Szittyakürt, 2007 (46. évfolyam, 1-6. szám)
2007-11-01 / 6. szám
Dr. William L. Pierce DOSZTOJEVSZKIJ A ZSIDÓKRÓL . oldal _________________________«lîîVAKÿfcî_________ Fjodor M. Dosztojevszkij (1821- 1881) egyike a legnagyobb orosz íróknak. Mint egy szerény anyagi eszközökkel rendelkező orvos fiának alkalma volt tanulmányokat folytatni és mérnöki képzésben részesült. Mindazonáltal élettapasztalatában és írásaiban közel maradt Oroszország egyszerű népéhez. Dosztojevszkij lángoló lelkű hazafi volt, de a radikális írók bizonyos körével való kapcsolata börtönbe juttatta 27 éves korában. Ezt követően halálra ítélték, az utolsó pillanatban kapott kegyelmet. Szibériába szállították, ahol 4 évet töltött egy kényszermunka-táborban. Ezután 7 évig közlegény volt az orosz hadsereg egyik szibériai egységében. Szibériából hazatérve Dosztojevszkij számos regényt irt, köztük a „Bűn és bűnhődés”-1, a „Karamazov testvérek ”-et. Minden műve hallatlan népszerűségnek örvendett. De az 1873-1881-es időszakban folytatásban közzétett „Egy író naplója” volt az, amely a legkifej ezettebben fogalmazta meg a népe és Oroszország iránti érzéseit. Dosztojevszkij Naplója nagyon sok olyan problémával foglalkozik, amelyek rendkívüli fontosságúak a honfitársai számára. Ez világosan mutatja éleslátását és érzékenységét, ami az összes orosz író közül az egyik legkedveltebbé tette. Borisz Braszol, aki az „Egy író naplójá”-t angolra fordította, így írta le az orosz nép reakcióját Dosztojevszkij 1881. február 9-én bekövetkezett halálára: „Dosztojevszkij halálhíre azonnal elterjedt, mint az elektromos áram, Oroszország legtávolabbi részéig, és a gyász hulláma végigsöpört az emberek szívén... Hatalmas tömeg jelent meg a temetésén: férfiak és nők a társadalom minden osztályából - magas rangú államférfiak és elnyűtt prostituáltak, műveleden parasztok és disztingvált írók, katonatisztek és tanult tudósok, hívő papok és hitetlen egyetemi hallgatók — mind ott voltak.” „Kit temetett még Oroszország ily nagy tisztelettel? Volt-e még egyetlen ilyen Oroszország híres írói közül? Bizony nem volt. Ebben a koporsóban egy nemes, emelkedett ember feküdt, egy ihletett próféta, akinek a gondolatai a hegycsúcsokhoz hasonlóan mindig az ég felé mutattak, és aki felismerte az ember remegő szívének mélységét összes küzdelmeivel, bűneivel, viharaival, rejtélyeivel, szenvedéseivel, szomorúságával, láthatatlan könnyeivel és lángoló szenvedélyével...” Amennyire a népe szerette őt, Dosztojevszkij éppen úgy szerette a népét és megvetette ellenségeit, kizsákmányolok. Legfőképpen ilyenek voltak az oroszországi zsidók. Dosztojevszkij korában mintegy 3 millióan voltak. Bizonyos zsidók a kazároktól származtak, egy déloroszországi ázsiai néptől, amely 1000 évvel korábban tért át a zsidó hitre. Más zsidók Nyugatról sereglettek Oroszországba a középkor folyamán, amikor erőszakkal kikergették őket minden nyugat-európai és közép-európai országból. A zsidók a tisztes munkát megvetették, az orosz parasztokhoz és iparosokhoz úgy tapadtak, mint egy pióca-sereg. A pénzkölcsönzés, alkoholkereskedés és a fehér rabszolgaság voltak az ő „segítségüknek” kedvelt eszközei - és azok az eszközök, amelyekkel tönkre tették az orosz népet. Oly nagy volt az oroszok gyűlölete a zsidó kínzóik iránt, hogy az orosz uralkodóknak speciális törvényeket kellett hozniuk, amelyek egyrészt védték a zsidókat, másrészt korlátozták az orosz népet kizsákmányoló tevékenységüket. Az utóbbiak között volt egy törvény, amely megtiltotta a zsidók letelepedését Közép- Oroszországban; ők a nyugati és délnyugati Oroszországba lettek szorítva (ez volt a „letelepedési terület”), ahol a leginkább koncentrálódtak Nagy Katalin uralkodása alatt, aki a XVIII. században kihirdette a letelepedési tilalmat. Ezt a zsidók természetesen „üldözésnek” tekintették és szüntelenül jajveszékeltek, hogy nem hagyják őket rátelepedni Közép-Oroszország népére. Ez indította először Dosztojevszkijt arra, hogy írjon a zsidókérdésről. A Napló 1877 márciusában közzétett részében az író megjegyezte: „...Tudom, hogy az egész világon biztosan nincs más nép, amely ennyit panaszkodna a sorsáról az övéik minden egyes lépését és szavát követően - a magaláztatásukról, a szenvedéseikről, a vértanúságukról. Még azt gondolhatná valaki, hogy nem ők azok, akik uralkodnak Európában, akik irányítják az értéktőzsdét, és ezért a politikát, a belügyeket és az államok erkölcsét.” Dosztojevszkij, aki mélységeiben megismerte a zsidókat és azok személyes magatartását az orosz vendéglátóikkal szemben, először, mint kisfiú szülei kis birtokán, ahol megfigyelte a zsidók viselkedését a helyi parasztokkal szemben, majd a börtönben, ahol megfigyelte a zsidó foglyok tartózkodó magatartását az orosz foglyokkal szemben, ezen továbblépve azon gondolkodott, mi történne az oroszokkal, ha a zsidók valaha kezükbe veszik a gyeplőt: „...Nos, mi történne, ha Oroszországban nem három millió zsidó lenne, hanem három millió orosz és nyolcvan millió zsidó - nos, mivé alakítanák ők az oroszokat, és hogyan bánnának velük? Megengednék-e, hogy ugyanolyan jogokra tegyenek szert? Megengednék-e nekik a szabad vallásgyakorlatot maguk között? Nem alakítanák-e át őket rabszolgákká? Vagy ami még roszszabb nem fosztanák-e ki Okét teljesen? Nem mészárolnák-e le őket az utolsó emberig, a teljes kiirtásukig, ahogy tették az idegenekkel a régi időkben, az ősi történelmük idején?” Ez a spekuláció, rémisztőén prófétaivá vált, mivel alig több, mint négy, évtized múlva a vérszomjas zsidó népbiztosok, akik a bolsevik vezérek zömét alkották, irányították az oroszok lemészárlását, milliószámra. Dosztojevszkij helyesen azonosította a zsidók erejének titkát - valójában annak titkát, hogy fennmaradtak 4000 éven keresztül -, mint a kizárólagosságukat, mélyen beléjük rögzött szemléletüket, amellyel az egész nem-zsidó világot, mint idegen, alsóbbrendű és ellenséges dolgot tekintik. Ez a szemlélet indítja a zsidókat arra, hogy magukra mindig úgy gondoljanak, mint akiknek sajátságos helyzetük, illetve állapotuk van. Még akkor is, amikor a legbehízelgőbb módon meg akarják győzni a nem-zsidókat, hogy, ők pontosan olyanok, mint bárki más, fenntartják a belső magatartását egy népnek, egy olyan népnek, amely speciális közösséget alkot a nagyobb közösségen belül. Dosztojevszkij rámutat: „...Lehetséges körvonalazni ennek az ’állam az államban’ magatartásnak bizonyos tüneteit, még ha csupán külsőleg is. Ezek a tünetek: idegenkedés és elidegenedés a vallási dogma terén; az összeolvadás lehetetlensége, az a hit, hogy a világon kizárólag egy nemzet létezik: a zsidó, és még ha léteznek is más nemzetek, azt kell feltételezni, mintha nem léteznének. Lépj ki a népek családjából, és formáld meg a saját lényedet és meg fogod tudni, hogy ettől kezdve te vagy az egyetlen Isten előtt. Irtsd ki a többieket, vagy tedd őket rabszolgává. Higgyél az egész világ meghódításában, ragaszkodj a hithez, hogy minden alá lesz vetve neked. Nagyon utálj mindent, és ne közösködjél senkivel az életmódodban. És még ha el is veszted a földet, a politikai individualitásodat, és szétszórnak szerte a Földön, a nemzetek között, - sohase nyugtalankodjál; higgyél mindabban, amit ígértem neked egyszer s mindenkorra: higgyél abban, hogy mindez elmúlik, és közben élj, gyűlölj, egyesülj, zsákmányolj ki - és várj, várj...” Csodálkozhatunk-e azon, hogy noha gyakorlatilag minden középiskolai végzettségű amerikai olvasta vagy a „Bűn és bűnhődés”-t, vagy a „Karamazov testvérek"-ex, az „Egy író naplója” olyan mű, amelyet országunk irányított oktatási és publikációs vezető rétege szép csendesen feledésre ítélt? Az „Egy író naplója című művének egyetlen amerikai kiadása van jelenleg a „Books in Print”-ben, kiadója a kis specialitásokat közzétevő Octogon Books. Amely a könyvtárak számára árulja a könyvet megfizethetetlen áron. Az ára bizonyosan távol tartja ezt a könyvet a kíváncsi amerikai olvasóktól. Azok a szerencsések, akik elég ügyesek ahhoz, hogy kölcsönözzenek egy példányt ebből a könyvből, sokkal többet olvashatnak Dosztojevszkij mélyen szántó megjegyzéseiből az oroszországi zsidóknak a XIX. századi orosz nép iránti magatartásával és viselkedésével kapcsolatban. Dosztojevszkij különösen a szegény, tudatlan, elhagyatott orosz parasztoknak a telhetetlenül kapzsi, teljesen szívtelen zsidók általi kizsákmányolását ítélte el. Például: „így a zsidóság pontosan ott gyarapszik, ahol a nép még mindig tudatlan, nem szabad, illetve gazdaságilag elmaradt. Itt van a zsidóság szabad terepe. Ahelyett, hogy a maga befolyásával emelné az oktatás színvonalát, ahe2007. augusztus lyett, hogy gyarapítaná a tudást, és gazdasági jólétet hozna létre a hazai nép körében, ahelyett a zsidó, ahol letelepedett, még inkább megalázta és lezüllesztette a népet, ott az emberiesség még jobban lesüllyedt, és az oktatás színvonala még alacsonyabb lett; ott az embertelen nyomor és vele együtt a kétségbeesés még borzasztóbb módon elterjedt. Kérdezzétek meg az őshonos népességet a határmenti vidékeken: mi mozgatja a zsidót -, és mi mozgatta évszázadokon át? Ezt az egyöntetű választ fogjátok kapni: a könyörtelenség. Ót oly sok évszázadon át csak az irántunk való könyörtelenség mozgatta, csak a vérünket és verejtékünket szomjazta!” „És valójában a zsidók egész tevékenysége ezeken a határmenti vidékeken abból áll, hogy az őshonos népességet amennyire lehetséges, elkerülhetetlenül függő helyzetbe hozzák maguktól, előnyt szerezve a helyi törvényekből. Ók mindig úgy intézik, hogy baráti viszonyban legyenek azokkal, akiktől a nép sorsa függ- Kutass még egy másik törzset az Oroszországban élő idegenek között, amely versenyezhetne a zsidó befolyással ebben az összefüggésben! Nem fogtok találni ilyen törzset. Ebben a tekintetben a zsidó megőrzi a maga eredetiségét a más oroszországi idegenekkel összehasonlítva, és természetesen ennek oka az ő ’állam az államban’ helyzete, aminek a szelleme könyörtelenséget sugall minden iránt, ami nem-zsidó, tekintet nélkül minden nép és törzs iránt, minden emberi teremtménnyel szemben, aki nem-zsidó...” „Nos, ha valami módon, valamilyen oknál fogva, a mi falusi közösségünk (vagyis az orosz paraszt-társadalom intézményesült rendszere) elkerülhetetlenül szétesik, mi az a közösség, amely megvédi a mi szegény, őshonos parasztjainkat oly sok rossz ellen; ha a zsidó és az ő egész közössége (vagyis a szervezett zsidóság) azonnal, elkerülhetetlenül rátámad a magára maradt, tapasztalatlan, ellenállásra képtelen parasztra. Mi, és ki van megvédve jelenleg közösségileg? Természetesen, rögtön ez lenne az ő vége: az ő egész vagyona, egész ereje már a következő napon a zsidó hatalma alá kerülne, és egy olyan kort biztosítana, amely nemcsak a jobbágyság korával, hanem még a tatár iga korával is összehasonlítható lenne.” Ismét, milyen tragikusan, a próféta beszélt Dosztojevszkijből! National Vanguard, 72. szám, 1979 (Ford.: Tudós-Takács János)