Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)
2006-03-01 / 2. szám
2006. március-április Knut Hamsun és felesége, Marie 1930 ► A fő karakter, aki a könyvben Hamsun hitét tükrözte az eljövendő európai emberben, egy Nietzsche- i Übermensch, a legjobb faji típus megtestesítője, aki a természet magasabb rendű céljaival összhangban tevékenykedve a fajt a nagyság soha nem látott szintjei felé vezeti. Hamsun víziójában ez az ember így volt jellemezve: „ Az anyaföldnek, a testnek és léleknek művelője; az anyaföld fáradhatatlan munkása. A múltból a jövőfelé emelkedő szellem; a kultúra kezdetétől fogva létezik; gyarmatosító a vadonban, kilencszáz éves, és ugyanakkor napjaink embere." Hamsun filozófiája Nietzsche hitét visszhangozta, aki szerint „a jövőből szelek fújnak titkosan lebegő szárnyakon, és az érzékeny fülekhez jó hírek érkeznek” És Hamsun számára életének „jó híre” Németországban a nemzetiszocializmus felemelkedése volt Adolf Hitler alatt, akit ő az eljövendő európai ember megtestesítőjének és a „germán lélek” szellemi küzdelme tükröződésének látott. A németországi új mozgalom vezetői is tudatában voltak a Hamsun munkásságában jelenlévő nemzetiszocialista szellem és világnézet lényegének. Különösen Joseph Göbbels és Alfred Rosenberg sok dicséretben részesítette őt. Rosenberg „A huszadik század mítosza” című, 1930-ban megjelent könyvében tisztelettel adózott Hamsun előtt. Kijelentette, hogy Knut Hamsunt a misztériózus természetszemlélete képessé tette arra, hogy úgy jellemezze a világegyetem és a nordikus lélek törvényeit, ahogy erre nem volt képes egyetlen más élő művész sem. Szerinte „Az anyaföld áldása" „az északi akaratnak örök eredeti formájában való, napjainkhoz szóló, hatalmas elbeszélése”. Hamsun az 1930-as években több alkalommal meglátogatta Németországot hasonlóan lelkes feleségének kíséretében, és mély benyomást gyakorolt rá, amit ott látott. 1934-ben kitüntették írásaiért a tekintélyes Goethe-éremmel, de ő a 10 000 márka pénzjutalmat visszaadta, hozzájárulásként a szociális újjászervezés nemzetiszocialista programjához. Szoros kapcsolatot alakított ki a germán alapokon álló Északi Társasággal, amely a pángermán eszmét pártolta, és 1935 januárjában levelet küldött a társaság folyóiratának, amelyben a Saar-vidék Németországhoz való visszatérését támogatta. Mindig kapott születésnapi üdvözletét Rosenbergtől és Göbbelstől, és 80. születésnapján magától Hitlertől. Nietzsche Zarathustrájához hasonlóan nem elégedett meg azzal, hogy csupán filozofáljon egy elefántcsonttoronyban; ő napjaink embere volt, aki idős életkora ellenére derekasan küzdött, hogy eszményét «IÎÎVAKÔHÎ valóra váltsa, és megjelenítse a népe számára. Egész családjával együtt aktivizálódott és nyilvánosan csatlakozott a növekvő nemzetiszocialista mozgalomhoz Vidkun Quisling „Nazional Samling”-ja („Nemzetgyűlése”) formájában. Ez 1933 májusában alakult, és Hamsun készségesen nyilvános kiadványaival támogatta, valamint cikkeket írt a folyóiratába. Ezekben a nemzetiszocialista életfilozófiát pártolta, és elítélte a Norvégiában és egész Európában terjesztett németellenes propagandát. Kimutatta, hogy ezt a zsidó újságírók, valamint Anglia és Franciaország politikusai sugallják, akik elhatározták, hogy bekerítik Németországot és európai háborút robbantanak ki Hitlernek és eszméjének megsemmisítésére. A háború kitörésétől kezdve Hamsun állandóan figyelmeztetett arra, hogy a szövetségesek megkísérlik veszélyeztetni Norvégia semlegességét, és 1940. április 2-án mindössze egy héttel azelőtt, hogy Hitler drámai módon megelőzte Norvégia a szövetségesek általi megszállását - cikket írt a „Nemzetgyűlés” újságjában, amelyben a norvég semlegesség elleni angol-szovjet tervekkel szemben német segítséget kért. Ezenkívül hamarosan kimutatta egy közvetlenül ezt követő cikksorozatban: nem véletlen, hogy C. J. Hambro, a Norvég Storting elnöke, aki kitervelte Norvégiának a szövetségesek kezére juttatását, majd Svédországba menekült, zsidó volt. Háború alatt írt leghosszabb cikkében, amely a „Berlin-Tokio-Róma” című tengelybarát időszaki folyóirat 1942. februári számában jelent meg, Rooseveltről megírta, hogy a zsidók zsoldjában áll, és uralkodó figura Amerikának az aranyért és a zsidó hatalomért vívott háborújában. Kifejezte hitét Adolf Hitler nagyságában. Dacosan kijelentette: „Európának nincs szüksége sem a zsidókra, sem az aranyukra.” Hamsun hűségét az európai nemzetiszocialista Új Rend iránt nagyra értékelték Berlinben, és 1943 májusában Joseph Göbbels, az író odaadó, lelkes híve meghívta látogatásra Hamsunt és feleségét. Mindkettőjükre mélységes hatást gyakorolt a látogatás, és Hamsun annyira el volt ragadtatva, hogy elküldte Göbbelsnek azt az érmet, amelyet 1921-ben az idealista írásáért elnyert Nobel-díjjal együtt kapott. Azt írta, hogy nem ismer más államférfit, aki Európa ügyét írásban és szóban oly eszményien támogatná. Göbbels viszonzásul a látogatást egész élete egyik legértékesebb találkozásának tekintette, és megindultan írta a Naplójában: „Bár engedné meg a sors, hogy a nagy író még életében lássa a mi győzelmünket! Ha valaki megérdemli azt, mert még a legnehezebb körülmények között is nagylelkűen kiállt a mi ügyünk mellett, akkor az ő.” A következő hónapban Hamsun egy Bécsben szervezett konferencián elmondott beszédében tiltakozott az európai kultúrkincseknek a szadista angolszász terrorbombázásokkal történő elpusztítása ellen. Hitlert keresztes vitézként és reformerként értékelte, aki egy új korszakot és új életet fog teremteni. Majd három nappal később, 1943. június 26-án az ő hűségét Hitler egy személyes, nagyon szívélyes találkozással jutalmazta. Távozásakor a 84 éves Hamsun azt mondta egy adjutánsnak, hogy utolsó üzenetként adja át a Vezérének: „Mondja meg Adolf Hitlernek: mi hiszünk Önökben.” Hamsun sohasem tért el a nemzetiszocialista Európa ügyének támogatásától. Nagyszabású látogatásokat tett a páncélos hadosztályoknál és a német tengeralattjáróknál; cikkeket írt és beszédeket tartott. Még akkor is, amikor már világos volt, hogy a háború elveszett, és mások hasznosnak találták a hallgatást és korábbi nyilatkozataik visszavonását, ő hűséges maradt, és nem törődött személyes biztonságával. Ez legvilágosabban Hitler halálának hivatalos bejelentése után mutatkozott meg, amikor azalatt, hogy a német hadsereg összecsomagolt és Norvégiából távozni 11. oldal készült, Hamsun nekrológot írt Hitlerről, amelyet közöltek a vezető újságok: „ Adolf Hitler: én nem vagyok méltó arra, hogy az ő nevét hangosan kimondjam, s az ő élete és tettei nem indokolnak semmilyen szentimentális eszmefuttatást. Ő harcosként az emberiségért küzdött, és az evangélium prófétája volt minden nép számára. A legmagasabb természet reformátoraként az volt a sorsa, hogy egy páratlanul barbár korban lépjen fel, amely végül leterítette őt. így szemlélheti az átlagos nyugat-európai ember Adolf Hitlert. Mi, a legközelebbi támogatói, meghajtjuk fejünket az ő halálhírére." Ez rendkívül bátor tett volt Hamsun részéről, mivel másnap Norvégiában véget ért a háború, és Quislinget letartóztatták. Az új norvég kormány Quisling mozgalmának 1940. április 8-a utáni tagságát visszamenő hatállyal bűnössé nyilvánította, és a „Nemzetgyűlés” 40 000 tagjának tömeges letartóztatása a legkomolyabban elkezdődött. Hamsun fiait, Tore-t és Arild-ot egy héten belül letartóztatták, majd május 26-án őt és feleségét házi őrizet alá helyezték. Hamsunt betegsége miatt kórházba küldték. Hónapokig tartó kihallgatásnak vetették alá, hogy megtörjék az ellenállását és összezavarják. Ahogy Ezra Pounddal kapcsolatban az Egyesült Államokban, a cél itt is az volt, hogy olyan helyzetet hozzanak létre, amelyben Hamsun épelméjűsége megkérdőjelezhető: egy sokkal könnyebb választási lehetőséget a norvég hatóságok számára, mint nyilvánosan üldözni egy 85 éves irodalmi legendát. Szerencsétlenségükre, Hamsun nem volt hajlandó megtörni; kihallgatói őbenne emberükre találtak. így, miközben a feleségét bűnös módon 3 évi kényszermunkára ítélték nemzetiszocialista tevékenységéért, és Ariid fia 4 évet kapott, mert önkéntesként merészelt harcolni a keleti fronton a bolsevizmus ellen, Hamsunt 500 000 korona bírságra ítélték és cenzúrázták a könyveit. Mindazonáltal őt még ez sem állította le; folytatta az írást, nem bánt meg semmit sem és nem mentegette magát. Nem tért le az útjáról egészen 92 esztendős koráig, amikor eltávozott közülünk, itthagyva számunkra egy csodálatos örökséget: folytatni azt a harcot, amelyben ő oly bátran küzdött mindvégig. Tóth Kurucz Mária A HÁBORÚS BŰNÖS Csendesen áll a vádlottak padján. Arca sápadt, szeme alig rezdül, hajlott válla, mintha súlyt cipelne s a vádló hangja ércesen csendül: Ellened súlyosabb, nagyobb a vád: többet vétettél, mint valamennyi. Te csatlós, bérenc, nemzetek alja, te nem tudtad a fegyvert letenni? Te bolond módra szórtad a véred s három napig még Bécset is védted, mint hűséges, bátor szövetséges. Hát kell ennél, van-e nagyobb vétek? És hullt tovább is fejére a vád. Áruló, csatlós. Ez lett a neve. S nem látta senki, hogy az árulónak Védője sincsen s könnyes a szeme. Elítélték a háborús bűnöst. Újabb Trianon, hídfő a Dunán. S a Magyar-Krisztus újra arcul ütve új keresztet hordoz a nehéz Golgotán.
