Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-03-01 / 2. szám
2. oldal «lîîVAKÜfcî 2007. március ►dálatos lángsugarában született volna meg! A kereszténynemzeti gondolat, a magyar szellemi fölény, az akkori szociális, katonai szupremácia és a nemzetiségekkel való együttműködés nagy gondolata érvényesült az 1848- 49-es napokban. A szabadság eszme úgy sűrítette össze a magyarságot, mint a nagyítólencse fókusza a nap sugarait. Szeged parasztjai, akik huszárezredeket ültettek lóra, Kassa németmagyar polgársága, amely a vörössipkás zászlóaljat csatatérre küldte, a nemes kalmárok, akik aranyat, ezüstöt áldoztak egy 150 000főnyi, nagyszerű honvédség felszereléséért, a magyar történelem legnagyobb, legkiválóbb korszakát testesítik meg. Hatvanegy esztendővel ezelőtt, 1946. március 12-én Szálasi Ferenc a Hungarízmus meghirdetője és utolsó törvényes államfő, a budapesti Markó utcai fogház udvarán - minisztertársaival együtt - vértanúhalált halt. Szálasi Ferenc, és mártírtársai, a kivégzettek és elhurcoltak tízezrei, mind a magyar élet erőforrásai lettek, mert Nemzetünkért bátran és büszkén tudtak meghalni. Szálasi Ferenc kivégzéséről megjelent magyar lapok cikkeit fölösleges volna idézni. A beszámolók fedték annak a zsidó tömegnek a színvonalát, amely nem ismert megbékélést, s amely már az orvostudomány hatáskörébe tartozó perverzitással figyelte a halál küszöbére érkezett áldozat vergődését. De ezzel a sajtóval szemben idézzük a kivégzésnél jelenvolt szélsőbaloldali Francia Fernand Gigon Budapestre küldött francia újságíró beszámolóját: „... végre itt van Szálasi Ferenc, a nyilaskeresztesek vezére. Az üvöltő tömeg halált követel a bűnösre, s a bűnök súlya jobban nehezedik vállaimra, mint maga az ég. Egész testemben reszketek, de Szálasi még csak nem is remeg. Alig két méterről nézem lezártvonású arcát. Semmi reszketés. Semmi izomrándulás. Semmi sápadtság. Ez a száj nem tudom, hány esetben mondta ki a halálos ítéletet és nem tudom, hány ezer zsidót küldött az égetőkemencébe. (?) Szeretném tudni, hogy mik az utolsó gondolatai ennek az embernek néhány másodperccel a halála előtt. Egy röpke pillanatra találkozom szempillantásával - utolsó szempillantásával. Úgy érzem, hogy semmire nem gondol, és semmit nem érez. Gránit. Maga az emberré lett gránit. Gránit marad akkor is, amikor elhalad három kivégzett minisztere holtteste előtt. Egyenletes, biztos léptekkel megy a halál felé. Azután csak egyetlen gesztus, egyetlen mozdulat: odahajol a Feszülethez, amit a fiatal pap nyújt fel ajkaihoz, hogy megcsókolja. És meghal anélkül, hogy egyetlen izma is megrezzenne, vagy szemében ott ülne a félelem, vagy nyelvével megérintené ajkait. A hóhér feltépi mellén a zöld inget, és egy érem reszket a mellén néhány pillanatig. Tizenöt óra harminc perc... ” Nagypéntek nélkül nincs feltámadás! És az akasztófaerdőkön túl, végtelen sorokban ott húzódnak a névtelen tízezrek jeltelen tömegsírjai. A benne nyugvó, agyonvert és legéppuskázott magyarok fölött azzal a szomorú és cinikus megállapítással tért napirendre a magas diplomácia, hogy ezek a sírok hozzátartoznak a huszadik század történelméhez. Szinte kísérteties pontossággal megrendeznek - napjainkban is, egy „náci tömeggyilkos pert” nyilván azért, hogy elfeledtessék azokat a tömegsírokat, amelyekről manapság nem opportunus dolog beszélni. De még sohasem rendeztek pert a Felvidéken, Erdélyben, vagy Délvidéken a dögtemetőkben agyonvert, legéppuskázott magyarokért, akik a sehonnai magyar kormányok miatt már csak az égi hatalmasságoktól várják perük újrafelvételét. Magyar vonatkozásban Szálasi Ferenc kivégzése volt a nyitánya annak a hadjáratnak, amelynek célja nemcsak a Duna-Tisza közének bolsevizálása, de ennek az európai területnek a pánszláv impériumhoz csatolása is. Szálasi a szintézist jelentette az újkori magyar történelemben. Ő jelentette a feudalizmus és nagykapitalizmus által megosztott magyar erők egy vonalba való felsorakozását. Olyan erők mozgatták munkáját, mint annak idején Martinuzzi Fráter Györgyét, aki a magyar fennmaradás örök útját járta akkor, amikor a két világbirodalom közé szorult magyarság számára próbálta megtalálni az élet felé vezető utat. Hatalmas lánggal égett a lelke és ez a láng az ideálok legmagasabb régióit csapdosta. Ahová kevesen érnek föl az élők sorából. Ahol tiszta minden gondolat, érzés - és tisztán válik meglátássá, tervvé, akarássá. Szálasi Ferenc egy volt a magyar történelemben. De az Ő személyes egysége a végtelen sokaságba fúródott bele, s az egyetemesség jellegével szántott, vetett. Aratni - nem is akart. Az aratást és a temetést nemzetére hagyta. Szívből, szándékosan, - Vértanúk isteni sorsszerűségével. Szálasi Ferenc Hungarizmusában egy új világnak, egy új kornak volt a hírnöke. Lehettek tévedései, emberi hibái, de hogy ő megértette a kor hívó szavát az kétségtelen. Míg az olasz fasizmus az akut bolsevista veszedelemmel szemben született meg, s míg a német nemzetiszocializmus tulajdonképpen a versaillesi békeszerződések reakciója volt, addig a Hungarizmusban a magyar élet teljes átalakításának vágya égett. Ha a koreszme többi, ismert európai változatának keresztmetszetét vizsgáljuk, megállapíthatjuk, Szálasi Ferenc alkotását egyik sem közelíti meg. Dőreség volna világmegváltói jelleget vagy szerepet erőszakolni rá. Dehogy Szálasi Ferenc túlnőtt személyes önmagán, fajtáján és korán - erre bizonyság a Múlt, bizonyság a Hungarizmusba ölelt alkotása. Neve alatt nyertfémjelzést korunk dunavölgyi nacionalizmusának, szocializmusának és krisztus-hűségének reneszánsza. A jeruzsálemi Eichmann-per tárgyalásának megkezdése óta elszaporodtak az Eichmann-szakértők, napjainkban is mindig akad szemtanú, aki „ látta Eichmannt, beszélt vele” és új szenzációkkal akarja meglepni a Holocaust-ipar világát. Bennünket az Eichmann-ügy csupán annak magyar vonatkozásában érdekel, Hausner jeruzsálemi főügyész azon kijelentése, amely minden kétséget kizáróan megállapította, hogy Szálasi Ferenc több ízben tiltakozott Eichmann működése ellen, továbbá, hogy a magyar csendőrség és a többi karhatalmi alakulatok megtagadták az embertelen módon végrehajtott zsidó deportációkban való segédkezést. Szálasi kereken visszautasította Winckelmann német SS-tábornok azon kívánságát, hogy majd háromszázezerfőnyi budapesti zsidót Németországba deportálják. 1972-ben Nagy Talavera zsidó történész tollából megjelent „ The Green Shirts and the Others? című könyvében így írt Szálasi Ferencről: „Szálasi rendkívül szeretetre méltó ember volt, nem volt sem kegyetlen, sem megvesztegethető, magánélete ellen nem merülhetett fel semmi kifogás. Nem volt benne beteges zsidógyűlölet, a zsidókat pénzükkel együtt hagyta volna kivándorolni. 1944-ben ellenezte a zsidók elhurcolását és uralma alatt nem adott ki rendelkezést ellenük. Mélyen törvénytisztelő volt és a hatalmat csak a nemzet egyértelmű kívánságára és az államfő akaratából kívánta gyakorolni. ” Szálasi Ferenc a zsidókérdést a cionizmus alapelvei szerint kívánta rendezni, amely szerint az évezredek óta diaszpórában élő zsidóságot olyan körülmények közé kell juttatni, hogy önálló állami életet éljen és ne kelljen rettegni a periodikusan megismétlődő pogromoktól és zsidóüldözésektől. Hogy mennyire helyesen látta a zsidókérdés megoldását, azt legjobban bizonyítja, hogy 1948-ban éppen azok az angolszász hatalmak tették lehetővé Izrael állam megalakulását, amelyek annak idején a háború alatt hallani sem akartak az európai zsidóság befogadásáról. Szálasi Ferenc volt az egyetlen magyar politikus, aki nemcsak hirdette, de gyakorolta azt az utat, amely a szláv és német tenger közé beszorult magyarság számára egyedül járható volt. Ő volt az, aki nemcsak híveiért, hanem egy egész világnézeti korszakáért felelősséget vállalt. Az Ő nagyságának negatív előjelű bizonysága pedig, hogy neve alatt foglalnak egybe és gyaláznak minden nemes politikai törekvést ellenségei, akik között viszont nem akad igaz ember, csak gaz. A vértanú Szálasi Ferenc mondta, hogy a Hungarízmus addig fog élni, amíg alkalmazkodni tud a kor követelményeihez. Ez a kijelentés lehetetlenné teszi egyúttal, hogy a Hungarizmusban megmerevedési szándék legyen, hogy az Szentírás akarjon lenni. Ami szent és örök a Hungarizmusban, az a célja és ez nem más, mint „a magyar nemzet nagysága és dicsőségé'. A nagy célhoz vezető utak azonban változhatnak úgy, ahogyan azt a tudományos technikai, kulturális fejlődés, a gazdasági, politikai, történelmi helyzet megkívánja. P. Sütő Kornél A tizenegy vezér Tizenegyen voltak láncra verve És álltak a vérbírák előtt, Halált mondtak mind a tizenegyre, Negyvenhatban, egy téli délelőtt. A jelenkort és a nemzetet ma Tanúságtételre hívom elő, Ártatlanul halt meg mind a tizenegy! Tíz vezér, s a Nemzetvezető. Mert ellenük a gyalázat szava Csúfos hazug vádakat rakott, Nemzetvesztők és hazaárulók! E két név mely őnekik jutott. Mondták ezt, kik egy évtizede már Hogy pusztítják ősi nemzetünk, S hajlongó derékkal kiszolgálják,Istentelen átkos ellenünk. S a tizenegy vezér néma csendben Vonult fel a bitófák alá, S köröttük habzó, őrjöngő tömeg Lassú halált kiáltott reá. Mint ahogyan Júdeábán tették Úgy kétezer esztendeje már, Krisztust feszítve a keresztre fel, Latrok közé ott a Golgotán. Mert jóságával szerette volna A világot megmenteni Ő - Egy nemzetet váltottak meg mostan, Tíz vezér s a Nemzetvezető! A szemük még egyszer összevillant, S egy fohászt küldtek az ég felé, Az utolsót bús hazájukért, S büszkén léptek a hóhér elé. Egy nemzet és az ég a tanú rá Magyarok voltak, igaz honfiak! Remegve rejtették el testüket, S gaz veri fel most a sírjukat. De szellemük tovább él ma is, Oly szilárd az, mint a hegyorom. Nem felejtünk és az akasztókból Akasztottak lesznek egykoron! S a tizenegy vezérnek majd a nép Hálája méltó, nagy szobrot emel, Ám addig is lelkesen e versem Zengő lanton hős dalt énekel!
