Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)
2006-03-01 / 2. szám
12. oldal «lîîVAKÔfcî 2006. március-április BÚCSÚ FABÓ LÁSZLÓTÓL Nagy, pótolhatatlan veszteség érte a nemzeti emigráció amúgy is megfogyatkozott táborát. Dr. Fabó László, jogász, könyvkiadó, a San Francisco-i magyarság köztiszteletnek és közmegbecsülésnek örvendő tagja és a magyar kultúra önzetlen támogatója 2006. március 17-én, 91 éves korában visszaadta nemes lelkét Teremtőjének. Azon kevesek közé tartozott, aki kitartó áldozatvállalással, távol a szülőföldtől több mint fél évszázadon keresztül harcolt a magyar kultúra, a magyar betű megtartásáért és népszerűsítéséért. Személyében a nemzeti emigráció fénykorának egyik utolsó óriása lépett át az örökkévalóságba. Életműve gránitként áll jövő magyar generációk előtt, példát mutatva hazaszeretetből és magyarságszolgálatból. Dr. Fabó László 1914. szeptember 3-án született a felvidéki Gömörfüge nevű helységben. Nyolc évig a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium diákja, majd 4 évig a debreceni Tisza István Egyetem joghallgatója, ahol jogi doktorátusát is szerezte. A második világháborúban mint légvédelmi gépágyú parancsnok az orosz fronton szolgált és 1942-ben kiérdemelte a 2. osztályú német vaskeresztet. 1944 tavaszán pedig megkapta a Signum Laudis kitüntetést. A háború végén 1945 áprilisától egy németországi angol fogolytáborba, majd onnan családi táborba került, ahol házasságot kötött későbbi feleségével, a győri születésű Knausz Erikával. Első gyermekük Hamburgban 7 hónapos korában váratlanul elhúnyt. Feleségével együtt 1951-ben vándoroltak ki Amerikába és San Francisco-ban kezdtek új életet. Öt lányuk született. Erzsébet 1952-ben, Zsuzsi 1953-ban, Erika 1954-ben, Marika 1955-ben és Gizi-Gigi 1961-ben. Amerikába érkezése után bekapcsolódik a nemzeti emigráció munkájába. Mint a magyar kultúra szerelmese és ápolója írja be nevét az emigráció aranykönyvébe. Felismeri, hogy az idegenbe kényszerített nemzethű magyarságnak könyvekre, olvasnivalóra van szüksége ahhoz, hogy megőrizhesse és továbbadhassa nemzeti öntudatát. Az ötvenes évek közepétől Fabó Lászlót a Süli József által 1948- ban Londonban alapított, később emigrációs sajtótörténelmet teremtő HÍDFŐ c. lap baráti és támogatói körében találjuk. Süli József 1960-ban bekövetkezett halála után Arányi Annával közösen ő veszi vállára a Marschalkó Lajos és Fiala Ferenc nevével fémjelzett Hídfő és Hídfő Könyvtár (majd 1982-től Új Hídfő) kiadásával járó gondokat, amelyeket aztán a lap 1994-ben történt megszűnéséig becsületesen és lelkiismeretesen végez. Neki köszönhető, hogy kitartó anyagi áldozatvállalásával megteremti a nemzeti emigráció könyvkiadását. Ő lesz a motorja az 1960-ban Münchenben alapított MIKES KELEMEN KÖR könyvkiadónak éppúgy, mint később a HÍDFŐ BARÁTI KÖRE kiadónak is, amely tulajdonképpen már az ő egyszemélyes vállalkozásának számított. Felbecsülhetetlen érdeme, hogy Marschalkó Lajos, Fiala Ferenc, Málnási Ödön, Nyisztor Zoltán és számtalan más emigrációs szerző fontos és pótolhatatlan történelmi tanulmányai könyv formájában is eljuthattak az olvasókhoz és fennmaradtak az utókor számára. Az utóbbi években, magas korának ellenére sem a megérdemelt pihenést választotta, hanem segített, ahol tudott. Számtalan magyar kezdeményezést támogatott, ahol azt látta, hogy ez a magyar kultúra megtartása érdekében történik. De nem csekély azoknak sem a száma, akiket alkalomadtán vagy rendszeresen kisebb-nagyobb anyagi támogatásban részesített, hogy ezzel is ösztönözze további munkájukat a magyarság egyetemes értékeinek védelmében. Külön ki kell emelni a csángó és moldvai diákok szakoktatási költségeihez való hozzájárulását, amely évente több ezer dollár gyűjtését és továbbítását jelentette és amelynek elismeréséül Csíkszeredán a 2001-es Julianusdíjjal tüntették ki. De ugyanúgy támogatta anyagilag a MOLDVAI MAGYARSÁG c. folyóiratot, a Szolyvai Magyar Társaságot vagy Sárbogárdon a Hősi Emlékműtér építését, hogy csak néhány példát említsünk. Mindezen tevékenységén túl, mint a régi magyar filmek szerelmese, évtizedeken keresztül gyűjtötte és terjesztette ezeket a ritka értékeket. Mellesleg egyben a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége (MHBK) San Francisco-i elnöke is volt. Önmagát a magyar szellemi kincsek ápolójának és terjesztőjének tekintette. Ha valakiről, róla elmondható, hogy szinte utolsó leheletéig a magyar kultúrát szolgálta. Most, hogy végleg elment ő is a többiek után, szegényebbek lettünk egy kiváló emberrel, egy nagyszerű magyarral. De az általa kiadott könyvek ott sorakoznak a polcainkon és emlékeztetnek bennünket, hogy hogyan érdemes és hogy hogyan kellene magyarként élni ebben az egyre értéktelenebbé váló világban. Közkincsünkké vált életműve előtt fejet hajtva megfogadjuk, hogy emlékét kegyelettel megőrizzük és kedvenc költőjének, Alföldi Gézának verssoraival búcsúzunk tőle abban a reményben, hogy egyszer talán még találkozunk: „Nincs halál, az élet örök, Csak folytatódik a felhők fölött. ” Dobszay Károly Süllős Lenke SZENT HUNGARIZMUS, ÉGI FÉNYSUGÁR! Ország-világ legyen bár ellenem; Ne nézzenek rám fentről csillagok, Én mégis meggyötört és megtiport Hazám imádó gyermeke vagyok. Ne legyen bár térképen sem szegény Országom drága, szent alakja már, Legyen a szíve két országa között Emberi kézzel meghúzott határ; Szívemnek lüktető szava, s agyam, E lázas, vágyó, bosszús akarat, És szemeimnek halványuló fénye Elkárhozottan is magyar marad! Oh, akik éltek széles e világon, Ti sok-sok nyelvű, boldog emberek, Kiknek még célotok van és hazátok, E hitemért meg ne ítéljetek! Mikben ti éltek, szerettek, daloltok, Folyó, síkság és büszke hegyorom, Otthon, haza - mindez nincsen nekem már; Hazámat a szívemben hordozom... Vagyok a földnek gyarló pora, rögje; Hitem a föld, a drága anyaföld! De mindhiába szenvedek és várok, Életem fája tövestől kidőlt! Nem hajt virág elhervadt, száraz ágon, Gyümölcsöt sem hoz aszó, bús karó; Az én sorsom a szürke géppé-vállás, Egyedüllét és emigráció. Vagyok egy Eszme örök siratója, Mit ma üldöznek és megtiltanak: Meg nem szűnő zaj, el nem hajló sírás, Halott völgyben folyton-zúgó patak! Vagyok egy Eszme megszállottja: lelkem A síron túl is győzelmére vár; Vad eszmék közt, vont szent Középarányos; Fajtám szerelme, égi fénysugár! Melyben ha vétsz, ha megtévedsz, Te, Testvér Halk lépteimmel utánad megyek, Hogy téves úton kezed megragadjam és szent utamra visszavigyelek. ...melyben ha sírsz, országutak szegénye, Harcoktól csonkán, bénán, betegen, Kis hajlékomat Tevéled megosztom, És meggyógyít majd nagy szeretetem... Vasárnaponként, ha templomba viszlek, Magyar Hiszekegy lesz legszebb imám, S korona helyett arányló kalász - és Magyar mellényke lesz Szűz Márián... ... s ha mégis minket bántani akarnak, Kintről, idegen zsarnok hatalom, Hívó turáni vész-karddal kezemben Felharsan zengő csatariadóm!... A síron túl is győzelmére várok! És velem várnak százak, ezrek, Szent révbeérés, vágyott Hungarizmus, Mit látnak, látnak már s megértenek! ...Ország-világ legyen bár ellenem, Ne nézzenek rám fentről csillagok; Legyen, mit hirdetek, halálos vétek, És rettegés a zsarnokok szívének: Ha e világon bűn magyarnak lenni, Én mindörökre bűnös maradok!
