Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-07-01 / 4. szám
2007. május _____________________________?mîVAK01*î_______________________________ 3. oldal BALCZÓ ANDRÁS MAGYARORSZÁG ZSIDÓ HÓDOLTSÁG! Részlet a „Szenvedésbe ágyazott gyönyörűség - Balczó Andrással beszélget Kocsis L. Mihály” c. 2005-ben megjelent könyvből. Balczó András - nyolcgyermekes családapa — évtizedeken keresztül volt a magyar öttusa legismertebb, legmeghatározóbb alakja. Karizmatikus személyiség, aki sportágában kiemelkedő teljesítményt tudhat magáénak - tíz világbaj nokságot és három olimpiát nyert meg 1963 és 73 között - életét pedig a hit és az elhivatottság érzése határozza meg mindmáig. A hetvenes években Kosa Ferenc Küldetés címmel készített vele, róla dokumentumfilmet: a film nézők ezreire hatott döbbenetes erővel. Egy olyan embert láttak, aki megingathatatlanul áll ki Istenben vallott hite mellett. Sok tisztelője és ellenfele volt, és van jelenleg is, rendszerváltáson innen és tül. Személyes igazsága radikális vagy éppen kegyetlen, ő maga brutálisan szókimondó. Másokból rokon- vagy ellenszenvet vált ki - viszonyulás tekintetében úgy tűnik Balczónál nincs középút. Annyit azonban ellenfelei is elismerhetnek, hogy nem szélkakas, politikai, vallási elveihez évtizedek múltával is hű maradt. „Rám azt mondják, hogy antiszemita vagyok. Nem vagyok az. De úgy látszik, ha elmondja valaki egy bizonyos helyzetben, hogy mit lát, mit tapasztal, azt kockáztatja, hogy megvádolják ezzel. Meséltem azt a bizonyos tévéinterjút, amelyben kimondtam azt, hogy Magyarország zsidó hódoltsági terület, s hogy erre hogyan reagáltak egynémely zsidó vezetők. („Igaz, de minek ezt kimondani...”) Kínálkozik egy párhuzam. A százötven éves török megszállás idején odamegy valaki, egy magyar ember, a budai pasához és azt mondja neki: kérem, Magyarország török hódoltsági terület. Vajon mit tesz erre a pasa? „Igen, és mit akar ezzel mondani?” Legfeljebb visszakérdez. Hiszen nyilván ők is észrevették már, hogy itt vannak Magyarországon. Itt vannak legalább száz éve. Ez tény, mit lehet erről beszélni.”-Kényes kérdést szeretnék fölvetni...- Az jó! Nagyon jó!- Beszéljünk arról, bogy miért bélyegeznek téged egyesek antiszemitának. Kétségkívül neked is megvolt a magad „Nappali holdja”, vagyis az az írás, amelyben expressis verbis megfogalmaztad véleményedet a zsidóságról. Illetve - pontosabb, ha így mondom - a zsidóság, úgymond, „világhatalmi pozícióra” törekvő részéről. Ez az írás A sikerről címet viselte, több szerkesztőséget megjárt, s végül a sokak szemében eleve botránykő Magyar Fórum hasábjain jelent meg.- A pénz a földön hever, csak le kell érte feküdni...-Értem, mire gondolsz. Arra, amihez mindig vissza-visszatérsz, vagyis hogy az embernek mindig ki kell mondania a gondolatait.- Mert nem tehet mást. Nem szabad mást tennie! Feltéve, ha nem akar magának rosszat. A kétszerkettőre nem lehet mást mondani, csak azt, hogy négy. Mert különben elveszíti az ember lába alól a talajt. A világban rengeteg erő hat abban az irányban, hogy az ember ne azt mondja, amit lát és gondol, hanem a helyett mondjon valami mást. Egyébként ez mindig így volt, most is így van. Jézus azt mondta: a ti beszédetek legyen igen, igen, és nem, nem. Ha látok egy pohár tejet, akkor nem mondhatom arra, hogy világos. Azt kell mondanom, hogy fehér. A korom nem sötét, hanem fekete. Ma az a legnagyobb baj ebben az országban, hogy az emberek nem merik kimondani azt, amit látnak és tudnak. Kétségtelen, hogy sokszor hátrányokkal jár a kimondás. Rövidtávon! De - ahogy már beszéltünk róla - mindenki, aki csak a haláláig tervez, rövidtávú terveket készít. Aki tudja azt, hogy a halál után folytatódik az élete, annak „befektetéseket” kell eszközölnie. Ezért, szerintem, nem lehet tekintettel az ember semmiféle „érzékenységekre”, amikor az igazságot kell kimondania.- Hogy került a „csizma az asztalra”? Egy ilyen írásba, amelyet a gyanútlan olvasó úgy vesz kézbe, hogy nyilvánvalóan a sportsikerekről szóló elmélkedés, hiszen „a” Balczó írta. És egyszer csak, bumm, előkerül a zsidóság, bibliai „ bűnével”, és mai kivételes, ám de meg nem érdemelt - megpróbálom röviden összefoglalni minősítésedet - pozíciójával együtt. Őszintén szólva, nem csodálható, ha a liberális oldalon emiatt az antiszemitizmus gyanújába keveredsz.- Milyen gyanúról beszélsz?- A vádaskodásokról. Hogy a másik oldalon úgy tekintenek rád.- Nem a „ másik oldalon”, hanem a zsidók tekintenek (esetleg) így rám. De ez is furcsa dolog. Mert folyamatosan azt tapasztalom, hogy a zsidók inkább becsülik azt, aki ki meri mondani róluk, amit gondol.- Én nem így tapasztalom.- Jó! Nyilvánosan nem, de maguk között, sőt akár előttem is. Valamikor még nyolcvankilencben kaptam egy félórányi időt a tévétől élő, egyenes adásban, és akkor többek között azt mondtam: Magyarország zsidó hódoltsági terület, és hogy nincs más megoldás sem a magyarok, sem a zsidók számára, mint elfogadni Jézust: Krisztusnak, vagyis Isten egyszülött Fiának. Ezek után az egyik jó barátom, akivel többek között együtt tenyésztettünk lovat - a feleségének az apja pedig az az igazságügyi orvosszakértő volt, akiről Benedek István azt mondta, hogy „ a véres kezű Kelemen”, aki egyébként Nagy Imrével töltötte a kivégzés előtti éjszakát és Tóth Ilona halálos ítéletére is ő „ ütötte rá” a bélyegzőt; jó barátok voltunk, gyakran vendégeskedtem náluk -, szóval, ez a jó barátom mesélte el, hogy ismert zsidó vezetők úgy reagáltak erre a műsorra (bejáratos volt ezekbe a körökbe), hogy minek kellett ezt Balczónak kimondania. Tehát nem azt mondták, hogy Balczó hazudik, vagy hogy túloz, hanem azt, hogy „ igaz, igaz, amit Balczó mond, de minek kell azt kimondani”. Itt van a kutya elásva. Legyen világosság! És lön. „Magyarország zsidó hódoltsági terület.” Ebben nincs semmi vád. Ez tény. Megállapítom.- De ezt a „ tényt ” tagadják, s nem csak az érintettek.- Nem érted? Éppen azt mesélem neked, hogy maguk a zsidó vezetők ismerték el Zoli barátom előtt. „ Igaz! De nem kell kimondani.” Becsületes diagnózist készíteni a világ állapotáról, s azon belül Magyarországról, ma nem lehet anélkül, hogy nem kapná meg az illető homlokára az antiszemita bélyeget. Azt tapasztalom, hogy az emberben a felismert, de ki nem mondott igazság elkezd rohadni.-Miből jutottál arra a felismerésre, amit abban a bizonyos cikkben, illetve az említett rádióműsorban is kimondtálP- Azokhoz a milliókhoz tartozom, akik ehhez a felismeréshez - veled együtt! - eljutottak. De én mindig azt „tapasztaltam”, amit a Biblia mond: az Istenszeretőknek minden a javukra válik. Vagyis, ha valamit forraltak ellenem, ha méltánytalanságok értek satöbbi, mindig, minden úgy forogta ki magát, hogy végül a hasznomra vált. Tehát én máshogy gondolok az esetleges méltánytalanságokra, hátrányos megkülönböztetésekre is. Itt volt például a „nemzet sportolója” cím. Tudom, hogy néhányan mindent megtettek azért, hogy én ne kerüljek a tizenkét legjobb közé. És én megint átélhettem azt, amit a Biblia így fogalmaz: „Ellenségeid lábainál asztalt terítek neked...” Biztosan tudtam, hogy nekem az is jó lesz, ha beválasztanak, és az is, ha nem választanak. Semmiféle szorongás nem volt bennem, és biztos vagyok abban, hogy ha nem választanak, akkor sem szaladgáltam volna fűhöz-fához. Ha igen, jó. Ha nem, úgy is jó. Végül beválasztottak, mert talán mégis ez volt a kisebbik rossz az ő szemükkel nézve.- Visszatérve a kiinduláshoz, vagyis a te cikkedhez, amit „a sikerről” írtál. Ebből idézem: „A faji alapon elkülönült zsidó kisebbség - hitetlenségükre méltán alapozva- úgy megoldotta a magyar kérdést, hogy le a kalappal. Önvédelmi harcaikban lassan a mi nemzetünk pusztul. A legyőzetést szimbolizálni kellene. Ahogy József Attiláról, Bajcsy-Zsilinszky Endréről csak ülő szobrot engedtek készíteni annak idején, az Aradi Vértanúkról a mai napig semmit, úgy a jószándékú magyar szenátoroknak vásárolhatnának száz-kétszáz fehér botot. "Ezek a mondatok egyáltalán nem következnek a cikkben addig megfogalmazottakból...- Ez nem így van. Három lépcsőben van ez a cikk megszerkesztve. Az elsőben az egyes emberről beszélek, aki a sikerért küzd, de azt csak a „ lélek násza” állapotában érheti el. A második lépcső az emberekből összeszervezett közösség, a nemzet. A harmadik pedig a mostani (a cikk megírásakor a kilencvenes évek elején voltunk) helyzet. Ha pedig valaki az ország akkori és mai helyzetéről igényes elemzést kíván készíteni, nem kerülheti meg a hatalmi leosztás kérdését. Akik kihagyják, azok mellébeszélnek. Figyeld meg, azokat futtatják a legjobban, akik úgy jutnak el a lényeg közelébe, hogy végül nem mondják ki azt. A végső elszámolásnál azonban csak egy kérdés van. Tudtad-e, hogy mi az igazság, kimondtad-e, a szerint éltél és dolgoztál? Mellébeszéltél? Tehát nem bíztál bennem, nem hittél nekem. Rám azt mondják, hogy antiszemita vagyok. Nem vagyok az. De úgy látszik, ha elmondja valaki egy bizonyos helyzetben, hogy mit lát, mit tapasztal, azt kockáztatja, hogy megvádolják ezzel. Meséltem azt a bizonyos tévéinterjút, amelyben kimondtam azt, hogy Magyarország zsidó hódoltsági terület, s hogy erre hogyan reagáltak egynémely zsidó vezetők. („Igaz, de minek ezt kimondani...”) Kínálkozik egy párhuzam. A százötven éves török megszállás idején odamegy valaki, egy magyar ember, a budai pasához és azt mondja neki: kérem, Magyarország török hódoltsági terület. Vajon mit tesz erre a pasa? „ Igen, és mit akar ezzel mondani?” Legfeljebb visszakérdez. Hiszen nyilván ők is észrevették már, hogy itt vannak Magyarországon. Itt vannak legalább száz éve. Ez tény, mit lehet erről beszélni. Akar-e valami lényegeset mondani, jóember? A törökök tudták, hogy a keresztény magyar nép nem igazán szereti őket, de ez nem izgatott közülük különösképpen senkit; önmagában nem volt „gondolatbűn” nem szeretni a törököt. Ma más a helyzet. Ahogy József Attila mondja a Dunánál című versében: „a meghódoltak kínja meggyötör”... Ma a meghódoltnak (már beszéltünk róla) a lelke is kell! Elvárják a meghódoltaktól a hazugságot: nincs is hódoltság, minden rendben, minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyunk elégedve. De talán, úgymond, előnye is van az antiszemitizmus vádjának, amit a nyakamba akasztottak. Nincsen veszíteni valóm. Ha megpróbálnék ebből kihátrálni, magyarázkodni, forgolódni, az olyan lenne, mintha a kígyó meg akarna fordulni a gázcsőben, nem megy... Én persze nem tudok semmit tenni a mai hódoltságunk ellen, mint ahogy az időjárás ellen sem tehetek semmit. De ha esik az eső, akkor ne mondhassam el, hogy kérem szépen, most esik az eső? Amikor már ez is tilos, az a lelkek elleni közvetlen támadás. „ Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet?” - ez is József Attila. Hogy kit, mi bánt - szerintem - ez elmondható. Az kell, hogy legyen! Volt egy olasz film, Serafino, amelyben a főhőst bolondnak nyilváníttatják az örökség kedvéért, jó, rendben van, Serafino elmegy a rokonaihoz és megdobálja őket valami pizzatészta-félével, mindennel, ami a keze ügyébe esik. Ja, ha egyszer ►
