Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-01-01 / 1. szám
JZIÎÎVAKÔfcT Robert K. Logan: A PERÓNOK: ARGENTÍNA NÉPHATALMI PÁROSA Jüant és feleségét, Evita Perónt méltán híres emberként ünnepelték egyesek, míg sok gonosz dologgal vádolták őket mások. Valóban olyan rosszak voltak a Perónok? Vagy csak azért mocskolták be őket, mert a népi Perón nem volt barátságtalan a Harmadik Birodalom iránt? A média fő áramlata érthető módon azt az utat választotta, hogy figyelmen kívül hagyja Argentína állítólagos náci múltja sok hűhóval kísért „CEANA” vizsgálatainak első eredményeit. (A CEANA Argentína náci cselekményeit vizsgáló bizottság.) Több, mint három évig tartó vizsgálatok után a CEANA eredményesen menti fel az argentin kormányt a média által gerjesztett szűnni nem akaró, rosszindulatú vádak, vádaskodások és gyanúsítások alól. E vádak és gyanúsítások szerint Argentínában szándékosan rejtegettek számtalan náci állítólagos háborús bűnöst és bűnös úton szerzett kincset és aranyat, amelyeket a zsidóktól a második világháború alatt elkobozták. Nem számítva a megalapozatlan médiabeszámolókat, az olyan szenzációhajhász, kitalált történeteket bemutató könyvek, mint Frederick Forsyth „The Odessa File” és Jorge Camarasa „Odessa al Sur” című munkája, azt sugallták, hogy a Vatikán és Juan Perón közigazgatási szerveinek közreműködésével egyetlen hatalmas hálózatot létesítettek annak érdekében, hogy az egykori SS-embereket és a náci aranyakat Argentínában összpontosítsák. A második világháborútól kezdve a nácik állítólagos argentínai jelenlétével kapcsolatban a média által táplálva valóságos hisztéria terjedt el. Ezek a hamisítások most lelepleződtek. A CEANA, a hivatalos vizsgálóbizottság, 1999. november 11-én egy átfogó, kimerítő vizsgálat után kiadta előzetes vizsgálati eredményeit. A CEANA-t Guido Di Telia argentin külügyminiszter alapította annak érdekében, hogy állapítsa meg az igazságot a náci beszivárgásnak és annak a felhalmozott titkos aranykészletnek a nagyságával kapcsolatban, amelyet a háború utolsó napjaiban német tengeralattjárók állítólag Argentínába hoztak. A CEANA élén olyan nemzetközi tudóscsoport állt, amelynek tagjait a tisztességükbe vetett bizalom alapján választották ki. E személyeket, munkájukat - annak további biztosítása érdekében, hogy megállapításaikat a világ elfogadja — zsidó akadémikusok és médiavezetők figyeltek. A CEANA-bizottság teljes hozzáférési lehetőséget kapott Argentína, az USA, Nagy-Britannia, Svájc, Németország, Olaszország, Franciaország, Belgium és Portugália országos levéltáraihoz. A kutatók - a zsidó résztvevők közreműködésével — arra a megállapításra jutottak, hogy ténylegesen nagyon kevés náci, ill. a nácikkal együttműködő személy vándorolt be Argentínába. Például a köztiszteletben álló Carlo ta Jakisch történész szerint mintegy 65 állítólagos háborús bűnös (közöttük a médiában sokat emlegetett Adolf Eichmann és Josef Mengele) jutott be sikeresen Argentínába és kerülte el ily módon a szövetségesek „igazságszolgáltatását”, vagyis a hóhért. Holger Meding német történész meg tudta állapítani, hogy csak 45 állítólagos háborús bűnös menekült meg a győztesek „igazságszolgáltatásától” Argentínába való menekülés révén. A kutatók azt is igazolták, hogy 36 francia és belga, valamint 52 horvát együttműködőnek sikerült Argentínában elkerülni a bírósági eljárást, így megállapítást nyert, hogy mindösszesen kevesebb, mint 200 náci és velük együttműködő személy vándorolt be Argentínába. Megállapították, hogy Alois Hudal osztrák püspök és más papok kétségtelenül több körözött személy menekülését segítették elő, éppen úgy, ahogyan korábban a zsidókat is segítették, amikor őket érte fenyegetés. Egy bizonyos mennyiségű, kétes tulajdonú aranyat és értéktárgyat is átvihettek Európából Argentínába, de bizonyosan nem nagy mennyiségeket. Az arany átvitelére vonatkozóan a CEANA jelentései egyértelműen leszögezték, hogy „náci arany fizikailag sohasem került az országba... és az Argentin Központi Bank közreműködése a náci arannyal kapcsolatos tranzakciókban mindenesetre felettébb jelentéktelen volt”. Továbbá, egyetlen olyan hivatalos dokumentum sem került felszínre, amely arra utalt volna, hogy a Perón-kormányzat mint bűntárs részt vett volna az arany áthozatalában vagy ellopásában. Teljesen természetes, hogy sok német, aki azt látta, hogy nincs jövője Németországban, 1945-ben azt a megoldást választotta, hogy kivándorol Argentínába. Továbbá, Argentínában és más latin országokban élt az az ősi hagyomány, amely szerint a templomok hosszú időn át engedélyt kaptak arra, hogy menedéket nyújtsanak a szükséget szenvedőknek és kiváltságban részesítsék azokat a legyőzött katonai személyiségeket, akik biztonságot keresnek száműzetésükben. Az angol-amerikai rendszernek az a patológia határát súroló, hosszan tartó gyűlölete, amely Juan Domingo Perón, és felesége, Eva Duarte de Perón (ismertebb nevén „Evita”) ellen irányult, külön figyelmet érdemel. Ez a hosszan tartó gyűlölködés nem érthető meg az Argentína elleni brit imperializmusnak és a XX. század első részében lezajlott társadalmi forradalmak történetének ismerete nélkül. Az Argentína elleni folyamatos brit/amerikai ellenséges beállítottság mélyen fekvő oka abból ered, hogy Perónnak - ha átmenetileg is, de - sikerült megszabadítania országát a külföldi (kezdetben brit, később amerikai) piacoktól és tőkétől való hagyományos gazdasági függéstől. A brit és amerikai vállalatok gyakorlatilag monopóliummal rendelkeztek az argentin húsfeldolgozás, vasúti közlekedés, villamosenergia-gazdaság, gyógyszeripar és más iparágak fölött. Ügy látszott, hogy a sok vitára alkalmat adó Roca-Runciman szerződés megpecsételte a különleges argentin-brit viszonyt. Ez a különleges viszony szinte gyarmati helyzetben tartotta Argentínát, mint Nagy- Britannia mezőgazdasági szállítóját. Különféle előre nem látott események megzavarták ezt a különleges viszonyt. Először is a második világháború kirobbanása elütötte Argentínát hagyományos piacaitól és beruházási forrásaitól és arra kényszerítette az országot, hogy önellátóvá váljék saját iparának és pénzügyi alapjának kifejlesztése által. A modernizációval és iparosítással a szakszervezetek egyre nagyobb hatalomra tettek szert. A sokáig hatalmon levő argentin oligarchia, amellyel a britek mindig szoros kapcsolatban voltak, kezdte elveszíteni kiváltságos helyzetét. Természetesen az „autarchia” szó (vagyis a nemzeti önállóságra törekvés) nemzetközi bankárok számára átokszó. 1943-ban egy katonai puccs megdöntötte a korrupt Castillo-kormányt. Egy fiatal, karizmatikus ezredes, Juan Perón vette kezébe a gazdaságilag összeroppanó nemzet Munkaügyi és Népjóléti Minisztériumának vezetését. Ezredes társa, Domingo Alfredo Mercante nélkülözhetetlen segítségével, aki átvette a rendkívül fontos Buenos Aires-i tartomány vezetését, Perón szervezési és vezetési tulajdonságai megnyerték számára a munkásosztály támogatását, ami fő politikai bázisává vált. Argentína népességének zöme olasz és spanyol származású. Teljesen természetes volt, hogy az 1930-as évek nagy gazdasági válsága idején, amikor az amerikai és a brit kapitalizmus zátonyra futott, Argentína katonasága és polgári lakossága — kiutat kínáló modelleket keresve - Mussolini fasiszta Olaszországához és a nemzetiszocialista Németországhoz fordult. Ezenkívül Olaszországhoz hasonlóan Argentína is katolikus ország volt, olyan erkölccsel és szellemmel, amely teljesen különbözött a „hitszegő Albion” erkölcsétől és szellemétől. Mihelyt Perón hatalma megnövekedett (1940-ben helyettes elnök és hadügyminiszter lett), az oligarchák és mások, akik hatalmukat most fenyegetettnek érezték, 1945 októberében puccsot szerveztek avégett, hogy elmozdítsák Perónt a kormányból. De a felkelők rosszul számítottak, és Perón követői néhány napon belül képesek voltak újraszerveződni és a puccsot leverni. Buenos Aires-ben a munkásvezetőknek és Perón hűséges barátjának, Mercante ezredesnek irányításával tömeges utcai tüntetésekre került sor. Amikor a második világháború befejeződött, és Nagy-Britannia gazdasági „hadirokkant” lett, Perón előállt a belföldi iparosítás programjával, ami magában foglalta a külföldi tulajdonban levő üzletek államosítását. Perón társa és megerősítője az argentin gazdasági élet e nagy átszervezésében Evita volt, akit feleségül vett. Evita, a férje és programja mellett szenvedélyesen elkötelezett asszony félelmetes tőke lett 2008. január Perón számára, aki 1946-ban Argentína elnöke lett, bár az amerikai közvélekedéssel ellentétben nem Juan Perón hatalma származott Evitától, hanem Evitáé Jüanéból. Magát Perónt az „ingnélküliek” (vagyis a munkások) vezérének és páratlan támogatójának nevezték. Politikai tanítása a szociális igazságosság és a „harmadik út” álláspontja volt, ami szemben állt az oligarchákkal, a kommunistákkal és az imperialistákkal. Evita Perón, aki sikeres karriert futott be a rádiónál, a film- és a színházi életben, mielőtt férjhez ment Perónhoz, azonnal elnyerte az argentin nép rokonszenvét, szívét. Evita rendkívül sikeres nyilvános szónok volt, az érzelmekre elementárisán ható, drámai szónoklatokkal érvelt Perón politikája mellett. Evita egyedül vette kézbe a hatalmat Argentína egész szociálpolitikája felett: kórházakat, iskolákat létesített, lakásépítési programot kezdeményezett, árvaházakat, könyvtárakat, idősotthonokat, a rászorulók számára menhelyeket és szociális biztonsági programokat hozott létre — mindezt a Szociális Segély Alapítványának védnöksége alatt. Ugyanilyen fontos és kitartó támogatója volt a nők jogainak és annak a törvénynek, amely szavazati jogot adott az argentin nőknek. Ez a sokoldalú kiváló teljesítmény az argentin társadalomban Evita rendkívüli vonzerejét és tapintatát tanúsítja. Beszédeiben önmagát mindig szerényen mint „Perón hídját a nép felé” mutatta be. Sohasem szűnt meg azonosulni férje nézeteivel és dicsérni férjét, az Elnököt. Perón pedig a maga részéről csak hálás lehetett felesége hűségéért és támogatásáért. Evita tevékenységei tovább fokozták az oligarchák haragját, különösen a gazdag jótékonysági hölgyekét, akik a korábbiakban Argentínában hagyományosan fő szerepet játszottak a karitatív tevékenységek irányításában. Juan és Evita tökéletes munkatársai voltak egymásnak: Juan az erős, férfias, katonás vezér, aki a kommunizmus és az imperializmus ellen a független Argentínáért küzdött; Evita a gyermektelen, törékeny megjelenésű, fiatal nő hanyatló egészségi állapotában is hű felesége és fő támasza maradt a férjének. Halála napján, 1952. július 26-án a kormány hírül adta: „Szomorú kötelességünk tájékoztatni a köztársaság népét, hogy Éva, a nemzet lelki vezére, este 8 óra 25 perckor meghalt.” Felesége halála után Perón szerencsecsillaga hanyatlani kezdett. Európa kiheverte a második világháború következményeit, iparágai ismét túlórázva működtek - ellátták a dél-amerikai országokat. Az USA ekkor csak az angolokat segítette a Perón előtti privilégiumaik helyreállításában, de
