Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

14. oldal ______________________________

?*IÎÎVAKV1tî

____________________________ ______________2007. július

David Doherty:

„A MÁSSÁG A MI ERŐNK”

Levél egy liberális újságírónak

El kell ismernem, annak, hogy a National Vanguard floridai weboldalának webmestere vagyok, előnyei is vannak. Például, néhány e-mail, amit kapunk, nagy lehetőség arra, hogy kifejezzük véleményeinket, miközben jól is szórakozunk. Nemrég e-mail jött egy helyi riportertől, aki egy sztorit akart megírni. Beleegyeztem, hogy mindent elmondok neki, amit csak tudok, cserébe olyan feltételekért, amelyekről tudtam, hogy azoktól minden az uralkodó osztályhoz tartozó szerkesztő rosszul lett volna. íme az e-mail, amit kaptam:

Doherty Úr!

Mióta megtudtam, hogy az Ön csoportja rendszeresen gyűlik össze Brandonban, találkozni akartam Önnel, hogy egy sztorit írhassak. Mint minden más javasolt riporthoz, a feljebbvalók jóváhagyására és utasítására van szükség, a döntésüket várom. Mivel ez a döntés még sok időt vehet igénybe, arra gondoltam, hogy bemutatkoznék, és tájékoztatnám Önt szándékaimról. Remélem, hogy írhatok egy sztorit az Ön csoportjáról, az Ön együttműködési fokától függően. Továbbá beszélhetünk arról is, hogy miért akarna Ön együttműködni velünk, miért „éri ez meg” Önnek. Azonban röviden csak annyit mondanék, hogy ha van egy üzenete olvasóink számomra, és szeretné, hogy az emberek megismerjék, hogy Ön valójában kicsoda, akkor talán ezen az úton megvalósíthatná ezt a vágyát.

Ez nem egy nagyhangú cikk lenne. Arra vagyok kíváncsi, hogy mi vezette az embereket arra, hogy belépjenek az Ön csoportjába, és annak aktív tagjai legyenek - miért összpontosít Ön annyira a fehér emberek és más rasszok, illetve kultúrák közötti problémákra. Ez igazán érdekel engem.

Tisztelettel: Andrew Meacham St. Petersburg Times Brandon Times részleg, újságíró

A válaszom:

Tisztelt Meacham Úr!

A válaszom és a cikk, amit Ön írna - ha megengedik, hogy megírja - nagyon eltérhet attól, amire Ön számított.

Mivel Ön az újságírás erősen elbástyázott, ideológiailag monolitikus világában él, érthető hogy Önnek kevés tudomása van arról, hogy mi motivál bennünket, akik a politikai másként gondolkodásban részt veszünk. Ahelyett, hogy időmet arra fecsérelném, hogy olyan tényeket adjak elő, melyek fontosságát Ön valószínűleg úgysem értené, megkísérlem néhány alapvető gondolat bemutatását.

Röviden, a szóban forgó problémát nem a rassz okozza - a problémát a rasszok tagadásán alapuló közpolitika megvalósítása okozza.

Hogy egy példával illusztráljam, olyan lenne ez, mintha Ön orvosi iskolába járna, mondjuk 1800-ban megtanítanák Önnek a módszereket és eljárásokat annak az elméletnek alapján, hogy mikroorganizmusok nem léteznek - módszereket és eljárásokat, amelyek számos pácienst öltek meg, miközben azt hitték, hogy ezekkel megmentik őket. Azért volt szükséges, hogy az akkori idők tudósai kifejezetten tagadják a mikrobák létezését, mert sokan voltak azok, akik jobb tudomásuk alapján támadták a bevett akadémiai felfogást. A mikroorganizmusok elmélete nem volt újdonság - egyesek már évszázadokkal korábban rájöttek létezésükre.

Sajnos, az uralkodó osztály és az akadémia arra az álláspontra helyezkedett, hogy a mikroorganizmusok nem léteznek - annak a hitnek alapján, hogy ők gyarapodtak a tudásban és ’fejlődtek’. Bárki, aki más véleményen volt, nyilvánvalóan buta volt, tudatlan és fogalma sem volt arról, hogy miről beszélnek. Végül is, csak olyan valaki, aki „vissza szeretné forgatni az időt”, vitatkozna a ’szakértőkkel’ és állna a ’fejlődés’ útjába.

Abban a korban még az orvostudomány oktatói közül

is tudták egyesek, hogy a mikroorganizmusok léteznek, ez azonban nem tartotta őket vissza attól, hogy kiálljanak egy csapat diák elé, és ennek ellenkezőjét hangoztassák.

Hát így volt ez kétszáz évvel ezelőtt az orvostudományban. Lépjünk eggyel tovább. Tegyük fel, hogy Ön 1976- ban riporter volt Volgográdban, korábbi nevén Sztálingrádban. Ön tudna a termelőszövetkezetek és gyárak csődjéről, és az erőszakos kollektivizálás által okozott károkról; azonban erősen kétlem, hogy ezekről történeteket írna.

Az uralkodó osztály elfogadta a dogmát, miszerint a kommunizmus „helyes” volt minden részletében, ez pedig megkérdőjelezhetetlenné tette. Abban az időben a professzorok nagyon jól tudták, hogy a kommunizmus csőd volt, ez azonban nem tartotta őket vissza attól, hogy kiálljanak egy csapat diák elé, és pontosan az ellenkezőjét állítsák. Akik ezt számon kérték rajtuk, azokat megbélyegezték, mint ostobát, tudatlant - a kommunizmus volt a jövő. Végül is, csupán aki „vissza akarja forgatni az időt", szállna szembe a ’szakértőkkel’ és állna a ’fejlődés’ útjába.

Az az elmélet, amelyről azt feltételezték, hogy a jövőbe repíti őket, valójában a múltba húzta őket vissza. Miközben a világ többi része előrehaladt, ők stagnáltak - de senki nem mondhatott semmit. Riporterként a Szovjetunióban, 1976-ban - még Ön se mondott volna semmit. Eszébe sem jutott volna semmit mondani.

Önnek meg lettek volna a szerkesztői, akik biztosítják, hogy csak „helyén való” anyagot tesznek közzé, és Ön gondtalanul élte volna az életét. Amíg át nem lép egy bizonyos vonalat, Ön jól érezte volna magát - és Ön, az Ön szerkesztője, valamint mindenki más, aki az újságnál dolgozott, pontosan tudta volna, hogy hol van az a bizonyos határ.

Az Egyesült Államokban és a nyugati civilizáció többi részében manapság van még egy szent tehén elméletünk - ez pedig a ’másság’. Ez még egy szuperfejlett elmélet, amely minket szuperszonikus sebességgel az utópista jövőbe lök. Ne törődjön azzal, hogy az elmélet a valóság teljes tagadásán alapul, és hogy a „teljes egyenlőség” ugyanilyen téveszméi küldték a kommunizmust sírjába - elvárják tőlünk, hogy figyelmen kívül hagyjuk ezeket az apró részleteket.

így hát igen kellemetlen helyzetben találjuk magunkat, mely hasonló a régi doktorok pácienseinek és a Szovjetunió proletárságának helyzetéhez - ezek a politikai tárgyak a mindenkori uralkodó osztály fantáziáin alapulnak.

Ugyanez az alapvető folyamat ismétlődik - ha az uralkodó osztály, vagy uralkodó politikai párt elfogad egy elméletet, amelynek megalkotásakor kevés bizonyítéka van, azonban úgy tűnik, igaz lehet. Aztán az uralkodó osztály módszereket, eljárásokat, törvényeket és közpolitikát dolgoz ki ezen új elmélet alapján. Amikor az emberek megkérdőjelezik ezt az elméletet, az uralkodó osztály, különösen az akadémikus körök, szenvedélyesen védekeznek. Az uralkodó osztály egyre nehezebben tudja védeni a pozícióját, mivel az eltérő véleményűek bizonyítékokkal szolgálnak az elmélet ellen, e bizonyítékokat pedig nem lehet könnyedén megcáfolni, vagy háttérbe szorítani. Az uralkodó osztály azzal vág vissza, hogy megtámadja az eltérő gondolkodásúakat minden lehetséges módon - köztük az állami erőszak eszközével is.

A helyzet tovább romlik. Az eltérő gondolkodásúakat felháborítják az agresszív intézkedések, melyeket az uralkodó osztály alkalmaz ellenük és megmakacsolják magukat. Az uralkodó osztály politikája megbukik, nem kissé, hanem katasztrofálisan. Ezek a bukások csak bátorítják az eltérő gondolkodásúakat. Az uralkodó osztály intellektuálisan nem tudja tovább védelmezni a pozícióját, így hát az elméletre vonatkozó minden nyilvános diskurzust, vagy betiltanak, vagy pedig szigorú ellenőrzés alá helyeznek. A propaganda egyre intenzívebbé válik - az eltérő gondolkodásúakat démonizálják, rágalmazzák, bűnösnek állítják be. Időközben az elméletet, mint az érinthetetlen, tagadhatatlan igazságot harsonázzák szerte a világban - mint minden jó végső forrását.

Ekkorra már az uralkodó osztály számos tagja is tudja, hogy az elmélet rossz, vagy legalábbis nagyon határozott kételyei vannak arról, hogy az elmélet bármikor is a tervezett módon működhetne. A probléma az, hogy saját magukat szorították sarokba. Egy rossz elméletet védelmeztek évtizedeken át. Közülük egyesek tudatosan védelmezték az elméletet, miközben tudták, hogy az rossz. Hatalmas vagyonokat költöttek arra, hogy felpumpálják propagandával, és tekintélyüket arra használták, hogy a nyilvánosságra kényszerítették ezt, miközben mindenkit megtámadtak, akinek eltérő véleménye volt.

Ekkor az uralkodó osztály csapdában érzi magát. Ha visszavonulót fújnak és elismerik, hogy az elmélet hibás, miután annyi erőszakot használtak annak érvényesítésére és annyi eltérő véleményű embert kínoztak meg, az uralkodó osztály már attól fél, hogy ez annyira hiteltelenné teszi őket, hogy aláássa uralkodó hatalmukat. Ez a félelem valósággá vált a kommunista párt számára a mostanra szétesett Szovjetunióban.

Ezért 1976-ban Volgográdban egy riporter nem írhatott történetet az erőszakos szövetkezetiesítés csődjéről. Ugyanezért van az, hogy 2006-ban a floridai Brandonban egy újságírónak nem engednék meg, hogy közzé tegyen egy cikket a fehér diákoknak okozott kárról, melyet az iskolákban a ’másság’ csődje miatt szenvedtek el. Az Ön szerkesztője sosem engedné meg e cikk közzétételét - Ön maga sem gondolna erre - és Ön jól tudja, hogy hol a határ.

Azonban mindenki tudja, hogy a ’másság’ megbukott; még a fehér liberálisok is átrakják a kölykeiket a „rossz” iskolákból a „jó” iskolákba. Mi mindannyian tudjuk, hogy mitől „rossz” egy iskola. Csupán egy maroknyi embernek van bátorsága, hogy ezt ki is mondja, bár—mindenki más, arcán hamis mosollyal, csak olyan propaganda szólamokat dalol, mint „a másságban van az erőnk”.

Az ok, ami miatt 1800-ban egy tudós nem mondhatta azt a diákjainak, hogy a „rossz vér” kieresztése a páciensből buta és helytelen eljárás volt, ugyanaz az ok, ami miatt 1976-ban Volgográdban a professzorok nem mondhatták el diákjaiknak, hogy a kommunizmus csőd. És ugyanez az ok, ami miatt 1996-ban, Tampában (Floridában) a professzorok nem mondhatták el diákjaiknak, hogy a ’másság’ csőd - túl keveseknek volt meg a bátorságuk ehhez.

Manapság is közülük túl kevesen elég bátrak ahhoz, hogy szembeszálljanak az uralkodó osztály hatalmával és kimondják: „Teszteltük az elméletet, ez teljes csőd, a kísérletezést abba kell hagyni - ideje felmérni a károkat, és végre kidolgozni egy tervet az előrehaladásra”.

A modern másként gondolkodók nem arra összpontosítanak, hogy rassz-konfliktusok léteznek - a fókusz a 'másság-on és hasonló bukott elméleteken van, melyek a többrasszúságot létrehozták, és ezáltal rassz-konfliktusokhoz vezettek. Ugyanígy, amikor valaki ellenkezett azzal, hogy kiengedjék a „rossz vért” a betegből, a cél nem a halál volt, hanem a téves eljárás, mely a beteg halálát okozta. Amíg tagadták a mikroorganizmusok létezését, és halálos eljárásokat alkalmaztak a betegeken, az emberek meghaltak. Amikor az orvosok abbahagyták az emberek halálra véreztetését, a betegek már nem haltak meg. Amíg tagadjuk a rassz-különbségeket, lesz rassz-konfliktus. Álljunk le a ’mássággal’, és elejét vesszük a rassz-konfliktusnak.

Ha Ön érti a fenti gondolatokat, akkor Ön megértette a modem ellenállás egyik alapvető okát. Más hatóerők is vannak, mint pl. az önkormányzás és önmeghatározásé 1- ve. Mivel ezeket csak egy hosszabb elemzésben lehetne kifejteni, most ezekkel nem foglalkozom.

Ami az Ön cikkét illeti, nem áll érdekemben, hogy bármilyen üzenetet közöljek az Ön újságján keresztül - azonban Önnél van valami, amire nekem szükségem van. Lehet, hogy Ön még soha nem próbált tabutárgyakról beszámolni, de riporterekkel foglalkozó embernek sose mondja azt, hogy nem akar „menő cikket” írni. Eddig minden riporter ezt mondta nekem - és mindegyik hazu-