Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

4. oldal $ï I îî V A KO ft î 2007. július

AZ UTOLSÓ TANÚ

Rochus Misch, Hitler utolsó, még élő testőre egy izraeli dokumentumfilmben beszél a Führerről és kinyilvánítja kétségeit a holocausttal kapcsolatban

Rochus Misch (szül. 1917-ben), egykori katona és Hitler testőrségének (Leibstandarte-SS Adolf Hitler) tagja az utolsó még élő tanú, aki Hitlert közvetlen közelről ismerte és tanúja volt öngyilkosságának ugyanúgy, mint a Göbbels család utolsó napjainak. 1939 végén, a lengyelországi hadjárat alkalmával súlyosan megsérült (tüdőlövést kapott). Mivel felépülése után a továbbiakban nem volt alkalmas frontszolgálatra, áthelyezték Hitler testőrségéhez. Ettől kezdve állandóan a közelében tartózkodott, A bertesgadeni sasfészekben, a Führer müncheni lakásában, a berlini birodalmi kancellária épületében, a különböző vezéri főhadiszállásokon, végül pedig a berlini bunkerben teljesített szolgálatot Hitler mellett. O volt az egyetlen személy a bunkerben, aki fegyvert viselhetett, mindenki másnak le kellett adnia fegyverét az őrségnek. Közvetlen közelről élte át úgy Hitler, mint a Göbbels család utolsó napjait. Göbbels feleségével, Magdával és a 6 Göbbelsgyermekkel szintén nagyon jó és szívélyes viszonya volt. Hitler halála után rövid időre Göbbels lett a főnöke, akinek öngyilkossága után Misch is megpróbálkozott kitörni az oroszok gyűrűjéből, de a próbálkozás nem járt sikerrel és orosz fogságba esett.

Mint Hitler közvetlen környezetéhez tartozó személyt, a Szovjetunióba hurcolták és a moszkvai Lubjanka nevű katonai börtönben kegyetlen kínzásoknak és vallatásoknak vetették alá. Sztálin nem akarta elhinni, hogy Hitler valóban öngyilkos lett, ezért a közvetlen környezetéhez tartozó személyekből, mint Rochus Misch, Otto Günsche vagy Hans Baur (Hitler pilótája) akarta kiszedetni az „igazságot”. Kilenc év fogság után engedték végül szabadon és hazatérhetett a feleségéhez.

Jelenleg, 89 évesen, teljes szellemi frissességnek örvendve Berlinben él. Az utóbbi években számtalan dokumentumfilmben szerepelt, mint a Hitler közvetlen környezetéhez tartozott utolsó tanú.

Az MDR német televízió-csatorna 2007. május 16-án bemutatta AZ UTOLSÓ TANÚ című izraeli dokumentumfilmet, amelyben Yael Katz Ben Shalom rendező Hitler egykori testőrét, Rochus Misch-et mutatja be a nézőknek. Misch teljes részletességgel beszámol viszontagságos életéről, és a nézőknek az az érzésük, hogy itt egy csodálatos ember, az emberiesség egy ritka példánya tűnik fel.

Misch a keleti fronton szolgált a második világháborúban. „Lengyelországban súlyosan megsebesültem”, mondja minden keserűség nélkül a kamerába. „Hátulról átlőtték a mellkasomat”. Csak csodával határos módon tudták megmenteni életét a Wehrmacht orvosai. Mivel alkalmatlanná vált a további frontszolgálatra, áthelyezték a vezéri főhadiszállásra. „Utána a Führer kíséretéhez kerültem” mondta az izraeli filmkészítőknek.

Rochus Misch szívélyesen beszél Hitlerről, mintha egy olyan bajtársról beszélne, akit a halál a lövészárokban ragadott el mellőle. Az arca majdnem mindig melankóliát tükröz, mikor a Führerről beszél. Nem tud egyáltalán semmi roszszat róla mondani.

Ben Shalom azonban bemutat a filmjében még két további személyt is, és ez ad a dokumentációnak valóban egyedi jelleget. Szóhoz jut a filmben Misch leánya is, aki kimondott gyűlölettel nyilatkozik apjáról, amiért semmi rosszat nem tud Hitlerről és ezért nem hajlandó - mint oly sokan mások már előtte - ennek ellenére rosszat „ tanúsítani”. Mégis, a film legmeggyőzőbb személyisége Rochus Misch házvezetőnője. Egy csodálatos, egyedi, bátor és őszinte asszony Lengyelországból. Ez a hölgy nyomja rá igazán a filmre a hitelesség pecsétjét.

A dokumentumfilmben arról van szó, hogy Rochus Misch Hitlert, mint szeretetteljes és az embertársaiért aggódó embert írja le. Ezt egy példával ki is emeli a sok közül: „Hitler orvosa kúrára küldött, mivel a Führer úgy vélte, hogy nem nézek ki jól”, mondja Misch egy bánatos mosollyal.

Rochus Misch kétségeit fejezi ki a kamera előtt a holocausttal kapcsolatban, azonban a valóságban ennél a kételkedésnél jóval többről is szó lehet, ahogy a lányának és a házvezetőjének kommentárjaiból ez kivehető.

Tudni kell, hogy Misch felesége zsidó volt és ezen tény sem Hitlert, sem pedig mást Hitler környezetében nem háborított fel és nem is zavart. Misch arról is beszámol a filmben, hogy Hitler sofőrje is zsidó volt: „Az első sofőrje zsidó volt. Emil Maurice-nek hívták”, világosítja fel a filmkészítőket.

Mindenesetre a lánya, mivel az anyja zsidó volt, a zsidó törvények szerint maga is zsidó, méghozzá elismerten teljes zsidó, aki Izraelben feleségül ment egy Dr. Jacob nevű úrhoz. Jacob asszony most gyűlöli a saját apját, mivel annak kétségei vannak a holocausttal kapcsolatban. A kamerák előtt az apjáról egy jó szót sem hajlandó kiejteni, sőt épp ellenkezőleg. Az, hogy az apját a Szovjetunióban bestiálisán megkínozták és csak nyolc évvel a háború befejezése

után, mint egy életre megviselt ember térhetett haza, a lányát hidegen hagyja.

Misch beszél a Szibériába történő deportálásáról is, amelyet a védtelen német fogoly, mint borzalmas embertelenséget élt meg. „32 napon keresztül ülő, öszszekuporodó helyzetben vittek bennünket” mondja az egykori hűséges Hitler-testőr. A foglyoknak sem lefeküdni, sem pedig kinyújtózni nem volt szabad. Ülve, a fejüket behúzva kellett elviselniük a hosszú utazást, mivel közvetlenül a fejük fölött egy összetákolt deszkaállványon a következő sor fogoly volt összepréselve. Számtalan ember nem élte túl a borzalmas transzportot.

Azokat a bűnöket, amelyeket az ártatlan német hadifogoly ellen a Szovjetunióban elkövettek, egy normális ember szavaival nem lehet körbeírni. Az egykori katona megpróbál ellenállni a túlélt borzalmakra való emlékezésnek, és csak közömbösen megemlíti: „éjszakánként megkorbácsoltak bennünket. A legrosszabb az volt, mikor a heréinket korbácsolták”. Utána jöttek a kihallgatások. Mindent akartak tudni Hitlerről, azonban semmit sem a zsidók kiirtásáról, csodálkozik ma Misch. Állítása szerint a kihallgató tisztek közül többen zsidók voltak. „Egyikük úgy mutatkozott be, mint Stern főhadnagy Bécsből”, mondja az egykori megkínzott egy példát ecsetelve. Egyszerűen nem megy a fejébe, hogy ezek a zsidók a Szovjetunióban a kihallgatások alkalmával soha egy szóval sem említették a koncentrációs táborokat, mint például Auschwitz-ot. „Az egész fogságom alatt soha egy szót sem hallottam a koncentrációs táborokról”. A fogságból való hazatérése után ezért kezdett el utánagondolni a dolgoknak. Magában értetlenül összegezte a tapasztalatait: sem a szovjet fogolytáborban kihallgatást vezető zsidóktól, sem pedig Hitler legszűkebb környezetében soha nem hallotta, hogy a zsidók kiirtásáról beszéltek volna, vagy hogy egyáltalán említést tettek volna róla. Az izraeli filmesek kamerája előtt így nyilatkozott: „A legszűkebb környezetemben soha nem halottam semmiről. Valakinek azonban csak tudni kellett róla. És ha egyvalaki tudott róla, akkor mások is tudhatták. Soha nem halottam haláltáborokról”.

Roschus Misch utal aztán arra is, hogy miért nem hisz a holocaust hivatalosnak elfogadott történetében. Megemlíti a nekünk politikai indokból előadott történések logikáját és, hogy a politikai történetírás épp az okot, tehát a miértet nem teszi vizsgálatának tárgyává. Ezzel azt érzékelteti, hogy ő a saját vizsgálatainak középpontjába a miértre való választ kereste és így jutott a saját meggyőződésére: „A ‘miért’ szót soha nem használják. Miért volt Hitlernek zsidó sofőrje? Miért vitték a zsidókat táborokba? Nácik minden országban vannak.

Még Jeruzsálemben is vannak nácik. Angliában szintén vannak nemzeti gondolkodású emberek, akiket szintén náciknak lehet nevezni”.

Misch lányának természetesen más a véleménye. „Az apám nem hiszi, hogy megtörtént a holocaust”, mondja. Az Izraelben filmre vett beszélgetés folyamán elmondja, hogy az apja „Hitler legnagyobb bűneit” az emlékezetéből ki szeretné törölni. Ő ellenben dokumentált bizonyítékokat látott a holocaustról. És ezután jön a szenzáció, ami eddig még a hivatalos holocaust verzió propagálói számára is ismeretlen volt. Misch lánya kijelenti a kamera előtt a következőket:

„Olyan fotókat láttam, amelyeket zsidók készítettek a koncentrációs táborokban. Először Izraelben láttam ezeket. Privát holocaust felvételek voltak”.

Ez szó szerint azt jelenti Misch lányának elmondása szerint, hogy a zsidók Auschwitzba és más táborokba magukkal vihették a fotó- és filmfelszerelésüket, és a „ tömeggyilkosságokat” is megörökíthették. Sőt, még azt is megengedték nekik, hogy ezeket a felvételeket magukkal vigyék, mikor evakuálták őket. Ugyanis 1945 januárjában választaniuk kellett, hogy evakuáltatják-e magukat az SS-től, vagy hagyják magukat felszabadítani a vörös hadseregtől. A túlnyomó többség az mellett döntött, hogy inkább a „gyilkosaikkal” evakuáltatja magát.

A film egy másik jelenetében Hitler egykori testőrének zsidó lánya azzal érvel, hogy nincs különbség aközött, hogy „két millióan vagy hat millióan” haltak-e meg. Ilyen szavak csak az emberéletet semmibe vevő cinizmusból fakadhatnak. Ugyanis négy millió emberélet a különbség. Vagy négy millió ember élete egyeseknek már nem is számít? Ezek szerint Jakob asszony nem érzékeli a különbséget egy, vagy több halott között? Felfognák például ugyanúgy a szülők egy gyermekük tragikus elvesztését, mint mondjuk mind a hét gyermekük halálát? Vagy azt mondanák a szülők, hogy egy gyermek halála pl. egy buszbaleset következtében borzasztó tragédia, amit azonban túl lehet élni. De, ha mind a hét gyermekünk egyszerre meghalt volna, az a saját életünk végét is jelentené. Érvelése már csak azért sem helytálló, mivel a mai napig hat millió áldozatért követelik a kártérítést, amit meg is kapnak és nem két millióért. Ez egy elég markáns különbség, kedves Jacob asszony. És még valamit. Ha négy millióval több túlélő nem jelent különbséget, akkor miért csukják börtönbe azokat, akik úgy gondolják, hogy hat milliónál kevesebb áldozata volt a zsidóságnak?

Vagy csupán arról van szó, amit a Zündel-per alkalmával 2007. februárjában Meinerzhagen bíró már érthetően megfogalmazott, miszerint mindenki, aki tagadja a holocaustot, akkor is elité-