Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-09-01 / 5. szám

10. oldal

Ami most következik, meglehetősen hosszú, de rendkívül jelentős. Tömörített változata ez a zsidó szerző, Joseph Burg tanúvallomásának, aki Ernst Zündel második nagy holocaust-perén tanúskodott 20 évvel ezelőtt.

Oly sok máshoz hasonlóan, személyes történet „kapcsolódik” ehhez a dokumentumhoz. Ez azzal a ténnyel függ össze, hogy Joseph (Ginz) Burgot azért, mert zsidó létére a „holocaustot” leromboló tanúvallomást tett, nem engedték zsidó temetőben eltemetni, és az ő törzséből senki sem akarta a gyászbeszédet mondani.

Zündel abban az időben Németországban volt, egy disszidens ismerősét látogatta meg, és ők ketten önként jelentkeztek megadni a végtisztességet, mert tisztelték Burg bátorságát és becsületességét. Burgnak, aki közismert ateista volt, egy katolikus templomban a kereszt alatt adták meg a végtisztességet. Az ócsárolt Ernst Zündel és egy „náci” barátja - Manfred Röder búcsúztatta!

Joseph G. Burg volt a tizenkettedik tanú, akit a védelem megidézett. Ő 1988. március 29-én, kedden és március 30-án, szerdán tett tanúvallomást.

1981 előtt egy 8-9 éves időszakban Zündel levelezés és személyes látogatások útján állt kapcsolatban Joseph G. Burggal, egy zsidó szerzővel, aki több könyvet írt a második világháborúról. E könyvek a következők: Bűn és sors”, „Bűnbakok”, „Cionista cenzúra a Német Szövetségi Köztársaságban”, „A cionisták nagyobb támadásai XII. Piusz pápa és a német kormányok ellen” stb. Burg ezeket a könyveket megvitatta Zündellel, és úgy hitte, hogy utóbbi elfogadta azokat.

Burg a könyveiben tárgyalt az állítólagos náci megsemmisítő táborok témájáról. Beszélt több száz emberrel, akik Auschwitzban voltak, és meglátogatta a tábort 1945 őszén. Meg akarta nézni a krematóriumokat, a kórházakat és különösen az új nagy tábori pékséget. Meg akarta találni a gázkamrákat is, jóllehet abban az időben az elgázosítás még nem volt divatban. Nem talált semmilyen gázkamrákat. Burg kialakította a véleményét, miszerint egyáltalán nem voltak

«lîTVAKÔfcî

2007. június

EGY RITKA BECSÜLETES ZSIDÓ

TANÚVALOMÁSA

Joseph Burg az 1988-as Nagy holocaust-perben

„ megsemmisítő” táborok, gázkamrák sosem léteztek, és nem volt terv az európai zsidók megsemmisítésére. Ezeket a nézeteit közzétette könyveiben.

Burg három alkalommal meglátogatta Majdaneket is. Nem talált embergyilkoló gázkamrákat Majdanekben, de tanúsította, hogy voltak fertőtlenítő gázkamrák tetvek és bolhák irtására: olyan rovarok elpusztítására, amelyek járványt okoznak. A kamrák szabályszerűek voltak minden táborban, egy halálfej alatt német felirattal: „Figyelem! Mérges gáz!” A Zyklon-B volt a ruházat fertőtlenítésének új formája, amely elpusztította a rovarokat, de kímélte a szövetet.

A háború után Burg sokat hallott azokról az állításokról, hogy embereket elgázosítottak Auschwitzban és Majdanekben. Bebizonyította, hogy ez vagy ostobaságból ered, vagy propaganda. Kimutatta, hogy ez idáig nem találtak olyan dokumentumot, amely megmutatná, hogy ki adott parancsot az elgázosításra, és hogy kik és hol építették a gázkamrákat. A német hatósági személyeket különösen „ szuper-bürokratáknak” nevezték. Ezért lehetetlen, hogy annyi év után egyetlen dokumentumot sem lehetne találni.

Burg tanúsította, hogy több száz emberrel beszélt, akik kiszolgálták és működtették a krematóriumokat, de olyan embereket, akik a gázkamrákat működtették, nem lehetett találni. Senki nem tett közzé olyan írást, amelyben azt állították volna, hogy ő maga dolgozott volna emberi lények elpusztítását célzó létesítményben. Az elgázosításról szóló irodalom teljesen ellentmondásos volt. Miért? Mert az egész ki van találva.

Minden táborban voltak krematóriumok. Ez gyakorlati ügy volt. Emberek meghaltak. Amikor a németek meghódították a keleti területeket, hatalmas táborok létesültek, ahogy a háború előrehaladt. Járványok törtek ki, egyre több ember halálát okozva. A krematóriumok kérdése higiénikus probléma volt: az eljárás is higiénikusabb volt.

Az összes többi tábori munkához hasonlóan a táborlakók végezték a krematóriumokkal kapcsolatos munkákat. Ez nagyon nehéz munka volt a hőség miatt, és azért, mert a holttesteket be kellett emelni a kemencébe. A táborlakó munkások igen gyakran három műszakban dolgoztak. Ezek a munkások ezt önként tették. A munkára őket a zsidó tanács, illetve a zsidó rendőrség kérte fel.

Az emberek kitaláltak történeteket, hogy a kemencéken belül ördögi dolgok történnek. Azt mondták, hogy eleven emberi lényeket égettek el. Kitalálták azt a történetet, hogy minden krematórium gázkamra volt.

Mások azt a történetet találták ki, hogy élő zsidókat toltak be a kemencébe. Burg a tanúvallomása során kijelentette, hogy szeretne látni a per folyamán egy olyan zsidót, aki ilyen megállapítást tett. Azt mondta, hogy az ilyen zsidót arra kellene kényszeríteni, esküdjön meg a rabbinikus rítus szerint, kis kerek sapkával

a fején, Krisztus képe nélkül a héber Bibliára, egy rabbi, vagy egy jámbor, vallásos zsidó jelenlétében. így kellene megesküdnie, hogy valami ilyesmit látott. Akkor ezek a hamis vallomások 99,5 %-ban megdőlnének, mivel a felszínes eskü ezeket a zsidókat erkölcsileg nem kötelezi.

Egy időben Burg a deportált személyek táborában volt. Ott harminc, vagy negyven emberrel beszélt a gázkamrákról, és 5-10 emberrel a krematóriumokról. Speciális engedélye volt arra, hogy meglátogasson különböző területeket, ahol elhurcolt zsidó emberek voltak. Megpróbált interjúkat szerezni különböző gettókból és táborokból.

1946-ban jelen volt a Nürnbergi Peren olyan alkalmakkor, amikor zsidókkal kapcsolatos kérdésekről volt szó. Egy ilyen alkalommal találkozott Ilja Ehrenburggal és egy zsidó kiadóval, aki több évig Auschwitzban volt. Burg megkérdezte a kiadót, hogy látott-e embereket elgázosító berendezéseket, és a kiadó azt mondta, hogy nem látott. Ehrenburg, aki a Vörös Hadsereg propagandafőnöke volt a háború alatt, azt mondta Burgnak, hogy ő volt Auschwitzben, de nem látott az elgázosításból semmit sem.

Maga Burg zsidó szülők fia volt, és éveket töltött Transznisztriában, egy olyan területen, amelyet egy olyan tiltó rendelkezés alatt álló nép számára különítettek el, amilyen a zsidó nép volt. A zsidókat azért sújtották tiltó rendelkezések, mert üdvözölték a Vörös Hadsereget. Ezen a területen az emberek kis falvakban és városokban laktak, de maguknak kellett gondoskodniuk az ellátásukról, és ezért rosszabb körülmények között éltek, mint azok, akik koncentrációs táborokban voltak. A táborokban a német hatóságok gondoskodtak a táborlakókról, mivel általában munkára fogták őket. Ezen a területen voltak támadások a zsidók ellen más etnikai csoportok részéről, de szervezett támadások a németek részéről nem történtek.

1946-ban és 1947-ben Burg Freisingben élt, az elhurcolt zsidó személyek táborában, Münchenhez közel az amerikai zónában. A parancsnok egy zsidó-amerikai tiszt volt. Burg mindenesként szolgált ott: ő szervezte meg a rendőrséget, a börtönt, az újságot, a kulturális eseményeket. Csoportokat szervezett bajorországi körútra, megmutatni nekik a látnivalókat, a múzeumokat és a kastélyokat. A táborban szerzett tapasztalatait megírta a „ Bűn és sors” című művében.

Burg a tanúvallomásában azt állította, hogy a náci Németországból azoknak a zsidóknak a kivándorlását, akik nem Palesztinába mentek, a cionisták akadályozták. A cionisták azért akadályozták, hogy a zsidók más országokba menjenek, mert abban voltak érdekeltek, hogy a zsidók Palesztinába vándoroljanak ki. Továbbá, számos ország megtiltotta, hogy zsidó emigráció a földjükre lépjen.

A Német birodalom azt akarta, hogy a zsidók eltávozzanak: a hogyan és a hová másodlagos kérdések voltak. A zsidó kérdéssel foglalkozó, Göring alá beosztott emberek megismerkedtek egy tervvel, amely a cionista mozgalom alapítójától, Theodor Herzltől származott, amely magában foglalta a zsidók kivándorlását Ugandába, vagy Madagaszkárra. A tervet nem dolgozták ki, de a terv léte egymagában bizonyítja logikailag, miszerint a zsidók megsemmisítésének a terve nem létezett. A zsidók munkájára viszont nagyon is szükség volt. Burg hangsúlyozta, hogy a németek nem semmisítették meg a zsidókat.

Az 1933-as transzfer (héberül baavara) egyezmény egyike volt a holocausttal kapcsolatos legfontosabb eseményeknek. Ezen egyezmény értelmében 2.5 millió zsidót át kellett volna adni teherautókért cserébe. Az egyezmény sosem jutott el a megvalósulásig, mivel a cionisták nem fogadhattak be ennyi zsidót Palesztinába.

Burg felfedezte, hogy a német cionista vezetők már 1933-ban kérték, hogy a zsidókat kötelezzék sárga csillag viselésére. A cionisták ebben nem sérelmet láttak, hanem olyan gesztust, mint ahogy az SS viselte a horogkeresztet. 1938-ban, a Harmadik Birodalomban a cionista mozgalom vezetője Göring és Göbbels óhaja ellenére véghezvitte, hogy a zsidók sárga csillagot viseljenek.

Burg megírta a könyveiben azt az együttműködést, amely a zsidó vezetők (közöttük Ben Gurion) és a náci rezsim között létezett a háború előtt. Néhány nappal Hitler kancellárrá való kinevezése után Leo Back rabbi, a németországi cionista szervezetek egyik vezetője nyíltan kijelentette, hogy a zsidóság érdekei azonosak a nemzetiszocializmus érdekeivel. Burg tanúsította, hogy Back „ cionizmusra” gondolt, nem „zsidóságra”. Abban az időben a cionisták Németországban a zsidó népesség másfél százalékát alkották. Néhány nappal később egy másik cionista vezető hasonló nyilatkozatot tett. Burg tanúsága szerint ezeknek a nyilatkozatoknak az értelme a következő volt: „ Mi, nacionalista zsidók, vagyis cionisták, egyetértünk ezzel a rendszerrel. Nem szégyenkezünk a nacionalista gondolataink miatt.” A zsidókérdéssel foglalkozó németek közvetlenül együttműködtek ezzel a zsidó kisebbséggel, annak érdekében, hogy bebizonyítsák az egész világnak, hogy ők nem zsidóellenesek, hanem együttműködnek a zsidókkal.

Az 1930-as évek elején a nácik és a cionisták közötti ezen együttműködés eredményeként mintegy 120 000 zsidó vándorolt ki Németországból Palesztinába. Mindazonáltal nehézségek kezdődtek, amikor a Palesztinát kormányzó Anglia nem volt hajlandó már több bevándorlási engedélyt kiadni az arabok nyugtalansága miatt.

A németországi cionisták azon fáradoztak, hogy zsidó nyelvű iskolákat szervezzenek a gyerekek számára, és műhelyeket a fiatalemberek részére, hogy segítsék felkészülni a népet egy későbbi adott időben a palesztinai kivándorlásra. A cionisták egyedül Palesztinába irányuló kivándorlásban voltak érdekeltek, ►