Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-03-01 / 2. szám
2008. február FEKETÉK, ZSIDÓK, NÉMETEK ÉS AZ OLIMPIA ___________________«ITTVAKOIiT__________________ A dolgok rendjét taglalva már nagy menynyiségű anyagot írtak össze a feketéknek a fehérekhez és a feketéknek a zsidókhoz való viszonyáról. Számos olyan ok miatt, amelyek mindenki előtt közismertek, a feketék hosszú időn át a szeretet-gyűlölet viszonyában voltak a fehérekkel. Ugyanakkor a zsidókhoz való viszonyuk a határtalan gyűlölet és a határtalan szeretet között ingadozott. Ez azok miatt a zsidók miatt volt és van így, akik sok évtizeden át a polgári jogokért folytatott harc élvonalában voltak. Tudjuk, hogy a rabszolga-kereskedelem többrétegű jelenség, amely számos népet és népcsoportot magában foglal. E rabszolgák közül egy sem esett volna fogságba, ha nem okozták volna ezt a fogságba esést olyan más feketék, akik az afrikai tengerparti vidékekről a szárazföld belseje felé nyomultak, megrohanták a gyanútlan településeket, és a tengerpartra meneteltették a szerencsétlen lakosokat. Sohasem fogjuk megtudni, hányán haltak meg e brutális meneteltetések alatt. Mihelyt megérkeztek a szerencsétlenek a tengerpartra, rögvest eladták őket a fehér rabszolga-kereskedőknek, akik már vártak a „portékájukra”. Ezek a rabszolga-kereskedők különböző nemzetiségűek voltak: spanyolok, portugálok, hollandok és — végül, de bizonyosan nem utoljára — a mindenhol jelenlevő angolok. Amint azt mindenki tudja, a kereskedelem tőkét igényel. A kereskedőknek szinte soha sincs saját tőkéjük. Miként azt ugyancsak mindenki tudja: a portékát és e portéka szállításának eszközét biztosítani kell a veszteséggel szemben. Finanszírozás Az emberi szállítmánnyal való e kereskedés finanszírozását Nagy-Britannia Bankja intézte. Az emberi lények vétele és eladása által összegyűjtött vagyon összege sohasem számítható ki. A rabszolgákat szállító hajókat, amelyek ki voltak szolgáltatva a nyílt tenger szeszélyeinek, brit pénzzel finanszírozták, és a tőke hatékony megtérülése érdekében a szállítóeszközöket és a szállítmányokat biztosítani kellett. Ki tudta volna ezt jobban megtenni, mint a Lloyd londoni biztosító társaság. A biztosítás által szerzett nyereség nagysága megdöbbenti a képzeletet. Szeretném hangsúlyozni, hogy németek nincsenek a kereskedők, pénzügyi emberek, hajósok és az emberi rakománnyal nyerészkedők e „híres” listáján. Maguk a zsidó történészek mondják Lee Friedman: A rabszolga-kereskedelem zöme Brazíliában, ahová a legtöbb rabszolga ment, a zsidó gyarmatosítók kezében volt. Wilfried Samuels. A Barbadoson élő zsidók sok pénzhez jutottak a fekete rabszolgák vásárlásából és kölcsönzéséből. Seymour Liebman: A hajók nemcsak zsidó tulajdonban voltak, hanem a legénység is főként zsidókból állt, és zsidó kapitányok voltak a parancsnokok. Moshe Kahan: Marrano zsidó kereskedői irányították 1653 és 1658 között a spanyol és portugál kereskedelmet. E kereskedők nagyon érdekeltek voltak a Holland Kelet- Indiai és a Holland Nyugat-Indiai Társaságban, jelentős szerepük volt a hajózásban, és ami a legfontosabb: nagy mennyiségű tőke állt rendelkezésükre. Arnold Wiznitzer. így történt, hogy a készpénz főleg a zsidók kezében volt. A vevők, akik megjelentek a rabszolgavásárokon, majdnem mindig zsidók voltak, akik a vetélytársak hiánya miatt képessé váltak arra, hogy alacsony áron vásároljanak és portékájukat ugyanezen okból magas áron adják el az ültetvénytulajdonosoknak. A konkurencia hiánya indokolja, hogy ha egy rabszolgavásár zsidó ünnepre esett, a vásárt későbbi időpontra halasztották. Ira Rosenwaiken: A dél-amerikai zsidók 75%-ának fekete rabszolgái voltak, miközben a nem-zsidó lakosságnak mindössze 36%-a tartott rabszolgát. A dél-amerikai zsidók különleges módon alkalmazkodtak a rabszolgaságon alapuló gazdasági élethez. A déli ültetvényesek a zsidóktól függtek, akik mint árverési becsüsök, rabszolgák ruhadarabjainak eladói és az ültetvényes gazdálkodáshoz szükséges más eszközökkel, ill. egyéb árucikkekkel kereskedők az egész rabszolgagazdaságot fenntartották és olajozottan működtették pénzzel és szállítmányokkal. És íme, amit az „Amerikai és Külföldi Rabszolgaságellenes Társaság” mondott 1853-ban: „Az USA zsidói sohasem tettek egy lépést sem a rabszolgaság problémájának megoldásával kapcsolatban. Mint polgároknak az volt politikájuk lényege, hogy mindenki azt az oldalt választja, amelyről a leginkább gondolhatja azt, hogy ‘az ő érdekét mozdítja elő’ ”. Gyors összefoglalás- Az angolok pénzelték és biztosították a rabszolga-nagykereskedelmet.- A rabszolgák hajón való szállítását általában zsidó kapitányok és zsidó legénység bonyolította le, és a hajók portugál, holland és angol zászlók alatt vitorláztak.- A zsidók vásárolták a rabszolgákat, akiknek egy része túlélte a rendeltetési helyére történő utazást.- A zsidók voltak a rabszolga-kiskereskedők.- A zsidók pénzelték és biztosították a rabszolga-kiskereskedelemhez szükséges pénzt az eladói és a vevői piacon.- A zsidók működtették a „rabszolga-kölcsönző üzleteket”, és ezekből visszataszító nyereséget húztak.- Ira Rosenwaiken zsidó történész szerint a zsidók tartották „olajozottan” a rabszolgaság teljes beteges vállalkozását mind Észak-, mind Dél-Amerikában,- A zsidók embertársaik alávaló lealacsonyításából alaposan meggazdagodtak. Ezzel szemben a németek, akik állítólag olyan borzalmas emberek, e piacokon sehol sem találhatók. A németek De a zsidók az összes nép közül leginkább a németeket rágalmazzák, akik egész történelmük során sohasem tartottak rabszolgát. A jellem szüntelen rágalmazása túlságosan ocsmány dolog. Nem találok szavakat erre a becstelenségre, arra az undorra, amelyet azok iránt érzek, akik felelősek ezért a szüntelen, fékezetlen, hatalmas hazugsághadjáratért, amelynek nincs semmi alapja. A dolgok elferdítése a németekkel kapcsolatban annak érdekében történt, hogy csökkentsék a mások által elkövetett igazságtalanságok súlyát, és ezeket az igazságtalanságokat a „jó”, „jóindulatú”, „ártatlan” dolgok látszatába burkolják, akármilyen gonosz dolgok is lehettek ezek a dolgok. Nézzük meg vannak-e német nevű afroamerikaiak? A jelek szerint valóban nem találhatunk egyet sem? Nos, ma már mindenkinek tudnia kell ennek okát.- A németek nem tartottak rabszolgákat.- A németek sohasem foglalkoztak emberszállítmányokkal. — A németek iszonyodtak a rabszolgaságtól. Már 1688-ban, vagyis 173 évvel a polgárháború előtt, német bevándorlók Philadelphiába vonultak, tiltakoztak a rabszolgatartás ellen, és közzétettek egy ilyen értelmű határozatot. A németek alkották az első és egyetlen bevándorló csoportot, amely valaha is felvonult az afro-amerikaiak felszabadítása érdekében. A polgárháborúban teljes, önkéntes német népiségű ezredek harcoltak az Unióért és a fekete amerikaiak szabadságáért. Sokkal több népi német viselt amerikai egyenruhát, mint bármely más — pl. angol, olasz, ír — népcsoporthoz tartozó személy. Még az angolok száma sem közelítette meg az ilyen németekét. A háború mindkét oldalán harcoló német bevándorlók száma azért döbbenetes nagy, mivel az a német ember természete, hogy jó állampolgára igyekszik lenni annak az országnak, amelyben él. Az általában zsidó érdekek által vezérelt amerikai hatóságok későbbi próbálkozásai annak érdekében, hogy a németeket olyannak fessék le, mint akik a feketék ellenségei lennének, a történelem bármely időpontjában és bármely helyszínén rosszindulatú rágalom, olyan fajta rágalom, amelyet a német túlságosan sokáig viselt már el. Azokat az afrikai fekete katonákat, akik a németek oldalán harcoltak az első világháború során, kivétel nélkül tisztelték és megbecsülték a német hatóságok, akárcsak német bajtársaik. A BBC hazugságai 2000-ben A brit BBC 2000 nyarán határtalan pimaszsággal olyan műsort sugárzott, amelynek főszereplője egy afrikai fekete volt, aki nem harcolhatott semmilyen hadseregben az első világháború alatt, mivel ahhoz túl fiatal volt. Ez a fekete, aki nem lehetett több 70 évesnél, előírásosan arról számolt be, hogy milyen jól bántak vele az angolok, és hogyan harcolt a gonosz németekkel szemben, akik közismerten gyűlölték a feketéket és rosszul bántak velük. Ezt a fajta borzalmasan elferdített badarságot Németország állítólagos szövetségesei készítették és mutatták be világszerte a BBC útján. Az a tény, hogy e személy egyetlen vádját és állítását sem támasztotta alá semmilyen bizonyíték, és az ilyen fajta visszataszító németellenességnek nincs ténybeli alapja, a legkevésbé sem zavarta azokat a brit/zsidó filmkereskedőket, akik ezt a szennyes művet alkották. Ők csupán vigyorognak, talmudi kielégülést érezve afelett, hogy egy újabb borzalmas hazugságot sugároztak, mégpedig anélkül, hogy a gyáva söpredék német (?) kormány a legkevésbé tiltakozott volna. A német feketék” A német oldalon harcoló fekete csapatokat hadseregükben emberként kezelték. E katonák bátran harcoltak, és német egyenruhát viseltek. Napjainkban Afrika azon részein, ahol 90 évvel ezelőtt német gyarmatok voltak, vannak olyan fekete helyi lakosok, akik büszkén emlegetik, hogy a nagyapjuk a Császárt szolgálta. Bizonyos területeken még mindig beszélnek németül, az utcanevek az embereket a német háborús hősökre emlékeztetik, és egyáltalán sehol sincs gyűlölködés a németek ellen. Az idős feketék büszkén mutogatják a rongyos német egyenruhához tartozó ingeket vagy zubbonyokat, amelyeket az apjuk viselt, amikor tizenévesként az angolok ellen harcolt. Nos, vessünk egy pillantást Kongóra, Ugandára, vagy Afrika bármely más részére. Hány fekete mutogatja az angol egyenruhák maradványait, büszkén mesélve, hogy a nagyapjuk a németek ellen harcolt? Sok szerencsét a kutakodáshoz! Afrika azon részei, amelyek 90 évvel ezelőtt a Német Birodalom részei voltak, napjainkban azt kérelmezik a német kormánytól, hogy ismét Németország részeivé válhassanak! A német gyarmatosítás Németország nem hódítással, tömeggyilkossággal és a bennszülött lakosság kizsákmányolásával szerezte gyarmatait. A németek ténylegesen elmentek ezekre a területekre, tárgyaltak a törzsfőnökökkel, majd megvásárolták a földet. Ezért teljesen helytelen a német „gyarmatokat” egy sorba állítani Anglia, Franciaország, Belgium vagy Hollandia gyarmataival. Valóban hihetetlen, hogy a németeket, az egyetlen európai népet, amely a gyarmatain élő feketékkel méltósággal bánt, most gonosztettekkel vádolják. Az 1936-os berlini olimpia Az 1936-os berlini Olimpia alkalmával a fekete atlétákat tiszteletben tartották a német vendéglátók és a vetélytársak. Egyikük sem számolt be semmiféle megkülönböztetésről. A nagy Jesse Owens beszámolt arról, hogy milyen jól bántak vele és menyire tiszteknek érezte magát. Nem így „otthon”, ahol az autóbusz hátsó részében ült, a fehérektől elkülönített szállodában lakott, a fehérektől elkülönített étteremben étkezett, és úgy kellett élnie, mint egy „csodabogárnak” a vidéki kiállításokon. Leni Riefenstahlnak ezekről a játékokról szóló filmje meghazudtolja mindazokat, akik megkísérelték bemocskolni a németeket. Ebben láthatók a szurkolók ezrei, amint boldogan és lelkesen reagálnak, valahányszor egy külföldi (fekete vagy fehér) atléta győzött. Ezek nem színpadi jelentek voltak, hanem a mindennapi emberek spontán reakciói, akik szívbéli örömüknek adják tanújeleit, amiatt, hogy abban a megtiszteltetésben van részük, hogy tanúi lehetnek a kiválóságnak. A németek olyan becsületes sportszellemről tettek tanúságot, ami gyakorlatilag teljesen hiányzik minden nyilvántartott olimpián, ahol a hazai közönség a veszett kutyákhoz hasonlóan üvöltözik, amikor az övéi közül valaki győz, de néma marad, amikor egy külföldi megy fel a győzelmi emelvényre. Ez különösen szembeszökő, valahányszor az amerikai tv mutatja be a játékokat. Az amerikai atléták teljesítményük valós értékéhez képest aránytalanul kerülnek az érdeklődés középpontjába, míg a többieket hátrányosan megkülönböztetve szégyenszemre figyelmen kívül hagyják, ill. ha egyáltalán bemutatják őket, csupán kényszeredetten, kis terjedelemben teszik ezt, bármilyen kiváló is a teljesítményük. Másrészt az 1936-os berlini olimpiáról az ezután bekövetkező német kommentárok olyan elfogulatlanul, becsületesen tudósítottak, amilyenről pl. az amerikaiak a teljesen értelmetlen németellenes hisztériájukban nem is álmodhattak. Németországban nem mutatkozott kivételezés. A külföldi (fekete vagy fehér) atléták közül senki sem tapasztalt semmilyen rossz bánásmódot. Ünnepelte őket a közönség, tekintet nélkül nemzetiségükre, illetve fajukra. Példásan otthonias komplexumban történt az elszállásolásuk, a legjobb ételekben és gondoskodásban volt részük, s így érthetően kizárólag elismerően nyilatkoztak tapasztalataikról, amikor hazaérkeztek.
