Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
2007. október 8. oldal «lîîVAKÔfcî ► volt, amire büszkék lehetünk. ” Hozzáfűzte: a vádhatóság sem nem kínált fel, sem nem terjesztett elő semmiféle bizonyítékot a Streicher ellen emelt vádjainak az alátámasztására, és „bizonytalanságban maradtam az ellene emelt vádak jogi alapját illetően A mindvégig harcos, Julius Streichen szeptember 30-án tájékoztatták a Bíróságon, hogy kötél általi halálra ítélték. Mérgesen távozott a teremből. Streicher hátralévő napjait azzal töltötte, hogy megírta „ Végső Politikai Végrendeletét” a. zsidókról. Az áldozatok megtartották utolsó fájdalmas találkozójukat hozzátartozóikkal. Nem tájékoztatták a vádlottakat felakasztásuk pontos időpontjáról. A zsidó S. N. Binderse bízták az elítélteket az ítélet és a kivégzés közötti időszakban. Kegyetlenül megtiltott minden privilégiumot. Napi félóra „testedzést” engedélyezett számukra, amely alatt is bilincsben voltak. Hermann Göring megtagadta az ellenségeitől azt az élvezetet, hogy láthassák meghalni: öngyilkos lett egy gondosan elrejtett cián-kapszula segítségével a kivégzés éjjelén. Szándékosan rosszul végrehajtott akasztások John C. Woods őrmester, az USA hadseregének hivatalos hóhéra nyerte el azt a „megtiszteltetést”, hogy akassza fel a 11 vértanút. Tizenöt éven át volt a hadsereg fő hóhéra, és állítólag szakértője volt szörnyű szakmájának. A börtön tornatermében 3 akasztófát állítottak fel, mert lassú, gyötrelmes halál volt tervbe véve, talán megtartva a Talmud parancsát a zsidók összes, valódi és képzeletbeli ellenségeire vonatkozóan. A Stag magazine (3. évfolyam, 1. szám, 1946. december) beszámolt arról, hogy Woods zsidó volt. Rövid kötelet alkalmazott, amely megakadályozta a nyaktörésből származó azonnali halált, s helyette megfojtásból eredő, lassú halált biztosított. A csapóajtót túl kicsire készítette, ezért a kivégzettek arca megsérült az esés alatt. Woods később azzal dicsekedett az amerikai hadsereg újságjának, a Stars and Stripes-nek, hogy élvezte a feladatát: „ezeknek a náciknak a felakasztása a legjobb dolog volt, amit valaha is tettem.” Purim-ünnep, 1946. október 16. E nap korahajnalán azt mondták az elítélteknek, hogy öltözzenek át bírósági viseletűkbe a kivégzésre. Streicher erre nem volt hajlandó, és az őrök erőszakkal öltöztették át. A fölötte lévő emeleten Hess hallotta a dulakodást és így kiáltott fel: „Bravó, Streicher!” Elsőként Joachim von Ribbentrop külügyminisztert vezették ki hátra bilincselt kézzel, hogy a kivégzése még kellemetlenebb legyen. Hajnali 1 óra 14 perckor Woods meghúzta az emelőkart, Ribbentrop lezuhant, és 18 perccel később az orvosok végérvényesen megállapították a halál beálltát. Wilhelm Keitel tábornagy a második akasztófához ment, mivel Ribbentrop még mindig az elsőn fuldoklott. 24 percig tartott a bátor Kelteinek meghalni. Ernst Kaltenbrunner SS tábornokot a harmadik akasztófához irányították, mivel az első két áldozat még mindig fuldoklott. 13 perc múlva állt be gyötrelmes halála. Aljred Rosenberg miniszter következett és 10 perc múlva halt meg. Hans Frank volt a következő, és az ő halála 10 és fél gyötrelmes perc után állt be. Wilhelm Frick a kötél végén 12 percig fuldoklott. Végső figyelmeztetés a nem-zsidók felé Streicher állítólag „dühös daccal” lépett be a terembe. Amikor megkérdezték a nevét, nem volt hajlandó válaszolni. Mialatt felment a lépcsőn, a vértanúk között egyedüliként ezt kiáltotta: „Heil Hitler!” Amikor felért az emelvényre, Woodsot arcul köpte, és ezt mondta: „Egy nap téged majd a bolsevisták fognak felakasztani.” Ö volt az egyetlen, akinek nem adtak időt végső megszólalásra - arra vágytak, hogy a lehető leghamarabb kezdődjék meg lassú fuldoklása. Ezt kiáltotta: „Purim-ünnep, 1946!” Utalás volt ez az Eszter könyvében szereplő 70 000 nem-zsidó lemészárlásának zsidó megünneplésére. Streicher utolsó szavai ezek voltak: „Én most Istennél, Atyámnál vagyok! Adél, drága feleségem!” Hosszas, 14 perces haldoklás után halt meg. Fritz Sauckel következett, aki így tiltakozott: ,Ártatlanul halok meg. Az ítélet téves. Isten óvja Németországot és tegye újra naggyá! Éljen Németország, és Isten óvja családomat!” 14 percig fuldoklott. AljredJodl tábornok, akinek sorsa amerikai tiszteket is felháborított, egyszerűen ezt mondta: „Udvözlégy Németországom!” 16 perc múlva halt meg. Arthur von Seyss-Inquartot akasztották fel utoljára, hajnali 2 óra 57 perckor, aki két hosszú órán át hallgatta a lassú halál borzalmát. Sohasem állított ki orvos halotti bizonyítványt a kivégzettekről, akinek szabályosan végrehajtott akasztás esetén a halál okaként nyaktörést kellett volna megjelölnie. A szövetséges „győztesek” bosszúállása nyilvánvaló volt, még ezen emberek halála után is. A tizenegy halott emberről fényképeket készítettek és széles körben közzétették. Még azt sem engedték meg a hozzátartozóiknak, hogy szeretteik holttestét kikérjék. A holttesteket elhamvasztották, és a hamvakat az Isar folyóba szórták. Tisztelet adassék Julius Streichernek és vértanútársai emlékének. konsi holocaust detox centre (Ford.: Tudós-Takács János) Robert Faurisson: A REVIZIONIZMUS GYŐZELMEI (Elhangzott 2006. december 11-én a revizionisták teheráni nemzetközi konferenciáján) Mahmud Ahmadinezsád elnöknek Azoknak, akik a lelkiismeretükért raboskodnak: Ernst Zündelnek, Germar Rudolfnak, Horst Mahlernek Arthur Butznak, Fred Leuchternek, Barbara Kulaszkának, Ahmed Raminak, Gerd Honsiknak, Heinz Koppénak Összefoglaló: A nürnbergi perben (1945-1946) a győztesek bírósága azzal vádolta meg a legyőzött Németországot, hogy 1. elrendelte és kitervelte az európai zsidók kiirtását; 2. ebből a célból „gázkamráknak” nevezett tömegpusztító fegyvereket alkotott és használt; 3. lényegében ezekkel a fegyverekkel, de más módszerekkel is hatmillió zsidó halálát okozta. E hármas vádpont alátámasztására, amelyet azóta a teljes nyugati média átvett, egyetlen olyan bizonyítékot sem produkáltak, amely kiállta volna a vizsgálódás próbáját. Robert Faurisson professzor 1980- ban megállapította, hogy az állítólagos hitleri gázkamrák és a zsidók állítólagos megsemmisítése egy és ugyanazon történelmi hazugság alkotóelemei, amely egy gigantikus politikai-pénzügyi csalást tett lehetővé, amelynek fő haszonélvezője Izrael Állam és a nemzetközi cionizmus, fő áldozatai pedig a német nép - kivéve a vezetőit - és az egész palesztin nép. Ezt a konklúzióját Faurisson professzor 2006-ban is teljességében fenntartja. Majdnem hatvan év alatt a revizionisták, kezdve a francia Maurice Bardeche-sel és Paul Rassinier-vel, történelmi és tudományos szempontból sorozatosan látványos győzelmeket arattak ellenfeleiken. Az alábbiakban ebből az 1951-től napjainkig tartó sorozatból ragadunk ki húsz példát. A revizionizmus nem egy ideológia, hanem olyan módszer, amelyet a történelmi valóság keresése inspirál. A körülmények miatt azonban a revizionizmus a jelen idők nagy intellektuális kalandjává is vált. A francia apától és skót anyától 1929-ben született Robert Faurisson klasszikus (francia, latin, görög) irodalmat oktatott, majd a modern és kortárs francia irodalom szövegelemzésére, valamint irodalmi, történelmi és tömegtájékoztatási szövegkritikára szakosodott. A párizsi Sorbonne-on és a Lyoni Egyetemen tanított mindaddig, amíg revizionista állásfoglalásai miatt el nem tiltották az oktatástól. Számos esetben elítélték, tízszer szenvedett el fizikai támadást. Franciaországban a sajtó, a rádió és televízió ugyanúgy bojkottálja őt, mint az összes többi revizionistát. Művei között: Ecrits révisionnistes (1974-1998) négy kötetben. Faurisson professzor Teheránban Figyelmeztetés Jelen előadás címe „A revizionizmus győzelmei”, nem pedig „A revizionizmus története” vagy „A revizionista tézis érvei”. Csak azokat a győzelmeket tárgyalja, amelyeket nyíltan vagy burkolt formában ellenfeleink fölött arattunk. Ne várjanak tehát szisztematikus hivatkozásokat revizionista szerzőkre vagy művekre. Ha mégis ajánlanom kellene a revizionista olvasmányok rövid áttekintését, mindenekelőtt Arthur Robert Butz 1976-ban publikált, The Hoax of the Twentieth Century / The Case Against the Presumed Extermination of European Jewry című kiváló referenciaművét említeném, amelyet megjelenése óta senki sem próbált megcáfolni, olyan szilárd alapokon nyugszik. Különösen az öt figyelemre méltó melléklettel kiegészített 2003-as kiadását ajánlom. Ugyancsak el kellene olvasni Fred Leuchter híres, An Engineering Report on the Alleged Execution Gas Chambers at Auschwitz, Birkenau and Majdanek, Poland című szakértői vizsgálatát. Ennek a torontói Samisdat Press által 1988-ban kiadott, aranyborításos változatát ajánlom, amely a 42. oldalon tartalmazza egy 1988. május 14-én kelt levél szövegét arról, hogy az auschwitzbirkenaui II. és III. krematóriumok állítólagos gázkamráinak tetőzetén egyáltalán nincsenek (a gáz bejuttatására szolgáló) nyílások. Fred Leuchter emellett három másik jelentést is közzétett a gázkamrák kérdéséről. Germar Rudolf német kémikustól mindenképpen el kell olvasni a Lectures on the Holocaust / Controversial Issues Cross Examined, ( Theses and Dissertations Press, 2005, USA) című munkát, valamint azt az igen hatásos (eddig több mint harminc kötetnyi) sorozatot, amelyet a Vierteljahreshefie für freie Geschichtsforschung cím alatt publikált, nem beszélve angol nyelvű folyóiratáról, a The Revisionisttő1 és számos más publikációjáról, amelyek (a jelenleg 42 éves, Németországban politikai fogoly) Germar Rudolf munkásságát egészen rendkívüli tudomá
