Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)

2007-11-01 / 6. szám

2007. október

«lîîVAKÔfcî

► darabra vágták. A két téridegen nagyhatalmi érdekkörbe utalt földrészcsonknak olyan határvonalat állapítottak meg, amelyre elfogadható indokokat sem történelmi, sem földrajzi, sem kulturális, de még néprajzi vonatkozásban sem lehet kimutatni. így a pánszlávizmus és cl vele társult istentagadó marxi-lenini változatú bolsevizmus a 20. század közepén Európa legkegyetlenebb veszedelmévé növekedett. A második világháború győzteseinek egyéni érdekei határozták meg 1956-ban a világpolitika mozdulásait, az egymás között érdekkörökre felosztott és megnyomorított Európa státusának megváltoztathatatlanságát. Az UNO-nak is egy ilyen szervezési képlethez kell igazodni. így az UNO közgyűlése a magyar szabadságharc törekvéseit, a nemzet szabadságának és függetlenségének kérdését, mint teljesíthetetlen kívánságokat, irattárba utalja.

Mindezeket egybevetve: a szabadság, emberi jogok, népi önrendelkezés s az úgynevezett Atlanti Chartában lefektetett egyéb nagy szavak értékmérője nem az erkölcs, hanem a gazdasági és hatalmi érdek, mely a morális tartalomnak csak propagandaanyagot szállító jelentőséget biztosít.

Ötvenegy esztendővel ezelőtt a magyar szabadságharcnak az ismert körülmények között való kitörése, abban a nemzet apraja-nagyjának halálmegvető bátorsága, a legrettenetesebb körülmények közötti kitartó folytatása, végül a szabadságharc letörését követő szadista terrorral szemben megnyilvánuló impozáns ellenállással mutatott, nemzeti-erkölcs töretlensége bámulatba ejtette az egész világot. Hatalmas erkölcsi győzelem, melyet egy maroknyi nép a kommunista szörnyetegen aratott.

Prof. Karl Jaspers, a Bázelben élő világhírű filozófus írta 1958-ban a magyar szabadságharcról szóló, több nyelven megjelent dokumentáció előszavában:

„A diktatúra minden érdeke azt kívánja, hogy az akkori események feledésbe merüljenek, s az idő a hatalom malmára hajtja a vizet. A szabad világ minden érdeke viszont azt követeli, hogy ezek az események szüntelenül emlékezetünkben maradjanak... Ami történt, annak nem szabad feledésbe merülnie, a süket, mindent elnyelő feledésbe. Mert az élő emlékezésből a legsúlyosabb következtetéseket vonhatjuk le. Egy mindannyiunk által rokonszenvvel, csodálattal és elismeréssel körülvett nép szabadságharcát nem sikerült megmenteni. Eme ájultság tudatát nem szabad elfelejtenünk, sem lelkiismeretünket nem hagyhatjuk aludni, ha a jövőben a szabadság és élet útjait keressük ”...

A kommunista propagandától kezdeményezett és az elvakított nyugattól nagy buzgalommal felkarolt koegzisztenciális politikára a magyar szabadságharc halálos csapást mért. Budapest, Csepel, Dunapentele, Pécs és más magyar városok romjai alatt hősi halált halt magyar vértanúknak sikerült a kommunizmus álarcát tökéletesen letépniük, s ezzel alkalmat nyújtani a nyugatnak arra, hogy a keletről fenyegető veszélyre még talán idejében rádöbbenjen. Ezért folyt a magyar vér Budapest barikádjain, az egyetemi városokban és az ország ipartelepeinek munkásnegyedeiben. A Pesten alázuhanó Sztálinszobor magyar és világtörténelmi korfordulót jelez.

Budapest torlaszain vérzett el a zsidókommunista diktatúra szelleme és gyakorlata. A hömpölygő százezrek a körúton, a Rákóczi-úton, a Baross utcán, a Móricz Zsigmond körtéren és a Nyugati pályaudvarnál kimondották, világgá kiáltották a legfasisztább követelést: - Pusztuljon a kommunizmus! A szovjet csapatok azonnal hagyják el Magyarország területét! — Ezeknél undorítóbban fasiszta ízű kívánságok a marxizmus művelői előtt nem is léteznek.

A magyar nép kommunista zsarnokság elleni küzdelmét semmiféle politikai párt vagy szerv központilag nem irányította. Téves volt egyes külföldi sajtótudósítóknak minden olyan elképzelése, mintha az országban egy „földalatti nemzeti-kommunista szervezet” létezett volna, mégpedig az egész országot behálózó összeköttetésekkel. Még céltudatosabb a zsidó-kommunistáknak az a vádja, mintha külföldi biztatásra „reakciósok és fasiszta banditák” szervezték volna meg a magyar nép fegyveres harcát, hogy a bolsevizmus „népjóléti vívmányait” a szovjetek társadalmi békéjét és a vörös „szociális jogrendet” felforgassák. Sem az egyik, sem a másik beállítás nem igaz. Az egészből annyi az igazság, hogy a kommunizmus és a liberalizmus hívei még ma is a

legfélelmetesebb ellenfelüknek a fasiszta-nemzetiszocialista irányzatot tekintik, s ezért lát kísérteteket a jelenlegi „kádárfiókás és vörösmadaras” kormány is valahányszor a magyar népmilliók kirobbanó és végsőkig elszánt elégedetlenségével találja magát szemben.

A magyarországi zsidó intellektüèllek egyik jellegzetes kommunista vezetője mondotta Budapesten pár nappal az 1956- os októberi események előtt: „Az orosz-bolseviki diktatúra reakciója a kommunizmus alatt élő országok mindegyikében kialakulóban van. Kell egy új marxista irányzat, nehogy ez az ellenhatás a másik végletbe, a nacionalizmusba csapjon át. ”

Az országhódítók tudták, érezték, hogy ha a magyar szabadságharc győz, megszűnik Magyarországon a marxizmus minden árnyalata. Amint a Rheinischer Merkur című nyugatnémet újság „Nachkommunisten ” című nagyszerű vezércikkében már 1956. december 28-án megállapította: „ Újfajta antikommunizmus ez... Népünk idősebb politikus nemzedéke gondolkodásában megállt a kommunizmus előtt, mi már túljutottunk a kommunizmuson... E három ragyogó eszme: az emberi szabadság, a szociális igazságosság és a népek szolidaritásának eszméje a kommunizmuson túljutott magyar forradalmárok nagyszerű látomása az emberiség jövőjéről. .. Merre visz tehát a jövő útja? A gyárak és nagyüzemek ne térjenek vissza magánkézbe, de állami tulajdonba se menjenek. Jogi személy legyen a tulajdonos, amit a helyi munkástanács és az általa szakemberekből választott vezetőség alkot. Nincs szükség arra, hogy az állam küldjön pártfunkcionárius ellenőröket a nyakunkra, a munkástanács és a szakvezetőség kölcsönösen ellenőrzi egymást. A munkásnak legyen része a termelés jövedelméből. Érdekelt éppúgy, mint a munkaadók és a szabadpályán működők érdekeit az államhatalomtól és pártpolitikától független szakszervezetek védjék. Legyen öregkorára és baleset esetén biztosítva... ”

Ez nemzeti program és nincsen köze sem a marxizmushoz, sem a világuralomra törő zsidók érdekeihez. Ha győz a szabadságharc, nagyarányú felelősségre vonás következik az évtizednél is hosszabb bolsevista garázdálkodások és kegyetlenkedések miatt. Vitathatatlan, hogy ott aztán az első

vádlottak a zsidók, mert ők ültek a kommunista rendszer kulcspozícióiban.

A tankcsordákkal letiport magyar szabadságharc után a rokonszenvnek és segítőkészségnek az a spontán megnyilatkozása, melyet Ausztria részéről tapasztalhatott a magyarság, megmutatta, hogy az évszázados közösség a két ország között meghozta az érzelmi gyümölcsöket is. A majdnem minden oldalról ellenségektől körülvett magyarságnak van egy szomszédja, kivel a pozitív együttműködés összes feltételei adva vannak. „A kormányhoz illetékes hatóságtól döntő bizonyítékok érkeztek arra vonatkozólag — olvasható a Salzburger Nachrichten előkelő osztrák napilapban —, hogy miközben az ínséget és hazátlanságot szenvedő magyar menekültek ezrei, nőkkel és gyermekkel együtt, a láger-élet kemény megpróbáltatásait szenvedik, a magyaroknak egy egész csoportja - eine Clique von Ungarn —, Bécsben már összeköttetést talált a nemzetközi ékszer, arany és deviza csempészet exposituráival. Ezek a Schwarzhandelt űző emberek tanyát ütöttek már a jól ismert belvárosi kávéházakban s feltűnést keltő szemérmetlenséggel — mit schon an Herausforderung grenzender Unbekümmertheit — bankjegy-csomagokat cserélnek, szinte a járókelők és más vendégek szeme láttára. .. Ugyanezek az elemek — folytatja a jelentés — a büntetőtörvénybe ütköző tevékenységtől eltekintve, ezek a „menekültek”sértő és kihívó magatartásukkal— durch verletzende Prepotenz — és nálunk szinte ismeretlen magas igényekkel... stb. Az ártatlan és szenvedő honfitársaiknak is mérhetetlen kárt okoznak s azokkal szemben is bizalmatlanságot és idegenkedést keltenek... ”

Az 1956-os Nemzeti Forradalmat és Szabadságharcot leverték, de történelmi nagyságán és súlyán, szerepén és jelentőségén ez mit sem változtat, mert nem lehet meg nem történtté tenni. Sinka István írta azokban a napokban: „a nép most tanítja zsarnokát”. A hősök, történelmi események, forradalmak és szabadságharcok és minden egyéb csak akkor hal meg igazán, ha elfelejtjük azokat. A pesti körúton elesett gyermekek is csak akkor halnak meg, ha ismeretlen sírjukon kizöldül a feledés füve. Ne engedjük kinőni a feledés füvét 1956elporladt hőseinek a sírján!

MIT ÜZEN OKTÓBER 15-E?

1944. október 15-én a hatalmat Szálasi Ferenc, és az általa vezetett Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom vette át (egy koalíciós kormány élén - a szerk.). A történelmi eseményeket pontos részletességgel itt e helyen most nem kívánom boncolgatni, hiszen mint ahogy cikkem címe is mutatja, nem ez a célom. De valóban, mit is üzen október 15-e a ma emberének? Nekünk, magyar nemzetiszocialistáknak, hungaristáknak ünnepi nap ez, lelkünket ünnepélyes érzés hatja át. Ezzel ellentétben a ma konformista emberének ez a nap nem jelent mást, minthogy a szenvedések tovább folytatódtak, gyilkosságok, zsidóüldözések, és így tovább, és így tovább. Pedig október 15-e üzen. Még ha ezt a nagy többség nem is akarja, nem is látja. Hogy mit üzen, arra minden bizonnyal azok a magyar emberek pontosan tudnák a választ, akikkel maga a Nemzetvezető találkozott 1944 nyarán, mikor országjárást folytatott. Hogy megértsük, mire is gondolok, ahhoz Szálasi Ferenc „népbíróság” előtt elmondott beszédéből idéznék. „ Országjárást végeztem 1944 nyarán is, és akkor meggyőződtem arról, hogy a magyar nemzet legszélesebb rétegeiben milyen nagy hittel, bizalommal és szeretettel veszi körül mindazt, ami Hungarizmus és mindazt, amit mi ennek a világnézetnek a kereteiben cselekszünk. Ez letagadhatatlan. ”

A magyar becsület megmentése, ez a válasz. A hungaristák akkor vállalták a hatalmat, mikor már nem volt helye

habozásnak, mikor már itt dörömbölt a szovjet a kapuknál! Ebben a vészterhes időben, a magyar nemzet nem a fegyverletétel, a megalkuvás mellett döntött, de bátran kiállt a becsületes küzdelem mellett, a bolsevizmus réme ellenében. Ezek azok az okok, melyek megléte miatt a hungaristák hatalomátvétele zökkenőmentesen történhetett meg. Szálasi Ferenc és társai ebben az időben már nem vállalhatták volna teljes felelősséggel a hatalmat, de mégis megtették még ilyen nehéz körülmények között is. Vállalták, mert vallották a történelmi harc jelszavát:

„Inkább hős egy pillanatig, mint rabszolga egy életen át!”

Akkor, mikor valóban tenni kellett volna a nemzetért, akár egy színházban, mikor a darab kezdetekor elhúzódik a függöny, ott állt egyedül a színpadon Szálasi Ferenc, és körülötte senki. Ebben a történelmi súlyú pillanatban bebizonyosodott, hogy kinek mennyit ért a szava. Kik azok, akik csak szavakban hazafiak, de leginkább az, hogy ki az, akinek saját élete sem számít, ha a nemzet érdeke úgy kívánja. Mindazonáltal Európa nyugati fele hálás is lehetne a hungarista kormány, és a magyar nép szovjet ellen vívott önvédelmi harca miatt. Ugyanis ha a nemzet a fegyverszünetet választotta volna, követve az áruló román példát, akkor a bolsevista csapatok gond nélkül masírozhattak volna Németország felé. Ki tudja, meddig tehette volna Európára a kezét Sztálin? Minden bizonnyal jóval nagyobb terület került volna szovjet megszállás alá, és sokkal többen részesülhettek volna a kommunizmus embertelenségéből.

Szögezzük le a következőket. A Hungarizmus eszmerendszeréből adódóan, a nemzettartó paraszt, a nemzetépítő munkás, a nemzetvezető értelmiségi, a magyar nő és ifjúság, azaz az egész nemzet érdekeit szem előtt tartva cselekedett a Nyilaskeresztes Párt — Hungarista Mozgalom október 15-én, és azt megelőző, és az azt követő időszakban is természetesen. A történelmet a győztesek írják. Ez alaptörvény. Nem csodálkozunk tehát azon, hogy - jelen esetben — az október 15-ei eseményeket a legotrombább módón tálalják elénk. Aki átlát az ún. hivatalos történelemszemlélet szitáján, az értékes és érdekes dolgokra bukkanhat. A mi kötelességünk, hogy a ma emberét hozzásegítsük ahhoz, hogy ezen a szitán átláthasson. Igen, nekünk ez a feladatunk. Megjegyzem, hogy ez csupán egy a sok közül. Mert a legnagyobb feladatunk ma is az, mint ami elődeinké is volt, vagyis a magyar nemzet védelme és dicsőségének elhozatala mindenek előtt. Testvérek! Ez október 15-e valódi üzenete!

Lantos János - Kitartas.hu