Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
2007. július «lîîVAKÔfcî 13. oldal felülvizsgálata, mint inkább a törzsi önérdek ösztönözte ezeket a valószínűtlen megtéréseket. Mivel a baloldalról az ál-jobboldalra való megtérésük nem volt őszinte, várható, hogy egész sereg kérdést találunk, amelyekben a neokonok fenntartják baloldali ösztöneiket, és hűek maradnak a trockista örökségükhöz. Amikor a neokonok a hidegháborút, úgy ábrázolják, mint a „kapitalizmus” és a „szocializmus” közötti küzdelmet, arra törekednek, hogy minimalizálják azt a tényt, hogy a bolsevizmus és a Nyugat közötti konfliktus sok szempontból sokkal több volt, mint gazdasági rendszerek közötti ellentét. A legtöbb régi jobboldali számára a gazdasági kérdések legjobb esetben periférikusak. Ők a marxizmusnak azért voltak ellenfelei, mert az materialista, ateista volt, mert elvetette a nacionalizmust és a patriotizmust a globális forradalom nevében. A legtöbb neokon olyan kultúrából jött, amely éppen olyan materialista és kozmopolita volt, mint a korai bolsevik vezetők, így hát meglehetősen valószínűtlen, hogy bármilyen vitájuk lenne a kommunista tannak ezekkel a vonatkozásaival. Az a tény, hogy a neo-konzervativizmus olyan ideológia, amely természetében materialista és középpontjában internacionalista (a „globális demokráciáról” és a „globális piacról” szóló beszédével), nyilvánvalóvá teszi, hogy a marxista baloldal támogatói élnek és ott találhatók a Commentary és a The Weekly Standard újságírói között. Úgy tűnik, az ő konzervatív színlelésük arra a tényre korlátozódik, hogy ellenzik a „szocializmust” (annak nacionalista változatát) a (nemzetközi változatú) „kapitalizmus” nevében, és a túlságosan sok naiv ember számára ez elégségesnek és hihetőnek tűnik. A neo-konzervativizmus igazi természetének megértése megvilágítja a jobboldal és a baloldal közötti harc lényegét. Ez sohasem a „kapitalizmus” és a „szocializmus” közötti küzdelem volt, ahogy azt a neo-konzervatív, illetve kommunista propaganda el akarta hitetni, hanem inkább a spiritualizmus és a materializmus, a nacionalizmus és a globalizmus, a hagyomány és a felforgatás, a nyugati civilizáció és annak ellenfelei közötti küzdelem. Ha az arcvonalat így húzzuk meg, nagyon is világos, hol állnak a neokonok. Sok „kapitalista” megértette, hogy nem a gazdasági eszközök a fontosak, hanem a kívánt cél a lényeges. Jacob Schiff megértette ezt, amikor pénzelte a bolsevikokat, és éppen így megértette Rupert Murdoch, Ted Turner, Tviarc Rich, Boris Berezovszkij és George Soros, hogy a “kapitalizmusnak” az általuk képviselt formája teljesen összeférhet a baloldal lényegével, és barátokat és szövetségeseket találhatnak a látszólag konzervatív neokonok között. Sajnos, sok jobboldali közel sem ilyen lényeglátó a szövetségesei megválasztásában. (Ford.: Tudós-Takács János) Tudós-Takács János A MEGÚJULÁS A FELADATUNK, VAGY PUSZTULÁS A SORSUNK?- Oswald Spengler: „Ember és gép” (1931) 2007-ben, Drezda borzalmai, elpusztítása, valamint Hirosima és Nagaszaki tragédiája után hatvankét évvel, a számítógépek és az internet korában úgy érezzük, hogy az ember nem a gépek ura, hanem áldozata, vagy jobbik esetben rabszolgája. Ezért különösen időszerűnek tűnik Oswald Spengler víziója az ember és a gép viszonyáról. Ám az igazi zseninek éppen az az egyik ismérve, hogy az időszerű felismeréseken túl egyetemes érvényű, minden kornak üzenetet hordozó igazságokat is képes kimondani. Ezért több szempontból is érdemes 1931-ben papírra vetett eszméit 2007-ben újragondolni. Spengler - a technikát az élet taktikájának fogva fel - grandiózus ívben rajzolta meg az utat, amin a technika a ragadozó állatok zsákmányszerző módszereitől az ember XX. századi gépkultúrájáig eljutott. Fejlődés ez kétségtelenül, de Spengler mégis mentes maradt a darwinista evolúciós elmélettől. „Nem evolúcióval jött létre az ember, hanem ugrásszerűen. Úgy jött létre, mint a villámcsapás, hirtelen.” - írta. Darwin elméletét elutasítva de Vries mutációs felfogásához csatlakozott. Rámutatott, hogy csak a teljesen kialakult szerv az, ami előnyös egy élő számára, a fejlődésben lévő szerv haszontalan teher. Ezzel teljes mértékben megingatta a „természetes kiválogatódás” szinte dogmaként kezelt alapját. A marxista népbutításon nevelkedett nemzedék különösen értékelni tudja a spengleri, ezzel ellentétes megállapítást: „ A technika nem érthető meg a szerszám fogalmából, kizárólag a szerszám oldaláról. A technika célja ugyanis nem a gépek gyártása, hanem azok felhasználása.” Kinyilatkoztatást jelent ez azok számára, akik évtizedeken át azt hallották pártszemináriumokon, sőt az egyetemek előadótermeiben is, hogy a termelőeszközök fejlettségi foka az egyedüli meghatározója az emberi történelemnek. Spengler világosan kimondta, hogy az emberi élet technikája kezdettől fogva magasabb rendű az állat technikájánál, mert az állatok technikája „nem tanulékony, fejlődésre képtelen, ösztönös, kizárólag konkrét és személytelen”, ezzel szemben az ember technikája „felszabadul a faj kényszere alól”: az embernek szabad akarata van, ezért szabadon dönti el, milyen eszközt használ, illetve eszközeit hogyan használja céljai elérésére. Spengler fontos megállapítása, hogy a gépkultúrát eredményező technikai beállítottság és a görög filozófusok lelkisége közötti különbség abban áll, hogy utóbbiak a dolgok természetét, mivoltát, vagyis az igazságot akarták megismerni, a technika embereit azonban nem a dolgok mivolta, hanem a gyakorlati felhasználhatóságuk, alkalmazhatóságuk érdekelte. Figyelmük tehát nem az igazságra, hanem a hasznosságra irányult. Ez egyebek között azt is jelenti, hogy a természettudományok - a filozófiától eltérően - világnézet megalapozására alkalmatlanok, hiszen a világnézet szempontjából döntő fontosságú objektív igazság kérdését tudatosan „zárójelbe tették”. De az ember szellemi természetéből eredő vágy a végtelen meghódítására az igazi mozgató ereje a feltalálásoknak. A gépek szerkesztésének mélyén a természeten uralkodni akaró hatalomvágy rejlik. „ A találmány nem a hasznossági, hanem a hódító ösztön műve.” Kétségtelen, hogy a gépkultúra a XVTII. század utáni fejlődése következtében növelte a társadalmon belül a vezetők és vezetettek közötti különbséget, mert utóbbiak nem ismerik munkájuk célját, és ezért nincs, és nem is lehet abban az élményben részük, mint a termelési folyamat egészét átlátó irányítóknak. Ez a vezetettek oldaláról nagyfokú lelki ürességet eredményez. Az ember és a gép viszonyában negatívum a technika bűnös célokra való felhasználásán kívül az, hogy a technika fejlődésébe vetett hit könnyen egyfajta materialista „vallásos hitté” válik: számos ember úgy tekint a számítógépek és az internet korára, mint a messiási korszak elérkezésére: olyan eredményeket vár ezektől az eszközöktől, amiket ezek önmagukban nem képesek produkálni. A gépkultúra európai hanyatlásának Spengler szerint három oka van: 1) A fausti gondolkodás megcsömörlött a technikától. Ezért az alkotó elmék menekülnek a technika világától és az okkultizmus vizeire eveznek, ami a technikával foglalkozók körében kontraszelekciót hoz létre. 2) A kivitelezés munkáját végző alsóbb rétegek lázadoznak a vezetők ellen, ami sztrájkok sorozatához vezet. 3) Mivel a fehér ember a technikai tudását nem rejtette el, hanem egyetemen oktatta a színes hallgatók számára is, különösen a japán hallgatók jó tanítványnak bizonyultak. Ezzel a fehér ember technikai privilégiuma megszűnt. Miközben Spengler eredeti gondolatait és számos értékes meglátását most, 2007-ben is hasznosnak gondoljuk, rá kell mutatnunk néhány tévedésére is: a) Tévesen látja, hogy a technika természetellenes tevékenységet folytat akkor, amikor a természeti erőket a maga számára akarja hasznosítani. Ő az embert és a természetet két, egymással rivalizáló erőtényezőnek látja, és az ember tragédiájának gondolja, hogy az ember a természettel szembefordulva egy eleve reménytelen küzdelembe kezd, hiszen a természet az erősebb. Ezzel szemben az igazság az, hogy az ember is, a természet is Isten teremtménye, és Isten kifejezetten megparancsolta az embernek a természet meghódítását, ami csakis a technika segítségével lehetséges. Ebből következik, hogy a technika nem természetellenes, hanem az ember magasabb rendűségéből folyó tevékenység, (az isteni parancs a Ter. 1, 28-ban olvasható: „Sokasodjatok és szaporodjatok,...és hajtsátok uralmatok alá a földet.” Ám a természet meghódítására vonatkozó isteni parancsot az ember csakis az erkölcs szabályainak követésével teljesítheti, vagyis ennek kizárólag úgy tehet eleget, ha nem embertársai kárára folytatja, és a technikai haladást nem abszolutizálja, nem vár tőle olyan értékeket, amiket az megadni képtelen. b) Spengler tévesen gondolja, hogy az igazság teljesen szubjektív kategória. Igazságról akkor beszélünk, ha értelmünk olyannak ismer meg valamit, amilyen az a valóságban, tudatunktól függetlenül. Ez pedig azt mutatja, hogy az igazságnak objektív alapja, mércéje van. c) Spengler felcseréli az okot és az okozatot, amikor azt állítja, hogy „a fajból kiemelkedő tett alakította ki a lelket az emberben”. A valóság éppen fordított: azért volt képes az ember „a fajból kiemelkedő tettre”, mert volt benne a térhez és időhöz kötött tetten kívül tértőlidőtől független szellemi lélek is. Ez tette lényegesen különbözővé az állatoktól. d) Helytelen Spenglernek az az állítása, hogy az ember képtelen megakadályozni a géptechnika korának letűnését, és vele együtt a Nyugat alkonyát. Azt kell mondanunk, hogy Spengler helyesen diagnosztizálja az ember és a gép viszonyának negatívumait, helyes kórképet ad a nyugati civilizáció betegségéről, de téved abban, miszerint az ember egyedüli lehetőségét abban látja, hogy a pompeji katonához hasonlóan, minden remény ellenére, hősiesen kitartson rendeltetése mellett, és becsületesen haljon meg. Ám ez a fatalizmus indokolatlan. Az alapvető baj ugyanis nem a technikával, hanem annak helytelen és erkölcstelen felhasználásával van. Nem a technika okozta a XX. század tragédiáit, hanem az Isten törvényeit megszegő ember. A Nyugat dekadenciájának alapvetően nem technikai, hanem erkölcsi okai vannak. Ha az ember szabad akaratával visszatér a mai anarchikus, liberális termelési irányzatról a helyes észnek (és vele együtt az örök erkölcsi törvényeknek) rendjére, akkor a gép nem az európai civilizáció megölője, hanem az ember segítője lesz az Istentől rendelt, ma is kötelező feladatának, a természet meghódításának megvalósításában. Ezért meggyőződésünk, hogy nem a pusztulás a sorsunk, hanem az erkölcsi megújulás a feladatunk!
