Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

2007. október «lîîVAKÔfcî 7. oldal menetelő emberekkel, színes dekorációk­kal, és amikor ő a pódiumra lépett, hosz­­szan tartó ováció tört ki, hasonlóan egy modern rock-koncerthez. Streicher szó­­noklási művészete élénk, szórakoztató és erőteljes volt. Streicher évente karácsonyi zsúrt szer­vezett a Dachauban fogva tartott külön­féle bűnözők számára. Az egyik vacsorán szabadulást és egy vonatjegyet kínált fel minden fogva tartott kommunista számá­ra, aki Oroszországba, a „munkás paradi­csomba” kíván utazni. Senki sem jelent­kezett. Streichen 1933-ban beválasztották a Reichstagba, de befolyásának napjai az NSDAP-ben elmúltak. Julius Streicher tanítása A zsidók bizonyos foglalkozásokban koncentrálódnak, mint orvosok, ügy­védek, pénzkölcsönzők, kereskedők, a szórakoztató ipar űzői stb. így arány­talan nagy vagyonra tesznek szert. Ők irányítják a nagy áruházakat, s így a független nem-zsidó üzletek tönkre­mennek. A zsidók által fizetett alacsony mun­kabérek a szegény munkásokat bűnö­zésre és bizonyos nőket prostitúcióra kényszerítenek. A zsidók nem igazi létrehozói a va­gyonnak. Elkerülik a fizikai munkát és ők csak ritkán földművesek, kőműve­sek, gyári munkások stb. Az ő vallásuk az ilyen munkákat szégyenletesnek ta­nítja. A zsidók gyűlölik Jézus Krisztust, de születésnapjából nagy profitot húznak. Ahogy Jacob Wise rabbi mondta: „Jobb a karácsony, ?nint a himlő. Kü­lönben, ha a Megfeszítettnek lett volna egy testvére, aki nyári időben született, akkor nekünk két ilyen hasznot hozó ünnepünk lenne. ” A zsidók a szexualitást haszonszer­zésre használják, azzal, hogy kezükben tartják a színházat és a kiadványokat. A zsidók paraziták, akik titokban nagy vagyonra tesznek szert a meggon­dolatlan gazdanépek kizsákmányolá­sával. A zsidók úgy tesznek szert hatalom­ra, hogy kezdetben a „tolerancia és a testvériség” szószólói. Hasznossá téve magukat, kényeztetik a nép politikai vezetőit - behízelgik magukat, amíg a trón mögött hatalommá válnak. A zsidók jótékony célokra azért ada­koznak, hogy tiszteletre méltóvá válja­nak. A zsidók a nagy városokban kon­centrálódnak, ahol a szocializmus és a dekadencia terjesztői. Julius Streicher kedvenc mondása: „Aki ismeri az igazságot és nem mond­ja ki, szánalmas, gyáva ember.” Streicher bebörtönzése: megkínzása zsidók és négerek által Streicher felesége 1943-ban meghalt. Néhány héttel a háború befejezése előtt feleségül vette Adele-t, aki egész életében a titkárnője volt. Azután elmenekültek otthonukból, mielőtt az USA-hadsereg megérkezett. 1945. május 23-án Plitt, egy zsidó származású amerikai őrnagy fel­ismerte és őrizetbe vette. Plittet úgy üd­vözölték, mint egy hőst; visszarepült New York City-be, ahol hivatalos „Plitt őr­nagy-napot” tartottak. A zsidók az utcá­kon ünnepeltek; üdvözölték annak az embernek a letartóztatását, akit a „világ első számú zsidófalójának” neveztek. Streicher átadott egy jegyzéket védő­jének, Dr. Hans Marx-nak, amelyben leírta, hogy a zsidók és a négerek megkí­nozták a zárkájában. Egy fénykép alátá­masztotta a vádjait, amely azt mutatta, hogy Streicher meztelenül áll, testén fe­kete és kék foltokkal, és a nyaka körül egy tábla, ezzel a felirattal: „Julius Streicher, a zsidók királya.” A jegyzék szövege „Két néger levetkőztetett és ketté­tépte az ingemet. Csak az alsónadrágo­mat tartottam meg. Mivel megbilin­cseltek, nem tudtam felhúzni, amikor lecsúszott. így most meztelen voltam. Négy napig! A negyedik nap annyira lehűltem, hogy a testem zsibbadt volt a hidegtől. Képtelen voltam hallani bármit is. Minden 2-4 órában (még éj­jel is) a négerek bejöttek a zárkába egy fehér ember parancsnoksága alatt és végigvertek. Cigarettát égettek a mell­bimbómon. Az ujjúkat belenyomták a szemgödrömbe. A szemöldökömet és a mellkasi szőrzetemet kitépték. A nemi szervemet korbáccsal ütötték. A heré­im nagyon megdagadtak. Rám köptek. „Kinyitni a szádat”, és beleköptek. Amikor nem voltam hajlandó kinyitni, állkapcsomat felfeszítették egy bottal és a számba köptek. Korbáccsal vertek - duzzanatok, fekete-kék foltok az egész testemen... Lefényképeztek mez­telenül! Gúnyolódva adtak egy régi ka­tonai nagykabátot, amelyet rám terí­tettek.” Amikor Marx úr tiltakozott a bíróság előtt a Streicherrel való rossz bánás­módért, a bírák felháborodva törtek ki. Azonnal elrendelték, hogy az indítványt töröljék a per jegyzőkönyvéből, mert „na­gyon nem oda illő”. Streicher kétszer fel­hozta, hogy megkínozták, és a bírák ahe­lyett, hogy vizsgálatot kértek volna, elren­delték, hogy a kijelentéseit töröljék a jegyzőkönyvből. Ügy tartották, hogy megsértette a bíróságot, már azáltal is, hogy felfedte ezt a témát. Boszorkányüldöző per Nürnbergben Az illegális bíróság a szégyenteljes eljá­rását 1945. november 30-án kezdte meg, olyan vádirattal, amely Németország ösz­­szes vezetőjét „agresszív háború folytatá­sára való összeesküvéssel, béke- és embe­­risség elleni” bűncselekménnyel vádolta. E vádak közül egyik sem illett Streicherre. Nem volt tagja a kormány­nak, házi őrizetben volt, és az égvilágon semmi köze nem volt a háborúhoz. így az ügyészek az antiszemita írásai miatt azt a nevetséges vádat emelték, hogy ez „össze­esküvés, népirtás elkövetésére”. Holocaust-tagadás a Nürnbergi Törvényszék előtt Streicher védője, Hans Marx azt mondta a bíróságnak, hogy az ügyfele nem tudott semmiféle „holocaustról”, sőt ellenezte a zsidók elleni erőszakot. Streicher bátran és szilárdan tagadta, hogy bármilyen úgynevezett „holocaust” valaha is megtörtént. Ténylegesen ő volt az első, aki leleplezte ezt az égbekiáltó csa­lást. Ismételten kijelentette: „Én nem tudtam (semmiféle, kiala­kulóban lévő zsidóirtásról), és nem is hittem volna el azt. Mind a mai napig nem hiszem el, hogy 5 millió embert megöltek. Gyakorlatilag lehetetlennek tartom, hogy megtörténhetett. Nem hiszem el. Én még nem láttam bizonyí­tékát eddig.” Meg kell jegyezni, hogy Streichert őszinte tanúnak tekintették. Douglas Kelly elmegyógyász, aki megvizsgálta Streichert, azt mondta, hogy meggyő­ződése szerint Streicher szilárdan hitt a zsidókkal kapcsolatos nézetei igazságá­ban. Szakértők megkérdőjelezték a Streicher-ügy érvényességét Telford Taylor, aki az USA ügyészei­nek egyike volt a peren, 1992-ben közzé­tette a „The Anatomy of The Nuremberg Trials” című könyvét. Könyvében azt ír­ja, hogy az ügyészi testület közül sokan kétségbe vonták Streicher bíróság elé állí­tásának törvényességét, mivel ő „egy ma­gántulajdonú, a kormánnyal összefüggésben nem lévő újság kiadója volt. Streichernek semmi köze nem volt katonai döntésekhez, és 1940 óta nem volt politikai személyiség sem. Fontos tényező volt az antiszemitizmus magvainak elhintésében, de nemzetközi bűncselekmény volt ez?” A Taylor által idézett brit vádló, Sir Hartley Shawcross ezt mondta: „Én és sokan mások úgy gondoltuk, hogy a Streicher-ügy a legvitathatóbb. ” Taylor továbbá azt állítja, hogy a Streicher-ügy jelentette a bíróság számára a legkomolyabb problémát, mivel „nem volt vád tárgyává téve, hogy maga Streicher részt vett volna bármely erőszakos cselek­ményben a zsidók ellen”. A kétnapos, ke­resztkérdéses vizsgálata során kizárólag a Der Stürmer-ben megjelent cikkeiről és a karikatúrákról kérdezték! Élethivatása Streicher ismételten kijelentette: „Élethivatásom a zsidók leleplezése.” Ezt mondta a bíróságnak: „A zsidók fajt és nem vallást alkot­nak. Az én célom nem a zsidók üldö­zése, hanem a nem-zsidók felvilágosí­tása volt, hogy legyenek elővigyázato­sak velük szemben.” A Der Stürmer 1934. májusi számát a Streicher által elkövetett „leghitványabb antiszemita aktus” bizonyítékául hozták fel. Az egész szám jellemző vonása az az évszázados vád volt, hogy a szélsőséges ortodox zsidók titkos szektája a zsidó hús­vét idején keresztény gyermekek vérét veszik rituális szertartás céljából. A vád a zsidók körében, mint „vérvád” ismeretes. Figyelembe véve a számos hátborzon­gató, gyilkos kultuszt, ami az USA-t sújt­ja a második világháború óta, Streicher vádja nagyon is hihető. (A közelmúltban egy zsidó történész ismételten bizonyítot­ta, hogy valóban igaz a vád. A szerk.) Nem engedték válaszolni a bíráknak Streicher alaposan vizsgálta ezt a té­mát, számos forrást idézett lábjegyzetek­kel. Ügyvédje megkérte, válaszoljon arra az ügyészi vádra, hogy nincs dokumenta­tív bizonyíték arra, hogy ilyen bűnöket bizonyos zsidók tényleg elkövettek. Streicher így válaszolt: „A forrásokat megadtuk ebben a számban. Hivatkozás történt egy könyvre, amelyet görög nyelven egy egykori rabbi írt, aki később keresz­tény hitre tért át. Hivatkozás történt egy milánói magas egyházi méltóság kiadványára. Még zsidók sem tettek el­lenvetést erre a könyvre. Rituális gyilkosságra hivatkozás tör­tént bírósági iratokban, amelyeket Ró­mában helyeztek el. Ezekben olyan ké­pek vannak, amelyek azt mutatják, hogy 23 esetben maga az Egyház fog­lalkozott a kérdéssel. Az Egyház 23 sze­mélyt szentté avatott, akiket rituális gyilkossággal öltek meg. Szobrok, illetve sírkövek képei láthatók illuszt­rációként. Mindenhol rámutattunk (a Der Stürmer-ben) a forrásra... de ebben az összefüggésben szeretném megjegyezni: mi sohasem akartuk azt mondani, hogy minden zsidó kész el­követni rituális gyilkosságokat. De tény, hogy a zsidóságon belül létezik egy szekta, amely elkövette ezeket a gyilkosságokat. Megkértem az ügyvé­demet, hogy terjesszen a Bíróság elé egy nagyon friss eljárást tartalmazó dossziét a csehszlovákiai Pisekből. Egy fellebbviteli bíróság megerősítette a rituális gyilkosság egy esetét. így befe­jezésül azt kell mondanom...” Ennél a pontnál Jackson ügyész meg­szakította Streicher vallomását. Ezt mondta: „Tiltakozom e kijelentés ellen... A vádlottat vissza kellene kísérni a zárká­jába; minden további megállapítást, amit még óhajt tenni, ügyvédje útján már beterjesztette a Bírósághoz; úgy kell őt tekinteni, hogy megveti a Bíró­' . yy sagot. Taylor megállapítja: „A Der Stürmer nem a kormány szó­csöve volt, hanem magánkézben lévő újság, amelynek tulajdonosa és kiadó­ja Julius Streicher volt. A vádat egy privát újság tulajdonosa és újságírója ellen emelték, és olyan kijelentések közzététele miatt büntették meg, ame­lyeket ő igaznak hitt.” A vádlottak valótlannak nyilvánították a szovjet félrevezetést Lépten-nyomon felhozta a vád a zsi­dók állítólagos kiirtását. Streicher kije­lentette: hogy nem hiszi el. Hozzátette: technikailag lehetetlen, hogy ilyen tö­­meggyilkosság bármikor megtörtént. A lehetetlenséget évtizedekkel később tudó­sok bebizonyították. Göring is azt tanú­sította, hogy sohasem volt semmilyen szervezett megsemmisítési program. Napjainkban a tájékozott emberek tud­ják, hogy a „holocaust” propagandiszti­­kus célú félrevezetés, amelyet a szovjet NKVD feje, Lavrentyij P. Berija koholt a „Zsidó Antifasiszta Bizottság” közremű­ködésével, amelynek központja az ő hiva­talában volt. Streicher sorsa előre eldöntött Nyolc hónap után, 1946. augusztus 31-én a per véget ért. A bírói mérlegelés során hosszas vita folyt néhány vádlott ügyéről, de Streicheréről nem. Noha Robert Stewart USA-őrnagy jogi tanács­adó memoranduma szerint Streicher ügye „gondos megfontolást” igényel, Streichert bűnösnek találták és egyhangú­lag kötél általi halálra ítélték. Telford Taylor elismerte: „A Törvény­szék részéről a Streicher-ügy sietős, lelketlen, átgondolatlan kezelése nem olyan epizód ►

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents