Szittyakürt, 2008 (47. évfolyam, 1-6. szám)
2008-01-01 / 1. szám
14. oldal «lîîVAKÜfcî 2008. január Aquinói Szent Tamás: A ZSIDÓK KORMÁNYZÁSÁRÓL (Mivel számos olvasónk összetéveszti a tiszta, krisztusi kereszténységet korunk elzsidósított kereszténységével és az Egyház sok esetben elfajzott képviselőinek megnyilatkozásaival, tanulságos, ha napjaink megtévesztett magyar keresztényei megismerik a bibliai, ill. a krisztusi útmutatások legkiválóbb értelmezőjének a zsidókkal kapcsolatos tanítását, amely évszázadokon át meghatározta őseink viszonyát a zsidókhoz, és egyszersmind az Egyház tanítása is volt. Talán megérti az olvasó, hogy két kereszténység van, az egyik az, amit ez a levél tükröz, a másik az, amit ma gyakorolnak és sokan zsidókereszténységnek neveznek, joggal. Döntse el az olvasó, hogy melyik követi Krisztus tanítását, és ő hova tartozik. - A szerk.) Előszó Megkaptam Excellenciád levelét, amelyből teljes mértékig megértettem alattvalói kormányzásával kapcsolatos kegyes gondoskodását és Rendünk testvérei iránti odaadó szeretetét. Hála legyen ezért Istennek, aki beleadta az Ön szívébe e nagy erények magvait. De amit ugyanebben a levélben tőlem kért, hogy néhány kérdésére válaszoljak, számomra igen nehéz feladatnak bizonyult, egyrészt a tanítással együtt járó elfoglaltságom miatt, másrészt mivel nekem az tetszene, ha ezekkel kapcsolatban jártasabb személyek tanácsát kérné ki. De mivel úgy véltem, nem lenne illő, hogy az Ön gondoskodását semmibe véve háttérbe vonuljak, vagy a szeretetét hálátlansággal viszonozzam, az Ön által feltett kérdésekre most válaszolni iparkodom, helyet adva az esetleges jobb véleménynek. 1. szakasz Elsőként tehát Excellenciád azt kérdezte, hogy szabad-e Önnek a zsidóktól bizonyos időpontban - és ha igen, mikor szabad — behajtást eszközölni. Erre az abszolút értelemben feltett kérdésre azt lehet válaszolni, hogy a zsidók a bűnük miatt méltán lesznek vagy lettek örökös rabszolgává téve, ahogy a törvények mondják, így az ő dolgaikat a különböző országok uralkodói elvehetik, mint sajátjukat, de azzal a megszorítással, hogy az életszükségleteik semmiképpen se legyenek tőlük elvonva. Minthogy azonban tisztességesen kell eljárnunk azokkal szemben is, akik kívülállók, nehogy az uralkodó neve kárhoztatva legyen, és az Apostol a saját példájára utalva arra figyelmeztet, hogy ne okozzunk megütközést se a zsidóknak, se a pogányoknak, se az Isten egyházának, úgy látszik, arra kell ügyelni, hogy tőlük olyan kényszerszolgáltatásokat ne követeljenek, amiket ők a múltban nem szoktak teljesíteni, mivel a szokatlan dolgok szokták inkább az emberek lelkét megzavarni. Tehát az ilyen jellegű megszorítást figyelembe véve Excellenciád elődeinek szokása szerint eszközölhet behajtást a zsidóktól, ha semmi más nem áll ennek útjában. Úgy látszik azonban, amennyire ki lehet következtetni azokból, amiket ezt követően kérdez, hogy azzal kapcsolatban támadhat kételye, hogy a jelek szerint a Brabantia területén élő zsidóknak semmijük sincs azon kívül, amit gonosz uzsora által szereztek, ezért a következő kérdése az, hogy szabad-e tőlük valamit követelni, mivel vissza kell téríteniük az így kicsikart értékeket a tulajdonosoknak. Ügy látszik tehát, azt a választ kell adnunk, hogy mivel a zsidók másoktól uzsorával kicsikart értékeket nem tarthatnak meg, ebből az következik, hogy ha Ön kapta meg ezen összegeket, ezeket nem tarthatja meg, kivéve, ha a zsidók azt esetleg Öntől vagy elődeitől csikarták ki. Ha pedig a zsidók másoktól csikartak ki uzsorával értékeket, és ezek be lettek hajtva tőlük, akkor vissza kell juttatni az értékeket azoknak, akik felé a zsidók kártérítésre kötelezettek, s ha ez nem lehetséges, kegyes célra kell fordítani a megyéspüspök vagy más komoly emberek tanácsai szerint, vagy pedig ezen értékeknek Brabantia közhasznát kell szolgálniuk, ha a szükség vagy a közösség érdeke úgy követeli. A zsidóktól jelenleg is vissza lehet követelni az uzsorával szerzett, vissza nem térített értékeket, elődeinek szokása szerint, azzal a szándékkal, hogy azok az említett módon lesznek felhasználva. 2. Szakasz Másodszor azt kérdezte Excellenciád, hogy ha vétkezett a zsidó, lehet-e büntetni pénzbüntetéssel, mivel semmivel sem rendelkezik az uzsorával szerzett javakon kívül. A mondottak értelmében úgy látszik, azt kell válaszolnunk, hogy célszerű a zsidót pénzbüntetéssel sújtani, nehogy az elkövetett bűnéből haszonra tegyen szert. Sőt úgy látom, hogy a zsidó vagy bármely más uzsorás nagyobb büntetéssel bünte-Levél Brabantia Hercegnőjének tendő, mint bárki más, amennyiben úgy ítélhető, hogy a tőle elvett pénz nem az ő tulajdona. A pénzbüntetéshez más büntetés is járulhat, nehogy úgy tűnjék, hogy csak abban áll a büntetés, hogy a zsidó a másoknak járó pénzt megszűnik birtokolni. Az uzsorásoktól büntetés címén elvett pénz pedig nem tartható meg, hanem azt az említett célokra kell fordítani, akkor is, ha a zsidók semmi mással nem rendelkeznek, mint az uzsorákkal. Ha pedig azt mondaná valaki, hogy emiatt a fejedelmek megkárosodnak, ez a kár a saját hibájukból származik, mivel hanyagságukból ered. Jobb lett volna ugyanis, ha a zsidókat munkára kényszerítették volna a saját megélhetésük biztosítására, ahogy ezt Itália különböző részeiben teszik, mint hogy tétlenül élnek és csupán uzsorából gazdagodnak, s így a fejedelmeik a maguk bevételeitől meg vannak fosztva. Mert ugyanígy a saját hibájukból lennének a fejedelmek a maguk bevételeitől megfosztva, ha megengednék, hogy az alattvalóik egyedül rablásból vagy lopásból éljenek. Ezek az alattvalók ugyanis a jogos tulajdonosoknak visszatéríteni tartoznának mindazt, amit tőlük követelnek. 3. Szakasz Harmadszor az volt a kérdés, hogy ha a zsidók a büntetésen túl felkínálnak pénzt vagy valamilyen értéktárgyat, el lehet-e fogadni azt. Ügy tűnik, erre azt kell válaszolni, hogy az így elfogadott pénzt vagy értéktárgyat vissza kell adni azoknak, akiknek a zsidók tartoznak, vagy más módon kell hasznosítani, amint fentebb mondottuk akkor is, ha a zsidók semmi mással nem rendelkeznek, mint az uzsorákkal. 4. Szakasz Negyedszer az volt a kérdés, hogy ha Excellenciád többet kap a zsidótól, mint amit a keresztények követelnek tőle, mit kell tenni a maradékkal. Erre a válasz a már mondottak alapján nyilvánvaló. Az ugyanis, hogy a keresztények kevesebbet követelnek, két ok miatt fordulhat elő. Vagy azért esetleg, mert a zsidónak van valamije az uzsorából szerzett nyereségen kívül, és ebben az esetben a fent említett megszorítással Excellenciád megtarthatja a szóban forgó maradékot, de a jelek szerint ugyanezt kell mondanunk, ha a zsidók olyanoktól csikarták ki az uzsorát, akik később jóakaratúan azt nekik ajándékozták, de a zsidók mégis önként vállalkoztak az uzsora visszaadására. Vagy előfordulhat, hogy azok, akiktől az uzsorát kapták, eltűntek a nyilvánosság elől, vagy azért, mert meghaltak, vagy mert külföldön tartózkodnak, és akkor a zsidók kártérítésre vannak kötelezve. Ha azonban nem mutatkoznak meghatározott személyek, akiket a zsidók kártéríteni kötelesek, úgy kell eljárni, ahogy fentebb mondottuk. Amit pedig a zsidókról mondottunk, értelemszerűen vonatkozik mindenki másra is, akik az uzsora gonoszságát követik. 5. Szakasz Ötödször Excellenciád a hivatalnokairól kérdezte: szabad-e nekik tisztségeket eladni vagy tőlük kölcsönképpen valami olyat elfogadni, amihez a hivataluk folytán jutnak hozzá. Úgy tűnik, erre azt kell válaszolni, hogy ez a kérdés két nehézséggel kapcsolatos, amelyek közül az első a tisztségek eladásával függ össze. Ügy látszik, ezzel kapcsolatban azt kell megfontolni, amit az Apostol mond: sok minden szabad, ami nem hasznos. Amikor Excellenciád a hivatalnokaira semmi mást nem bíz, mint időleges hatalommal járó tisztséget, nem látom, miért ne adhatná el az ilyen tisztségeket, ha olyan személyeknek adja el, akikről feltételezhető, hogy hasznosak az ilyen tisztségek gyakorlására, és nem oly nagy áron adja el a tisztségeket, hogy azokat Excellenciád alattvalói megterhelés nélkül ne vásárolhatnák vissza. De az ilyen eladás mégsem látszik hasznosnak. Először azért, mert gyakran előfordul, hogy akik alkalmasabbak lennének az ilyen tisztségek gyakorlására, szegények ahhoz, hogy azokat képesek lennének megvásárolni, és még ha gazdagok is, akik jobbak, az ilyen tisztségek után nem járnak, és nem is áhítoznak a tisztségből származó nyereség után. Az következik tehát, hogy azokat a tisztségeket Excellenciád földjén többnyire olyanok vállalják el, akik rosszabbak, nagyravágyók és pénzéhesek, és valószínű, hogy az Ön alattvalóit elnyomják és az Ön érdekeit sem hűségesen szolgálják. Ezért hasznosabbnak tűnik, hogy Excellenciád jó és alkalmas embereket válasszon a tisztségei betöltésére, akiket, ha vonakodnak is, szükség esetén vegyen rá arra, hogy vállalják el a feladatukat, mivel az ő jóságuk és szorgalmuk nagyobb gyarapodást fog eredményezni Önnek és alattvalóinak, mint amit Excellenciád a tisztségek eladásával elérni képes lenne. És ezt a tanácsot adta Mózes a rokonának: „Válassz ki a népből bölcs és istenfélő férfiakat, akikben szeretet lakozik, és akik gyűlölik a fösvénységet, és nevezz ki közülük törzsi elöljárókat, századosokat, ötven főből álló csoportok elöljáróit és tizedeseket, akik megítélik a népet minden időben.” Az e szakaszhoz tartozó második kétely pedig a kölcsönnel lehet kapcsolatos. Ügy látszik, hogy erről azt kell mondanunk, hogy ha azzal a feltétellel adnak kölcsönt, hogy tisztséghez jussanak, akkor ez kétségtelenül uzsora-jellegű megállapodás, mivel kölcsön fejében kapják meg a tisztséggel járó hatalmat. Ezért ezzel Excellenciád bűnre vezető alkalmat adna nekik, és ők maguk akkor kötelesek lennének lemondani az ily módon szerzett tisztségről. Ha azonban Excellenciád ingyen ad tisztségeket nekik, és ezt követően kap tőlük kölcsönt, amit a tisztségük folytán visszakaphatnak, akkor ez minden bűn nélkül létrejöhet. 6. Szakasz Hatodszor az volt a kérdés, hogy szabad-e Önnek behajtásokat eszközölni a keresztény alattvalóitól. Ezzel kapcsolatban azt kell Excellenciádnak megfontolni, hogy a különböző földterületek fejedelmeit nem azért helyezi tisztségükbe Isten, hogy a maguk hasznát keressék, hanem azért, hogy a nép közös hasznát szolgálják. Egyes fejedelmeket korholva ugyanis Ez. 22 [27] ezt mondja: „Fejedelmei olyanok..., mint a prédát ragadozó farkasok: vért ontanak, romlásba döntenek embereket és kapzsiságból nyereséget hajhásznak.” És máshelyütt ezt mondja egy bizonyos próféta: „Jaj Izrael pásztorainak, akik önmagukat legeltették. Nemde a pásztorok legeltetik a nyájat? Tejet ittatok, gyapjúval ruházkodtatok, minden hizlalt állatot leöltetek, de a nyájamat nem legeltettétek.” Ezért szabályozva lett a különböző fejedelmek jövedelme, hogy abból élvén tartózkodjanak alattvalóik kifosztásától. Ezért ugyanez a próféta Isten parancsára azt mondja: „A fejedelemnek birtoka lesz Izraelben, és a fejedelmek ezentúl ne pusztítsák a népemet.” Előfordul azonban némelykor, hogy a fejedelmeknek nincs elegendő jövedelmük a föld megőrzésére és azok elhárítására, akik azzal fenyegetik a fejedelmeket, hogy megakadályozzák azt, amire a fejedelmek ésszerűen törekednek. Ilyen esetben jogos, hogy az alattvalók teremtsék elő azt, amiből a közös javuk biztosítható. Ezért van az, hogy bizonyos országokban ősi szokás alapján a fejedelmek bizonyos pénzhozzájárulásokat rónak ki, amelyek, ha nem mértéktelenül nagyok, bűn nélkül behajthatók, mivel az Apostol azt mondja: „Senki se katonáskodjék a maga költségén.” Ezért a fejedelem, aki a közjó érdekében katonáskodik, élhet a közösség pénzéből, és a közfeladatokat intézheti az erre szánt jövedelméből, vagy ha ez nem áll rendelkezésére elegendő mennyiségben, akkor abból, amit az egyes alattvalóktól összegyűjtenek. Hasonló oknak tűnik, ha újonnan olyan eset merül fel, hogy nagyobb összeget kell fordítani a közjóra, vagy a fejedelem tisztes helyzetének fenntartására, mint amire a saját jövedelme vagy a szokásos behajtások elegendőek lennének. Ha például ellenség támadja meg a fejedelem földjét, vagy valami hasonló eset merül fel. Ilyenkor ugyanis a szokásos behajtásokon kívül a fejedelmek az alattvalóiktól követelhetnek valamelyes többlet-hozzájárulást a közjó érdekében. Ha azonban a megállapított összegeken felül pusztán birtoklási vágyból avagy a rendetlen és mértéktelen kiadásaik fedezésére akarnának a fejedelmek követelni valamit, akkor ez teljességgel helytelen, meg nem engedett lenne. Ezért mondta Keresztelő János sokaknak, akik hozzá jöttek: „senkit se bántalmazzatok. Ne rágalmazzatok, hanem elégedjetek meg a béretekkel.” A fejedelmek jövedelme ugyanis olyan, mintha a bérük lenne, amellyel meg kell elégedniük, és azon felül ne követeljenek semmit, kivéve az említett ok miatt, és ha a közös szükség megkívánja. 7. Szakasz Hetedszer az volt a kérdés, hogy ha az Ön hivatalnokai a jog rendjén kívül kicsikartak valamit az alattvalóiktól, és az Excellenciád kezéhez jutott, vagy esetleg nem, mi az Ön teendője. Ezzel kapcsolatban a válasz világos, mivel, ha az ilyen pénz az Ön kezéhez jutott, vissza kell téríteni, vagy meghatározott személyeknek, ha lehetséges, vagy közhasznú célra kell fordítani, ha meghatározott személyek nem fellelhetők. Ha pedig az ilyen pénz nem jutott el az Ön kezéhez, akkor Excellenciád ►
