátvétel nem a magyarság gyökereiből táplálkozó forradalom, hanem részben az országtól idegen népség, részben pedig egy külföldi nagyhatalom szuronyaira támaszkodó kisebbség erőszakos akciója volt.

Negyvenezer magyart gyilkoltak meg 1945-1947 között, hamis ürüggyel és átlátszó jogcímeken félmilliótól vonták meg a szavazati jogot, mert az ország ellen „főbenjáró bűnöket” követtek el. Félmilliót hurcoltak Szibériába, mert az országot védték és félmilliót kergettek a hazátlanságba, mert egyszerű hivatalnokok, katonák, újságírók, parasztok, írók, munkások voltak.

Annak ellenére, hogy a Szovjetunió ►