Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-03-01 / 2. szám
2008. február 12. oldal $2IÎÎVAKÔkî ► megszállásra és uralomra. Megjegyzi, hogy napjainkban a zsidók minden nép felett uralkodnak és mindenhol a csatlósaikon keresztül. A fajkeveredés, amelyet saját magukon kívül mindenki számára ajánlanak, propagálnak, az európai népi jelleg megszüntetését eredményezi, míg a furcsa zsidó „demokrácia” és (a szólás- és véleményszabadság nélküli) „emberi jogoknak” általuk alkotott, elferdült változata rabszolgasághoz és zsidó uralomhoz vezet: valójában ezek zsidó találmányok. Stolz rámutat arra is, hogy a zsidók minden nép körében államot alkotnak az államon belül, és a zsidó uralom alatt álló államokban a nem-zsidók hasznos állatok, ahogyan ezt a zsidótörvények és írások mutatják. A zsidó szupremácizmus alátámasztására ismét hosszasan idéz a zsidó írásokból, majd emlékezteti a Bíróságot, hogy nem engedélyezték számára, hogy idézzen Harold Pinter beszédéből, amelyben a Nobel-díjas zsidó a cionista amerikai imperializmust bírálta. Ezt követően Sylvia egy olyan kérdést tesz fel, amely az őt támogatókat is zavarba hozza: ha a Bíróság oly elszánt gyorsasággal akarja ezt a pert lebonyolítani, és el akarja kerülni a „vádlott köntörfalazásait”, miért tartalékoltak 20 napot erre a kirakatperre? Glenz bíró ekkor megfedi Sylviát: azt mondja, hogy álláspontjának ismertetése nem felel meg a Bíróság által kifejezett követelményeknek. Sylvia ezt tagadja, és emlékezteti a Bíróságot, hogy ez az ő előterjesztésének már a harmadik napja. Ideje lenne abbahagyni azt a gyakorlatot, hogy állandóan félbeszakítják, és előadását sem megrövidíteni, sem befolyásolni nem lehet. Azt mondja: nyilvánvalóvá vált, hogy a Tisztelt Elnöklő Bírót nem az ő előterjesztésének hosszúsága nyugtalanítja, hanem a tartalma. Glenz bíró erre azzal reagál, hogy megengedi Sylviának, hogy folytassa mondandóját. Sylvia pedig rámutat arra, hogy az embereknek joguk van tudni: mit jelent a zsidók számára az „emberi jogok” fogalma? A jelek szerint a nem-zsidók teljes kifosztását és a talmudi szupremáció rájuk erőszakolását. 9 óra 46 perckor Glenz bíró ismét félbeszakítja Sylviát és bejelenti, hogy mostantól korlátozni fogja Sylvia előterjesztésének idejét: határozottan és félreérthetetlenül megtiltja, hogy folytassa beszédét. Sylvia Stolz figyelmen kívül hagyja a bíró ultimátumát, és folytatja a dokumentumok előterjesztését arra vonatkozóan, hogy a Spanyol Legfelsőbb Bíróság megszüntette a „holocaust-tal” kapcsolatos eltérő vélemények bűncselekménnyé nyilvánítását. Megemlíti, hogy a spanyol döntés felkerült az internetre, nyilván azzal a céllal, hogy mindenki elolvassa, és arra hivatkozik, hogy az ő bizonyítékai majd segíteni fogják a Manheimi Kerületi Bíróságot a helyes ítélet meghozatalában. Sylvia Stolz és Bock ügyvéd szemrehányást tesznek a Bíróságnak a tanácskozásaik miatt történő folyamatos viszszavonulásukért. A bírák megtárgyalhatnák a témát a tárgyalóteremben is. Vádlott és védője a bíróságtól nyílt és helyénvaló intézkedéseket követel. A Glenz jobbján ülő ülnök kérésére Sylvia átnyújtja írásos előterjesztésének két nagy dossziéját és Germar Rudolf művét: „Előadások a holocaust-ról.” Ezután a Bíróság félórára visszavonul. 11 óra 7 perckor a Bíróság bejelenti, hogy Sylviát két órára korlátozzák a védekezésében, az időtartamot a Bíróság tetszése szerint kiterjesztheti. Ezután Glenz bíró szóban összefoglalja Sylvia előterjesztését. Sylvia tételei sorában megemlíti a Németország feletti zsidó uralmat, a „holocaust-ot” és az érveket, amelyek miatt a vádlott kételkedik a holocaust valódiságában, a törvényszéki bizonyítékot, hogy a „holocaust” nem történhetett meg úgy, ahogyan azt hivatalosan állítják; az „OMF”-et és Németország jelenlegi Alaptörvényének alapját; azt a talmudi feltevést, hogy csak a zsidók emberek, és a nem-zsidók állatok; az ENSZ szerepét a nemzeti jellegzetességek kiküszöbölésében, aminek eredménye az, hogy a mai fiatal németek agymosottak, mégpedig oly mértékben, hogy már nem is akarnak németek lenni. Sylvia folyamodványáról az útiköltség megtérítéséért (mivel keresete jelenleg nincs), a bíró megjegyzi, hogy Sylviának ki kell töltenie az erre vonatkozó űrlapot, és csatolnia kell a költségek dokumentációját. Sylvia rámutat arra, hogy védekezésének két órára korlátozása folytán most teljesen új helyzettel áll szemben. A kétórányi védekezés teljesen lehetetlen feladat, és ezt a Bíróság is jól tudja. Bock ügyvéd előterjeszti azt a kérelmet, hogy a Bíróság napolja el a tárgyalást, mivel a védelemnek időre van szüksége ahhoz, hogy tanácskozzon és újraszervezze a védelmet. Glenz bíró teljesen figyelmen kívül hagyja ezt az előterjesztést. 11 óra 33 perctől kétórányi ebédszünetet rendel el a Bíróság. Ebéd után Glenz bíró tájékozatja Sylviát, hogy útiköltség csak a nyomorban lévő személyeknek jár. Megismétli az űrlap kitöltésének és a dokumentáció benyújtásának szükségességét. Sylvia Stolz ezután panaszt tesz a Bíróság „szájkosár-rendelkezése” (a védekezés két órára való leszűkítése) miatt. Hangsúlyozza, hogy - miután 20 napban szabták meg a per tartamát — érvelésének két órára való önkényes leszűkítése igazságtalan és azon jogának törvényellenes megtagadása, hogy előterjesztheti védekezését. Ez valójában talmudi tagadása védekezési jogának. Megjegyzi, hogy Glenz bíró a zsidó világban él, míg ő a német világban. Hozzáteszi, hogy a Mannheimi Kerületi Bíróságon a vádnak a kisujját sem kell megmozdítania, hogy elérje a vádlottak elítélését, mivel a bírók irányítják a vádat. Ugyanaz a helyzet, mint volt Nürnbergben a Szövetségesek Katonai Törvényszékén, ahol az amerikai ügyész, Jackson nem engedte Hermann Göringet beszélni. Dacosan bejelenti, hogy mivel két óra nem elegendő védelme előterjesztésére, ezt a két órát odaajándékozza a Méltóságos Elnöklő Bíró Úrnak, használja fel arra, amire jónak látja! 1 óra 42 perckor a Bíróság újra visszavonul 5 percre, majd bejelentik, hogy erre a napra a tárgyalás befejeződött. Folytatjuk. (Ford.: Tudós-Takács János. A fordítás a tudósítás szerkesztett változata.) „HEIL HITLER, HERR FRIEDMAN” Egy nemzetiszocialista beszélgetése egy zsidóval, a Vanity Fair újságírójával, Michel Friedmannal III. befejező rész Michel Friedman: Mikor gondolta először úgy, hogy ez az egész csak propaganda, és Ont mint németet bűnnel vádolják, és mennyire volt ez az Ön számára kulcsfontosságú élmény? Tehát mikor ment át ön az A útról a B útra? Mi történt ekkor, és pontosan mikor történt ez? Mennyire volt ez kulcsfontosságú élmény? Horst Mahler: Két ilyen élményem van. Az elsőt Rohrmoser 70. születésnapjára készített laudatiómban juttattam kifejezésre. Akkor még elhittem az úgynevezett holocaustot, és azt mondtam: ha az, amit ennek gondolunk, nem történt volna meg, akkor ki kellene találni, hogy a szellemtörténeti magyarázatot oly magasra vigyük, ahová való. Azután felkeresett Frank Rennicke, és azt kérdezte, megvédeném-e az NPD-t az ellen a vád ellen, hogy a holocaustot hazugságnak tartja. Akkor azt mondtam: „Igen, ezt megteszem.” Azután megvédtem ezt a pártot. Ez volt az első vád, amelyet azután ellenem emeltek, mivel az eljárás során bizonyítási indítványt tettem. M.F.: Ez mikor történt? H.M.: Azt hiszem, 2002-ben. Az indítvány több éves, és még mindig nincs döntés vele kapcsolatban. Ekkor azután arra kényszerültem, hogy az úgynevezett holocaust lényeivel... M.F.: Tehát 2002-ben változott az Ön régebbi tudatállapota új irányba... H.M.: Igen. Azután már nem hittem a holocaustban, mivel elmélyülten foglalkoztam azzal az anyaggal, amelyet az úgynevezett revizionisták összegyűjtöttek. Ekkor vált számomra világossá, hogy ez egy óriási propagandisztikus hazugság. És akkor természetesen szabaddá váltam. Időközben rájöttem, hogy ez annak másolása, ami 1903-ban Oroszországban történt a kisinyevi pogrom után. Szolzsenyicin ezt részletesen ismertette. M.F.: És Ön ekkor tüntetett a jobboldali radikálisokkal együtt az idegen befolyás mellett folytatott politika, a kettős állampolgárság ellen. Részt vett a jobboldali radikálisoknak, az NPD-nek és a köztársaságiaknak a demonstrációin. H.M.: Ez számomra egyáltalán nem jelentett semmilyen problémát sem. Elhatároztam, hogy ennek a pártnak a rendelkezésére állok, mint ügyvéd, mint más, híresebb ügyvédek... M.F.: És mi volt az ok, amiért azt mondta: „Auschwitz egy hazugság.”? H.M.: Ez éppen a Rennicke-eljárás során szerzett tapasztalat volt. Ott kerültem először érintkezésbe a bizonyítékokkal, és akkor ismertem fel, hogy e bizonyítékok egyáltalán nem lehetnek rendben. És nem is voltak rendben. M.F.: Tehát nem volt egyáltalán sehol sem krematórium? H.M.: Természetesen volt krematórium. Az emberek a koncentrációs táborban szokatlanul nagy számban haltak meg. És nem lehetett őket eltemetni, mivel az a terület ingoványos volt. M.F.: De nem történt módszeres megsemmisítés gázzal? H.M.: Nem történt. M.F.: A Zyklon-B és a többi, mindezek kitalálások? H.M.: Nem, a Zyklon-B nem kitalálás, hanem a DDT feltalálása előtt a világ minden hadseregénél alkalmazták ruhák fertőtlenítésére. M.F.: De ezzel a zsidókat nem semmisítették meg? H.M.: Nem (nevet). Természetesen nem. M.F.: Miért szakított Önnel a RAF? H.M.: Tudja, az akkor nyílt aktus volt. Monika Berberich a bírósági tárgyalás előtt kizárási nyilatkozatot olvasott fel. De a RAF-tól való leválásom hosszú folyamat volt. A belső dolgokat bíráltam, például egy bomba elhelyezését a hamburgi Springerszékházban. És ez számomra a RAF-on belül nem volt kimondottan kedvező, noha akkor kiderült, hogy e bomba miatt Ulrike Meinhofot teljesen kikészítették, minthogy ebben az ügyben neki kellett a felelősséget vállalni. V.F.: A hamburgi merénylet miatt? H.M.: Igen. És éppen akkor voltak azok az eljárások, amelyek miatt én a börtönbeli olvasmányaim alapján azt mondtam: ez az erőszak ellenkező hatást ér el, tehát abba kell hagyni, ez tévút. És természetesen ez vezetett a kizárásomhoz. V.F.: Gondolja, hogy Andreas Baader és Ulrike Meinhof ma az Ön oldalán állnának, ha életben lennének? Középen Horst Mahler egykori ügyvédjével, a későbbi német belügyminiszter (jobbra) Otto Schily-vel
