Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
KiemzeiüMk szolgálatában cd6Q]9àLkii Leijei, öe GLpARAÖMl SOl)À! Megjelenik minden ho 15-en «lîîVAKQttî \ I^unqaristä. szeLLecn Lapja Alapítva: Hungária Szabadságharcos Mozgalom, 1962. 46. ÉVFOLYAM 10. SZÁM 2007. NOVEMBER ÁRA: 240 Ft A HITLER-CSALÁD ZSIDÓ ORVOSÁNAK VISSZAEMLÉKEZÉSE (ó oldal) VÉGVÁRI LEVENTE ATTILA: DEMOKRÁCIA; A PUSZTÍTÓ MÉTELY 2. oldal A NEMZETVEZETÖ KIHALLGATÁSA II. Jeqyzőkönyv 4. oldal ROBERT FAURISSON: A REVIZIONIZMUS GYŐZELMEI II rész 8. oldal REVILO P. OLIVER: A NEMZETEK VÉGZETE 14. oldal Major Tibor NEMZETI GYÁSZNAPUNK-1956. Megint eljött a november. A budai erdők már levetették nyári zöld ruhájukat és rozsdavörös színben várják a novembert — éppen úgy, amint akkor, 1956. november negyedikén, amikor géppisztolyok ropogtak a pesti utcákon... Az élet szent, Isten szentelte meg, amikor saját képmására alkotta az embert. Ha ezt az életszentséget valamiért vagy valakikért: a hazáért és a nemzetért feláldozzuk, akkor ezeknek még nagyobb szentségeknek kell lenniük, mint amilyen maga az emberi élet. A magyar nemzet túlnyomó többsége életénél is szentebbnek tartja hazánk függetlenségét és nemzetünk szabadságát, mert érettük bármikor hajlandó az életét is feláldozni. Nem feledhetjük, hogy 1956 szabadságharca éppen úgy hozzá tartozik magyar történelmünkhöz, mint akár a Dózsa-lázadás, Rákóczi felkelése, az 1848-49-es szabadságharc vagy az 1944-45-ös országvédelem. 1956 nélkül nincs magyar történelem, nincs magyar múlt és nincs magyar jövő sem. Az 1956- os történelmünk csúcspontján a nemzetek szabadságjogának alapján kialakítandó jövő követelése hirdette meg a maga „kereszteshadjáratát” a materialista-bolsevista világnézet zsarnoki elnyomása ellen. Ezzel folytatódott a magyarság európai történelmén végzetszerűen átvonuló helytállássorozat szent láncolata. Ez az a sarkalatos pont, amiben a magyarság különbözik a nyugati országok népeitől. „Az utolsó ötven év magyar szellemi fejlődése világosan felírta a nemzet elé a célokat, amelyek felé egy magyar forradalomnak törekednie kell. De az utóbbi évtizedek gazdái tudták, hogy miért tiltották könyveinket. Ezt a magyar eszmevilágot kevesen ismerik. S most órájuk, a kevesekre vár — mondotta Németh László november 1-én a budapesti rádióban — hogy a nagyszerű lökést, amelyet a nemzet eltökéltsége adott, ne engedjék félresiklani. Még csak annyit láttam, amenynyit a rádió s a vidéki események látni engedtek, már világosan állt előttem a veszély. Először a közvetlen veszély, hogy a nemzet szent felindulásában az indulat sugalmazására hallgatva olyasmit talál elkövetni, amit később nem lehet jóvátennovember 4. — ni. S a kissé távolabbi veszély, hogy mialatt az egész fegyvert fogott nép figyelme a szovjet csapatok kivonulása felé fordul, az új pozíciók felé törtető emberek, akik régi fényük visszatérését várják, megfelelő hadállást foglalnak el, s a forradalomból ellenforradalmat, az 56-os magyar szabadságharcból holmi 19-es kurzust csinálnak. Kinek kell ezt megakadályoznia, ha nem nekünk, akik láttuk, mit lehet itt elveszíteni. Az alól, hogy szóljunk, felmentést a halál vagy még az sem adhat. Az első alkalmi autóval Pestre jöttem, szobámba zárkózva ide ültem, mint valami gépfegyver az írógépem mögé, hogy amíg bírom, kattogtassam. Gépem mellől arra a fiatal lányra gondolok, akinek a Kálvin-téri ház tetején valamennyi férfitársát kilőtték, de ő tovább járatta a fegyvert, amíg csak az ő fiatal feje is oldalt nem konyult. Nem tudom, pontosan így történt-e. De az én szívemben ez a lány most múzsa. Ô int a háztetőről: „rajta, öreg hullajelölt; ha én odadobtam szép ifjú életem, miért kell neked, szegény emberi maradvány, a magadéhoz görcsösen ragaszkodnod? Az emelkedő nemzet órája ütött. Megyek.” Váratlanul jött a magyar nép szabadságharca, akár egy „őszi zivatar”, amelynek el kellett söpörnie a nemzetközi politika sokféle tévedésének pusztulásra ítélt maradványait. Az európai széttagoltságnak legalább a dunai arcvonalán felgördülhetett a „vasfüggöny”, s megláthatta a világ, hogy micsoda borzalmak születtek az úgynevezett „csatlósállamokban”, amelyek tulajdonképpen a moszkvai megajánlású zsidó-bolsevista „békés egymás mellett élés” és az ún. népi demokrácia első siralmas kísérleti telepei voltak. A jelszavak, balítéletek, terrorista életformák közepette azonban néha akadnak nagyok és bátrak, akik ki merik mondani az igazságot. Ilyen történelmi tett Robert Andrey African Genesis” című könyve. A szerző itt a legmagasabb szintű tudományosság eszközeivel kutatja azt, hogy miként szabadulhat ki az ember a technikai civilizációnak, a keleti és nyugati véleményterrornak a rabságából és miként térhet vissza emberi önmagához. A tudós a nagy titkot a magyar szabadságharc vissza-visszajáró kísértetében találja meg. „A magyar forradalom — írja - korunkban fel nem lelhető párhuzam nélkül - minden megfigyelőnek betekintést engedett az elementáris emberi magatartás izzó laboratóriumába. A nyugati szimpatizálók szerint a magyarok a demokráciáért, az igazságért, az emberi méltóságért és nemességért haltak meg. Ténylegesen azonban nem ezért a dolgokért áldozták életüket. A magyarok Magyarországért haltak meg. Belső mozgató erők győztek a megértő ’okosság’ színvonala fölött, és azokban a napokban, amelyek az előzőeket követték, a világ tanúja lehetett e vállalkozás elkerülhetetlen tragédiájának. Egy tragédiának, amelynek vad nagyszerűségéhez és magasztos voltához nem hasonlítható egész évszázadunk egyetlen jelensége sem. ” Mi másnak nevezhető, ha nem győzelemnek, az egész földkerekséget sugárzó fénnyel beragyogó diadalnak mindaz, ami akkor Magyarországon napok alatt végbement. Dr. Csernohorszky Vilmos szavaival élve a magyar nép történelme legmélyebb megalázottságából felemelkedve napok, sőt, szinte órák alatt semmisítette meg Rákosi helytartó rendszerét, és késztette visszavonulásra a világ leghatalmasabb imperialista hadseregét. Mi volt, ha nem diadal, hogy a magyar nép napok alatt győzelemre vitte az állami szuverenitás, a nemzeti függetlenség és a népszabadság ügyét? A történelmi örökkévalóság szempontjából mindezen nem változtat az sem, hogy a szabadságharc győzelmét vereség követte, és a kivívott és kikiáltott független és szabad Magyarországot ismét bilincsbe verte a szovjetorosz imperializmus. Ez nem a magyar szabadságharc sikertelenségének, de még csak nem is a Szovjetunió teljesítményének, hanem a „nyugati világ teljes szellemi, erkölcsi, politikai és katonai csődjének a következménye.” ►
