Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)

2008-01-01 / 1. szám

2008. január «lîîVAKÔfcî neki hatalmat a párttisztviselők felett. To­vábbá, semmilyen hatalma nem volt az SA és az SS felett. Az összes nemzetiszocialista vezető közül Dr. Göbbels mindenki másnál jobban megértette, hogy egy zsidóellenes pogrom mérhetetlen károkat okoz Németország­nak. November 10-én reggel, amikor először megtudta az előző éjjelen végbe­ment károk és rombolás mértékét, mérges volt és megdöbbent azok ostobaságán, akik ebben részt vettek. Hogyan ösztönözhetett volna egy no­vember 9-én este 9 óra után elmondott be­széd egy „pogromot”, amely már elkezdő­dött az előző nap, amikor az első provoká­torok megjelentek, és a helyi hatóságoknak és párttisztviselőknek azt mondták, hogy kezdjenek akciót a zsidók ellen. A Gauleiterek utasításai Reinhard Heydrich A Gauleiterek és az SA-parancsnokok felhívták otthoni hivatalukat, hogy aláren­deltjeik tegyenek meg minden szükségest a béke és rend fenntartása érdekében. Hang­súlyozták, hogy semmilyen körülmények között ne vegyenek részt semmiféle tünte­tésben. Ezeket a telefonon érkező utasításo­kat a helyi hivatalokban mind leírták, bár­ki is volt ott szolgálatban. Minden egyes Gauleiter rendelkezéseit azután telexen to­vábbították a régión, illetve a körzeteken belül a többi hivatalba. Ezek a telex-üzene­tek még mindig megtalálhatók a különböző dokumentumok dossziéiban és elérhetők mindazok számára, akik meg akarják őket vizsgálni. Rendelkezések a pogrom leállítására Mialatt a Gauleiterek telefonáltak helyi hivatalukba, az SA feje, Viktor Lutze utasí­totta összes közvetlen alárendeltjét, az SA­­Gruppenführereket, akik vele együtt Mün­chenben voltak, hogy szintén hívják fel ott­honi hivatalukat. Lutze megparancsolta, hogy az SA-emberek semmilyen körülmé­nyek között se vegyenek részt a zsidók elle­ni tüntetéseken, ezenkívül az SA-nak köte­lessége közbeavatkozni a már folyamatban lévő zavargások leállítása végett. E szigorú rendelkezések következtében az SA-emberek őrizni kezdték mindazokat a zsidó üzleteket, amelyeknek kirakatait, ablakait azon az éjjelen betörték. Lutze e rendelkezésével kapcsolatban nincs semmi kétség, mert rendelkezünk különböző ta­núk háború utáni olyan vallomásaival, amelyek megerősítik e tényt. Az SS és a rendőrség hasonló parancsokat kapott a bé­ke és a rend helyreállítása végett. Himmler megparancsolja az SS-nek a zsidók védelmét Himmler megparancsolta Reinhard Heydrichnek, hogy akadályozzon meg Német rendőrök őrzik a megtámadt zsidó üzleteket minden rombolást és védje meg a zsidókat a zavargóktól. E parancs telex-közlésének dokumentuma még ma is hozzáférhető: a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Bíróság dokumentumai között található. Mindazo­náltal a Nürnbergi per folyamán ezt a telex­parancsot három különböző formában mu­tatták be, az eredeti értelem megváltoztatá­sa érdekében hamisított módosításokkal. Hitler mérges volt Adolf Hitler részt vett az éjféli ünnepsé­gen a Feldherrnhallén. Csak ezután, hajnali 1 óratájban tért vissza a szállására, és ekkor szerzett tudomást a müncheni zavargások­ról, amelyek során egy zsinagógát felgyúj­tottak. Mérges volt és azonnal megparan­csolta a müncheni rendőrfőnöknek, hogy jöjjön el hozzá. Azt mondta neki, hogy ha­ladéktalanul oltássá el a tüzet és biztosítsa, hogy semmilyen más erőszakos esemény ne történjen Münchenben. Azután felhívott különböző rendőrtiszteket és párttiszt­viselőket szerte a birodalomban, hogy tájé­kozódjon e zavargások méreteiről. Végül egy telex-üzenetet küldetett min­den Gauleiter hivatalába. Ez így hangzott: „A legmagasabb helyről származó kifejezett parancs, hogy zsidó üzletek vagy más zsidó tulajdon elleni gyújtogatás semmilyen eset­ben és semmilyen körülmények között ne forduljon elő.” Zsinagógákról e telex-üze­net nem tett említést, nyilvánvalóan azért nem, mert Hitlernek nem volt tudomása az egy müncheni zsinagóga felgyújtásán kívül más zsinagógák elleni gyújtogatásról. Hogyan keveredett bele a rombolásba az SA, vezetőjének parancsa ellenére? A dokumentumok szerint a 28 SA-cso­­port közül legalább 3 nem engedelmeske­dett Lutze parancsainak. Ehelyett elküldték embereiket zsinagógákat és zsidó épületeket rombolni. Ténylegesen éppen ellenkezőjét tették annak, amit Lutze parancsolt. Az, hogy ténylegesen mi történt, kitűnik azok­ból a tanúvallomásokból és bizonyítékok­ból, amelyek a háború utáni perekben sze­repeltek, s amelyeket olyan egykori SA- emberek ellen folytattak, akiket azzal vádol­tak, hogy részt vettek a zavargásokban. Provokátorok küldtek üzenetet az SA-dandárnak A tárgyalások, amelyeket 1946 és 1952 között tartottak, nagyrészt Karl Lucke-nek, az 50. SA-dandár parancsnokának jelenté­sén alapultak, amely a következő szavakkal kezdődik: „1938. november 10-én hajnali 3 órakor a következő parancsot kaptam: ’A Gruppenführer parancsára a dandár körze­tén belül minden zsinagógát szét kell verni vagy fel kell gyújtani.’” Lucke azután mel­lékelte ebben a jelentésben azoknak a zsina­gógáknak a listáját, amelyeket az ő dandár­jának emberei romboltak le. Ezt a jelentést idézte a Nürnbergi perben a vád, és azóta gyakorlatilag minden törté­nész egyetért abban, hogy ez bizonyíték ar­ra, hogy az SA parancsot kapott a zsidó üz­letek és zsinagógák lerombolására. Lutze megparancsolta a csoportvezetők­nek, hogy vegyék fel az érintkezést az ott­honi hivatalukkal minden zsidóellenes zavargás leállítása érdekében. Fust más SA-vezetőkkel együtt ugyanezt tette. O fel­hívta mannheimi hivatalát és átadta a parancsokat, amelyeket Lutze-től kapott. A mannheimi éjjeli ügyeletes, aki megkap­ta Fust rendelkezését, megerősítette, hogy megértette, majd letette a kagylót. De so­hasem adta át a parancsot, amit kapott. Ehelyett pontosan ellenkező parancsot adott tovább. Fritsch hamis parancsokat kap A mannheimi ügyeletes esetében a nor­mális eljárás az lett volna, hogy azonnal fel­hívja a helyettes csoportvezetőt, Lucke-t, aki a közeli Darmstadtban volt. De ő ehe­lyett Fritsch SA Oberführert (rangidős ezredest) hívta fel és megkérte, jöjjön be a hivatalába. Fritschről az a hír járta, hogy nem volt különösképpen okos. Amikor megérkezett, az ügyeletes, aki a telefonhí­vást kapta, egy kis darab papírt mutatott neki, amelyen az állt, hogy a mannheimi SA-csoport körzetén belüli zsinagógákat le kell rombolni. A telefonhívást vevő ember azt mondta Fritsch-nek, hogy a parancs az imént érke­zett Münchenből. A lassú felfogású Fritsch nem tudta, mit tegyen, és felhívta a körze­ti pártvezetőt és helyettesét. Ez a két férfi megérkezett az SA-központba, megtárgyal­ták a helyzetet, mialatt ugyanabban az időben a telefonügyeletes értesített más SA- vezetőket, de Lucke csoportvezető-he­lyettest még mindig nem értesítette. Köz­ben a kis papírlap eltűnt, és az SA- központba most érkező SA-emberek csak a körzetvezetővel találkoztak, aki azt mondta nekik, hogy úgy gondolja: a parancs Münchenből érkezett. Senki sem kért sem­milyen további megerősítést. Az SA- emberek elmentek megkezdeni a rombo­lást. Órákkal később, amikor az egész akció már majdnem véget ért, a telefonügyeletes végre felhívta Lucke helyettes csoport­­vezetőt és átadta neki a hamis parancsot. Arról is tájékoztatta, hogy az akció már több órája folyik. Mivel akkor már majd­nem befejeződött az akció, Lucke elmulasz­totta, hogy a parancs megerősítését kérje. Már hajnali 3 óra volt. Ekkor azután riasz­totta brigádja Standartenführerét és végre­hajtották a darmstadti körzeten belül a rombolást. 13- oldal A titokzatos telefonhívás Másnap reggel 8 órakor Lucke leült és megírta a jelentést, amelyet később idéztek a Nürnbergi perben. Amint már láttuk, nem érkezett igazi parancs a müncheni Gruppenführertől gyújtogatásra vagy a zsi­dó tulajdon elleni bármilyen más romboló tevékenységre, hanem a parancs csupán a telefonügyeletestől származott. Az, hogy ki volt ez az ember, rejtély maradt. A szóban forgó SA-egység ellen a háború után zajló perek során egyetlen bíró sem tudakolta en­nek a telefonügyeletesnek a nevét, illetve személyazonosságát. Nagyon valószínű, hogy azoknak az ügynöke volt, akik tényle­gesen az egész kristályéjszakai ügy mögött álltak. A zsidókra kivetett bírság A német kormány és a párt tisztviselői mérgesek voltak a történtek miatt. Hermann Göring, aki felelős volt a német gazdaságért, azt panaszolta, hogy lehetetlen pótolni az egyes üzletek speciális, betört ab­laküveglapjait, mivel azokat nem Németor­szágban gyártották. Belgiumból kellett őket importálni, igen nagy értékű külföldi valu­ta ellenében. Hermann Göring A bírság oka A német áruk elleni zsidó bojkott követ­keztében a birodalom szűkében volt a kül­földi valutának, Göring elrendelte a bírsá­got, minthogy ezt a valutahiányt a zsidók okozták. Ezért ők azok, akiknek fizetni kell a betört üvegekért. 1 millió birodalmi márka bírságot vetett ki a németországi zsidókra. Bizonyos, hogy igazságtalanság volt a zsi­dókat arra kényszeríteni, hogy fizessenek azért a kárért, amelyet nem ők okoztak. Göring tudta ezt. Mindazonáltal magánsze­mélyként a bírságot azzal indokolta, hogy 1933-ban a zsidók hadat üzentek Német­országnak a világszerte jelenlevő zsidó mil­liók nevében. Ezért most nekik kell német­­országi hitsorsosaikat segíteni a bojkott kö­vetkezményeinek elviselésében. Meg kell jegyezni, hogy csakis azoknak a németor­szági zsidóknak kellett hozzájárulniuk a bír­sághoz, akiknek több mint 5000 birodalmi márka tőkéjük volt készpénzben. 1938- ban, amikor az árfolyamok igen alacsonyak voltak, 5000 birodalmi márka nem jelen­tett nagy gazdagságot. A birodalom elkobozta az összes biztosí­tási pénzt, amelyet azoknak a zsidóknak kellett volna megkapniuk, akiknek üzleteit kifosztották vagy lerombolták. A zsidó tu­lajdonosoknak személyesen kellett állniuk a helyreállítás összköltségét. A cikk a Hatodik Nemzetközi Revizionista Konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata. (Ford.: Tudós-Takács János)

Next

/
Thumbnails
Contents