Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-03-01 / 2. szám

2008. február

«lîîVAKÔfcî

11. oldal

Ebéd után Sylvia folytatólagosan bizonyítja, hogy a zsidóság a faji és etnikai keveredés előmozdításával, pl. reklámtevékenységével vagy bizonyos áltudományos munkák támogatásával arra törekszik, hogy minden más népet felbomlasszon és meggyengítsen. E ponton Glenz bíró ismét félbeszakítja őt azzal a kérdéssel, hogy vane ennek sajátos jelentősége az ő vádirata szempontjából. A vádlott azt válaszolja, hogy ő a megszállásnak és a német nép feletti idegen uralomnak a terjedelmét világítja meg. Azokat a németeket, akik hangot adnak rosszallásuknak a külföldiek beszivárgása miatt, a 130.§ alapján szintén üldözik. Majd röviden ismerteti azt a nyílt levelet, amelyet Horst Mahler írt Dániel Goldhagennek a „Hitler’s Willing Executioners” című könyvével kapcsolatban. Glenz bíró ismét félbeszakítja és kéri, hogy röviden foglalja össze mondanivalóját. Kijelenti, hogy annak az ismertetésnek, amit Sylvia a maga álláspontjáról előad, kapcsolatban kell állnia a vádiratában szereplő konkrét pontokkal.

Sylvia azt válaszolja, hogy ez a bírói korlátozás nem ad számára lehetőséget véleménye kifejtésére, majd ismét előadja tervét álláspontjának bemutatására. Dr. Bock védőügyvéd megemlíti, hogy Sylvia kijelentései ténylegesen a vádirat keretei között maradnak. Sylvia is ellenvetéssel él: rámutat arra, hogy vádirata önkényes és vérlázító, mert bizonyságot ad arra a képtelenségre, hogy állampolgárokat üldözzenek véleményük kimondásáért. Hogyan üldözhetnek egyáltalán véleményeket? - kérdezi. Miért vesznek figyelembe egyáltalán a bíróságok ilyen vádiratokat?

Hangsúlyozza: megpróbálja arra rávenni a bíróságot, hogy visszatérjen az igazság kérdéséhez. Minden bíróság elsődleges feladata az igazság keresése, de az igazságszolgáltatásnak ezeket az irányvonalait feladták a „holocaust”-perekben. Egy másik példát nyújt erre az az irat, amelynek címe: „a bíróság feltételezései az ügy tényeire vonatkozóan”. Ez a 130.§-sal párosulva az „OMF” legújabb politikai újítását jelenti. Délután 2 óra 25 perckor a tárgyalást elnapolják.

Harmadik nap (2007. november 19.)

A tárgyalás elején Glenz bíró 10 percen keresztül olvassa fel a négy oldal terjedelmű „jogi útmutatásokat”, ami várható volt a pénteki figyelmeztetések után. Ezeknek az útmutatásoknak az a lényegük, hogy megfogalmazzák: mit engednek elmondani a vádlottnak, és hogyan szólhat mondandójáról. A Bíróság szerint Sylvia Stolz visszaélhet az eljárással, és ezt az eljárást nézetei fórumává változtathatja, azonban nem a revizionista történelemszemléletnek, pontosabban a „holocaust-tal” kapcsolatos nézeteinek fórumává. Glenz bíró azt mondja, hogy a Bíróság megfontolja, szabjanak-e időhatárt a vádlott nézetei kifejtésének. Dr. Bock védőügyvéd bejelenti, hogy Sylvia írásos választ készül benyújtani november 26-ig. Ezt követően a tárgyalást 10 óra 26 perckor elnapolják.

Negyedik nap (2007. november 26.)

A tárgyalás 9 óra 10 perckor kezdődik. Sylvia azzal kezdi, hogy válaszol a november 19-i bírói utasításra. Tiltakozik a „holocaust-tal” és az „OMF”-fel kapcsolatos tanúvallomásának hamis beállítása és téves értelmezése ellen.

Ismételten felteszi a kérdést: mit kell tennie egy ügyvédnek, amikor folyamatosan olyan bizonyítékokat fedez fel, amelyek segíthetnék ügyfelét? Hallgasson az ügyvéd, illetve hagyja figyelmen kívül a bizonyítékokat? Meg kell-e kérdeznie az ügyvédnek, hogy megfenyegetik-e, vád alá helyezik-e és elítélik-e, ha ügyfele védelmének érdekében bizonyítékokat tár elő? Glenz bíró félbeszakítja Sylviát és emlékezteti a felolvasott bírósági figyelmeztetésre: a „holocaust-tal” kapcsolatos kételyeinek és a jelenlegi német kormány ócsárlásának semmi köze a vádiratához.

Sylvia nem engedi magát megfélemlíteni. Határozottan azt válaszolja, hogy az ő helyzetmegítélése nagyon is kapcsolódik a vádirat tartalmához, mert szükséges rögzíteni a Talmudnak a zsidó tanúkra gyakorolt befolyását. A Talmud hatására a zsidóknak nincsenek gátlásaik a nemzsidók elleni hamis tanúzást illetően.

Glenz számára mindez túl soknak bizonyult. Bejelenti, hogy a bírósági útmutatásokat hivatalos figyelmeztetésként kell érteni, és ezt a bejelentését bírósági jegyzőkönyvbe diktálja. A rettenthetetlen Sylvia azzal folytatja, hogy a világ zsidóságának jelenleg megvannak az eszközei, módszerei és befolyása arra, hogy terjessze, sőt, világszerte kötelezővé tegye a maga nézeteit. Megjegyzi, hogy a Bíróság ezen a tárgyaláson megkísérli megakadályozni a betekintést a zsidó gondolkodásmódba, és meg akarja akadályozni jelentős és fontos zsidó kijelentések idézését, mintha ezek az idézetek lényegtelenek lennének, ill. nem lenne közöttük összefüggés. Hozzáfűzi, hogy amikor a bizonyítékok beterjesztésének lehetőségét szorgalmazza, arra is törekszik, hogy előterjeszthesse Mahler tanúvallomását a berlini peréről.

Ez után a vádlott ügyvédnő arról szól, hogy a bírák kényelmetlen helyzetben vannak, hiszen határozott utasításokat kaptak arra vonatkozólag, hogy ne engedjenek „fórumot a revizionizmusnak”. Rámutat arra is, hogy ez a tény kiegészítő bizonyítéka azon állításának, hogy a Bíróság nem törekszik az igazság megállapítására, nem engedélyez tárgyi bizonyítékot. Hozzáteszi, hogy ezzel az eljárással szemben a revizionisták az igazságot keresik, és sok éven át nagyrészt a „holocaust” kutatásának szentelték magukat. Figyelmezteti a Bíróságot: egyre erőteljesebben érvényesül az a veszély, hogy a Bíróság átlépi a „nyilvános megszégyenülés és megaláztatás Rubiconját”, majd megjegyzi, hogy az autentikus német jog az ártatlanság vélelméből, az igazság és igazságosság elsődleges jelentőségéből indul ki. A jogászok lelkiismeretét kérdezi ebben a perben: mit akarnak? Csak azt akarják, hogy békén hagyják őket? Mit részesítenek előnyben - azt, hogy a német nép hősei legyenek és keressék az igazságot, vagy inkább válnak megvetésre méltó árulókká, akik nem akarják keresni az igazságot? Megjegyzi, hogy bármelyiket választják, a tárgyalás végén már nem lesznek ugyanazok, mint voltak annak kezdetén, mert nem igazi pert vezetnek, hanem valójában egy kirakatpert. Ha elítélik őt, az „OMF” szolgáinak szerepében fognak cselekedni. Jogilag, erkölcsileg, történelmileg és filozófíailag a német jellem meggyilkolásához járulnak hozzá. Szolgai módon hozzájárulnak a „holocaust” vallás Németországra való kényszerítéséhez.

Sylvia Stolz kijelentései valójában nem annyira védekezésnek, mint inkább egyfajta ellenvádiratnak nevezhetők. A vádlott hangsúlyozza, hogy minden érve objektív érvényű, és fontos a vádiratában említett pontok szempontjából. Kifejti, hogy cselekedetei és tetteinek indokai egy politikai per részei; és kijelenti, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel igyekszik magát megvédeni egy esetleges szájkosárrenddel szemben. Felteszi a kérdést: nem hivatásbeli kötelessége-e az ügyvédnek, hogy igényelje, érvényre juttassa és megkönnyítse azt a bizonyítást, amely segíteni fogja az igazság felderítését?

Emlékezteti a Bíróságot, hogy a dalszerző Frank Rennicke perével kapcsolatban három évvel ezelőtt Horst Mahler előterjesztett egy részletes alkotmányos panaszt, amellyel kapcsolatban még nem döntött az Alkotmánybíróság. Kitart amellett, hogy ő mint ügyvéd mindig a Büntető Törvénykönyv 193.§-ával összhangban cselekedett, amely megköveteli, hogy az ügyvéd vegyen figyelembe minden törvényes érdeket. Felteszi a kérdést: lehetségese egyáltalán vád alá helyezni egy ügyvédet azért, mert komolyan veszi hivatásbeli kötelességét, és minden lehetőt megtesz azért, hogy eleget tegyen e kötelességének? Ha erre a kérdésre a válasz: „igen”, akkor a válasz további bizonyíték amellett, hogy a Talmud uralkodik a Német Szövetségi Köztársaságban. Mindazonáltal nyilvánvaló mindenki számára, hogy az ilyen zsarnokság már nem nevezhető „igazságszolgáltatásnak”.

Ezek után Sylvia kimutatja, hogy csak egy dolog nyilvánvaló a hivatalos „kézenfekvő nyilvánvalósággal” kapcsolatban: az, hogy e „nyilvánvalóság” nem tény, hanem vélemény és értékelés, és az ilyen vélemények nem maradnak mindörökre változatlanok. Amikor a „kézenfekvő nyilvánvalóság” összeomlik, mint pl. a XVII. században a geocentrikus világszemlélet, akkor szükségessé válik tapasztalati bizonyítékok keresése. Ráadásul a jelenlegi vitában nem szerepel a „holocaust” fogalmának jogilag kötelező meghatározása. A vádlott ügyvédnő arra is rámutat, hogy a „kézenfekvő nyilvánvalóság” fogalmának hivatalos használata azt eredményezi, hogy ténylegesen törvényen kívül helyezték azt, hogy valaki jogilag védelmezze az ügyfelét. Ez viszont megsérti a nyugati világban gyakorolt igazságszolgáltatás első elvét. Sylvia kijelenti, hogy ez ismét ékesszólóan mutat a Német Szövetségi Köztársaságban honos jogi-politikai rendszer vazallus jellegére. E rendszer annak az OMF-nek a vazallusa, amelynek irányítói a győztes szövetségesek bábjai.

11 óra 5 perckor Glenz bíró ismét félbeszakítja Sylviát a „köntörfalazásra” tett megjegyzéseivel. Sylvia azt válaszolja, hogy az ő előterjesztése nagyon is fontos, mert őt a kormány bírálatával is vádolják. Glenz bíró ekkor 10 perc szünetet rendel el. A szünet után Sylvia azzal folytatja véleményének

előterjesztését, hogy egyeden megszálló hatalom sem várhat lojalitást attól a néptől, amelyet megszáll.

Ebből az is következik, hogy miért kellene egy ügyvédnek mély tiszteletét kifejeznie az „OMF” egyik ágazatával szemben? Ilyen körülmények között hogyan lehet képviselni megbízatás nélkül egy ügyfelet, ahogy Sylvia képviseli a Birodalmat, amely a nemzetközi jog értelmében még mindig létezik, miközben a legitimnek tekintett német kormány bűncselekményként jött létre? A Birodalom képviselete volt az egyik vád, amelyet ellene emeltek a Karlsruhei Kerületi Bíróságon. Sylvia Stolz hangsúlyozza, hogy ez ténylegesen jogi kérdés, és ügyvédeket azért fogadnak fel, hogy tanácsokat adjanak jogi kérdésekben. Most azt követelik az ügyvédektől, hogy fogadják el az ügyész véleményét? Ha így van, mi a haszna az ügyvédeknek a Német Szövetségi Köztársaságban? Azt kívánják az ügyvédektől, hogy hajoljanak meg egy olyan rendszer előtt, amely nyilvánvalóan illegális a nemzetközi jog alapján? Azt kívánják, hogy az ügyvédek engedelmeskedjenek egy olyan rendszer funkcionáriusainak, amely nyilvánvalóan illegális? Sylvia arra is rámutat, hogy a német bírák korunknak csak egyetlen történelmi szemléletét engedélyezik, és tiltják és büntetik az ennek ellentmondó szemléleti irányzatokat. 1945. május 8-a óta a nemzetiszocialista világnézet betiltott és elnyomott világnézet.

11 óra 33 perckor Glenz bíró még egyszer félbeszakítja Stolzot, és kijelenti, hogy a vádlott ismétli magát és köntörfalaz. Sylvia vitatja ezt, és ismételten állítja, hogy amit mond, nagyon is a témához tartozik. Glenz újra figyelmezteti, majd amikor Sylvia megpróbál felolvasni egy részletet a zsidó, Nobel-díjas Harold Pintérnek a Nobel-díj átvételekor elmondott beszédéből, Glenz nagyon izgatottá válik. Azt mondja, nem óhajtja meghallgatni és megtiltja az idézést. Sylvia az ügyben döntést kér a Bíróságtól, amely 10 percre visszavonul és 12 órakor Glenz kihirdeti, hogy a Bíróság támogatja a döntését. Egy órás ebédszünet után folytatódik a tárgyalás.

Amint várható volt, Sylvia szembeszegül a Bíróság e döntésével: azt válaszolja, hogy a Pinter-idézet nagyon is az „OMF”-problémához és a „Pax Americana”-hoz tartozik. Kifejti, hogy a Pinter-idézetet nem bizonyítéknak kell tekinteni, hanem egy tétel kifejtésének, és újra kéri a Bíróságtól a Pinter-idézet felolvasásának engedélyét. Amint azonban várható volt, a Bíróság - 1 óra 8 perckor — megerősíti Glenz bíró döntését: a Pinter-idézet nem olvasható be a bírósági jegyzőkönyvbe. Amikor Sylvia megpróbálja összefoglalni annak tartalmát, Glenz újra félbeszakítja, és kijelenti, hogy nem kívánja meghallgatni Stolz mondandóját. Tíz perc elteltével Sylvia újabb döntést kér a Bíróságtól. Ez után Glenz kihirdeti a végső döntést: a Pinter-idézetnek abszolút nincs köze Stolz peréhez.

E döntés után Sylvia tanácskozik védőjével, Dr. Bockkal és Horst Mahlerrel. A tárgyalás 2 óra 50 perckor folytatódik, amikor is Sylvia kifejti, hogy ő egy alternatív világnézetet képvisel, amelyet a bírák nem ismernek. Ők mind egy olyan — elnyomáson, terroron és igazságtalanságon alapuló — világnézetnek a szolgái, amelyet az USA... Glenz félbeszakítja Sylviát a mondat közepén, és kijelenti, hogy a Bíróság komolyan megfontolja: időbelileg korlátozni fogja a vádlott előterjesztését, majd megkérdezi Sylviától: benyújtaná-e írott változatát mindannak, amit elmondott, mert akkor a bíróság jobban tudna az előterjesztéssel foglalkozni. Sylvia azt válaszolja, hogy tanúvallomásának végén be fogja nyújtani az írott változatot. Délután 3 órakor a Bíróság ismét visszavonul, majd 3 óra 20 perckor közlik, hogy nem zárták le a tanácskozást, mert további megfontolásra van szükség. Ez után elnapolják a tárgyalást.

Ötödik nap (2007. november 29.)

A tárgyalás 9 óra 5 perckor egy kisebb teremben kezdődik.

A tárgyalás kezdetén rövid vita folyt Sylvia Stolz és Glenz bíró között a legújabb bírósági határozattal kapcsolatban. Glenz azt mondta, hogy nem lát okot arra, hogy megváltoztassa a döntését. Bock védő ellentmondott neki: rámutatott arra, hogy folytonosan félbeszakítja Sylviát, és ez méltatlan egy jogállam bíróságához. Majd Sylvia utazási költségeinek a megtérítését kéri, amit a Bíróság visszautasít.

Ez után Sylvia arra hívja fel a figyelmet, hogy a Bíróság mindent megtesz, amit csak tud annak érdekében, hogy őt bebörtönözze. Megjegyzi, hogy kétségeket táplálni a holocaust-tal kapcsolatban gondolati bűnné lett Németországban. Ismét utal a véget nem érő külföldi ►