Szittyakürt, 2005 (44. évfolyam, 1-6. szám)

2005-07-01 / 4. szám

«lîTVAKQfct HIT C5 CRKOIGS 7. oldal Mag F. Károly Q emokrácia vagy tekintélyuralom? Rögtön leszögezem, hogy a demokráciának nevezett „népuralom” a legdrágább, a társadalomra nézve nem kifizetődő, titokban felülről irányított rendszer, melyhez a népnek annyi köze van, mint hajdúnak a harangöntéshez. A „Nagy Francia Forradalom”-ban létrehozott publikus rend­szer - amelyet a világon azóta is nagy elánnal reklámoznak az úgynevezett „polgári” társadalmak vezetői - nagyrészt a huszadik század uralkodó társadalmi rendszere lett, s melyet az Amerikai Egyesült Államok a huszonegyedik században az egész világon - ha kell, tűzzel-vassal - el kíván terjeszteni. Nem emlékszem, ki volt az az eszement népbolondító, aki kijelentette: „A nép szava Isten szava.” Ezzel a mon­datával akkora szamárságot mondott, hogy részt vehetett volna a bolondok nagyotmondó versenyén. Ez állításomat akkor is fenntartom, ha a világ minden demokratája inkvizí­­ciós autodaféra ítélne. Vajon nem igazabb lenne az az állítás, hogy „a természet szava Isten szava”? Mert az „iste­nadta nép” holnap fel is akasztaná azt a politikust, akit ma még istenített, ha valamely más szélhámos nagyobb jólétet ígér neki. Másrészt, az ellentétes politikai nézeteket valló pártok négyévente megváltoztatják az ellenfeleik által ho­zott jogszabályokat, melyek nagyon sok pénzt emésztenek fel. Láttuk hazánkban az utóbbi úgynevezett „rend­szerváltás” utáni években, hogy mire volt képes a „nép” a parlamenti és önkormányzati képviselőválasztásoknál, nem is szólva a 2004. december 5-i kettős állampolgársági és kórház-privatizációs szavazásnál. Ez a nemtörődöm, felelőtlen politikai felfogás lett volna az „Isten szava”? Megszentségteleníti a Mindenhatót, aki a nép hóbortjának és az illetékesek agymosásának kitett ember-formájú lények szavazata eredményét „vox Dei”-nek nevezi. A rengeteg pártra szakadt nézetek halmazából ugyan melyiket mond­hatjuk „Isten szavá”-nak? Ha a marxista-materialista kom­munisták kapják a legtöbb szavazatot, akkor azt: ha a szabadelvű-ateista liberalisták lesznek a győztesek, akkora nevezzük ki a „Mennyei Trón” hangjának? (És nem is szól­va a szélhámos szekták, sőt a sátánisták alapította és pénzelte pártokról.) Hát nem elég az a sajnálatos tény, hogy az ostoba emberiség hagyta magát atomizálni azáltal, hogy az erőt megjelenítő egység helyett az erőtlenséget létrehozó sokpártiságot választotta, azok örömére, akik - láthatat­lanul, szürke eminenciásként - a bebolondított, ilyenolyan pártot választó emberek minden anyagi javát, szellemi és lelki erőfeszítéseit a maga szolgálatába állította és azt feléli? A demokrácia őshazájából - az USA-ból - származik Európa majdnem minden második világháború utáni negatívuma: a drogfogyasztás- és kereskedelem, a holly­woodi filmszemetek özöne, a fegyverrel való visszaélés, a gengszterizmus elterjedése, a „másság” pozitív diszkrimi­nációja, az iskolák liberalizációja (sőt libertinizmusa!), a függetlenségért és szabadságért harcoló nemzetek fiainak „terroristák”-ká silányítása, stb. A „népuralmi” parlament nem más, mint az oda bejutott politikusok által üzemeltetett Circus Maximus, melyben a - többnyire liberális - polgár kiélheti beszédkészségét a vele ellentétes pártban lévő embertársa ledorongolásával. A többpárt-rendszerű liberális demokráciáról Márton Áron, Erdély jó emlékű mártír püspöke írta: „A liberalizmus a nyárspolgár világnézete. A francia forradalomból megszü­letett polgáré, aki nagyképű, fitogtatott tudálékossággal rá­nevelődött arra, hogy az élet legnagyobb és mindig égető kérdéseit is közömbösen kezelje. Nem tagadja feltétlenül a túlvilágot, de nem is törődik vele. Lehet, hogy van Isten, de a vallás szerinte magánügy, s az életet az állam is és az ember is minden valláserkölcsi kötöttségtől függetlenül ren­dezheti be. Legnagyobb érték szemében a független emberi ész. Az igazságot az állapítja meg s nem a valóság, az erkölcsöket a korlátlan szabadság szabályozza és nem isteni normák. Eredmény: polgári házasságával törvényhozás útján kikezdte, kettős normájával, nyers erotikába fulladt irodalmával, művészetével pedig teljesen szétdúlta a tár­sadalom alapegységét, a családot: gazdasági téren hirdetett és alkalmazott szabadversenyével meghizlalta az élelmesek kis csoportját, és a technikai fejlődés szédítő fokán megszé­gyenítő nyomorba döntötte a túlnyomó többséget: jogi elméletével a társadalmak élére állított egy hazug, bőbeszédű parlamentet. Azaz megteremtette, világra hozta a bőrünk egész felületén és lelkünk legbenső mélyén is égető fájdalommal szenvedett átkos, kilátástalan mai életet.” Ha így nyilatkozhatott egy katolikus, erdélyi magyar főpap, akkor végképp nem értelmezhetem a magyarországi katolikus egyház vezetését, amely a legteljesebb mértékben kiáll egy-egy „demokratikus” „jobbközép” párt vezetője mellett, és híveit annak megválasztására buzdítja. Annál is inkább megmarad értetlenségem, mivel a keresztény vallá­sok közül itt, ahol a katolikus vallás a legelterjedtebb, min­denki tudja, hogy a „pápista religióban” van a legkisebb esélye a demokráciának. Köztudott, hogy a katolikus vallás tekintélyelvű és benne a legteljesebb a hierarchia, azaz a klérus tagjainak rendfokozatok szerinti léte. Hát, honnan ez a világ felé kinyilvánított filodemokratizmus, önmaga felé pedig a legszigorúbb antidemokratizmus? A katolikus egyház jól tudja, hogy a természetben, az állat- és növényvilágban nincs demokrácia: ott a legtelje­sebb tekintélyuralom dívik. De nemcsak a katolikus, hanem a muszlint, brahmin, a nagy-nagy világvallások is a ter­mészet rendjét követik. Csak az európai és az innen elszár­mazó, a francia forradalom hatására szekularizálódott emberek tértek el a természet rendjétől, a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség” és a „Népfelség” hamis és meg­valósíthatatlan jelszavak hatására. Amíg ez a természetel­lenes rendetlenség uralkodik a földön - és hazánkban is -, addig nem lesz rend és nyugalmas élet az emberi tár­sadalomban. Meglátásom - és sokat meglátása - szerint csak a ter­mészetben is uralkodó tekintélyelv visszaállítása hozhat üdvösséget arra az emberre, aki Márton Áron szerint „... lelke legmélyén is égető fájdalommal szenvedett átkos, kilátástalan mai életét” éli. Ha más népek megtehetik, hogy lelki és erkölcsi életüket olyan történelemben élt - vagy képzelt - nagyságok határozzák meg, mint Mózes, Mohamed, Brahma, Buddha, akkor Európa - és köztük hazánk is - miért ne engedhetné meg, hogy uralkodó elve a Jézus nevétől el nem különíthető, a talmudizmustól mentes kereszténység doktrínái legyenek mérvadóak, ahol az evangéliumok szelleme határozza meg az élet minden területét: a jogot, a pedagógiát, az egészségügyet, a művészeti életet, a gazdasági élet minden területét és min­dazt, ami az emberi életet befolyásolhatja. Az evangéliumi tekintélyelvre épülő társadalmi rendszer nem igényli a pár­tokat. Vezetőit - kizárólag az alkalmasság és tudás alapján - Jézus valódi tanítását ismerő világi és egyházi személyek nevezik ki. A „másság” - legnagyobb sajnálatára - itt nem rúghat labdába. Viszont oda vándorol ki, ahová akar: senki nem gördít akadályokat elé.” Trikál József KL ANTIKRISZTUS SZELLEME (1.) / (Részlet a szerző ,Jfz Uj Ember” c. könyvéből) Krisztus a világba szűrte az alapvető szociális igazságokat és erkölcsi erőket és a világ átalakult, a római pogányság nagy társadalmi szélsőségei egyen­súlyba jöttek. De jött a XIX. században két zsidó, Lasalle és Marx, és a szeretet egyensúlyát a gyűlölet, az osztá­lyharc kirobbantásával talán örökre megbontották. A tömegek elváltak a nagy emberi közösségből és a maguk útján haladnak. Jelszavuk a győzelem, a másik fél kiirtásával. A bolsevizmus is ezt a gyűlöletet testesíti meg. A bolsevizmus is harc az ész ellen; a Keletnek a gyűlölete a Nyugat ellen és a gyárakban gépekké sül­lyedt emberek üvöltése a szabadságot és hitét szerető egyéb társadalmi osztályok ellen. A bolsevizmus kiir­totta az intelligens osztályt; irtja és kínozza a parasztot és Kelet pogányságát és végzetét hozza Nyugat népeire. Ki tudja, milyen jövő vár reánk? Tagadhatatlan, hogy e földön ma minden hír azon­nal mindenüvé befut. A rádió és telefon megszüntették a tért és az időt. A mételyező gondolatok a hullámok szárnyain mindenüvé eljutnak és a mérgező hullám­gondolatok mérgeznek is, ahová csak eljutnak. Napról napra tapasztalhatjuk, hogy a bolsevizmus lelki világa mint terjed és mint barátkoznak meg még intelligens emberek is evvel az ördögi áramlattal. És amily mértékben csökken Nyugaton a keresztény gon­dolatok ereje, oly mértékben hódít a materialista bol­sevizmus hite. Mert az anyagelvű bolsevizmus éppoly hit, mint a keresztény hit. A bolsevizmusnak épúgy van vallása, erkölcse, tár­sadalmi és jogrendje, irodalma és művészete, mint a kereszténységnek. A bolsevizmus hite a hitetlenség, Krisztusa az Antikrisztus, Istene az istentelenség, reménye a re­ménytelenség, kilátása az enyészet és nem a végte­lenség. A Megváltó templomának lerombolása Moszk­vában jelképezi az egész bolsevista szellemet. A világnak e barbárság fölött való feljajdulása feltárja a keresztény lélek mélységes felháborodását és Krisztus szeretetét. De vájjon tudatára ébred-e végre a keresztény közvélemény, hogy az Antikrisztus valóban köztünk működik. Antikrisztus és Antikrisztus között ugyan volt és van is különbség. Az az Antikrisztus, akiről beszélek, bizonnyal még nem a világvégi Antikrisztus, de hatalmasabb az ereje minden előd­­jéénél. Ez az Antikrisztus nem is az egyén, hanem egy embertípus, amely ezernyi ezer alakban dolgozik a nyugati társadalom és kultúra lerombolásán. Ézek az Antikrisztusok abból a vérből erednek, amelynek nincs hazája. Abból a törzsből kerülnek ki, amelynek nincs iskolája. Abból a népből, amely min­denhol otthon van. Papini szemeivel nézem e népet és igazat adok neki. Gyökerei egy népbe sem fogódzanak és azért min­den nép fölé helyezkednek. Hagyományai egy néppel sem kötik össze és azért minden hagyományt gyűlölnek. Rokonságban egy nemzettel sincsenek és azért egy nemzetet sem szeretnek. Nincs Nyugaton hely, ahol otthon volnának és nincs hely, ahová mégis be nem fészkelnék magukat. Külsőleg mindenhez hozzásimulnak, mint a kaméleon, de azért bensőleg mindent megvetnek. Mindenütt hazát találnak, mert lényük legbense­­jében mindennel szemben idegenek. Idegen test a testben; idegen vér a vérben. Idegen gondolkodás a gondolatok birodalmában; idegen érzés az érzések összhangjában. Mindenütt tudnak minden lenni és mindenütt képe­sek mindent felforgatni. A parasztok között parasztok; az urak között urak; a munkások között munkások, de lelkületűk nem oldódik fel a másik lelkületévé, hanem saját lel­kűidével mérgezi meg a másikét és terméketlenné teszi azt. A toll, a festék, a színpad számára az a hely, ahol atavisztikus ellenszenve mindennel szemben, ami nem ő és az ő vére, megnyilatkozik. Saját vérét nem mérgezi, mert az már a méreg ellen be van oltva. De megmérgezi a tiszta vérűeket és a tiszta lelkűeket. Vakmerőek, és értelmesek és kitartóak. Vakmerőek a szellemi harcokban, értelmesek a győ-zedelem kivívásában és kitartóak egész a sikerig, ha még oly sokáig - talán évszázadokig - is kell har­­colniok. Mert győzni akarnak. Felejteni nem tudók, de annál mélyebben gyű­­lölködők. Fegyverük a toll és a pénz. Mindig tisztában vannak a jövővel; mindig tudják, hogyan kell a jövőért dolgozni és azt biztosítani és aszerint csöpög tollúk hegyéről a bolondító méreg, és a közszellemet kábító szófolyam. Ahol pedig a toll nem használ, ott a pénz dolgozik. A pénz az ő birodalmuk. Bankjaik felérnek a föld­kerekség minden természeti bőségével. Lándzsájuk, puskájuk, gépfegyvereik, tankjaik, hadihajóik, repülőgépeik az arany. Ok a világ urai.- folytatjuk -

Next

/
Thumbnails
Contents