Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-01-01 / 1. szám
2008. január ÎZIÎÎVAKÔfcî 3. oldal Tudós-Takács János: A MUSZKAVEZETŐ ÉS A tv előtt órák hosszú sorát eltöltő, a gondolkodásról leszokott ember hajlamos árnyalás és finomabb megkülönböztetések nélkül olyan ítéletet mondani a történelmi személyekről, amelyet mások fogalmaztak meg helyette, és neki csak le kell nyelnie ezt a szellemi táplálékot. Különösen így van ez a második világháború magyar szereplőivel kapcsolatban. S mivel a hivatalos balliberális történészek a hozzájuk fűzött elvárásokhoz igazodva — az egyéb kategóriákon kívül - mesterségesen megteremtették a „reálpolitikus” és a „kegyetlenkedő tömeggyilkos” kategóriáját, az emberek gondolkodásának befolyásolása érdekében arra is szükségük volt, hogy e kategóriák szemléltetésére konkrét hús-vér személyeket találjanak. Ezért szemelték ki a „reálpolitikus” megtestesítőjére Balogh pátert, a „kegyetlenkedő tömeggyilkos” horrorszerű bemutatására pedig Kun pátert, majd ezek tevékenységét meghamisítva tárták az emberek elé, gondoskodván arról, hogy kellő rokonszenvet keltsenek az előbbi és borzadállyal vegyes gyűlöletet az utóbbi iránt. Az irányzat célja teljesen világos: olyan ember népszerűsítése, aki elvei mellett nem áll ki, elvtelen kompromisszumokat köt, személyi érvényesülését a nemzet érdekei elé helyezi, és e cél érdekében hajlandó az ellenséget a nemzet ellen messzemenően segíteni. Az ilyen ember tipikus példája a hazaárulónak, de ennek elfedésére a liberális történetírás az illetőre a „reálpolitikus” címkéjét ragasztja, hogy az ilyen magatartást elfogadható, sőt, követendő, „racionális” politikai magatartásnak mutassa be. Ezzel éles ellentétben ugyanez a történetírás nagyfokú ellenszenvet, sőt izzó gyűlöletet kíván kelteni az olyan emberek iránt, akik nem alkudoztak, hanem — szellemileg és fegyveresen — szembeszálltak a világtörténelem legvéresebb, leggonoszabb sátáni rendszerével, a bolsevizmussal. De mert az ilyen ellenállásban megnyilvánuló hősiesség igen sok emberben nagyfokú rokonszenvet kelt, ezért e történészek közvetlenül nem ezt a magatartást támadják, hanem a bátor harcost többnyire zsidókat gyilkoló, kegyetlen, vérszomjas gazemberként ábrázolják, hősiességét pedig homályban hagyják. Sajnos, számításuk sok esetben beválik, hiszen a legtöbb emberben meglevő idealizmus és az áldozatok iránt érzett szolidaritás kitűnő csapda az állítólagos tömeggyilkossal szemben érzett gyűlölet kialakítására. Mivel a minden téren igazságon alapuló magyar jövő építése megköveteli, hogy a jelen nemzedék tisztán lássa a múltat, szükséges, hogy a propagandisztikus torzítás fátyla mögé nézve megvizsgáljuk, hogy ki is volt a múlt század e két, sokat emlegetett alakja: Balogh páter és Kun páter. Balogh páter Bloch Izrael néven lett anyakönyvezve, 18 éves korában keresztelkedett meg, és nyerte el (névmagyarosítás és a keresztségben kapott új személynév folytán) a Balogh István nevet. Az újdonsült keresztényt a teológiai tanulmányai elvégzése után római katolikus pappá szentelték, és ezután a Csanádi egyházmegye papjaként tevékenykedett. 1944-ben szegedi plébános volt, amikor megérkeztek Szegedre a megszálló Vörös Hadsereg hordái. Ekkor mozdult meg először Balogh páterben a „reálpolitikai” érzék. Jó informáltsága révén ismeretes volt előtte, hogy a csupán négy elemit végzett szovjet „hadvezér”, Vorosilov marsall hozzá hasonlóan jól beszél németül. Felkereste a marsaik és felajánlotta szolgálatait. A páter, aki rendkívüli üzleti érzékkel rendelkezett (egyházi körökben közismert volt a Hollósy Simon-festményekkel folytatott üzletelése), szabályos üzleti ajánlatott tett Vorosilovnak: felajánlotta, hogy részletes tanácsokkal szolgál a szovjet hatóságoknak azzal kapcsolatban, hogy miként lehet Magyarország lakossága számára elfogadhatóvá tenni az új rendszert. A tanácsok így hangzottak: eleinte vissza kell fogni a vallásellenes propagandát; azt kell hangoztatni, hogy az egyházi szertartások megtartásának nincs semmi akadálya; nem kell a papokat azonnal letartóztatni, és nem kell hangoztatni a marxizmus vallásellenes vonatkozásait. Más egyebeket is felajánlott még a páter a marsallnak: vállalta például, hogy tőrbe csalja a bujkáló Bethlen Istvánt. Ezt meg is tette: Balogh Bethlennek azt az üzenetet adta át, hogy Vorosilov tárgyalni óhajt vele. Bethlen gyanútlanul kötélnek állt: teljes volt a bizalma a reverendában megjelenő szegedi plébános iránt. Nem is sejtette, hogy Krisztusnak ez a papja immár Vorosilov barátja és bizalmasa, akivel heti rendszerességgel tartja a „munkakapcsolatot”. Besétált tehát az oroszlán barlangjába, de az útja a moszkvai KGB-börtönben ért véget, ahol nemsokára földi élete is befejeződött. Bethlen István, Magyarország egykori miniszterelnöke mindig a németektől rettegett, előlük bujkált, miközben nem ők, hanem a szovjetek törtek az életére — sajnos, Vorosilov barátjának, Balogh páternek közreműködésével, aki teljes joggal nevezhető muszkavezetőnek. De az együttműködésért Balogh páter benyújtotta a számlát Vorosilovnak is: komoly pozíciót kért az új magyarországi bábrezsimben, amely különben teljesen illegitim volt, hiszen Magyarországnak oroszoktól meg nem szállt részein Szálasi Ferenc vezetése alatt a magyar királyi kormány működött, és az „ellenkormányt” nem a magyar nép, nem is a jogfolytonosságot biztosító, akkor még működőképes Országtanács, hanem Moszkvában - Sztálin egyetértésével — Molotov „nevezte ki”. Ebbe a teljesen illegitim, a Szovjetuniót kiszolgáló garnitúrába került bele miniszterelnökségi államtitkárként Balogh páter, akinek a személye „jól jött” Vorosilovnak: arra számított, hogy a magyar népnek a Szovjetuniótól és a kommunizmustól való félelmét segít majd leszerelni az a tény, hogy egy katolikus pap is tevékenykedik a „tűz körül”. 1945. január 19-én Moszkvában a Magyarország és a Szovjetunió közötti fegyverszünetet „magyar” részről Balogh István írta alá. Ez nemzetközi jogi szempontból teljesen érvénytelen volt, hiszen nem a magyar királyi kormány megbízottja, hanem a Szovjetunió által a magyar nép nyakára ültetett bábrezsim küldötte írta alá. Ebben az „egyezményben” Magyarország kötelezte magát, hogy közigazgatásával visszavonul a trianoni határokra, és mind a Szovjetuniónak, mind az egykori kisantant országainak tetemes összegű „jóvátételt” fizet. A Balogh páter által aláírt „egyezmény” további megalázó intézkedéseket is tartalmazott, így például azt, hogy Magyarország felelősségre vonja (magyarul: kiírtja) az úgynevezett „háborús és népellenes bűnösöket” (vagyis Magyarország szellemi elitrétegét)... Balogh István 1945 novemberéig volt államtitkár, de élete végéig részesült az államtitkári nyugdíjban és az állami autó használatában (sofőrrel együtt). A koalíciós időszakban, az 1947-es választások előtt Független Magyar Demokrata Párt néven önálló pártot is alapított, amelyet megtévesztésül mint ellenzéki pártot reklámoztak. Az egyházi iskolák államosítására vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása során nem nyilatkozott a javaslat ellen, hanem azt mondta a párt tagjainak, hogy „szavazzanak lelkiismeretük szerint”. Politikai tevékenységéért Mindszenty prímás Balogh Istvánt szuszpendálta (működésében felfüggesztette), de Mindszenty bebörtönzése után a páter állami nyomásra újra engedélyt kapott a papi működésre. Ennek során 1950-ben igen aktív előkészítő szerepet játszott az ún. papi békemozgalom létrehozásában. (Ez utóbbi a Vatikán kifejezett tilalma ellenére a magyarországi kommunista bábrezsimmel aktívan együttműködő magyarországi „békepapok” szervezete volt.) 1970-ben Kádárék kitüntették, Balogh páter a 70-es évek végén halt meg. Balogh páterrel teljesen ellenkező életutat járt be Kun András ferences szerzetes, Kun páter. Sohasem volt benne egyéni karriervágy, nem a földi érvényesülés volt élete célja, hanem - mint annyi ferences rendtársának a történelem folyamán - a magyar nép iránti lángoló, fanatikus szeretet volt cselekedeteinek fő motívuma. Hazafias érzelmeitől indíttatva önként jelentkezett a Nyilaskeresztes Pártba, és a Fegyveres Pártszolgálatba nyert beosztást. Döntő gyakorlati szerepe volt 1944. október 15-e délutánján a párt Pasaréti út 10. alatti főhadiszállásán, amikor is Horthy Miklós fegyverszüneti proklamációjának elhangzása után Kovarcz Emil utasítására megindult a hatalomátvételre irányuló akció. Kun páter a Pasaréti úti központban az ott tárolt fegyverek szétosztásában játszott aktív szerepet. 1944. október 15. után több ízben - egy alkalommal a Bazilikában — a hősi életszemlélet ébren tartása végett buzdító prédikációt mondott. Nem menekült el az ostrom előtt álló fővárosból, hanem a Fegyveres Nemzetszolgálat tagjaként Budapesten maradt: hungarista testvéreivel együtt osztozott az ostromlottak sorsában. A Budapest ostroma alatti tevékenységével kapcsolatban annyi szadista rémtettel vádolták, hogy a propagandát gondolkodás nélkül elfogadó emberek szemében ő lett a gonosz megtestesítője. Az ostrom utáni propagandában és az elfő-AZ ÁLDOZAT gatása utáni népbírósági perben zsidók sérelmére elkövetett gyilkosság-sorozattal vádolták, kötél általi halálra ítélték és kivégezték. Bizonyítékként a „bíróság” szemtanúi vallomásokra és „beismerő vallomásra” hivatkozott. A felületes szemlélő számára így ez az eljárás teljesen világosnak, problémamentesnek látszik. Aki azonban ismeri a Nürnbergi per előzményeit és lefolyását, valamint volt alkalma bepillantani a magyarországi (meg a szovjet-oroszországi) hasonló perek kulisszái mögé, már korántsem látja ilyen egyszerűnek a Kun páter ellen emelt vádak és ítélet ügyét. Ma már a világhírű revizionista történészek munkája révén ismeretes, hogy például a németek közül legsötétebb gonosztevőnek beállított auschwitzi táborparancsnokot, Rudolf Hösst a legembertelenebb kínvallatással és azzal a fenyegetéssel kényszerítették annak beismerésére, hogy Auschwitzban a zsidók millióit végezték ki gázkamrában, hogy családtagjait a Szovjetunióba deportálják. A kínzások után Höss az egyik fogolytársának azt mondta: ha azt kívánták volna tőle, hogy írja alá: 15 millió zsidó haláláért felelős, azt is aláírta volna... És nem Höss volt az egyetlen, akit kínvallatásnak vetettek alá (a fő vádlottak közül például Julius Streichert ugyancsak embertelen módon megkínozták). Mindezidáig nem ismeretes, hogy Kun páterrel szemben az ellene lefolytatott per előkészítése során, illetve a per lefolyása alatt miként bántak el, milyen módszereket alkalmaztak a „beismerő vallomás” aláírása végett, de az ÁVH módszerei közismertek. Az is számtalan esetben beigazolódott a Nürnbergi per folyamán, hogy a „szemtanúk” vallomása értéktelen: nem lehetett keresztkérdéseket feltenni a vád tanúinak, nem lehetett meggyőződni vallomásaik hitelességéről, ellentmondásoktól való mentességéről. Ugyanez vonatkozik a budapesti perekre és nevezetesen Kun páter perére is. Miként Nürnbergben, úgy Budapesten is a védelmet teljesen megbénították: itt sem lehetett keresztkérdéseket feltenni a tanúknak, márpedig így a tanúk vallomása nem lehetett perdöntő bizonyíték Kun páter ellen. Döntő módon szól Kun páter bűnössége, szadista kegyetlen lelkülete ellen az ő bámulatos hősiessége a kivégzése előtti éjszakán. Abban az időben még megengedték a halálra ítélt papnak, hogy egy paptársa a siralomházban mellette tölthesse a kivégzése előtti éjszakát. Az illető pap egyáltalán nem volt hungarista, tehát nem volt elfogult, de Kun páter hősies viselkedésének annyira a hatása alá került, hogy 14 évvel később életszerűen tudott beszámolni arról, hogy valójában nem ő vigasztalta a halálraítéltet, hanem Kun páter vigasztalta őt. Még 14 évvel később is megrendültén idézte Kun páter szavait: „Atyám, miért van elkeseredve? Hiszen a lélek halhatatlan. Én magam ezért nem félek a haláltól.” Méltó követője volt Magyarország vértanú államfőjének, Szálasi Ferencnek, aki a kivégzése előtt ezt írta be Naplójába: „Utolsó lépések a földi életben - első lépések az örökkévalóság felé.” Egy ilyen ember sok minden lehet, de tömeggyilkos semmiképpen sem, aminek a bírósági ítélet ábrázolta. A tanúvallomásban szereplő állítás, miszerint így vezényelt volna sortüzet: „Krisztus szent nevében, tűz!”, teljesen életszerűden. Ilyet csak olyan ember állít, aki közelről sohasem ismerte a katolikus papok szokásos magatartását és kifejezési stílusát. Tény és való, hogy az ostrom idején Kun páter vezetett több razziázó csoportot, és e razziák során zömével vettek őrizetbe a munkaszolgálat elől bujkáló zsidókat, az ilyen emberekre pedig statárium vonatkozott. De az légből kapott állítás, hogy Kun páter az elfogottak kivégzésén személyesen jelen lett volna. Tény, hogy az ostrom alatt állandóan fegyvert hordott, hiszen a Fegyveres Nemzetszolgálat tagja volt, de ebből még nem következik, hogy polgári lakosokat gyilkolt volna. Az viszont egészen biztos, hogy a győztesek által elkövetett rengeteg gonosz tett (a katyni gyilkosságsorozat, az angolszász terrorbombázások, a szovjet katonák erőszakoskodásai, a német hadifoglyok legyilkolása stb.) ellensúlyozására találták ki az olyan rémtetteket, amilyenekkel például Kun pátert vádolták. Ez végső soron azt a célt szolgálta, hogy átírják a történelmet. De ha a történelemhamisítás ellenére Balogh páterrel és Kun páterrel kapcsolatban tisztán látunk, akkor számunkra vigasztaló a tény, hogy a katolikus egyháznak csak egy muszkavezető papja volt, de volt egy sereg hőslelkű, nemzeti érzelmű papja. Közéjük tartozott a hazáját mélységesen szerető, hungarista Kun páter is.
