Szittyakürt, 2006 (45. évfolyam, 1-6. szám)
2006-03-01 / 2. szám
6. oldal «lîîVAKÔfcî ► - Nevekre nem emlékszem, csak azt tudom mondani, hogy mind kedvesek, rendkívül udvariasak és szimpatikusak voltak. Igazi urak! Szálasi Ferencre mindenkor mint példaszerű katolikusra és ritka jószívű, igazságos, kedves, bölcs és jó emberre emlékszem vissza.-Nem tudok mást mondani, minthogy Szálasi Ferenc szerény, nagyszerű ember volt és igen aggódott a Szent Korona és a Szent Jobb sorsáért. Azért is segítettem neki addig, amíg tudtam. A kanonok úr fekete juhászkutyája látogatókat jelez. Nem akarom a kanonok urat tovább fenntartani, búcsúzom. Búcsúzásul is Szálasi Ferencre tereli a szót.- Igen nagy kár, hogy kivégezték. Kiváló, derék ember volt. Bemegyek a templom melletti dohánykereskedésbe és cigarettát vásárolok. Beszédbe elegyedem a tulajdonossal, szóba kerül Szálasi Ferenc és az itt élt menekült magyarok. Mint még sokan, akikkel Mattsee-ben beszéltem, csak a legnagyobb elismeréssel beszél Szálasi Ferencről és kíséretéről. Mattsee büszke arra, hogy egyszer Szálasi Ferenc, magyar kormányzó itt töltött egy-két hetet. Mielőtt elhagynám Mattseet, mégegyszer kiülök arra a padra, ahol három nappal az amerikaiak bevonulása előtt délután egytől este félhétig ültünk hármasban. Középen Szálasi Ferenc, jobbról Temesváry László és balról én. A másik pádon Temesváry László felesége és Szálasi Ferencné beszélgettek. Több mint öt órán át csak Szálasi Ferenc beszélt. Végigment az életén, lemérte minden tettét, s befejezte nagy önvallomását azzal a felejthetetlen mondattal:- Ma sem tennék másként! Ülök a pádon, a hullámok bőszen csapkodják a partot. De tisztán hallom Temesváry László szavait, amint rá akarja venni Szálasi Ferencet, hogy meneküljön. Szálasi Ferenc azonban hajthatatlan. Végig akar menni az úton. Nem és nem akar menekülni. Mindenki meneküljön, adja ki az utasítását, mindenkit felment a pártban tett fogadalma alól, mindenkit felment az esküje alól, de ő maga határozottan és nyugodtan várja a sorsát és halálát.- De mire vársz, Feri? - tört ki Temesváry László a barát igaz aggodalmával. - Mit gondolsz, mi lesz Veled? Szálasi Ferenc maga elé nézett, átnézett a tó túlsó partjára, ahol már az árnyak bújócskáztak a fák között, s úgy mintha valami filmtémáról, vagy kedves nyári élményről beszélne, válaszol:-Ha az amerikaiaknak eszük lenne, nem tartóztatnának le, de mivel nincs eszük, lefognak tartóztatni. Ha az amerikaiaknak eszük lenne, nem adnának ki, de mivel nincs eszük, ki fognak adni. Ha az otthoniaknak eszük lenne, nem bántanának, de mivel nincs eszük, fel fognak, Laci, akasztani! Hiába beszélünk együttesen és elszántan a menekülésről és igyekszünk elhatározását megváltoztatni, mondjuk el a teljesen előkészített menekülési lehetőséget, az SS egy vezetője látogatását Spittal am Pyhrn-ben, a készen álló repülőgépet, a menekülés anyagi biztosítását, Szálasi Ferenc csendesen mosolyog, vállunkra teszi a kezét és határozottan válaszol:- Értsétek meg, nem menekülök! Köszönöm az aggódásotokat, de nem menekülök. Temesváry László még valamit magyarázni kezd, de már csak szótöredékeket értek, mert Szálasi Ferencné hív, hogy menjek át hozzájuk. Leülök melléjük. Mindkettőjük szeme könnyes.- Mi újság, mit válaszolt Feri? - kérdezi Szálasi Ferencné. - Remélem, sikerült rávenniük, Géza, a menekülésre? - aggódik Temesváry Lászlóné. Leverten kell válaszolnom, hogy nem menekül.- Giziké, sajnálom, nem sikerült semmit elérnünk. Szálasi Ferencné lehajtja a fejét:- Tudtam. Nem volt még asszonynak olyan nászéjszakája, mint nekem volt. Feri kora hajnalig beszélgetett velem, amikor maguk Lacival elmentek és mindazt, amit ma maguknak elmondott, nekem is elmondta s kijelentette, hogy nem menekül. Akkor tehát maradunk! Isten legyen irgalmas mindannyiunknak. Szálasi Ferencné törékeny alakjába mint láthatatlan óriási erő költözött volna bele. Feláll, belekarol Temesváry Lászlónéba, megfogja vállamat, s visszamegyünk hármasban a pádhoz, ahol Szálasi Ferenc és Temesváry László ülnek.- Feri, jó lenne, ha vacsoráznánk. Laciék előtt még hosszú út áll. A vacsorát szótlanul fogyasztottuk el abban a helyiségben és annál az asztalnál, ahol ma ültem. Alig esett egy-két szó. Mindenkit nyomott a jövő súlyos árnya. Csak Szálasi Ferenc magatartása volt változatlanul nyugodt. Vacsora végén még vidáman megkérdezte: - Vajon, kiül ma a hintaszéketekben, Laci? Azt sajnálom. Szálasi Ferenc mint magánember egyike volt azoknak, akik elragadó, könnyed és vidám társalgásvezetése örökké emlék marad. Temesváry Lászlóéknál néhányszor együtt vacsoráztam vele. Már Magyarország Nemzetvezetője volt, amikor utoljára vacsoráztunk együtt négyesben Temesváry László budai lakásán. Csak két kis gyertya égett az asztalon, mert az ablakot nem függönyöztük be. Az ablakból látni lehetett a nem messzire dúló csata fényeit. Az üvegeket néha durván rázta a légnyomás. Szálasi Ferencnek Temesváry László nagy öreg hintaszékét kellett az ablakhoz állítani. Odaült a hintaszékbe s mi Lacival, odahúztuk az asztalt. Laci felesége megtérített s Szálasi Ferenc kedvünkért egy kis pohár kecskeméti barackot is - így ahogy írom, elkortyolgatott. Lassan, élvezettel és gondtalan gyerek hintázta magát a széken. Háromszor is megzavarták a vacsorát, sürgős futárposta érkezett. Szálasi Ferenc elolvasta a jelentéseket és határozottan, gyorsan intézkedett. Hajnali négyig voltunk együtt. Búcsúzáskor megköszönte a vacsorát, kezet fogott velünk:- Azt hiszem, ez volt az utolsó nyugodt vacsoránk. Isten legyen velünk! Megtettük amit meg kellett tennünk, többet nem tudtunk tenni! Ma mindaz a tenger emlék, amely Szálasi Ferenchez kötött, átviharzott bennem. Mintha ma lenne, hogy ülök az egri Koronában és vidám tisztek nem engednek lefeküdni azzal, hogy- Ne menj még, Géza, jön Szálasi Ferenc, itt szolgál nálunk, egy fiatal tiszt. Érdekes ember, Téged bizonyára érdekel. Politizál. Mintha ma lenne, hogy megismerkedem vele. Mintha Pekló Józsi bácsi most mesélné el Szálasi Ferenc új télikabátja történetét... Mintha Giziké most mondana el bűbájos apró történeteket „a Feriről”. Mintha ma ülnék a Margit-híd lábánál 2006. március-április lévő parkban és adnám, közvetíteném a betiltott párt tagjainak az utasításokat csakazért is a Magyar Nemzet lapjai közé hajtogatva. Mintha ma történne, hogy Temesváry Laci izgatottan jön le a Seewirt első emeletéről, húz félre a tó egyik padjára, s avat be nagy titokba, hogy itt a Korona. El kell rejteni. Egyesek azt tanácsolták, a koronát aranyművessel darabokra kell fűrészeltetni, mert így jobban elrejthető, Szálasi azonban nem enged a Koronához nyúlni.-Azt tanácsoltam, hogy vigyük át a Koronát Spittal am Pyhrn-be. Ott a kolostorban elrejthetnénk és a csendőrség, amely a Nemzeti Bank vagyonát őrzi, az aranyat, megbízható. - mondotta T. Laci. Mikor visszautaztunk Spittalba, ki is néztük a helyet, hová lehetne a Koronát elrejteni, de azután az egyik csendőr, aki otthonról, Törteiről jólismert, elmondta, hogy a hivatalnokok között olyan izgatás folyik, hogy az aranyat osszák szét egymás között és meneküljenek. Tehát a csendőrség még igen, de a tisztviselői kar egy része már nem megbízható. Temesváry Laci szomorúan jelentette a helyzetet, de közben Szálasi Ferenc is átgondolta a tervet és veszélyesnek találta, hogy a Koronát a hosszú útra bármely erős kísérettel is, de elvigyük. Ausztriában akkor már SS egyenruhában vígan működött egy titkos kommunista partizán-szervezet s éppen e veszélyes vidéken kellett volna átvinnünk a Koronát. Mintha ma történne, látom Lacit, ahogy szomorúan lejön a tópartra és mondja:- A Korona itt marad és itt rejtik el. Igen, ma úgy él bennem minden, mintha minden ma történne. Mintha ma ülne itt a pádon Szálasi Ferenc és mondaná: ... fel fognak akasztani. Lassan, csigalassúsággal húzok fel a dombokra a kocsimmal, hogy Salzburgba menjek. A dombtetőn megállók. Kiszállok a kocsiból. Alattam terül el Mattsee. A tó partján lévő padot, ahol több mint egy órát ma ültem, eltakarja a templom tornya. Egyetlen magyarral sem találkoztam 1956. október 15-én Mattsee-ben. Egyetlen „hívének” nem jutott eszébe, hogy egy csendes Miatyánkra illett volna e napon idezarándokolni. Azért mégsem voltam egyedül. Mindenütt találkoztam Szálasi Ferenccel.- Derék, kedves ember volt... Tudatos katolikus... Szimpatikus... Urak voltak... Zúgja körülöttem az erdő. S a ködevők, a soha nem nyugvók, a leverettetés után is küzdők, a „javíthatatlanok” kétségbeesett elszántságával köszönök vissza a lassan ködbe burkolózó Mattsee felé:- Kitartás! Jó hangosan mondom. De nem gondoltam, hogy az erdők is meghallják! De meghallották, és a tó, az erdők egyre elhalóbban, de százszorosán verik vissza a hangom:- Kitartás! A hangom? Nem, ez nem az én hangom! Ez egy Árnyék hangja. Egy örökre élő Halott hangja, aki visszaköszön!- Kitartás! S én boldogan, most már ordítva válaszolom!- Győzünk! És tudom, hogy győzünk! Mert velünk a Szép, az Igaz és a Jó harcol örök szövetségben. (1956. október 15.)
